Szökőév - Tíz

Szökőév - Tíz

Ring Your Bell - Csengesd csengőd

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Üdv! Ezt majd később megértitek. Hát íme újabb fejezet, mert zajlanak a dolgok. Új szereplők, meg ilyenek. Hajrá. Itt a sztorioldal, ha eddig elszalasztottátok volna az előző részeket. Viszlát!

Kellemes olvasást!

Egy zárt ajtó rengeteg dolgot jelenthet, akárhol van, akárhogy néz ki, akármit rejt. A legtöbben úgy emlegetik, hogy egy becsukódik, a másik már nyitódik, de ezesetben ezt nehéz lenne így megfogalmazni, hiszen csak a kintiek számára tűnik az ajtó zártnak, belülről könnyen kinyitható. A kérdés annyi, hogy az a kettő tényleg ki akar-e menni rajta, vagy sem.

A faberakás hangosan csattan, majd a megviselt zár is nyikorog. Kit azonnal hátra kapja fejét.

 - Mit csinálsz? – mered a lány kérdően Robbie-ra, aki csak öntelten grimaszol.

 - Semmit – motyogja, akár egy kisfiú, aki éppen valami csintalanságra készül. Pont olyan, mint amilyennek Levon leírta. – Csak nem akarom, hogy zavarjanak, pihenj nyugodtan. Biztosan elfáradtál – szavalja Rob kacér vigyorával, majd a szoba hátsó részére mutat. – Ott a fürdő.

 - Á, most inkább nem, Baltimore-ban mást sem csináltam, csak áztattam magam – próbál Kit gyanakodva átlátni a gitáros tervén. – Tudod Levonnal nagyon közel kerültünk egymáshoz – húzza össze szemét, hogy kínozza Robbie féltékeny természetét. Ő persze összehúzza száját, majd közelebblép az ágy mellett ácsorgó Jake-hez. 

 - Nem kell megjátszanod magad, tudom, hogy csak el akarsz csábítani – forgatja szemét mosolyogva, amivel megidézi Kit mézédes kacaját, aminél szebbet még sosem tapasztaltak ezen hotel falai. Nem is csoda, hogy Robertson újra kisfiúnak érzi magát, aki éppen az első nagy szerelmet tapasztalja meg, szűzen, és ártatlanul. – Feküdj csak le, ebédig úgysincs semmi dolgunk.

 - Jó – bólint Kit, majd lassan leveti vastag ruháit, áldva a reggeli gondolatot, miszerint a férfiaságára utaló zoknit igenis be kell rakni az alsónadrágjába. Addig vetkőzik, míg csak az említett alsó, és egy pamutpóló nem marad rajta, majd lassan bebújik a Rob melletti ágyba, a szaténágynemű kellemes anyaga alá.

Eközben Robbie is leveti magáról dzsekijét, mialatt Kit látványában gyönyörködik. Egész eddig észre sem vette mennyire hiányzott is ez neki.

Kit vékony lábai, karcsú teste, és azok a rettenetesen olcsó ruhák, amiket képes felvenni, mind csak őt jellemezték, legalábbis Robbie ha bárki máson látná, egyből Jake-re gondolna. Túl sokat gondol erre a kis brit mócsingra, be kell látnia.

Mély levegőt vesz, és odalép a szomszédos ágy széléhez, hogy egy pillanatra megízlelhesse azt a különleges illatot, amit még a hotel pézsmaszaga sem képes elnyomni. Ahogy az orrát csiklandozni kezdi a várva várt érzés, képtelen visszafogni magát, közelebb hajol Kithez. Már el is bóbiskolt, de ez sem tudja megállítani Robbie-t. Ahogy közeledik, egyszerre kopogás hallatszik az ajtó túloldaláról. Sebaj, ezért van a zár.

 - Elnézést! – szólal meg egy erőtlen női hang.

Robertson elégedetlenül sóhajt, majd sértődötten nyit ajtót, félbehagyva valami sokkal fontosabbat.

 - Mi van? – morogja durván, mire két fiatal csinos lánykát pillant meg.

 - Elnézést – mosolyog az egyik. – Bocsánat a zavarásért, de a halban láttuk azt a szőke fiút, és az a másik férfi azt mondta jöjjünk fel autógrammot kérni – csiripeli, és Robbie kénytelen elnevetni magát. Ronnie megint alkotott.

 - Sajnálom, de éppen alszik – próbál a gitáros arcára komolyságot erőltetni. – Viszont megvárhatjátok, ha akarjátok.

 - Igen! – virul a beszédes kislány, míg a másik a vállát bökdösi.

 - Ne már, az öreg is jól nézett ki – súgja halkan, mire az első komoly arccal vág vissza.

 - Megvárjuk – feleli hangosan, míg a másik csak kelletlenül összekulcsolja karját, egészen amíg hátulról valaki ki nem szól. Kit.

 - Kik azok? – szólal meg a kisherceg aranyos brit akcentusa, mire a morcos lány ábrázata megenyhülni látszik. Arcára pír ül amint megpillantja az ágyból kócos hajjal kihajoló Kitet Robbie mögül.

 - Két aranyoska akar tőled autógrammot – bólint a gitáros befelé, mire a lány már dől is vissza a puha párnájára. – Na gyertek! – invitálja be a két kis vendéget Rob, és azok félénken beljebb sétálnak.

Kitty az ágyába dőlve fekszik, mire a szószátyár lány az orra alá dugja a papírt meg a tollat, természetesen vigyorogva. A kisherceg semmitmondóan kezébe veszi, majd azon kapja magát, hogy elsőbetűként a M-et írta. Gyorsan átírja, így a lapon végül Jake Kit szerepel.

 - Köszönöm! – tépi ki a kezéből a lány. – Egyébként Renee vagyok. Te meg Jake – vigyorog hadonászva.

 - Örülök, hogy megismerhetlek! – válaszolja a viráglord, mire Renee, a hangos mustársárgahajú lány elpirul. – Te nem kérsz? – néz a másik hölgyeményre, aki képtelen szóhoz jutni. Még Kit látványa még bőven sokkban tartja. – Öhm, oké – motyogja, miközben Robbie-ból néha-néha kiszalad néhány kacaj.

 - Ő Daisy.

 - Daisy, aki nem kedvel engem. Ezt megjegyeztem – ironizál, míg az említett göndör, barna szépség csak arcát fogva rázza magát. – Örültem hölgyek! – int végül Kit, és Robbie kikíséri őket. – Viszlát! – köszön el a kisherceg illedelmesen, mire az ajtó záródása után Rob csak a fejét fogja.

 - Ugye tudod, hogy bármelyikük egy szóra szét tette volna a lábát neked – jegyzi meg értetlenül. – Csak játszod itt az elérhetetlent, mikor mindenki utánad fut. Én azt hiszem nem értelek – ül le közvetlenül Jake ágyára.

 - Miért, te sem feküdtél még le pasival – vágja rá a lány forgolódva.

 - Ez nem ugyanaz. Egy fasziba szerelmesnek kell lennem hozzá – rázza a fejét a gitáros.  

 - Na, nekem is egy csajba – sóhajtja válaszul.

 - De ezek szerint pasiba nem? – vigyorodik el Rob a hátára csapva.

 - Ki tudja? – mosolyodik el Kit is, mire Robbie egy mély levegő után csak ennyit felel:

 - A helyedben nem mondanék ilyeneket, mert a végén Rick itt terem, és nem kérdez többet.

Ronnie az ebédet már díszöltözetében, vagyis kedvenc halszálkás öltönyében várta Levonnal, mégpedig az utca másik oldalán fekvő olasz étteremben. Az egész városban itt készítették a legjobb tésztákat, amiknek Ron titokban hatalmas rajongója volt.

A többiek ezzel szemben a szokásos szakadt ruháikban érkeztek. Először Richard, aztán Rick. Ez utóbbi idegesen, elfeküdt nyakkal rontott be az ajtón, a többieket keresve. Zaklatott tekintetével rögtön elárulta Ron előtt a Kithez fűződő kényes érzelmeit.

Persze Lee rögtön csitítgatta, és megnyugtatta, a lány is itt van valahol. Ehhez képest Ricky a kisherceg érkezésére már teljesen zilált. A haja kócos, arca vörös. Ettől függetlenül amint Kitty belép a kis vendéglő csilingelő ajtaján, a szívét melegség borítja el Rick láttán. Elmosolyodik, míg a basszusgitáros rögtön felegyenesedik. Mintha csak ők ketten lennének az egész étteremben, senki más.

 - Ülj le kölyök, később még köszönhetsz neki – húzza vissza a székre Ron egy mozdulattal Ricky-t, míg Robbie és Kit odaérnek a piros-fehérkockás terítővel fedett asztalhoz. Természetesen Ronnie ül középen Lee-vel, tőle jobbra a megilletődött basszusgitáros, balra Manuel, aki látszólag azt sem tudja mi folyik körülötte. Rob és a kisherceg szemben ülnek le a Hawkkal, aki elégedetten néz ismét végig legújabb szerzeményén. Dagad a gőgtől, hogy egy ilyen fiúcskát sikerült megszereznie magának, de egyben büszke is kedvenc tanítványára, Robbie-ra, amiért felfedezte ezt az angol csodát. Egyszóval jobb már nem is lehetne a helyzet. – Na? – szemez Ronnie Kittel. – Hogy tetszik Cleveland?

 - Nem rossz – feleli a lány semmitmondóan.

 - Tetszett a két kis ajándék, amit reggel küldtem? – kacsint a Hawk, de Kitty kénytelen mosolyogva lehajtani fejét.

 - Kit nem az a fajta – feleli helyette Robbie.

 - Micsoda pazarlás – mogorváskodik Ron. – Mindegy. Egyetek sokat, este már fellépünk valami kis klubban – nyom egy bő köteg pénzt az asztalra a kabátjáért nyúlva.

 - Te nem maradsz? – néz fel Rick.

 - Nem, el kell mennem a rózsámért. Megígértem neki – hadarja sietősen, majd mielőtt az ajtó felé lépne megtorpan Kit mellett. – Hm, már alig várom, hogy megmutassalak neki – harap ajkába, és kilép. Ezután a lány már végképp nem tudja mire gondoljon.

Miután a Hawk végleg eltűnik a látókörükből a kisherceg a többiekre néz, és kérdően szuggerálja ki belőlük a választ, pontosabban Levonból. 

 - Ne aggódj, majd este megérted – nyög oda ennyit a dobos legyintve, mire Ricky hirtelen feláll. Újra. – Nyugi haver, egy méterre van tőled – emeli fel kezét Lee védekezően.

 - Franko, tudnál pár percet várni a Rómeó szereppel? – szól Robbie, és mindenki nevetésbe kezd, ahogy az lenni szokott. Mégis, a kacagások közül kihallatszik Kit mézédes hangja. Ez még szebbé teszi az egészet. Valamiért mindenkinek mosolyognia kell, ha a kölyökre néz. Nem is csoda, hogy nem tudnak megválni tőle. Ez már csak így megy, ha egy gyémánt kerül a kövek közé. Ki ne akarna egy ilyen fénylő csodában gyönyörködni?

Miután az felemésztik az olasz étterem minden kínálatát, és elfogyasztják azt a rengeteg alkoholt, amit a pincér eléjük rak el is indulnak vissza. Egyedül azt a süteményt viszik magukkal, amit a hatalmas számla felhalmozásáért grátiszba kapnak. Ez az egyetlen az étlapon, ami ki tudja miért, de nem olasz. Eredeti amerikai sütemény, csokidarabokkal. Nem túl bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű. Ezért is szereti mindenki.

A hotelben már felkapcsolják a világítást, mire a banda befut, és már indulhatnak is öltözni, szóbáról szobára. Rick szerencsétlenségére Kit ezúttal Levonnal megy el, ugyanis neki van a legkisebb termete, ezért csak ő tud ruhát kölcsönözni neki.

Lee szobája sokkal kisebb, de stílusában nem különbözik semmiben Robbie-énál. A falakon ugyanúgy rózsás tapéta, a bútorok is újak, míg az ágyat szatén ágynemű fedi. Mégis hatalmas a különbség. Itt a levegőben Levon illata száll. 

 - Dobd le magad kisherceg – utasítja a dobos, míg a szekrényéhez lép. – Nézzük, melyik a legkisebb – tűnődik magában. Eközben Kit az ágyon heverészve nézeget. – Meg is van – kiállt fel. – Ezt már évek óta nem hordom. Pont jó lesz rád – dobja oda a lányhoz. – Rajta, próbáld fel!

 - Mivel más választásom nincsen, nem hiszem, hogy szükséges – húzza cserfesen a száját Kitty, mire Levon arcára csodálat ül.

 - Nem gondoltam volna, hogy szégyellős alkat vagy – morfondírozik. – Vagy csak Ricky előtt akarod átvenni? – nevet.

 - Pofa be – vigyorog a lány, majd álsértődötten kimegy. Valamiért Lee mosolya azután sem tűnik el, hogy Kit már rég kiment. Ki érti ezt?

Este a pár sarokkal távolabbi klubba mindenki díszöltözetben érkezik. Ez a L’omar’s. Egy apró kis csehó a sarkon, ahová egy lépcsőn lefelé vezet az út. Nem túl bizalomgerjesztő, de annál hangulatosabb. Igazi Rock ’n’ Roll bár téglafalakkal és öregedő, kétszínű poszterekkel. A bent lévő emberek vagy öltönyben vagy szőrmében vannak, míg a színpadon inges, kócos fiatalok zenélnek. Ezúttal a fő vendég nem más, mint a világhírű Ronnie Hawkins, aki megjárta már egész Amerikát, Angliát és Kanadát. A vendégek száma meghaladja az átlagost, a legelső sorban a Mornin’shine Hotel tulajával. A mai műsor nem is áll másból, mint Perkins számokból.

Hátul, a kulisszák mögött még csak Ronnie várakozik az egyik öltöző tükrénél időzik. Egy idő után megunva a várakozást kimegy, és magára hagyja rózsáját.

A magányos, bíborvörös virágszál tündökölve támaszkodik a lakkfekete zongorára, míg egy szipkán keresztül szívja hosszú cigarettáját. Unatkozik. Egy régi Edith Piaf dallamot dúdolgat. Azok illenek az ilyen csodálatos ékeihez a természetnek. La Foule.

Eközben Kit a többieket nézi, ahogy hangolnak. Robbie a gitárját, Levon a dobjait, Rick a basszusgitárját, és Richard a kiszongoráját próbálgatja. Kitty meg csak ül katonásan egy apró széken, zsebében a Fenderjét szorongatva. Nem tudja, hogy elő kellene vennie, vagy sem. Mit is várnak most tőle?

 - Hé Kit, szólnál Ronnie-nak, hogy megvagyunk? – szól oda Manuel, és Jake kapva az alkalmon már ugrik is. – Azt hiszem, hogy a hátsó szobában van.

A kisherceg elindul, és ahogy az lenni szokott, el is véti az utat, így elkerüli a Hawkot, nem úgy, mint a szobát. Benyit a sötét térbe, ahol egyetlen lámpa ég egyenesen a koromfekete lakkzongora fölött. Így pillantja meg először azt a magányos rózsát. A világ legeslegszebb rózsáját.

A bokája köré vékony, Budapestmintájú bőrcipő fonódik, ami fölött hamvas harisnya öleli át karcsú, formás lábát. A törékeny testét egy éjvörös ruha takarja szorosan, ami láttat minden csodálatra méltó testrészt. Ugyanez a bűvös szín borítja kerek ajkait, amikhez nyerszölden világító szeme társul, ami végül elvonja a figyelmet minden másról, még a koromfekete hajáról is, ami kerekded hullámokban omlik vállára.

Ő a leggyönyörűbb nő, akit Kit valaha látott. Nem holmi kislány, egy igazi díva. Máris teljesen beleszeretett. Egy szempillantás alatt.

 - Üdv – köszön Kit bevetve a legvonzóbb akcentust, amit valaha ki tudna játszani, míg fél kezével az ajtógerendának dőlve támaszkodik. A rózsavirág lassan fordul felé kifújva a füstöt tüdejéből, majd ahogy megpillantja a kisherceget megilletődötten elmosolyodik.

 - Helló – feleli finom hangon, és újra a szipkájába szív.

 - Ronnie-t keresem – folytatja Kitty, míg közelebb lép lomhán.

 - Pár perce ment el – méri fel a nő Jake minden porcikáját, majd arcára elégedettség ül ki. – Ingrid – nyújtja ki kecsesen kezét, mire a kisherceg egy gyengéd csókot ad rá.

 - Jake Kit. Örvendek – néz csábító szemekkel, majd megfogva a nő kacsóját maga felé húzza. Végignéz a szelíd, szinte láthatatlan ereken, amik felfutnak Ingrid karján, miközben az ujjával finoman simítja őket. A rózsaszál térdei remegni kezdenek. – Biztosra veszem, hogy táncos vagy – súgja halkan, és felcsendül az a vidám kacaj, ami csak még ellenállhatatlanná teszi.

 - Ne bolondozz fiatalember! – teszi le a cigarettát, majd megérintve Kit könyökét közelebb húzza magához. – Had segítsek! – rebeg, majd apró, hegyes ujjaival megigazítja a viráglord szalagját a gallérja alatt. Eközben Kit képtelen visszatartani kezét, ami akaratlanul is Ingrid derekán köt ki. Most először érint meg valakit így, és cseppet sem bánja, hogy Ingridet.

 - Köszönöm – motyogja Kitty, és a rózsavirág kezei végig csúsznak a mellkasán. Egy-egy.

 - Hány éves vagy fiúcska? – kérdi szenvedélyes hangon.

 - Mit szeretnél, mennyi legyek? – feleli sejtelmesen, és Ingrid elmosolyodik.

 - Tudod én nem vágyhatok semmire – grimaszol, játszva kerek ajkaival. – De mi ketten jóbarátok leszünk. Tudom – mosolyodik el Ingrid, majd tenyerét Kit csupasz nyakához érintve még közelebb vonja. Egy édes kis puszit nyom Jake arccsontja fölé, ahol ottmarad az éjvörös rúzsfolt. Utána a rózsaszál mélyen Kitty zafírkék szemébe néz, és ajkait szétnyitja csókra várva, de Jake elég agyafúrt ahhoz, hogy csak egy puszival viszonozza ugyanazt. Ingrid arca belepirul a meglepetésbe.

 - Viszlát! – hátrál Kit, és a virágszál szíve hangosan ver.

 - Viszlát! -  köszön el, mikor a viráglord távozik.