tear rope 3/3 (könnykoszorú)

Cím:	tear rope (könnykoszorú)
Fejezetcím:	-
Sorszám:	3/3
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel
Hangulat:	Angst, UST
Fejezetek hosszúsága:	1800 szó
Fandom:	Jakob Dylan
Szereplők:	Jakob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	,,Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni. " Jake híres rocksztár. Roxy kisvárosi ápolónő. Pedig ugyanazon a képzőművészeti egyetemen tanultak, és tervezték álmaik birodalmát, miközben legjobb barátokká váltak, akik levegőt sem bírtak egymás nélkül venni. De azóta nem beszéltek.
NA:	Megtört az egész, és kis részekből áll, de azért három részre bontottam, mert egész hosszú.	Fejezetek
		The Wallflowers - Closer 2 U
Kellemes olvasást!

22

Belépek a Scotchikin’ ajtaján, és látom, a hely semmit sem változott. Ez valamiért megnyugtat annak ellenére, hogy tudom, valahol a tömeg középpontjában te is ott vagy, ha még nem is látlak. Az emberek mind miattad jöttek ma ide. Ez lenne a nagy terved? Elijeszteni engem? Vagy csak még kínosabbá akarod tenni ezt? Igen, én vagyok a hunyó. A bűnös. A tettes, tolvaj, bandita, szívtipró. Megérdemlem, hogy elmond mennyire gyűlölsz, de ezt nem.

A Pasadena gitár ott lóg a kezemben éppen úgy, ahogy egykor. Most nem, nem sietek sehová.

 - Hova, hova kislány? – ütközöm hirtelen egy magas, izmos férfi vállába, aki a kezét elém tartva állít meg. – Az autogramosztásnak már vége. Elkésett az a szép kis gitárod – mondja mély, elrettentő hangján, de én próbálok meg sem szeppenni.

 - Nem, én nem rajongó vagyok – hadarom a kislányos hangomon, amivel csak magamat tagadom. Akár Wallflowers pólóban is jöhettem volna. – Jake miattam van itt. Csak odaadok neki valamit, és már itt sem vagyok. Sőt, felőlem maga is odaadhatja – emelem fel Royalt, de a férfi nem tágít.

 - Teletömted levelekkel meg meztelen fotókkal, mi? – vág kéjes vigyort, mire a nyakamba akasztom a The Simpsons-os hevedert, és lassan végig húzom az ujjaimat a fémhúrokon, amiknek hangja átjárja a falakat, majd kiszállva az egyik kis ablakon eltűnnek az éjszakában. A bőrömön átsuhan az az érzés, amivel már régóta nem találkoztam. A zene olyan régen simult így hozzám. Úgy hiányzott, mintha a koporsóból néztem volna ki ezzel az egyetlen pengetéssel. Hát nem hallod te is?

 - Nem! – hallom meg a hangodat. – Ne-nem nem nem. – köhögöd, és számomra máris világos, részegebb nem is lehetnél. – Engedjetek ki, ez az első szerelmem hangja – mászol át a barátaidon, míg én kibújok a heveder öleléséből, és kihajolva a testőr takarásából találkozok a tipikus ittas ábrázatoddal. Lógó ing, foltos farmer, ferde napszemüveg. Te vagy az.

8

Te és Dan közel álltatok egymáshoz, de mégsem voltatok igazbarátok. Talán azért, mert annyira különböztetek. Ő önző volt, te meg nem. Ez volt az egyetlen különbség köztetek. Ő megszerezte magának azt, amire éppen szüksége volt, te pedig hozzám hasonlóan beérted annyival, hogy boldognak látod.

6

Nem tudom, hogy végül hogyan kötöttem ki Josh bátyjának házában. Talán maga Hilary rángatott oda, vagy éppen Josh, de a ház csodálatos látványát sosem tudnám elfelejteni. Az egyik leggyönyörűbb hely, ahol valaha jártam. Az épületet ellepték a részeg egyetemisták és az olcsó techno zene. Már alig vártam a pillanatot, hogy a szemedbe nézve szidjam azt a retket, de te még nem érkeztél meg.

 - Ó, ott van Dan. Gyere, menjünk! -ragadta meg a karom Hilary, és egészen a bárpultig vonszolt, ahol egy apró puszit nyomva a szerelme orcájára megtorpant. – Szia!

 - Helló csajok, mi a helyzet? – vigyorgott Dan, akinek az arca már piroslott az alkohol hatására.

 - Körül nézek, jó? – hadarta Hilary, a tömegbe bambulva.

 - Menj csak, én és Cukino jól megleszünk – intett a barátnője felé, és én ferde szemekkel néztem rá, meg a hatalmas termetére. – Mi az? – nevetett felém. – Talán egy srác nem nézhet animéket?

 - Nem tudtam, hogy szereted őket – szemeztem vele kételkedve, de ettől csak még jobban nevetett.

 - Hilary egyszer bekapcsolta, tudod, hogy jobban megértsünk téged, de végül elaludt rajta, nekem meg megtetszett. Mondjuk kinek ne jönnének be azok a giga hosszú lábak – kortyolt az italába, és én elmosolyodtam. Kezdtem megérteni, hogy Hilary mit eszik rajta. – Ne de mit iszol, kislány?

 - Ó, semmi durvát.  Nem bírom jól az alkoholt.

 - Tényleg?

7

Lehetett volna több eszem, mint hagyni magam leitatni.

23

 - Elmehetsz, TOM – kiáltod hangosan, és a férfi távozik. – Nincs itt több dolgod. Csak nekem van itt most nekem dolgom – hablatyolsz, majd mélyen a szemembe nézel. – Roxanne.

 - Igen, így hívnak Jakob, te is tudod – felelek őrizve a hidegvérem.

 - Te voltál az a kis szuka, aki tönkretette az egyetemi tanulmányaimat, igaz? – dünnyögöd, és én érem rajtad az összes feles illatát, amit ma este lehajtottál. – Te miattad voltam szűz New Yorkban. Mekkora vicc, nem? Ebben a rohadt városban minden utcasarkon kufircolnak – nevetsz a saját hülyeségeden, és én gyorsan a kezedbe nyomom a gitárt. Már indulnék is kifelé, mikor végre felfogod mi az a kezedben. – Ó, nem! Nem úszod meg ennyivel te kis csafka! – kiáltod ledobva Royalt, utánam indulva.

 - Te most komolyan leejtetted? – nézek rád komolyan, miközben a kocsma felé fordulok. Szerencsére Tom, a testéred felvette, de akár össze is törhetett volna. Olyan hihetetlenül felelőtlen vagy. És visszataszító, hogy a szemedbe sem tudok nézni. Nem vagy önmagad.

 - Te nem mondhatsz nekem semmi, jó? Ribanc – folytatod a káromkodást dülöngélve, de én már képtelen vagyok visszatartani a dühömet. Odalépek hozzád, és egy hatalmas pofont adok arra a gyönyörű arcodra.

 - Ezzel már régóta tartoztam!

12

Egész reggel csak utánad futottam. A könyvtár, az ebédlő, a szobánk, és az egész egyetem üres volt nélküled. Jobban féltem, mint valaha. Mit fogsz mondani? Hogyan fogom megmagyarázni? Egyáltalán hinni fogsz nekem?

A csillagvizsgáló egy hatalmas dombon helyezkedett el, és ugyan nem a mi egyetemünkhöz tartozott, csak mi ketten jártunk oda nappal. Csodálatos volt belőle a kilátás. Tudtam, hogy itt biztosan rád találok. Még abban is reménykedtem, hogy azért jöttél ide, hogy ketten beszélhessünk. Hogy elmondjuk egymásnak mit érzünk.

Felfutottam a füves dombon, és olyannyira kifáradtam, hogy levegőhöz is alig jutottam. Talán a másnaposság tehetett róla, de képtelen voltam megállni a lábamon. Mire magamhoz tértem, egyszerűen lassítanom kellett. Beléptem az épületbe, és találkoztam a lépcsősorral, ami a tetőre vezetett. Lassan kezdtem felmenni, mert futva biztosan elájultam volna. Öt emelet sok időt vett igénybe. A második végén viszont hallani kezdtem valamit. Szipogást.

 - Hogyan tehették ezt velem Jakob? – jutott el a fülemig Hilary sikamlós hangja. Fel akartam sietni, de azonnal beleszédültem. – Dant még megértem, ő egy paraszt, aki csak a szexre tud gondolni, de Roxy? – motyogta elgyengülten és én legszívesebben ordítottam volna. Sajnálom. Sajnálom Hilary! – Tudom, hogy neked is nagyon fáj. Nekem szintén. De én már rájuk sem tudok nézni. Egyikőjükre sem. Ahj, Jake mondj már valamit, ne csak én beszéljek!

 - Azt hittem, hogy Rox más. Különleges. De nem. Ő is csak egy ugyanolyan ribanc, mint a többi.

24

Lehajtod a fejed, és elmosolyodsz. Öntelten.

 - Ezzel most jobban érzed magad? Még egy csapás. Még több fájdalmat okoztál nekem. Eddig nem volt elég? – kiáltod széttárt karokkal. – Nem értem mi a bajod ezzel a szóval. Egy Ribanc vagy, és kész. Volt jó pár éved beletörődni. Miért nem sikerült?

 - Képzeld el, hogy igenis megbékéltem magammal, és a dolgokkal, amiket tettem, de úgy néz ki te nem. Biztosan azért ittad le magad ennyire, mert igazságosnak érzed azt, amit velem tettél, igaz? – felelek hangosan.

 - Csak jól érzem magam, de ez rólad nem mondható el. Drága kicsi Roxy. Még mindig a babáiddal tudsz csak elaludni esténként?

 - Te meg még mindig nem mersz azokhoz a nőkhöz érni, akik tetszenek? – vágok vissza, de már-már meg is bánom. Olyannyira, hogy inkább az autóm felé sétálok. Nem akarom látni az arcodat. Odalépkedek a Volkswagenemhez, mire hirtelen a tenyered erős szorítását érzem a karomon. Még megszólalni sem tudok, te olyan erősen nyomsz az autó oldalához, hogy szinte levegőt sem kapok. Ekkor látom meg a gyűrűt az ujjadon, és így minden érintésed még jobban fáj.

 - Szóval ezt kellett volna tennem? – súgod a fülembe halkan, de én csak ellenkezni próbálok.

 - Ha-hagyd abba Jake! – nyöszörgök, de meg sem hallod. A csípődet a fenekemhez nyomod, és én képtelen vagyok kiszabadulni a szorításodból. A karom lassan lilulni kezd, olyannyira fogod. – Engedj el!

 - Nagyon sokat vártam ám rá, hogy te és én ilyen közel legyünk egymáshoz. Nem lep meg ha elmondom, hogy amikor egyedül zuhanyoztam, csak rád, és a hülye cicás bugyijaidra tudtam csak gondolni – nyögöd.

 - Jakob figyelj rám! Én már egyszer elkövettem valami hülyeséget részegen. Te ne tedd – hadarom. – Nem akarsz olyan lenni, mint én – próbálok hátra fordulni, és te hirtelen ellépsz tőlem. – Látod – súgom, és csak újra szembesülök vele, hogy mennyire gyűlölsz.

9

Minden olyan gyorsan történt, és én olyan hamar elvesztettem a kontrolt a tetteim felett. Egy lépésemre se tudtam ügyelni, ezért Dan felemelt, és vitt. Olyan helyekre, ahová magamtól sosem mentem volna. Én mégis nevettem. Mosolyogtam mindenen, amiről elhitette velem élvezem. Elfelejtettem szomorúnak, vagy kétkedőnek lenni.

13

Lesétáltam a csillagvizsgálóból, és legszívesebben a tengerbe is vetettem volna magam. Tudtam, hogy mindennek vége, elvesztettem a csatát, amit valaki más vívott meg helyettem. Nem volt többé beleszólásom a dolgokba. Egy csillag elrepült felettem, és én észre sem vettem hová.

Megpróbáltam továbblépni, de akiket addig ismertem mind meggyűlöltek. Rám sem bírtak nézni, és én sem magamra. Egy olyan oldalammal találkoztam a tükörben, akiről ha tudtam volna, már rég a vízbe fojtottam volna magam. Olyan sok figyelem terelődött erre az alaktalan sötétségre, hogy hirtelen átvette felettem az irányítást. Elfedett bennem minden fényt, és én szépen lassan el is feledkeztem a létezésükről. Már csak egy árny voltam, ami iránytalan utakon bandukolt reggeltől estig.

26

 - Sajnálom Roxy. Egy pöcs voltam, amiért Hilary oldalára álltam, anélkül, hogy meghallgattalak volna – csúszik ki hirtelen a szádon. – Túl gyenge voltam ellentmondani nekik. Mindenki annyira gyűlölt téged és Dant, hogy én képtelen voltam a te oldaladról nézni az egészet. Pedig Hilary mondta Dannek, hogy itasson le. Ő intézte úgy, hogy ketten maradjatok, de én nem mertem senkinek elmondani, hogy Hilary már régóta szakítani akart vele. Olyan jól játszotta az áldozatot, és mindenki velünk érzett együtt. De én képtelen voltam elviselni, ezért elmentem, és egy szót sem tudtam neked mondani. Én vagyok a leggyengébb – csorog le egy parányi könnycsepp a szemed sarkából, pont úgy, ahogy az enyémből. – Kérlek Roxy, bocsáss meg nekem! – kéred gyengéden, és én gyorsan odalépek hozzád, majd szorosan átölellek. – Én még mindig ugyanúgy szeretlek – nyögöd, és most először őszinte vagy.

 - Én is téged.

2

 - Csak egyet kapsz, a többi az enyém – néztem a gitárra, miután erősen rányomtam Pikachu aranyos arcát. Te vidáman néztél Royal új díszére, de véletlenül sem állítottál meg. – Tetszik? – kérdeztem naivan.

 - Igen – hazudtál nekem először, és én teljesen tisztában voltam vele. – Hihetetlen, hogy ilyenekre költöd az ösztöndíjad.

 - Miért, te meg újságokra – néztem a polcodra. – Rolling Stone mind, nem?

 - Á, csak a gitárhoz adták – mormoltad, és én hangosan nevettem a bugyuta vicceden.

10

Ránk nyitottátok az ajtót, amiről nekem elképzelésem sem volt, hogy egyáltalán létezik. Felőlem aztán az utca közepén is lehettünk volna, vagy egy színpad kellős közepén, semmit sem fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Csak egy dolgot. 

27

Nem leszünk soha többé barátok. Nem bízunk meg egymásban, és nem is beszélünk újra. Csak hordozzuk azt a hatalmas terhet, amit mások szerelemnek neveznek.

Vége

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Read More

tear rope 2/3 (könnykoszorú)

Cím:	tear rope (könnykoszorú)
Fejezetcím:	-
Sorszám:	2/3
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel
Hangulat:	Angst, UST
Fejezetek hosszúsága:	1800 szó
Fandom:	Jakob Dylan
Szereplők:	Jakob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	,,Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni. " Jake híres rocksztár. Roxy kisvárosi ápolónő. Pedig ugyanazon a képzőművészeti egyetemen tanultak, és tervezték álmaik birodalmát, miközben legjobb barátokká váltak, akik levegőt sem bírtak egymás nélkül venni. De azóta nem beszéltek.
NA:	Megtört az egész, és kis részekből áll, de azért három részre bontottam, mert egész hosszú.	Fejezetek
		The Wallflowers - Closer 2 U
Kellemes olvasást!

14

Rettegve sétáltam vissza a szobába, amit régen a sajátunknak hittünk. Ahogy átléptem a küszöböt, világossá vált, te már nem vagy ott. Nem is leszel soha többé. Üres falak, kipakolt szekrények, csupasz matrac, és egy szomorú báty.

Sam éppen az összepakolt dobozok felett lógatta a lábát, miközben a közös képünket nézegette. Már akkor szakállas volt, és kövér. Folyton csak zabált, és csodáltam is, hogy nem csámcsogott a keretet szorongatva.

Sokszor találkoztunk már azelőtt, hiszen ő volt az egyetlen testvéred, aki itt, New Yorkban élt, és apád megparancsolta neki, hogy figyeljen rád. Nem végzett túl jó munkát, de azért kedveltem. Beszédes volt, és csupaszív. Ugyan Jesse sokkal hangosabb tudott lenni, nekem mégis Sam lett a kedvencem.

Nem mertem megszólalni, csak beljebb osontam, és a szemben lévő ágyra ültem. Sam szeme hamar megtalált, ahogy én benne téged.

 - Roxy! Észre sem vettem, hogy itt vagy – tette maga mellé a csomagot, és mellém húzódott. Először csak odasimult, aztán lassan, hátulról átkarolt, majd átölelt, mikor elkezdtem sírni. Mintha előre látta volna, hogy ez lesz. – Nem pityeregj kicsi lány!

 - Miért ne? Mindent elrontottam? – nyöszörögtem a mackós testébe kapaszkodva. – És most megkapom az, amit megérdemlek. Én vagyon a legszörnyűbb ember a világon? – szaladtak ki a szavak belőlem. Nem tudtam uralkodni magamon, az érzelmeimen, és a mondataimon sem.

 - Ne mondj ilyet, a hülye öcsém egy idióta, amiért így bánt veled. Biztos vagyok benne, hogy oka van annak, amit tettél, és én nem kételkedek benne, ha azt mondod ártatlan vagy. Az a Dan egy fasz. De azt is elhiszem, ha bűnösnek érzed magad. Az egész egy hatalmas félreértés, semmi más – vígasztalt, és tényleg jobban kezdtem érezni magam. – Sajnálom, hogy egyedül maradsz itt.

 - Én is elmegyek – suttogtam. – Elegem van ebből a helyből. Bárhol szívesebben lennék. – Sam mélyen, és hangosan sóhajtott, majd a fejemet a vállára hajtotta. Olyan volt, mint egy testvér, akire mindennél jobban vágytam. Mintha szavak nélkül is megértettük volna egymást. Nem kérdezett, nem atyáskodott, nem ítélkezett. Hitelt adott az én rejtegetett igazságomnak is, anélkül, hogy valaha hallotta volna. Bárcsak beletudtam volna szeretni úgy, ahogy beléd.

20

 Sosem tartottam magam különleges embernek, vagy ha mégis, nem akartam kimondani mások előtt. Az önbecsülésem tulajdonképpen megszűnt létezni, miután elváltunk egymástól. De nem tudom eldönteni, hogy az egómat, vagy téged hiányollak jobban.

A legjobb barátom voltál. A szerelmem. A múzsám. Mindenem. Azt akartam hinni, hogy örökké együtt leszünk, és sosem engedjük el egymás kezét. Nem köt minket össze se lánc, se kötél, csak egyszerűen így akarjuk.

Nem akarom elképzelni, hogy most mit gondolsz rólam. Gyűlölsz? Vagy maradt még némi napos sarok a szívedben, ahová a virágok közé temettél? Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni.

Nem akarom, hogy újra az életem része legyél. Nem akarom tudni, hogy érzed magad, mit csinálsz, vagy boldog vagy-e. Nem akarok semmit, csak elengedni azt az embert, aki akkor voltam, amikor ismertelek.

4

Éppen a Sailor Moon korszakomat éltem, és az egyik legviccesebb dolog volt a világon látni az arcod, ahogy felveszem a legújabb kosztümöm, ami rózsaszín, pink, babakék, és bordó színekben pompázott. Tökéletes párost alkottunk mi ketten. Te feketén kívül fel sem vettél volna semmit. A legvilágosabb darabja a ruhatáradnak egy szakadt farmer volt. Sötétkék.

 - Néha mesélhetnél ezekről a csodákról – nyögted ki az egyik könyved mögül, amiben valószínűleg rocksztárok élettörténetével művelted magad. – Olyan vagy, akár egy életre kelt cukrosfánk.

 - Csak édesebb – fűztem hozzá, éppen a másik szobába készülődve. – Biztosan nem jössz? – néztem feléd, de ki sem bújtál a könyv mögül.

 - Nem köszi. Ma nincs türelmem még egy Hilary-hoz – felelted lomhán, és én persze nem mondtam el, hogy én sem jó kedvemből megyek oda. – A vicc az, hogy titkon, de rettenetesen kedvelted őt. – Ahogy kiléptem az ajtón, már meg is bántam, hogy nem mondtam el neked mindent. Minden titkot, pletykát. Maggie May-en szakadtál volna. Ehelyett kisétáltam, és megástam a saját síromat.

21

Már az első pillanatban, amikor a szemem elé kerültél tudtam, hogy te vagy a legfurcsább dolog, ami valaha a közelembe vergődött. Nem kellett egy perc se, hogy megmutasd, te egy vagy a milliók közül. Most mégis félek szerepet cserélni. Félek én eléd állni.

Kinézek az ablakon, és látom, hogy már rég besötétedett. Elkezdek remegni, és mintha negyvenfokos kemence falai vennének körül. Úgy érzem újra tinédzser vagyok. Egy ostoba kislány, aki a titkos szerelmével találkozik, pedig mind tudjuk, hogy nem így van. Már elvesztettem mindent, ami olyan ártatlanná tehetett.

Felveszem a fehér magassarkú Steve Madden szandálomat, amiért két hónapnyi fizetésemet dobtam ki az ablakon. Azt akarom, hogy ne lásd rajtam, hogy hová kerültem. Ne tudd, hogy mekkora köztünk a különbség. Hogy te a fellegekben kelsz szárnyra, míg én a pokol padlóját mosom csak fel.

Bezárom az ajtót, és összehúzva magamon a pirosan csillogó kabátom az autómig sétálok. Öreg, használt, és rozoga, de az enyém. Égkék Volkswagen. Ő még sosem hagyott cserben.

A Royal először mozdul ki a házból, de egy hangot sem ad ki. Talán máskorra tartogatja a balladáit, amik a magányról szólnak majd, egy egész életen át, ahogy újra a te kezedbe kerül.

Nem kell messze hajtanom, és a benzin miatt sem kell szerencsére aggódnom. A Scotchikin’ volt a törzshelyünk. A kollégium mellett találtunk rá, és nagyon akartuk azt a csirkét. De rá kellett jönnünk, hogy a Scotchikin’ egy soma kocsma.

Ahogy befordulok az utcába, hirtelen hatalmas tömeget pillantok meg a rusztikus hely körül. A sok BMW között apró hangyának látszik az én kisautóm, ahogy én magam is csak egy homokszemnek a gyönyörű lányok sivatagában. Csak kipislantok az ablakon, de a tekintetem máris Chanel-el találkozik, Armani, Versace, Prada, Fendi, és Lacoste társaságában.

Tényleg ilyen emberekkel vetted körül magad? Tényleg ez számít neked? Hogyan változhattál ennyit, ilyen rövid idő alatt?

5

Hilary már a kávézóban várt rám, és én félénken sétáltam oda hozzá, tudva mit is fogok mondani. A szemei karikásak, és az ábrázata is megviseltnek látszott. Nem kellett sokáig agyalnom rajta, hogy rájöjjek, az én drága barátnőm megint bulizott az éjjel. Kicsit tovább is, mint kellett volna.

Az asztalon feküdve kortyolta a reggeli tejeskávéját. Sokáig észre sem vette, hogy leültem mellé.

 - Szia Hilary – integettem neki, öt centiméter távolságból, mire felfogta ki vagyok.

 - Ó, csá Rox. Mi a helyzet – nyögte az arcát masszírozva, hátha tud belé némi életet erőltetni.

 - Beszélnünk kell – hajtottam le fejem, mire az övében egyből felpezsdült a vér.

 - Csak nem? – csillant fel szeme, és én megilletődve dőltem hátra. – Ugye te és Jake végre – mosolyodott el kacéran, és én már a gondolatba is belepirultam. – Ó, te szuka. Hát végre! – fogta meg a kezem kuncogva.

 - Nem. Dehogyis, ne hülyéskedj már! – morcogtam, és ő rögtön elszomorodott.

 - Ahj, Roxy. Ne kelts bennem hamis reményeket. Már évek óta csak erre várok – motyogta a kávéba kortyolva. – Már kezdek aggódni miattad.

 - Ja, ezért terjeszted rólam, hogy meleg vagyok? – súgtam, de ezt bezzeg rögtön meghallotta.

 - Ne hülyéskedj már. Ismersz. Sosem tennék ilyet – vágott komoly arcot, és én persze rögtön elhittem neki. – De tudod az ilyen pletykáknak mindig van valami alapja. Az estedben, hogy még nem voltál senkivel, pedig már rég eljött az ideje. Teljesen hülye vagy, hogy Jakobra vársz. Ő meg rád. Részegedjetek le, legyetek túl rajta, és már nem fog senki ilyesmivel szekálni se téged, se őt. Ez ilyen egyszerű – hadarta.

 - Persze, csak álljak elé, és mondjam meg, hogy - változtattam meg a hangom a vállamat rángatva – Hé haver, vágjá’ má’ gerincre!

 - Miért kell mindenből viccet csinálni? Ez nem olyan nagy dolog, mint aminek beállítod. Csak csókold meg, és abból már tudni fogja mi az ábra. Most hétvégén lesz Josh bátyjának a bulija. Bementek Josh szobájába, és kész. Már ezer éve szerelmesek vagytok egymásba, csak egyikőtök se az a kezdeményező típus. Nincs ebben semmi baj, de nem húzhatjátok örökké. A végén ott fogtok kikötni, hogy diplomáztatok, és hirtelen elváltok. Szó nélkül. Ezt nem akarom végig nézni. De főleg azt nem akarom, hogy a legjobb barátnőm lelki roncs legyen, amiért ennyi időt fecsérelt egy ilyen tohonya srácra.

 - De én szeretem Jakobot. Ő a legjobb barátom – feleltem őszintén. Még ha ekkor mondtam ki először is.

 - Szerelmes vagy belé? – kérdezett Hilary vissza magabiztosan, és én elbizonytalanodtam.

 - Senki más iránt nem érzek ilyesmit – böktem ki, de ez nem volt elég.

 - Ez nem jelenti azt, hogy szerelmes vagy belé. A szeretet és a szerelem nem ugyanaz. Én is szeretlek téged, mindennél jobban. Meghalnék érted Roxy – fogta meg ismét a kezem, de most az érintése meleg volt, puha, és bizalomtól fűtött. – Meghalnék érted, és azt akarom, hogy boldog legyél. Mindent megtennék azért a vidám mosolyért, amit az arcodon láthatok. De Dan iránt egészen mást érzek. Őt a közelemben akarom tudni, és minden porcikáját egyszerre átölelni, hogy eggyé váljunk. Te is ezt tennéd Jakobbal? – folytatta, és én alig bírtam megszólalni.

 - Én azt akarom, hogy Jake boldog legyen. Persze jó lenne, ha én tenném azzá, de annak is örülnék, ha más. Ez nem szerelem?

 - Csak te tudhatod, hogy az-e. De az nem jó jel, hogy meg kell kérdeznek akárkitől is – válaszolt kissé lehangoltan. Én csak nyeltem egyet, és magamba fordulva váltam szoborrá. – Nem is tudom, hogy mit kellene mondanom. Ne csüggedj ezen, nem ér annyit. Talán az idő megmondja, hogy valóban mi van köztetek. Dan szerint Jakob is ugyanígy van, mint te. De ő sokkal határozatlanabb, mint te. Az a baj, hogy mindenről tudtok beszélni, csak az érzelmeitekről nem. Talán a bulin megpróbálhatnátok. Nem?

 - De.

16

A szívem ezer darabra tört, és soha többé nem éreztem magam embernek, csak egy fabábúnak, amit néhány megviselt madzag irányít a magasból. Hogy történhetett ez?

15

 - Tudod – mondta Sam halkan, míg Royalt a kezébe vette, a rajta lévő karcokat nézegetve. – Ez az első alkalom, hogy rám bízza ezt a gitárt. Eddig senki sem érhetett hozzá, még apa sem. Olyan volt, mint egy kincs. Most inkább egy napló, ezzel a sok izével rajta – pengette meg finoman, és le sem tagadhatta volna a zeneiérzékét.

 - Ezek már csak olyan emlékek, amiket legszívesebben elfelejtene – nyögtem a takaróm mögül.

 - Akármit is mond most, ezt a gitárt te tetted azzá, ami. Mielőtt ide jött csak féltette, de most talán az életét is odaadná érte – súgta Sam nyugodtan, majd hirtelen felém fordította a fejét. – Ezt itt hagyom, jó?

 - Miről beszélsz? – szólok közbe csodálkozva. – Most mondtad, hogy fontos neki – hadartam, és ő vidáman elmosolyodott.

 - Na, ezért szeret téged az öcsém. Ő nyilvánosan máglyán éget téged, de te még így sem vagy képes elvenni bármit is, ami fontos neki – bólogat örömtelien, mégis csalódottan. – Miért nem lettetek egyszerűen szerelmesek, és jöttetek össze, mint mindenki más? Bárcsak nem így alakult volna. Bárcsak megtudnátok bocsátani magatoknak azokért a dolgokért, amiket nem tettetek meg. Nem tudom, hogy ki tartozik bocsánatkéréssel kinek, vagy mit kellene egymásnak mondanotok, de az biztos, hogy ez a gitár a kulcs hozzá – nézett újra a Pasadena-ra. – Tudom, hogy a bolond öcsém úgysem lépne soha, szóval a döntést rád bízom. Ha akarod törd össze, ha akarod őrizd meg, de vissza is adhatod neki, és ha így teszel, akkor a szívetek talán újra össze tud érni.

11

Nem láttalak többé. Ez volt az utolsó pillantás, amit rám vetettél. Ez, amiben oly sok harag, megvetés és szánalom járt körtáncot a csalódás himnuszára.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Read More

tear rope 1/3 (könnykoszorú)

Cím:	tear rope (könnykoszorú)
Fejezetcím:	-
Sorszám:	1/3
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel
Hangulat:	Angst, UST
Fejezetek hosszúsága:	1800 szó
Fandom:	Jakob Dylan
Szereplők:	Jakob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	,,Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni. " Jake híres rocksztár. Roxy kisvárosi ápolónő. Pedig ugyanazon a képzőművészeti egyetemen tanultak, és tervezték álmaik birodalmát, miközben legjobb barátokká váltak, akik levegőt sem bírtak egymás nélkül venni. De azóta nem beszéltek.
NA:	Megtört az egész, és kis részekből áll, de azért három részre bontottam, mert egész hosszú.	Fejezetek
		The Wallflowers - Closer 2 U
Kellemes olvasást!

0

Ezt a novellát azoknak az embereknek címezem, akik közösen olyan sok fájdalmat okoztak nekem, és visszaélve azokkal a dolgokkal, amik nekem sosem adatottak, tönkre tették az egyik arcomat a sok közül. Ez az utolsó alkalom, hogy mégis magamra húzom.

25

Mikor tudunk végre őszinték lenni egymással? Mikor hajthatnám a válladra a fejem anélkül, hogy okot keresnék rá? Mikor ölelhetlek meg magyarázat nélkül? Szerethetlek egyáltalán anélkül, hogy a szerelememnek nevezlek?

17

Már harmadjára ültem le éppen a kanapéra, mikor csalódottan, és kissé dühösen pillantottam meg, hogy Gogan lábait összehúzva áll szorosan az ajtó mellett, és kezdi el apró karmait a finomra csiszolt fa domordíszekbe mélyeszteni.

 - Ne már Gog. Pont most? – kérdezem felháborodottan a vörösszőrű macskát, aki gőgösen kapargat tovább. Félredobom magam elől a müzlistálam, és sietve kitárom durcának az ajtót. Ő persze azonnal kiszalad, bármilyen köszönet nélkül. Sóhajtva foglalom el helyem ismét a meleg, puha párnák között, amik a kedvenc Beatle-jeimet ábrázolják. Szorosan karolok Johnba, míg a lábamat Ringora rakom. Paul szolgál tálcaként, amit a porcelántál alá helyezek, miközben George piedesztálról nézi a tévét a jobbomon.

Éppen az MTV adása megy a képernyőn, amit nem is tudnék megváltoztatni, mert elromlott a távirányító, és én biztosan nem állok most fel. Inkább hallgatom a nyálas popsztárok megrendezett interjúit, minthogy egy végigdolgozott nap után még itthon is futkossak.

Boldogan kapom fel a fejem, mikor a negyedórás reklám után egy punkrock műsor intrója csendül fel. Már várom az újabb Kurt Cobaint dokumentumfilmet, mikor a semmiből hirtelen a te arcod bámul rám a pixelek milliónyi közül. A te izzó ciánkék szemed, és mindened, ami egykor olyan közel volt hozzám.

Hirtelen erőre kapok, és sikerül felállnom, de nem a tévéhez megyek. A polchoz lépek, aminek sarkában ott vagy. A kis Jake képe. Amikor ez készült éppen ballagtál, és még nem ismertük egymást. Talán ezért tűnsz annyival boldogabbnak.

 - Milyen itt, újra New Yorkban? – kérdezi a riporter, de te csak motyogsz, ahogy régen is tetted.

 - Öhm, furcsa. Nem igazán találom a helyem. Minden annyira megváltozott, hogy el is tévedtem idefelé – makogod, mire akaratlanul is elnevetem magam. Mások azt hiszek viccelsz, de én jól tudom, hogy ennyire szerencsétlen vagy. – Nem. Szeretek itt lenni. Sok szép emlék köt ide.

 - Reméljük újak is születnek, hiszen egy héten át fogsz itt kisebb, nagyobb koncerteket adni, most szólóban, ugye?

 - Igen.

 - De most egészen más lesz, mint a Wallflowers-szel volt anno. Nem igaz?

 - Igen, most ha elcseszem senki nem javítja majd ki helyettem – a közönség ismét nevet. Milyen naivak, nem? – Most csak egy gitárral leszek, akusztikussal, mert az albumon főleg olyan dalok vannak.

 - Egészen az új lemezed megjelenéséig nem is tudtam, hogy szereted az ilyen visszafogottabb stílust is.

 - Pedig minden ezzel kezdődött. Egy Pasadena Royal-al. A saját pénzemből vettem. Egész nyáron újságot hordtam ki, hogy meg tudjam venni, de sajnos már elhagytam valahol – szeged le az ajkad, de nem a hülye gitárod hiányolod, ugye? Nem mered elmondani az igazat. Még magadnak sem mered bevallani, hogy miért vagy olyan szomorú. Álszent vagy, és hazug.

3

Az első igazi fehérneműmet egy sarki kis szalonban vettem, ahol az eladólány egy pirosan izzó csipke kombinációt sózott rám, aminél feltűnőbbet el sem tudtam képzelni. Már nem emlékszem pontosan, hogy milyen célból vettem, vagy tervezett volt-e egyáltalán, de végül a szobánkban kötöttem ki. Izgalmas volt a kis szatyrot bevinni a portás szeme láttára, és azt is élveztem, ahogy a folyosón lézengő emberek lassan rámképzelték azt a pár centinyi kis anyagot, ami a selyempapír alatt lapult. Minden percét imádtam annak a rövidke kis időnek.

Már a szobánkban voltam, ahol egy kis szusszanás után úgy döntöttem, itt az ideje magamra ölteni a bájos ruhakölteményt.

Este hét lehetett, és én fél órája a tükröt bámultam. A bársonyos érintésű, apró csipke finoman megfeszült minden kerekded testrészemen. Kényelmes volt, és vadító. Sosem sejtettem, hogy a furcsa, színes ruháim alatt valami ilyesmi bújt eddig el. Talán el is felejtettem, hogy felnőttem.

Látva azt az ördögi angyalt, aki előttem állt, végre gyűlt annyi bátorságom, hogy talán neked is megmutassam.

Nem is sokkal később ki is nyílt az ajtó, és én a kiscicás köntösömben olvasgattam valamit, mikor ajtó mögül ketten léptetek elő. Te, és Josh.

Az a Josh, akivel már két éve egy párnak hittek benneteket, tekintve, hogy J sosem titkolta ferde hajlamait, te pedig, te sosem mondtál annyi szót egymás után mások előtt, hogy cáfolhasd.

 - Ó, bocsi, már megyek is! – álltam fel sebesen.

 - Nyugi, csak egy lemezt hallgatunk, és már megy is – hadartad, mikor megakadt a szemed a köntösön. – Úgyis mész fürödni, nem? – kérdezted, és nekem nem volt bátorságom ellenkezni.

 - Igen, igen, már megyek is – kaptam fel a neszeszerem, és még vissza sem mertem nézni, ahogy kiugrottam az ajtón. Befutottam a közös fürdőbe, és magamra zárva a kabint rögtön összegörnyedtem. Az arcom a tenyeremben landolt, míg a tusfürdőm a padlón. Mély levegőkért kapkodva szedtem fel a maradékot az üvegbe, miközben a feszítő mellkasomról próbáltam megfeledkeznem. Azzal nyugtattam magam, hogy ugyan nem történt semmi. Csak majdnem csináltam valami őrültséget. Csak majdnem.

Míg én az érzelmeimmel vívtam a század nagy csatáját, körülöttem egyre többen kezdtek valóban tusolni. A lányok jöttek, mentek. Beszéltek, fecsegtek. Néhány pletykát sikerült is meghallanom Maggie May-ről, aki a diákposta szerint az egyik házibuliban teljesen pucérra vetkőzött, és mogyoróvajjal kente tele magát, hogy a legbátrabb pasinak minél nagyobb élvezetet nyújtson, csakhogy nem számolt a házigazda pajkos kutyájával.

 - Volt valami a könyvtárban, ami a hasznodra vált? – ütötte meg a fülem egy másik lánycsapat csevegése.

 - Sajnos semmi csajok, viszont ma megint egymással enyelgett az a két pasi előttem. Gusztustalan.

 - A, te mázlista!

 - Ugye csak viccelsz? Te nem hánysz tőlük?

 - Kiktől? Én lemaradtam.

 - Az édi, félénk kis Jakob, aki folyton feketét hord, meg Josh Will, a kosarasok kapitánya. Mindketten olyan rohadt jóképűek. Meghalok értük!

 - Fogd be Meg! Visszataszító vagy.

 - Ó, szóval az a kettő, akiket folyton kiraknak arra az idióta egymáselfogadó plakátra?

 - Igen. Nagyon gázak.

 - Szerintem nem is homokosok, csak megjátsszák a hírnévért.

 - Tiszta hülye vagy, azok melegebbek, mint a kályha. Felfordul a gyomrom tőlük.

 - Én szívesen lennék közöttük, ha értitek mire gondolok – nevet vidáman.

 - Ahj Meg, kuss már!

 - Jól van na – halkul el. – Amúgy is az a fura, rózsaszín csaj kell nekik. Jakob folyton vele lóg.

 - Ki?

 - Hilary Roxanne, de Roxy-nak hívja mindenki. Tudod, folyton cuki kis szoknyákban jár, meg pink cuccokban. Festészetre jár.

 - Ó tudom. Ő a másik Hilary barátnője, akivel egy városból jöttek, nem?

 - De. Bár Hilary azt mesélte, hogy csak azért vannak jóban Jake-el, mert ő is meleg.

 - Mi? Roxy leszbika? Ne már!

 - Hilly ezt mondta nekem. De ha belegondolsz van valóság alapja. A csaj szűzebb, mint bárki az egész egyetemen. Egy sráccal alszik egy szobában, folyamatosan a srácok közelében van, és mégsem? Mi más lehetne?

 - Te jó ég, ez a kurva egyetem egyre gusztustalanabb, hogy milyen embereket be nem engednek ide? Ha ezt az apám tudná…

 - Fúj.

 - Ez tényleg durva.

 - Szóval még véletlenül se menjetek a közelébe!

 - Dehogy. Soha.

Azon az estén nagyon sokat sírtam. Máskor sosem foglalkoztatott mások véleménye, de most kivételesen összetörtem alatta.

18

A polc mellől odanyúlok a tévéhez, és ujjhegyem a villogó vörös gombra nyomva kikapcsolom. Ennyi elég volt mára. Mielőtt visszasétálnék a konyhába a tekintetem megakad a falon. Ott lóg az a hülye Pasadena Royal, rajta ezer matricával, megnyúlt húrokkal, és rengeteg karcolt firkával. Mindegyiknek története van. Emlékszel még?

A cicik, amiket akkor véstünk bele, amikor Ive a fényképművészet szakról hozzádörgölte magát a gitárhoz, és te megakartad örökíteni a csodás pillanatot? Szegény Pasadena csak mocskosabb lett tőle, te meg kanosabb, és azon az éjszakán először kellett szembesülnöm vele, hogy te tényleg nem kislány vagy. Se nem meleg.

A tulipán, amit együtt dobtunk az Apám koporsójára, miután elénekeltük együtt a te édesapád egyik legszebb dalát. De hiszem, hogy Apunak nem kellett kopogtatnia, tárt kapu várta a másvilágon, ahogy engem is a tárt karjaid vártak, amikor sírni vágytam a válladon.

 A szemek, amiket én karcoltam oda, hogy még akkor is lássalak, ha nem vagyok veled, de azt a gitárt sosem tudtad letenni, igaz? Pedig mielőtt barátok lettünk egy matrica, karcolás, vagy folt sem volt rajta. Most viszont olyan, mint egy könyv, és minden apró részlete mesél valamiről. Örülök, hogy végül nem törtem össze.

Hát nem vicces, hogy végül nálam kötött ki? Akkoriban utáltam, és te szeretted, most mégis az én nyakamon maradt, te pedig valószínűleg rá sem tudnál nézni.

Megrázom magam, és rögtön az előszobai komódra pillantok, ahol ott sorakoznak azok a bontatlan levelek, Samtől. Az egyetlen embertől, aki nem gyűlölt meg annyira, hogy a pokolra kívánjon. A bátyádtól, aki hitt annak, amit mondok, és nem nevezett hazugnak. Évente küldi el a telefonszámod, de egy ideje már nem bontom ki, vagy olvasom el. Valószínűleg akkor is ide küldené, ha már rég elköltöztem volna.

Nem is tudom felfogni, hogy mennyire hiányzol. A barátságunk, a nevetésed. Már olyan régóta nézem saját magam a gitárról, hogy beleuntam a tükörképembe. Hogyan felejthetnélek el, ha ez az ártatlan Pasadena ott vár rá, hogy hazavigyem.

Túl sok fájdalmat éreztem már ahhoz, hogy egy lezáratlan történetet is a hátamon cipeljek. Túl sok hazugság, ármánykodás áll már mögöttem ahhoz, hogy boldognak nevezzem magam. De mást sem akarok, csak szabadnak lenni. Szabadulni ezektől az égető, hólyagos sebektől, amik a szívemet borítják, de az idő nem gyógyította be őket. Mindennap ugyanannak a szörnyű embernek érzem magam, és ez így is van jól. De szeretném, ha csak én emlékeztetném magam rá, nem minden apró tárgy körülöttem.

Hirtelen megindulva felkapom a legfelső borítékot, és a mobilomhoz nyúlva tárcsázom a rajta szereplő számot. Sam nem is fűzött hozzá mást. Csak pár számjegy. Ennyit jelentesz csak, Jakob Dylan.

1

 - Most, hogy a szobatársaink hivatalosan is összejöttek, és mi valószínűleg egy szobában fogunk minden este kikötni, meg kell próbálnunk jobban kijönni egymással. Szóval, te ilyen nagy zenés vagy? – mordultam fel arra számítva, hogy te majd lelkes beszámolóba kezdesz, akár mindenki más, de csak egy csendes bólintást kaptam. – Gondolom rocker vagy. Ebben a sok feketében nem is lehetsz más – folytattam bután, míg a te kezeid lassan, gyengéden simogatták a féltve őrzött Royalt.

 - Mindenfélét hallgatok. De a Clash a kedvencem – bújtál a gitár mögé félénken, és én csak megráztam a fejem.

 - Most megleptél – voltam életemben először szarkasztikus veled, és valódi meglepetésemre hangosan felnevettél, most először. Bágyadtan mosolyogtam rád, és te miután a szemeink találkoztak gyorsan a cipőd orrára néztél, ezt motyogva:

 - Szörnyű humorod van, nem érdemled meg, hogy a szobámban legyél – dadogtad, és én kislányosan kacagni kezdtem. Lassan odaléptem melléd, és az ágyadra ültem, melléd. – Nagyon jól értelmezed az elutasítást, ugye? – kaptad fel fejed, és életemben először találkoztam közelebbről azzal a csodálatos szempárral, ami örökké kísérteni fog minden álmomban.

19

A telefon tárcsáz, és hallom azt az élettelen, nyomasztó hangot, ami visszajelzést küld a másik fél létezéséről. Nem tudom mit kellene érzenem. Talán izgatottságot? Félelmet? Nem érzek semmit.

A fülsüketítő sípolás egyszerre megszűnik, és a te ismerős, mély hangod szól bele a kagylóba, ami átrohanva az egész testemen hidegzuhanyként hallatja velem minden szavad, amit hozzám intéztél.

 - Igen? Itt Jake – mormolod, és én nagyot nyelek, mielőtt rávenném magam a megszólalásra.

 - Roxy vagyok. Találkoznunk kell – jelentem ki határozottan, és bátran. – Hajnalban a Scotchikin’ vörös asztalánál. Rendben? – kérdezem.

 - Igen. Ott leszek – feleled, ahogy szoktad. Tömören.

Lecsapom a telefont, és egy árva szót sem pazarolok tovább rád.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Read More