Az ajtó nem fog kinyílni

Cím:		Az ajtó nem fog kinyílni
Alcím:		-
Korhatár:		PG
Műfaj:		One-shot
Hangulat:		Angst
Szavak száma:		834 db
Fandom:		Bob Dylan
Szereplők:		Bob Dylan, Suze Rotolo
Slash/Nonslash
NA:	Bob nem képes elviselni, hogy Suze látni sem bírja.		1964, New York
Bob Dylan - Tomorrow is a Long Time
Kellemes olvasást!

A manhattani lépcsőház keskeny. A falait csempe borítja, és mindent átjár a nulladikon lakó férfi kutyájának ázott bűze. Egyedül a cigaretta füst tudja valamennyire elnyomni a szagot, nem mintha az sokkal kellemesebb illatot árasztana. A levegő hideg, szinte fagyos, és a lakásokból kínzó csend árad ki, mintha csak mindenki erre a pár sorra figyelne.

 - Suze, én édes Suze-m. Ne hagyj el, tudod, hogy nélküled semmit sem érek – makogja Bob mellkasában kibírhatatlan nyomással küszködve. – Kérlek, csinálhatsz velem bármit, csak gyere vissza! Megteszek mindent, amit csak kérsz.

Bob a földön, a rideg kövön ül, roskad össze, mint egy kisgyerek. Az arcát a térdei közé fogva szorítja ujjait a másikok közé. Minden testrésze izzad, és a hangja jobban remeg, mint a gitárhúr.  Elveszett, anyátlan kölyök ez, nagy, göndör hajjal, és illetlenül hosszú körmökkel. Sehonnai hazug, aki a kedvesének könyörög. Nem válaszol neki senki. – Még a szomszédos lakásban élő idős hölgy sem, Mrs. Cecil, aki többet hallott Bob könyörgéséből, mint maga Suze. – A lány lakása előtt nincs lábtörlő. A végén még ellopnák. A lány lakása előtt nincs virágcserép, a végén még betörnék vele az ajtót. A lány lakása előtt nincs is semmi, csak egy összetört zenész, aki nem találja a szavakat. Nem tudja mit kellene mondani ahhoz, hogy Suze visszatérjen hozzá. Nem tud ez semmit.

Mrs. Cecil nyolc éve él ebben a lépcsőházban, mióta a férje meghalt. Nem igazán beszél senkivel, csak a szappanoperáit nézi a tévében. Ez azonban jóval izgalmasabb, ami itt zajlik, mint bármelyik kedvenc sorozata. A vékony fal mellett kuporog, kezében egy bögre kakaóval. De még ő is tudja, hogy

az ajtó nem fog kinyílni.

 - Szerelmem, nem kérek mást tőled, csak ezt. Soha többé nem kérek én semmit, ha velem maradsz. Egy szót sem fogok szólni, ha te azt nem akarod. Megteszek érted bármit, de tényleg. Ha kell levetem magam egy hídról, vagy kútba ugrok. Mond, mit kell tegyek? Mond! – könyörög remegő hangon, erőtlenül. Nincs benne se élet, se halál. Üres szavak ezek, amit nem hordoznak jelentést, csak hazugságokat, amiket vászonra fest. Attól még, hogy szépen mutatnak, mögöttük semmi sem rejtőzik. Csak fájdalom. Olyan kín, ami mindenkit a földhöz vág. Bob képtelen elmondani mit is érez. – Suze – nyögi a nevét. – Emlékszel még Greenwich Village-re? Akkor megígértük egymásnak, hogy bármilyen hülyeséget csinál a másik, nem hagyjuk el. Neked az semmit sem jelent, ha? Akkor miért hazudtál? Miért nem mondtad azt, hogy csak addig maradsz velem, ameddig kényelmes? Miért nem tudtál igazat mondani? Miért? – gyengül még jobban el.

Suze az ajtó belső felén áll. Karjával támaszkodik, hiszen alig képes talpon maradni. Minden porcikájában a félelem zihál, ami lassan végleg a sírjába rántja. A szeme vörösen izzik, és arcát marják a könnyek, amiket egy ilyen emberért ejt. Haragos. Ugyanannyira dühíti Bob ragaszkodása, mint ammenyire megrémíti. Meg sem szabadna szólalnia, akkor talán elmenne. Mégsem bírja megállni, hogy ne vágjon vissza.

 - Váltsa meg ki-ki önmagát – idézi Bob szavait keservesen. Egy hatalmas bárdot vág volt kedvese nyakába, aki végleg összerogy a hátán nyomuló súlyzuhatag alatt. Vége van.

A lány hátrál az ajtótól. Már bánja, hogy ezt mondta. Egyszerre a nővér lép mellé, szorosan belé karolva. Carla egy középkorú, erős nő. Nem fél.

 - Most azonnal engedj be! – mordul fel hirtelen Bob eleven hangja, tele indulattal.

 - Húzz a fenébe, híres Bob Dylan! Nem vagyunk kíváncsiak a nyüszítésedre! Légy férfi! – ordítja a nővér egy anyaoroszlán erejével, mire az ajtó hirtelen megdördül. Bob egy hatalmasat csap rá. – Ez az ajtó nem fog kinyílni! – kiáltja Carla, de Bob képtelen lenyugodni.

 - Tűnj a picsába, hülye vén liba, nem hozzád jöttem! – káromkodik hevesen, miközben öklével az ajtóra feszül.

 - Ha így folytatod, hívom a zsarukat, te kis görcs – rohan a nő a konyhába, de Suze a karján csüngve bőg, azt prüszkölve:

 - Ne!

 - Szedd már össze magad! Ne hagyd, hogy megint becsalogasson a kalitkájába. Éppen ezért jöttél el, nem? – hajol húgához Carla, és megsimítja az arcát. – Kitombolja magát, és már el is megy. Pár perc, és örökre vége – csitítja a lányt, aki képtelen levegőt venni. Csak köhécsel, miközben az arca torzul összehúzódik. Egyre hangosabban sír, amitől Bob csak még feszültebbé válik. Rugdosni kezdi az ajtót.

 - Engedj be hozzá! – harsogja zaklatottan, miközben a szeme vérben forog. Szédül. – Nem érted, hogy nem bírja ki nélkülem?

 - Te csökött agyú kölyök, hát nem érted, hogy ez az egész csak miattad van? – üvölti Carla, míg Bob testén ezernyi pók mászik, és arca egy megviselt térképként mutatja érzelmeit. Már nem is hall. Mintha megsüketült volna, csak sípolást érez, és a Föld körkörös forgását. Már nem sokáig bírja ezt. Látnia kell őt. Látnia kel, különben képtelen lesz elviselni a valóságot. Ha nem érintheti meg, ha nem nevettetheti meg, akkor már nincs miért felkelnie reggel az ágyból. Nem lesz semmije, csak a hírneve, ami éppen elhajtotta tőle Suze-t.

 - Suze, szerelmem, kérlek mondj valamit. Akármit – dől neki az ajtónak. – Könyörgöm – remegnek ajkai.

 - Bob – súgja a lány halkan, az ajtóhoz kúszva.

 - Igen, igen, igen, itt vagyok mindenem – dadog.

 - Bob, sajnálom – szipogja Suze. – Sajnálom, de ez az ajtó nem fog kinyílni.  

Read More

Kékség - Egy vércse könnyei

Cím:		Kékség
Alcím:		Egy vércse könnyei
Korhatár:		PG-13
Műfaj:		One-shot
Hangulat:		Hurt/Comfort
Szavak száma:		980 db
Fandom:		Bob Dylan
Szereplők:		Bob Dylan, Suze Rotolo
Slash/Nonslash
NA:	Egy madár, ami megjósolja Bobby vesztét.		1960, New York
Bob Dylan - The Times they are A-Changin'
Kellemes olvasást!

Nem tudom mivel kezdhetném. Még abban sem igazán vagyok biztos, hogy mit is akarok leírni, erről a tarka vércséről. Nehéz megérteni, hogy mit, miért csinált, és kit, miért szeret meg. Mégis, rám hárul a feladat, nem fordíthatok neki hátat.

A tarka vércse egész Amerikában előfordulhat. Európában csak állatkertekben, vagy cirkuszokban lehet velük találkozni. Tehát kimondhatjuk, hogy a tarka vércsének Amerika az otthona.

Ez a madár egy ragadozó, pontosabban sólyom-féle. Azonban fajtájához képes apró és gyenge, ezért csak apróbb állatokat képes elejteni.

Kinézete rendkívül különleges. Faroktollának vége fekete, fehér csíkokkal díszítve, míg hátának vonala végig vörösesbarna. Szárnya kék, vagy kékesszürke, rajta sötét kis díszekkel. Hasát fehér tollak borítják, míg kobakja ismét kéken fénylik. A szemei alatt kék csíkok, akár a könnyek. Ó, és szereti a folk zenét.

 - Az kakaó? – bújik ki Suze apró arca a takaró alól, és szemei a Bob kezében lévő, gőzölgő bögrét fürkészik.

 - Igen. Kéred? – nyújtja oda a lány felé, aki magához veszi, majd a takarót maga fölé csavarja.

 - Köszönöm – kapja elő gyönyörű mosolyát, és Bob a világ összes kakaóját is neki adná. Most mégsem tud bebújni mellé az ágyba. Az apjának ír levelet. Amióta New Yorkba költözött erre is időt kell szakítania. – Mond el Mr. Zimmermannak, hogy üdvözlöm – suttogja Suze Bob fülébe, amivel egyszerűen megőrjíti.

 - Ha elvonod a figyelmem, a végén még azt írom le neki, hogy nem vagy hajlandó ruhát húzni – vigyorog Bobby a levél felett, mire a lány álmérgeséggel csap oda.

 - Hé! – néz rá nevetve. – Fogja vissza magát Zimmerman Junior. Egyébként, mióta telik neked kakaóra?

 - A múltkor valaki megdobott egy ötvenessel. Azt mondta tetszik neki, ahogy énekelek – mormolja a tollat forgatva. – Mondjuk egy ötvenes semmi ahhoz képest, hogy ez a hang téged is elcsábított – mosolyodik el Bob az asztal felett görnyedve. Eszébe jut, hogyan ismerte meg Suze-t. Meg az, hogy a férfi igazából azért fizetett, hogy hagyja abba az éneklést.

 - Kedves tőle – vágja rá a lány. Miután kiissza a bögréből az utolsó kortyot is, kikel az ágyból, majd egy puszit nyom Bobby homlokára, aki képtelen másra figyelni. Ahogy a lány a konyha felé sétál, Bobnak utána kell néznie. Susan gyönyörű.

 - Be kellene vezetnünk egy paktumot. Nem járkálhatsz folyton ruha nélkül – kiált visszafordulva.

 - Talán nem tetszik? – válaszolja Suze a fürdőből. – Este még nem ezt mondtad – hadarja, és Bob nem bírja visszafogni nevetését.

 - Eltereled a figyelmem – húzza fel Bobby a szemöldökét és a tollat az asztalra csapja, miközben nyújtózkodni kezd.

 - Az a te bajod drágám – emeli fel a hangját Suze, és hallani lehet, ahogy megnyitja a csapot. – Inkább gyere, és mosd meg a hátam.

Bob vesz egy mély levegőt, majd rájön, hogy úgysem tud ellenállni a csábításnak. Lassan feláll, és a fürdő felé indul, mikor egyszerre egy hatalmas csattanást hall. Suze gyorsan kifut, egy szál törölközőben, de Bob a karja közé fogja.

 - Nyugi – súgja, miközben mindketten a zaj forrását nézik. Egy tarka vércse az, aki az ablaknak repült, és most a párkányon vergődik. Gyönyörű kék szín fedi, a vörösesbarnával párosítva. Csodálatos madár.

Bob hamar megunja a szenvedését, és kinyitja az ablakot, majd felemeli az állatot.

 - Hozok egy kosarat – dadogja Suze, futva a konyhába. Közben Bobby a vércse szemébe nézve hirtelen a saját szemeit pillantja meg.

A madár verdes, és majdnem kitépi Bob kezeit. Ahogy forog jobbra-balra, Bobby hirtelen egy sebet pillant meg. Erre Susan is odaér a kosárral, amit szépen ki is bélelt egy lepedővel. A madár kezd kissé kifáradni, így ahogy lehet, belefektetik a kis kaskába.

 - Van egy sebe. Azt hiszem sörét – mormolja Bob, miközben Suze simogatással próbálja még jobban lenyugtatni a vércsét.

 - Ki a fene vadászna egy ilyen szép madárra? – kérdezi haragosan, mire Bobby gúnyosan néz rá. – Jó, jó, értem. Az emberek a legszebbet akarják, és ölik meg… – dünnyögi akár egy leckét, amit a tanítónéninek szaval. – Emberek.

 - Emberek – egyeznek meg igazságosan, egy olyan eszmében, amit már rég túlbeszéltek. Mindketten megvetik az emberek önzőségét.

 - Ez egy tarka vércse. Egész Amerikában honos, de nem értem mi sodorta idáig, Greenwich Village-be – kezdi el a lány a körmét rágni. – Talán üldözték.

Bob lassan újra a madárra veti tekintetét, és elfogja valamiféle révület.

 - Nevezzük el! – jegyzi meg fölé hajolva.

 - Mit szólnál, mondjuk a Blue-hoz? – néz rá Suze kérdően.

 - Tetszik. Blue Blue. Hallod, ezt? – mutat Bob a vércsére, ami nyomban visít egyet. – Oké, ezt bárminek is szántad, mi beleegyezésnek vesszük – förmed rá Blue-ra, mire Suze akaratlanul is nevetni kezd.

 - Jók vagytok ti ketten. Kár, hogy szegény madár vagy meggyógyul egy nap alatt, vagy ugyanilyen gyorsan meg is hal. Ez egy szomorú dolog, de holnapra kiderül – simogatja meg még egyszer a vércsét, majd visszamegy a fürdőbe.

Bob próbálja jobban megvizsgálni a sebet, ami az állat bal szárnyán éktelenkedik, és pár perc ügyeskedés után sikerül kiszednie a sörétet. Közben az inge tiszta vér lesz. Ledobja, majd egy nedves szövetzsebkendővel megpróbálja kitisztítani a sebet, amennyire tőle telik. Blue egész csendben tűri a megpróbáltatásokat, csak néha-néha visít fel. Miután Bobby elkészül mindennel, a madár már teljesen lenyugszik. Szinte alszik.

Bob csendesen feláll mellőle, és a véres inggel a kezében a fürdőbe indul.

Suze éppen a meleg vízzel teli kádban fekszik, és a kezével hullámokat kavar maga köré. Bobby ezt látva elmosolyodik.

 - Látom jól elvagy nélkülem – motyogja, mire a lány rögtön felé fordul.

 - Dehogy, alig bírom. Gyere, és játssz velem! – hívja karjaiba kacéran, de Bob csak elneveti magát. – Naaa – nyávog a lány aranyos, cicás hangján.

 - Nem elég az, amit este kaptál? – pillant Suze-ra kéjesen, de ő ismét csak elmosolyodik.

 - Telhetetlen vagyok.

A madár, mire Bob kiment rég eltűnt, és nem is látott többet soha hasonlót, de az inget ki kellett dobnia. Már késő volt, mire rájött, nem volt semmilyen madár, csak magát látta megsebezve, ahogy egyik helyről a másikra vándorolt. Nem maradhat egy helyen túl sokáig, különben az üldözői elérik, és újból szárnyát szegik. Hogyan repülhet ki egy könnyező vércse a nyitott kalitkából, ha lábát láncok fogják? 

Read More