Koncertnapló - Csillagok

Olyan fél hat környékén értünk el az arénáig, ahol rögtön elvezettek minket a parkolóházba, aztán indultunk is a stadion felé. Ugyan meg kellett kerülni az épület felét, de máris hatalmas tömeg tolongott jobbra-balra. Gyorsan riasztottam is édesanyukám, hogy itt az ideje beállni. 

Na már most, kedves kísérőmről annyit kell tudni, hogy egy mukkot se tud angolul, vagy németül. Tehet az ember bármit, ő csak azért is magyarul fog beszélni. És én vele mentem a cseh koncertre, az én szerény, de annál elegánsabb angoltudásommal. 

Beálltunk lassan a sorba, ahol perceken belül hatalmas sokaság lett, pedig a kapuk még ki se nyitottak. Elindult a szokásos tolakodás.

Végül fél hétkor, pontosan, elindult a sor, és az ajtóknál jött a detektorozás. Mindenkinek elvették a táskáját, és átnézték. Meg kell hagyni, hogy jól ügyeltek a biztonságra, ami egy ilyen koncerten tényleg elengedhetetlen.

Miután bejutottunk, rögtön rohantunk a fanshop felé. Hogyha egy szóval kellene jellemeznem: Menny. Nincs mese, én a lelkemet otthagytam volna. Annyi hihetetlenül király cucc volt, hogy az elképzelhetetlen. Rengeteg póló, újság, CD, Kitűző, táska, sapka, és velük együtt minden álmom.

Végül ezzel a csodával a kezemben léptünk tovább, miközben az én arcomon egy akkora mosoly feszült, hogy Joker ijedten futott volna haza. Komolyan. 

Ezután be is sétáltunk a küzdőtérre, ahol egészen kevesen várakoztak, úgyhogy nem kerültünk túl messze. Persze a jegyünk csak a második álló zónába szólt, szóval... Relatív.

Nem telt sok időbe, hogy egyértelművé váljon, ez az aréna hihetetlenül rossz egy koncerthez. Eredetileg jégkorongpálya, ezért a nézőtér teljesen sík. A színpad pedig, olyan alacsonyan volt, hogy még a dobszerkót se lehetett látni. A pontot az íre mégis, egy hatalmas férfi rakta, aki befurakodott legelőre, így mi mind mögötte tulajdonképpen már fel is adhattuk. 

A koncertet egy DJ vezette be néhány régi számmal, ami nem volt annyira rossz. Elment. Közben a két kivetítőn egy oszlop forgott körbe-körbe, rajta Paul képeivel, és régi ikonikus felvételekkel. Öröm volt nézni.

Eközben már el kezdték osztogatni a vizet, és végig folytatták is, nehogy valaki rosszul legyen. Emellett a klímára sem lehetett panasz, mert végig kellemes idő volt benn.

Lassan töltődni kezdtek az ülőhelyek, és a nézőtéren egyre nagyobb lett a hangzavar. Aztán pár perc felvezetés után elsötétedett minden, és a fények kihunytak. 

Paul lépett a színpadra, amiből persze az első négy soron kívül senki nem látott semmit. Komolyan. Valahogy mindig a legmagasabb emberek jutnak legelőre. 

Eddigre már teljesen betelt az összes hely, és tizenhétezren kezdtünk tapsolni, meg ujjongani. Macca elmondta, hogy lesznek új, és régi számok is, és az ilyen szokásos koncertszöveget.

Ez az édes drága annyival jobban néz ki élőben, mint a képeken, hogy az szinte kifejezhetetlen. Nem viccelek, tíz évet csípőből letagadhatott volna, vagy többet. Nem is csoda, hogy ennyien beleszerettek, hehe. Kezdek megijedni, hogy a fiatal, és az öreg Paul közül az utóbbit választanám. Ezek igazi érzelmek. Higgyetek nekem.

Fotózni sajnos nem tudtam, mert a telefonom éppen úgy döntött, hogy meghal, szóval saját felvétel nem született, azonban nem hiszem, hogy hiány lesz a videókból. Egyébként is, a turné összes koncertjén ugyanezek a dalok hangzanak el, és ugyanezt a szöveget mondja el Paul.

Itt átnézhetitek a dalokat, ha akarjátok, igazából egyedül egy újdonság van benne, az én személyes kedvencem, az In Spite of all the Danger. Ugyan egy popposított változat volt hallható, de én ezzel is bőven beértem. De akkor nézzük is a legjobbakat:

Nineteen Hundrer and Eighty Five - Komolyan, ez a szám hihetetlenül pörgős, és a vér is megállt bennem, ahogy Paul püfölni kezdte a zongorát.

Here, There and Everywhere - Itt Paul hamisan énekelt, szinte végig. Hogy miért van mégis a legjobbak között? Mert ez a dal volt John kedvenc McCartney-balladája. Ezen kívül, olyan sok mindent tud jelenteni az az öreg rekedt hang, ami évekkel később ugyanazt a dalt énekli. Gyönyörű. Egyszerűen ilyen ez a Paul. Az arcán végig bűnbánó tekintet, de folytatja. Mindenkinél jobban tudja, hogy hamis, de nem hagyja abba. Ez teszi őt annyira különlegessé. Ő nem egy öncélú művész, hanem tipikusan egy közönség szerető ember. Ezért is volt túl sok a beatlesdal. Nagyon sajnáltam.

Here Today - Ebben a pillanatban Paul egy emelvényen volt, és végre látni is lehetett. Olyan érzelmesen énekelt Johnnak, hogy az egész aréna síri csöndben figyelt.

New - Oké, ennek a számnak a dallama vidám, táncolós, ritmusos, de a szövege olyan hihetetlenül szomorú, hogy a kettő egyszerűen nem illik össze. Mégis, olyan hihetetlenül jól hangzott az egész, hogy nehéz rá szavakat találni.

Being for the Benefit of Mr. Kite - Igen, ez a szám ritkán kerül elő, pedig John egyik legjobb szerzeménye, még ha ebben George Martin keze is benne van. Imádom ezt a dalt, és fantasztikus volt élőben hallani. A fények pedig, szinte életre keltek, és beszőtték az egész teret. Csodálatos volt.

Live and Let Die - Ez a dal hihetetlenül nagyot tud szólni, főleg a mellé varázsolt tűzijáték kíséretében. Járt hozzá az alaposan begyakorolt színjáték is, amin nagyot mosolyogtam. Nem kell félreérteni, az ilyen show elemek egyáltalán nem rosszak, sőt. Élvezetessé teszik az egészet, ha tudod kamu azért, ha nem azért. Mellesleg olyan aranyosan tud Paul megijedni.
Egyébként végig táncolgatott a számok között, és néha viccet mesélt, vagy csehül próbálkozott.

Hey Jude és Yesterday - Ezt a két klasszikust együtt kell kiemelnem -, ha volt is köztük egy visszatapsolás -, mert mindkettőben az volt a legjobb, hogy együtt énekelte mindenki. Az egész aréna. Egy szomorú szakítás után nincs is jobb, mint magával Paul McCartneyval énekelni a híres Yesterday-t, ami mellesleg papíron a világ legjobb dala.

Hi Hi Hi - Jó, ezt a számot még nem olyan rég óta ismertem, de az, hogy ez tetszett a legjobban, az teljesen biztos. Paul kíméletlenül nyúzta a gitárját, miközben mindenki üvöltözött az égbe, hogy hi hi hi. Ennél jobbat nehéz lenne kitalálni, az biztos. A lényeg, hogy a többi dal közül, amiket már több ezerszer hallottam, szinte újjászületés volt ez a szerény dalocska.

Ez a kép a koncerten készült, a Lady Madonna alatt

Ami még mindenképpen említésre méltó az maga az együttes, akikkel karöltve lépett színpadra Paul. Mindannyian hihetetlenül viccesek voltak, és mesterien játszottak. Egyszerűen beléjük zúgtam. Főleg Rusty-ba. Kifogásolhatatlanok voltak, de tényleg. Tökéletes kiegészítői a shownak.

A koncert végén Paul vidáman, az ajándék macijával sétált le, és akkor láttam utoljára. Ezt az öntelt, álszent, gazembert, aki mégis a legjobb előadó a földön. Ez nem kérdés. Nincs is rajta mit ragozni, ezt mi mind tudjuk. Addig nem tudja senki, amíg meg is hallja, nem csak figyeli, meg is látja, nem csak nézi.

Nem szeretném túlságosan elrontani ezt a szép lezárást, ezért be is fejezem a beszámolót. Annyit tudok mondani, hogyha valaha lehetőségetek nyílik elmenni Paul egyik koncertjére, semmiképpen ne hagyjátok ki.

Ha kérdésetek lenne, nyugodtan tegyétek fel lent. Holnap találkozunk, ugyanis Paul születésnapját illendően fogjuk megünnepelni.

♥

Köszönöm, hogy velem tartottatok!