A long Ride 2

RPF * The Who FF * Hurt/Comfort * A/A * Mistery * 3some * NSFW * NC-17 * Zene

Egy újabb adag Whoskodás, mert ez talán enyhíti a suli okozta lelki sérelmeket, vagy nem. Remélem azért tetszeni fog a kis csavar, vagy mi. Ajánlott hozzá elolvasni az előző részt, mert egy szenya vagyok, és nehezítettem a dolgokon, just for you guys. Hajrá!

Kellemes olvasását!

2

Nem volt hideg, soha. Kalifornia partjait folyamatosan a tenger mosta, és el sem lehetett képzelni bármit, ami három gombóc fagyinál hűsebb lett volna. Az égen mindig ott táncolt a nap, aki kellemes meleget borított mindenhová.

A szörfösök a mocisokkal verekedtek, és mindenki csak a Beatles új lemezéről tudott beszélni, vagy az LSD-ről. A kettő mellesleg közel ugyanaz volt.

Én a Hiltonban voltam szobalány, ami a legdrágább hotel volt az egész déli-parton. Folyton vén, pénzes ürgék szálltak meg nálunk, vagy éppen sztárok. Tavaly nyáron például Mick Jagger jött el hozzánk, és a személyzet másról sem tudott beszélni. A többi szobalány szinte tépte egymás haját, hogy ki mehessen be takarítani. Végül Gretchen jutott be, akinek azóta is az a nap a legszebb emléke, és minden héten, szerdán kezd róla beszélni. Mondanom sem kell, a többiek veszettül irigyek rá.

Én sosem értettem, hogy a hírességek miért különbek bárkinél is. Az egyetlen dolog, ami elválasztott tőlük az az volt, hogy én a mosdókagylót pucoltam, amibe tegnap egy prosti belehányt, míg a Capitol egyik igazgatója a szomszéd szobában horkolt, egy szál gatyában. Ez talán az egyedüli különbség.

Bár, sosem volt ezzel problémám, hiszen mindenkinek megvan a helye a világban. Inkább örültem annak, hogy a többi szobalány között lehettem, míg mások az utcán fetrengtek otthon nélkül.

A munkanapjaink mindig olyan hosszúak voltak, amilyen sokan laktak a hotelben. Akadtak örökké itt élők, és sima vendégek is, akik csak pár éjszakát maradtak.

Az egyik bentlakó hölgy Mrs. Hamilton volt, aki már másfél éve elhagyta nyugdíjba vonuló férjét, de még mindig nem békültek ki. Sejteni lehetett, hogy a kitartó asszonyt nem fogja visszafogadni férje, de senkinek sem volt mersze ezt elmondani. A hölgy szobáját mégis minden hónapban fizette Mr. Hamilton. Nem lehetett azt állítani, hogy a feleség reményei hamisak.

Egyébként rettentő kellemes nő volt, és gyakran elbeszélgettem vele. Még zongorázni is megtanított. Hamar megszerettem.

A 200-as szobában lakott a másodikon. Pont oda indultam volna a mosdókagyló kitisztítása után, ha Gretchen nem szökött volna be mellém.

 - Hé! – súgta az ajtóból. – Psszt! – lóbálta a szőke copfját.

 - Igen? – néztem felé fapofával, miközben a tisztítószereket a kocsira pakoltam.

 - Ne vágj már ilyen fancsali arcot – grimaszolt, mire erőltetett mosolyt vágtam neki. – Javíthatatlan vagy – vigyorodott el.

 - Mik az újságok? – kérdeztem kiindulva, és ő követett, mint egy kiskacsa.

 - Mrs. Doris most paterolta ki ennek a fejesnek a prostiját, persze csak diszkréten – nevetett. – Egyébként fontos ez az arc. Lemezeket ad ki. Be is csúsztattam az öcsém zenekarjának a demóját az öltönyébe – kuncogott vidáman.

Mrs. Doris volt a szobalányok, takarítók, és tulajdonképpen az egész személyzetnek a főnöke. Egy telt, kövér asszony volt, aki olyan hangosan tudott beszélni, hogy mindenki rettegett tőle.

 - Nem tudtam, hogy ilyen fontos ez a férfi – feleltem, míg begurultunk a liftbe.

 - Dehogynem. Az igazgató még vacsorázott is vele. Sőt. Don szerint, arról is beszéltek, hogy az egyik híres zenekar itt fog megszállni, és itt lesz a sajtótájékoztatójuk – szavalta, miközben a lift lassan süllyedni kezdett. – Ah, úgy izgulok. Szerinted melyik zenekar lesz az? Lehet, hogy pont a Beatles? – csillant fel a szeme.

 - Nem hiszem. Ők most pihenőn vannak. Még csak koncerteket sem adnak, minek jönnének Amerikába? – válaszoltam a vegyszereket rendezve.

 - Akkor a Beach Boys? Vagy a Pink Floyd, vagy Hollies? – hadarta, mire a kezemből hirtelen kiesett az egyik zsíroldó. – Ó, hagyd csak – vette fel.

Ezután még sokat beszélt róla, és én egy szavát sem értettem. Szokás szerint.

Még csak át sem gondoltam a dolgot. Eszembe sem jutott, hogy esetleg rosszul sülnének el a dolgok, vagy Gretchen összekeverné a Capitol-t a Decca-val.

Pedig az élet olyan kiszámíthatatlan, hogy olyat hoz, amire álmainkban sem gondolnánk.

Az út alatt nem sokat beszéltek hozzám, még csak felém se néztek. El voltak foglalva Orániai Vilmos örökösével, és az ő kalandos történeteivel. A skót kastélyok sötét zugaitól kezdve a körömlakkvásárlásig mindent elmondott ilyenkor. Keith és Pete meg csak szájtátva bámult rá. Ez bőven kielégítette anyám szeszélyét. Sosem értettem, hogy, ez miért teszi boldoggá.

Csak beszélgettek, amibe én könnyedén belealudtam. A szemeim lassan lecsukódtak, és az autó kellemes himbálózása álomba ringatott.  Az idő így mindig jóval gyorsabban telt, és így ki is pihenhettem magam az esti partikra, amikre anya néha elcipelt.

Egyszerre az autó megszűnt ringatózni, és pár perc forgolódás után arra lettem figyelmes, hogy a két fiú közelről engem bámul. Erre hirtelen hátrahúzódtam.

 - Mi az? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.

 - Anyukád megkért, hogy figyeljünk rád – felelte Keith a maga különös hangján.

 - Nem vagyok gyerek, nem kell rám figyelni! – vágtam vissza, majd odébb lökve őket kimásztam az autóból. A hátam mögül csak annyit hallottam, hogy Pete suttog valamit.

 - Tüzes pipi.

Még csak arra se méltattam ezt a mondatot, hogy válaszoljak, vagy hátranézzek. Ugyan nem tudtam sokat az emberekről, abban biztos voltam, hogy az efféle srácokhoz semmi közöm. Nem is szabadna beszélnem hozzájuk. Még akkor sem, ha anya mindenáron erre akar rávenni.

Ők ketten olyan furcsák voltak számomra, hogy minden erőmmel e bűvük ellen kellett kelnem. Senki sem adná az első érzelmeit nekik, ugye?

Ahogy körbenéztem, egy újabb kempinget pillantottam meg, ami csak annyit jelentett, hogy ezen az éjszakán ki kell még bírnom ezt a két suhancot.

Nehéz megmondani, hogy akkor pontosan milyen érzések kavarogtak bennem. Egyszerre féltem, és voltam izgatott. Akárhogy próbáltam róla lebeszélni magam, az a két fiú összehasonlíthatatlan volt a többiekhez, akikkel addig találkoztam. Mindketten magukhoz vonzottak úgy, hogy észre se tudtam venni. Képtelen voltam ellenállni a bűvüknek. Bizonytalanul lépkedtem anyát keresve a faházak között, de sehol sem találtam. Akármerre néztem, csak a skót tavakat, és dombokat láttam, a körülöttük kanyargó sátrak kíséretében. Egy pillanat elég volt hozzá, hogy elvesszek köztük, de nem a természetszerető módon, hanem konkrétan. Fogalmam sem volt, hogy melyik irányból jöttem. Számomra természetes volt az ilyen látvány, hiszen éjjel nappal körülvett.

Hirtelen egy kéz simult a vállamhoz, és én egyből tudtam, hogy anya az. Le kellene cserélnie a levendulás parfümjét.

 - Csodaszép, nem igaz? – kérdezte a fejét a vállamra hajtva.

 - Aha – feleltem semmitmondóan. – Anya, miért kell egyedül hagynod ilyen idegen izékkel? – förmedtem rá.

 - Ugyan, ők csak aranyos fiúcskák. Nincs mitől tartanod. Lásd meg a jót bennük! – adta ki a parancsot, és én teljesen komolyan vettem. Valami olyat kell találnom mindkettőjükben, ami különleges. Ezzel a céllal a szemem előtt szálltam vissza a kocsiba, és másztam hátra mellettük. Bámulni kezdtem őket úgy, ahogy ők néztek engem az előbb. Megállíthatatlan voltam, így azalatt a pár méter alatt, míg a kasszától a kunyhónkig hajtottunk a tudomásukon kívül megtaláltam bennük azt, ami kincset ér. Sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Talán én magam is kedvelni akartam őket. 

 - Ó, micsoda gyönyörű kunyhó, ugye fiúk? – bazsalygott anya elevenen hátra, és azok ketten meg vissza rá, bólogatva.

Én megelégelve a cukormáztól ázott hangulatot inkább kimásztam amint megállt az autó, és jól oldalba is löktem Keithet és Pete-et, nehogy megsejtsék, hogy talán tetszenek nekem. Bár, ezzel valószínűleg csak kimutattam a dolgot, mintsem titkoltam volna. Akkor még nem volt ennyire egyértelmű.

Gyorsan befutottam a fakunyhóba, át a verandán, be a szobába. Két részre volt osztva. Egy hálóra, és egy étkezőre. A hátsó ajtó pedig, nyílván a fürdőt nyitotta.

Nagyon otthonosan nézett ki. Beljebb léptem, és már láttam is az ablakból, hogy anyu a sátort igazgatja a két fiúnak. Ettől hihetetlenül fájni kezdett a hasam. Nem tudtam mi ez, amit érzek. Izgatottság, irigység, vagy mi a fene? Minden esetre semmi kedvem sem volt nézni, ahogy pakolnak, így inkább ráugrottam az ágyra, és a hátamra feküdtem. A plafonon egy furcsa csillár lógott, aminek a fényei szinte azonnal elálmosítottak. Vagy úgy is lehet mondani, hogy így kimaradhattam a többi dologból, aminek bármi köze volt a két fiúhoz.

Aludtam inkább.

Mikor kinyitottam a szemem, már korom sötét volt, de hiába kapcsoltam fel a lámpát, anya nem volt sehol. Kinéztem, és a kocsit sem találtam semerre. Körjártam a kunyhóban, mire kirázott a hideg. Megrémültem.

Oldalra pillantva láttam, hogy a sátor fénylik, vagyis a két fiú még ébren van.

Sóhajtottam egyet, és megráztam magam. Nem volt jobb ötletem, mint oda menni hozzájuk. Kimentem, bezártam a kunyhót, és a sátorhoz lépkedtem. Nem beszéltek, csend volt.

Mivel nem tudtam kopogni, elhúztam a cipzárt, majd bedugtam a fejem, és olyan várt, amire nem igen számítottam. Egyikkőjükön sem volt, csak alsógatya, miközben kártyáztak. Gyorsan elfordítottam a fejem, és leplezni próbáltam arcom vörösségét.

 - Izé, nem láttátok az anyám? – kérdeztem feszélyezetten, mire ők valószínűleg csak nevettek.

 - Elment szórakozni a kempingtulajdonossal – vágta rá Keith vigyorogva.

 - Kösz – vágtam rá, és már húztam ki a fejem, mire Pete hirtelen megragadt, és berántott maguk közé. Én beestem, akár egy bogár a hátára, de egy szót sem tudtam szólni.

 - Maradnod kell. Anyukád megkért, hogy vigyázzunk rád, ha felébredtél – magyarázta feleslegesen a gitáros. Ahogy felültem, már indultam volna is. – Ugyan már – tette hozzá Pete.

 - Gyere, játssz te is! – harsogta Keith, és én morcosan a sarokba ültem.

 - Jó.

 - De elég a kártyából – szólalt meg Pete egy kacér mosollyal az arcán.

 - Ne már, épp nyerésre álltam! – erősködött a feltételezett dobos.

 - Hagyd már, egy új lap, és itt lóbáltad volna a faa…ádat – javította ki magát, ahogy a szeme felém tévedt. Én erre csak fintorogni kezdtem.

 - Nem vagyok kislány, mond csak ki – nyögtem.

 - Mond ki te – vigyorodott el a gitáros.

 - Nem – néztem el, mivel igazából, még sosem mondtam ki ezt a szót. Sőt, semmi hasonló kifejezést nem használtam. Valljuk be, nem is igazán beszéltem. – Miért tenném?

 - Mert felelsz vagy merszezünk! – kiáltott fel Keith lelkesen. Én persze csak néztem tátott szájjal, hogy az mégis mi lehet?

 - Ne már, komolyan nem ismered? Nem volt gyerekkorod? – találta fején a szöget Pete. Az arcomból pedig, rájött a dologra. – A szabályok. Vagy felelsz egy kérdésre, vagy megteszel valamit, amit kérnek tőled, nincs visszalépés. Ha nem teszed meg, vagy nem felelsz, le kell venned az egyik ruhadarabod. Kapsz annyi előnyt, hogy rajtunk már csak alsó van – részletezte nevetve. Még sosem találkozott akkora idiótával, mint én. – Nem kell játszanod, ha félsz – kakaskodott, amire nem mondhattam nemet.

 - Játszom! – vágtam rá eltökélten, mire Pete odébb söpörte a kártyát, és egy üres palackot tett középre.

 - A kupak mutatja, hogy ki kapja az utasítás, de először azt nézzük, hogy ki kérdez – mondta, majd megpörgette, és az üveg hegye rá mutatott. Elmosolyodtak, majd Pete újra oldalba lökte, és a kutak egyenesen az orromra mutatott.

A gitáros kihúzta magát, és megfeszítve izmait, mégis bájosan mondta ki. – Felelsz, vagy mersz? – Én persze roskadozva, félénken néztem rá.

 - Kérdezz – nyögtem ki, és ő vigyorogva folytatta.

 - Lefeküdtél már valakivel? – vágott könnyedén a közepébe. Én meg csak pirultam. A könyvekből megtanultam, hogy hazudni bűn, de erre mégis mit kellene felelnem erre? Ha igent mondok préda leszek, ha nemet hát megrontható szűz. Inkább utóbbit választottam, mert akkor még jó ember akartam lenni inkább. Mellesleg annyira sem méltattam őket, hogy hazudjak nekik.

 - Nem – feleltem nyersen. Határozottan.

 - Szóval az a fajta vagy, aki vár az igazira, mi? – tette hozzá Pete, mire én indulatosan emeltem meg a fejem.

 - Egyszerre egy kérdés. Most én jövök! – hajoltam előre, és megpörgettem a palackot, ami kettőjük közé mutatott, majd enyhén Keith felé fordult, aki csak elvigyorodott. – Oké, felelsz vagy mersz?

 - Felelek, bemelegítésnek.

Vettem egy mély levegőt, majd így folytattam:

 - Te dobos vagy? – Persze ő csak nevetve bólogatott azon tűnődve, hogy ilyen naiv kérdést még nem sütöttek el ebben a játékban.

Előre nyújtotta karját, és oldalba pöccintette az üveget. A kupak megint csak felém esett, mire én csak sóhajtva válaszoltam.

 - Oké, merek – dünnyögtem, és Keith rögvest kihúzta magát.

 - Csókold meg Pete-et!

 - Csókold meg te! – ellenkeztem azonnal felháborodottan.

Erre a két fiú csak egymásra nézett, és cseppet sem meglepődötten fordult újra felém.

 - Ha megcsinálom, utána durvábbat fogok kérni. Biztos ezt akarod? – suttogta komoly hangon, de én csak nyeltem egyet abban a hitben, hogy sosem csókolnák meg egymást.

Ezután Keith lassan Pete-hez hajolt, a kezét a nyakára tette, magához húzta, és lassan megcsókolta. Számomra ez felért egy világmegváltó felfedezéssel. Meg is bántam, hogy nem én csókoltam meg Pete-et.

Keith elhúzódott, majd elégedett vigyorral intézte szavait hozzám.

 - Csókolj meg engem!

Read More

A long ride 1

RPF * The Who FF * Hurt/Comfort * A/A * Mistery * 3some * NSFW * NC-17 * Zene

Keith Moon 70. születésnapjára kap egy kis ajándékot, egy rövidke sorozatot, amiben természetesen főszerepet játszhat. Majdnem. No sebaj, Keith tudod, hogy szeretünk. Egy kicsit történet mesélős lett, mert újra E/1-ben akartam írni, szóval, ha valaki hozzám hasonlóan nem vevő rá, attó bocsánatot kell kérnem. Mindegy. Remélem részt vesztek velem ebben a kalandban!

Kellemes olvasását!

1

Ez 1965 tavaszán történt, amikor már bőven dúlt a beatlesmánia, és az északra vezető utak mellett már kezdtek kinyílni a virágok.

A történet eleje homályos, és elképzelhetetlen. Annyira bugyuta, mint amennyire Pete és Keith volt. Ha az ember nem ismerte őket őrültnek hitte őket, ha meg mégis, hát hívta a papot.

Mindketten egy kiforratlan kis bandában zenéltek, aminek a neve The Who volt. Egy londoni zenekar, akit még senki sem istenített. Mindenki csak a Beatlest akarta. A fővárosban, és Amerikában is állt a bál. Teljesen jogos a brit invázió elnevezés.

Egy normális banda erre úgy reagált volna, hogy még többet gyakorol, de ők inkább nyaralást szerveztek. Az énekesüknek, Rogernek a nagyszülei építettek egy kis faházat valahol Skócia legvégén, ahol nem volt semmi, csak a sós tenger, és néhány kocsma. Ide akartak leutazni vonattal, de a dobos és a gitáros lekéste a járatot. Természetesen, Keith és Pete.

Fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek, amíg meg nem láttak hazafelé egy stoppoló kirándulót. Elhatározták, hogy ők is ilyen úton fognak eljutni Skóciába. Kisétáltak egészen a 74-es útig, ami csak északra vezetett, de három órán át nem vette fel őket senki. Már kezdték feladni, mikor hirtelen egy epervörös T-1-es húzott el mellettük olyan gyorsan, hogy majdnem feldöntötte őket. A sok csomag pedig, amit cipeltek mind a földre hullott. Mikor Pete már kiabált volna az autó után, az egyszerre lefékezett. A gumik fülsiketítő hangja karddöfésként érte a fiúkat, de mégis reményt adott nekik. A volkswagen lassan visszatolatott, és a nyitott ablakon egy vidám középkorú nő mosolygott ki. Az anyám.

Hát, így találkoztam velük. Bár, akkor csak két újabb stoppolónak tűntek, a sok közül, akiket az anyám előszeretettel fogadott be.

 - Pattanjatok be srácok! – hívta őket vigyorogva be az enyhén magas hangján. Ő mindig is egy energia bomba volt, és imádott csacsogni. Talán ezért is vitt el stopposokat, mert én egyáltalán nem beszéltem hozzá. Beültem a leghátsó ülésre, és csak bámultam az utat. Nagyon mérges volt rám ezért, de inkább beletörődött. Még örült is neki utólag, hogy új embereket ismerhet meg. Keith és Pete meg kifejezetten tetszett neki.

Lynn Orains. Ez volt a neve, amire hihetetlenül büszke volt. Mindig hencegett vele, hogy Orániai Vilmos leszármazottja, talán az is lehetett. Gyönyörű asszony volt. A haját szőkére festette, és a körmei mindig vörösen csillogtak. Valami smink is volt rajta, de visszafogott. Sok időt fordított magára a sok utazás mellett. Néha kételkedtem abban, hogy alszik-e egyáltalán.

De akármilyen ékszert, vagy ruhát húzott magára, a szépsége a mosolyából fakadt, ami egész életében ott díszelgett. Titokban én is ilyen szerettem volna lenni.

A legnagyobb szenvedélye mégis a Rock and Roll volt. A kocsiban mindig szólt egy Chuck Berry, Ray Charles, vagy Elvis szám. Esküdözött is róla, hogy majdnem Elvisnek nevezett el annak ellenére, hogy lány vagyok. Végül a Little Richard iránti tiszteletéből Sally lettem. Mégse nőttem olyan magasra, aminek ő kifejezetten örült. Sokat igazított rajtam, és rengeteg ruhát is vett, de azok mégsem álltak jól rajtam, a hajam meg akárhogy vasalta, rögtön begöndörödött pár perc alatt. Átkozta ezért az apámat, akiről egy árva szót sem ejtett soha. Még a születési okmányokat is eldugta előlem, hogy ne tudhassam meg a nevét. Így én csak Sally voltam. A hercegnő. A kis égkő. A lánya.

A szeszélyei miatt sosem jártam iskolába. Ő maga tanított írni, olvasni egy ideig. Aztán közösen megegyeztünk, hogy jobb nekem, ha magamat okítom. Ő vette sorra a könyveket, én meg nehezen, de elolvastam őket. Néha ki is kérdezett, de tizenhét éves koromra már többet tudtam a világról, mint ő maga. Ezen valamiért mindig nevetett. 

Valahogy mindig okot talált rá, hogy utazzunk. A tengerhez, aztán a fővárosba, még Moszkváig is elautóztunk egyszer. Az egyetlen, amit nem értettem, az pénz volt. Sosem beszélt arról, hogy munka nélkül hogyan költhetünk ennyit. Egy élet nyomozása után sem tudtam kideríteni, így találgatni kezdtem. Talán az apám egy gazdag politikus volt, és a titoktartásért cserébe pénzeli anyám minden őrült tervét? Vagy valóban Orániai Vilmos rokonai lennénk? Esetleg a szüleim egy kincskutató kiránduláson milliárdokat találtak, de a pénz szétválasztotta őket?

Nem volt jobb dolgom, mint ezen gondolkozni. Utazásaink alkalmával néztem az ablakot, és gyönyörködtem a tájban. Anya gondoskodott róla, hogy mindig új helyre menjünk, ahol legyen mit nézni. Nagyon szerettem őt, ahogyan a legtöbben az anyjukat.

Ő viszont sosem vadászott nekem új apa után, mint a többi özvegy. Meg akarta mutatni a világnak, hogy egy önálló nőnek nincs szüksége férfire. Neki nem is volt.

Egyedül ehhez a csodaszép T-1-eshez ragaszkodott, ami a körmeivel azonos színben csillogott, epervörösen. Összesen hat ülés volt benne. Kettő, kettő a három sorban, és mindegyiken virágos huzat díszelgett, amit anyám gondosan választott a belső kárpit mályva színéhez. Az egész jármű szemet kápráztató volt. Egy porszemet sem lehetett benne találni. Mellesleg a német autó olyan gyorsan ment, hogy a legtöbb autót könnyedén lehagytuk, köszönhetően anyám szabadszellemű vezetési stílusának.

 - Sally, drágám! – nézett hátra rám azokkal a világító égkék szemeivel. – Segíts, kérlek ennek a két fiatalembernek! – kért, és én a vállamat megvonva lassan előre másztam. Teljes ellentéte voltam anyámnak. A hajam rövidre lett vágva, és olyan göndör volt, akár egy kutya szőre. Még csak be sem festettem, csak simán barna volt. Nem hordtam szép ruhákat, csak egy derékig érő nadrágot, és valamilyen felsőt. Mosolyogni sem nagyon szoktam, mert bennem nem élt olyan eleven vidámság. Viszont a szemeimet nem tudtam eltakarni. Éppen úgy világítottak, mint anyué.

 - Máris – feleltem, majd lomha léptekkel kiléptem a T-1-esből. Előttem állt az a két srác, akiket akkor még nem tudtam mire vélni.

Keith volt az alacsonyabb, és ő kevesebb bőröndöt is cipelt. Kerekre vágott mandulabarna haja éppen a szemébe lógott, és pont eltakarta a vastag szemöldökeit. A sötét szemében látni lehetett azt az elevenséget, amit én sosem tudtam megérteni. Mintha a lába is járt volna akkor, mert képtelen volt lelassítani. Összességében nagyon vonzó volt, és elvarázsolt. Egy pillanat alatt engem is elbűvölt azzal az aranyos vigyorral, amit rám vetett, amikor először megpillantott.

Vele szemben Pete magas volt, és rövidebb volt a haja. Hosszú orra volt, amit látszólag szégyellt is, pedig nekem kimondottan tetszett. Ő sokkal összeszedettebbnek tűnt, és értettebbnek. A bal kezén látni lehetett, hogy az ujjvégein teljesen megkeményedett a bőr, tehát rögtön tudtam, hogy gitározik. Viszont Keith nem volt elég helyes énekesnek, azért ráaggattam a dobos címkét.

 - Gyertek! – néztem rájuk, és az autó mögé sétálva kinyitottam a csomagtartót. Ők lassan mögém lépkedtek, és bedobták a cuccaikat. Eközben anyám a visszapillantóban megigazította a sminkjét, és mire visszaértem, már a megszokott mosollyal üdvözölte új vendégeit.

 - Na, szálljatok be, egy-kettő! – vigyorgott, amit csak Keith viszonzott, ahogy beült baloldalra. Pete meg csak próbálta elrejteni feszéjezett arckifejezését. – Na, meséljetek, hová mentek?

Én bemásztam a helyemre, és igyekeztem nem elrontani a csevejüket. Így tettem mindig, mikor anyám vendégei elözönlötték a kocsinkat. Nem volt vele különösebb problémám, hiszen Anyámnak ez volt a hóbortja. Nekem a macskák.

Már évek óta könyörögtem, hogy végre fogadjunk be egy macsekot, de ő hajthatatlan volt. Pedig ezt kértem csak tőle, semmi mást. Minden esetre nem lett volna túl jó ötlet egy folyton guruló autóban tartani egy állatot. Amint megálltunk volna levegőzni már rég el is szökött volna.

Nem maradt más lehetőségem, mint a kempingekben, vagy hotelekben élő állatokkal játszani. A baj csak az volt, hogy egy-két napon belül már le is léptünk.

Rövid kapcsolatok. Ez a jövő várt a két új utasra is, akiknek akkor még csak a nevüket sem tudtam.

 - A barátainkkal Harrow-ba utaztunk volna, de lekéstük a vonatot – válaszolt Keith pezsgően, amire anyám azonnal megkedvelte.

 - Oh, kedveseim – mondta anyám együtt érzően. – Egyébként én Miss Orains vagyok, a lányom pedig Sally – mutatott rám hátra, én meg csak intettem feléjük.

 - Én Pete vagyok – rebegte a gitáros visszafogottan, mire a másik fiú is kiegyenesedett.

 - A barátaim Keith-nek hívnak, de maga hívhat Johnnak – vágta rá, mire anyám nagyot nevetett. Éreztem, hogy ezek után nem könnyen szabadulok ettől a két sráctól.

 - Szerencsétekre mi pont Harrow mellé megyünk a St. John’s Loch mellé, szóval, ha nem bánjátok a lassú tempónkat, akár velünk is tarthattok – hadarta vidáman, ahogy sejtettem.

 - Lassú? – súgta Pete az útra nézve, amin anyám olyan gyorsan hajtott, hogy látni is alig lehetett. Igaza volt, evvel a tempóval estére oda is értünk volna, de mi valóban lassúak voltunk. Anya nem volt hajlandó este ötnél tovább vezetni, és reggel sem indultunk el tizenegy előtt.

 - Párszor meg kell állnunk sátorozni, de ha ez nem gond szívesen látunk titeket – folytatta anya, és a két fiú egymásra nézett. Bólintottak, és már el is döntötték a dolgot.

 - Rendben – felelte vigyorogva Keith, mire anya is elmosolyodott.

 - Nagyszerű! – örvendezett.

Ezzel kezdődött meg a közös utunk azzal a két suhanccal, akit a szél is sodorhatott volna hozzánk.

Read More

Text for Sex - Ötödik rész

Text for Sex 5

Mr. Hot's grandmother on the ice

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17

,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.

Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.

Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.

És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."

*

Sziasztok! Lássatok csodát, itt vagyok az ötödik fejezettel, ami kicsit rövid, de higgyetek nekem, annál kielégítőbb. Kimondottan csak az erotika szerelmeseinek ajánlanám, mert tényleg egyenes a dolog, ahogyan az várható is volt. Nem véletlenül NC-17 a tag. És még egy apró üzenet a világnak, 21.-én lesz Pesten az országos beatles találkozó, amin én is részt veszek. Ha van kedvetek ugorjatok be. (Bővebben róla.) De most irány le, és a kommentekben értékeljétek a fejezetet!

Kellemes olvasást!

John volt már szerelmes régebben, de egy egyetemista se jöhet csak úgy össze egy késő harmincas pasassal. Ez még neki is sok lett volna, ezért a dolog keserves véget ért. Az érzelmek persze nem múltak el, de az emlékek kellőképpen homályosak ahhoz, hogy erre ne gondoljon, csak Paulra, aki éppen ott áll előtte.  Közel. Sokkal közelebb, mint eddig bármikor. A jelenléte olyan töltéssel borítja be a szűk kis szobát, hogy egy szippantásnyi levegőtől is teljesen elveszti a fejét.

Macca illata finom, édes, míg az övé mély és ámbrás. Kiegészítik egymást.

Paul ott áll az asztal mellett, míg John az ágyon ül, mintha csak egy jelre várna. Próbálja játszani a fenegyereket, a vonzó, ellenállhatatlan férfit. Kihúzza magát, mégis unottan néz előre. Szerencséjére csak egy ostoba van, aki képes ezt bevenni.

A kis Macca feszengve néz jobbra-balra, és fogalma sincs, mégis mit kéne csinálnia? Az egyetlen amiben biztos, az Mr. Szívdöglesztő. Alig bír lélegezni. John úgy néz rá.

 - Cuki név – töri meg a csendet remegő hangon Paulie, és az ablak felé pillant. Innen alig látni bármit is, csak a rengeteg épületet.

 - Illik hozzád – feleli John lazán, mire a díva elmosolyodik. Mr. Szívdöglesztő megrebegteti hatalmas pilláit. Áldozata erre gyorsan keresztezi lábait. Ezt látva Paul visszafogottan elneveti magát. Még nem is vetkőzött.

 - Lazítanod kellene – jegyzi meg vigyorogva.

 - Neked meg idejönni! – vágja rá John, és a díva orcáján némi pír jelenik meg. Kicsit megilletődött a helyzettől. Azt sem tudja hová nézzen, nemhogy mit csináljon. Akár egy érthetetlen álomban. Olyan megfontolatlanul gondol ilyenekre, mintha John nem látná pontosan.

 - Hát, jó – súgja halkan, majd egy mély lélegzetvétel után lassan feláll. Odalép Paul elé, és még közelebb érzi magát hozzá. Alig pár centi választja el őket, amit Paulie képtelen elviselni. Levegőt sem mer venni.

Mr. Szívdöglesztő mélyen a díva szemébe néz, és a kezét gyengéden az arcához érinti. A hüvelykujjával megsimogatja, ezt suttogva:

 - Elpirultál. – Paul nem tud megszólalni, csak nyel egy nagyot, amit még a szomszéd szobában is hallanak. Johnny elmosolyodik, és odahajol hozzá. – Nyisd ki a szád! – utasítja, mire Paul szemeit összeszorítva engedelmeskedik. John a kezét a halántékára csúsztatja, majd óvatosan megcsókolja, de amint az ajkaik összeérnek, Paulie bebizonyítja, hogy ez közel sem az első csókja. Ettől felbőszülve John nem bírja ki, hogy ne húzza közelebb magához a dívát, aki rögtön észre is veszi a dudort, ami Mr. Szívdöglesztő nadrágján feszül. Hirtelen hátrébb hajol, és szemmel is megállapítja. A dolog teljesen komoly. Nincs visszaút, hiszen ő maga is kezd végérvényesen felizgulni.

 - John – szólal meg félénken, mire az egyetemistán végigfut némi adrenalin, ahogy a saját nevét hallja. – Én még… - folytatná.

 - Tudom – szakítja félbe Pault. – De nincs mitől tartanod. Próbálok gyengéd lenni – nyugtatgatja, majd lágyan elmosolyodik. – Bár ilyen szempillák mellett kurva nehéz lesz – teszi hozzá, és Macca elvigyorodik.

 - Én, én köszönöm – hálálkodik, mert a szeretleket még gondolni se meri. Hogy ne merné? Ámítás lenne azt mondani, hogy a nagy, első szerelemre várt volna végig. Végre szexelni akart. Olyan régóta csak ezen tudott gondolkodni, mint amikor az első biciklijét vitték haza az anyukája kocsijában, de csak tavasszal próbálhatta ki, mert a februári jégen csak a nagymamák bicikliznek.

Az érzés elöntötte az egész testét, hiszen az álom, amiért felkelt reggelente, most ott állt tőle pár centire. Nem is akárhogyan.

John nem egy párfontos kurva volt, vagy egy szakadt kis tini, hanem egy idős, tapasztalt, ellenállhatatlan férfi. Ettől aztán végleg elvesztette az eszét.

Az egyetemista felemeli Macca állát, és ezt mormolja:

 - Szereted, ha felemelnek? – kérdi mély hangon, mire Paul egy árva szót sem tud kibökni, csak tátog. John hirtelen felkapja, és sebesen a szemben fekvő íróasztalra ülteti. Mire felnéz, a kis gimnazista arca teljesen elvörösödik, akár egy túlérett alma. Ezt veheti egy bizonytalan igennek.

Felegyenesedik, és még egyszer végigméri a dívát, aki félénken nézeget kifelé. Fogalma sincs, hogy a dolgok miként folytatódnak majd - az általa megnézett pornófilmek sokasága túl sok befejezést sejtet. Ezzel szemben Mr. Szívdöglesztő teljesen tisztában van mindennel. Elég egy pillantást vetnie Macca bociszemeire, és máris elhatározza magát.

Lassan letérdel, és így egy vonalba kerül Paul legkényesebb testrészeivel, akin látszik a lámpaláz, mégsem ellenkezik. Mr. Szívdöglesztő kínzó lassúsággal lehúzza Macca szűk, szakadt nadrágját, majd kifordítva odébb dobja. A fiú már alig kap levegőt. Hátrébb csúszik az íróasztalon, de Johnnak már esze ágában sincs lacafacázni. Még le se húzza Paulie boxerét, már kényeztetni kezdi.

Macca véglegesen elveszti a lélegzési képességét - de kinek van szüksége oxigénre, ha olyasvalamit érezhet, amit eddig még soha? Az a puha, meleg száj, ami finoman rátapad a vékonyka pamuton keresztül, olyan világba repíti, amit el sem tudott képzelni. Képtelen visszatartani a hangját, és felnyög. A kezeivel az asztal szélébe kapaszkodik, amit olyan erősen szorít, hogy a körme nyomai még évekig ott fognak maradni.

John egyre jobban élvezi a játékot, és a tényt, hogy egy ilyen angyalt ronthat meg. Titokban talán mindig is erről álmodott.   

Mr. Szívdöglesztő türelmetlen. Előveszi, és megízleli Macca édes, kókuszos ízét. Pont így képzelte. A nyelve a gimnazistához tapad, akinek izmai egyre megfeszülnek. Nagyobbakat nyög, és enyhén remeg is. Egy ponton már alig bírja visszafogni magát, és kénytelen megszólalni.

 - Várj, én mindjárt… - rebegi, mire John egy utolsó csókot ad neki, és Paulon átrohan a leírhatatlanul kielégítő érzés, ami minden porcikáját átöleli, majd elveszti azt a súlyt, ami eddig ránehezedett. Mintha újjászületne. A szeme elől eltűnnek a kicsinyes dolgok, és a levegő megtelik oxigénnel. Az ég kitisztul, és újra uralni kezdi az eddig elfeledett testrészeit.

Macca lassan elengedi magát, és csak annyit vesz észre, hogy John egy tekercs kéztörlőt dob felé.

 - Egy kicsit sajnálom a felsőd – teszi hozzá lomhán, és a gazdája is az említett pólóra néz elkeseredve.

 - Basszus! – káromkodik, majd sebesen törölgetni kezdi a foltot, ami persze nem óhajt felszívódni. Sehogy sem. Még a pápa sem tudná onnan kiimádkozni. De azért John nevet egy jót Paul próbálkozásán. – Ezt cseszhetem – adja fel végül, és már le is veszi magáról. Napvilágot látnak visszafogott izmai, amiket eddig rejtegetett. Mr. Szívdöglesztő majd’ kiköpi a belét.

 - Nem semmi vagy, hallod – jegyzi meg grimaszolva, miközben a törlőkendő tekercsét a helyére teszi.

 - Mi? – fordul felé Paul, de az egyetemista csak megrázza a fejét. – Most én jövők? – puhatolózik naivan, mire John csak egy kacér vigyort vet rá.

 - Te tényleg nagyon kezdő vagy. De ez kicsit fájni fog – suttogja, majd odahajol hozzá, és keményen megcsókolja. Össze sem hasonlítható az előzővel. John most erős, türelmetlen, és elveszett belőle a gyengédség, Macca mégis élvezi a sármmester ezen oldalát. Óvatosan felemeli kezeit, és a kockás ing garbójához ér. Elkezdi kigombolni a felsőt, míg Mr. Szívdöglesztő folyamatosan fárasztja. Leszabja hirtelen az inget, majd egyszerre hátrébb lép. Megigazítja a haját, majd egy mély levegővétel után a szekrény mellé lép.

 - Feküdj az ágyra! – adja ki a parancsot, és Macca jó katonaként indul. Persze a matrac rögtön recsegni kezd.

John odamegy, majd Paul fölé térdel, aki ismét levegő híján van.

 - Lazulj el, úgy nem lesz rossz – tanácsolja Mr. Szívdöglesztő, majd hirtelen krumpliszsákként Maccát a hasára fordítja. Odahajol a nyakához, és érezni kezdi azt a zamatos kókusz illatot, aminek máris a függőjévé vált. Megpuszilja Paul enyhén izmos hátát, majd a feleslegessé vált kezét az álla alá igazítja. – Így jobb – magyarázza, de a gimnazistának már teljesen mindegy. Rég elveszetten bolyong az előző percekből szőtt emlékek között. Mosolyogva támaszkodik a csuklóján, míg próbál vonzó testtartásban maradni.

John elégedett a látvánnyal. Már csak egy apróság lóg a képbe feleslegesen. Fogja azt a felesleges boxert, és Paul téréig csúsztatja, ahol senkit sem fog zavarni. Ezután lehúzza a saját sliccét, és a kis barátjának adja át a stafétát.

Benyálazza az ujjait, majd lehúzza azokat Macca gerincén, amennyire csak lehet. A fiú törzse teljesen szinkronban mozog Mr. Szívdöglesztővel, aki egyszerre véglegesen is megrontja.

Paul hirtelen kiegyenesedik, és olyan hihetetlen fájdalmat érez, amiről eddig sosem sejtett. Képtelen visszafogni a hangos nyögését, ami most bejárja az egész kollégiumot.

 - Jól van. Nyugi, kedves – simítja meg John a hátát, amitől a kín valahogy tompul. A mély hangja megnyugtatja.

 - Folytasd, kérlek – nyögi halkan Macca, míg erősen ökölbe szorítja a kezeit. Akármennyire tűnik kellemetlennek az érzés, mégis van a fejében egy hang, ami ezért könyörög. Minden egyes másodpercéért.

John először lassan kezd mozogni benne, mintha csak megkímélné. A fekete nadrágjának teteje súrolja a combját, de egyre kevésbé érdekli. A dolog kezd fájdalomból élvezetté alakulni, és ezzel arányos módon gyorsulnak John mozdulatai is. Teljesen egy hullámhosszon vannak.

Mr. Szívdöglesztő hangja is előtörni látszik, de csak akkor jut a felszínre, mikor az eddig mozdulatlan Paul hirtelen, gyengéden kezdi mozgatni a csípőjét körkörösen.

Az ágy is egyre hangosabban nyikorog, mintha segítségért esedezne. A rugók egymás nyüvik, miközben John már alig bírja az iramot.

Máskor már rég véget ért volna minden, de most igyekszik minden mozdulatot kellőképpen kiélvezni. Erre csak rátesz egy lapáttal, ahogy Paul játszik vele. Ahogy mozog, lélegzik, és nyög, teljesen elvarázsolja. Kezdi megkérdőjelezni, hogy tényleg szűz volt-e eddig. Ritkán találkozik olyannal, akihez ilyen hihetetlen módon vonzódik.

Macca viszont alig tud betelni Mr. szívdöglesztő minden porcigájával. Még többet akar. Hirtelen felemeli a felső testét, és Johnhoz simul. Ő a jobb kezével szorosan magához öleli, miközben a nyakát kezdi csókolni.

 - Ah – nyögi Paul erőteljesen – Még! – remeg a hangja. Az egyetemista keményebben kezd mozogni, de ez sem elég. Johnnak látni kell. Egyszerűen látnia kell azt, akivel együtt élvez. Kinyitja a szemét, és ahogy megpillantja azt az arcot, mintha megállna az idő. Gyönyör járja át mindkettőjüket, és ennél hangosabban nem is élvezhetnének el együtt. Az egész utca hallja, ahogy John Lennon és Paul McCartney kiáltanak. Nem érdekli őket. Levegőért kapkodva az ágyra hullnak, és John teste ránehezedik Maccáéra. Kimerülten fordulnak egymás mellé, de Paul még most sem meri kinyitni a szemét.

 - Ez, huh… Kibaszott jó volt – sikerül végül végre megszólalnia Mr. Szívdöglesztőnek. – Azt hiszem jól megleszünk mi ketten.

 - Megleszünk? – kapja fel egyből a fejét a gimnazista. Kezdhet reménykedni, hogy ez az alkalom megismétlődhet.

 - Hát persze. Már, ha akarod… - veszti el John hangja a megannyi magabiztosságot. Valamibe beleszeretett ebben a fiúban, ha még nem is tudja pontosan, mibe. Talán a kókusz.

 - Igen – mosolyog Paul, önfeledten, és a kókusz helyzete kifejezetten meginog. Felhúzza a boxerét, és John is a sliccét, de nem hagyja kimenni az ágyból. Nem, nem, nem. Most még az övé, és amint kilép az ajtón, a perc odébb illan.

 - Még nem döntötted el mi legyen az én nevem – kaparja elő a telefont az ágy széléről, és Macca kezébe nyomja. Ő hezitálás nélkül beállítja, majd egy üzenetet is ír saját magának, csak úgy adja vissza a blackberryt.

Mr.Hot: Ó Macca, bárcsak minden nap leszophatnálak

Ezt olvasva John rögtön nevetni kezd. Ez a kis srác nem is olyan prűd, aminek hitte.

 - Felőlem, de akkor én is minden nap megduglak – feleli könnyeden, és Macca arcára kiül az a pajzán mosoly, amit a szülők elől titkolt disznóviccek hallgatásakor szokott. John képtelen levenni róla a szemét, Paul arca mégis hirtelen elszontyolodik, mintha valami szomorú jutott volna eszébe. Lassan oldalra fordul, és megrebegteti hatalmas szempilláinak hadát. Ellenállhatatlan.

 - Bűntudatom van, amiért kihasználtalak – vallja be visszafogottan, mire John gúnyosan elvigyorodik.

 - Te. Engem? Elég merész feltételezés – fintorog, majd hivatalos hangot vesz fel. – Viszont, ha belegondolok, igen. Szörnyen, siralmasan ki lettem használva, bizony. Úgyhogy, azt hiszem, hogy muszáj leszel törleszteni nekem, a lelki, szellemi, és fizikai sérüléseimért – folytatta, és Paul hangosan kuncogott minden szaván. – Erre sor kerülhet, pontosan két nap múlva, ugyanekkor – ugyanekkor.

*

George teljesen izzadt a konyha szaunafunkciója miatt, és a pólóján is ezernyi folt éktelenkedik. Nem is érti, miért nem maradt inkább otthon Paullal. De, hirtelen eszébe jut minden, ami történt. A csók és az az idióta vallomás. A bűntudat megint harapdálni kezdi belülről, és ő összerogy a súly alatt.

Már ezerszer elképzelte, hogy mi lett volna, ha Liverpoolban marad nyárra. Esetleg Paul nem mondja el neki, esetleg mégis. Ha több időt ad neki, még össze is jöhettek volna. Vajon most mit csinálhat? Otthon döglik, ahogy szokott, vagy esetleg már… túl is lépett volna?

Pault ismerve az első napot végigbőgi, aztán új erővel indul újra. Erről persze George-nak semmi sejtése sem lehetne, ha nem ismerné.

Talán a végén mégis jó vége lesz a dolognak. Talán jön a nap. 

Read More

Text for Sex - Negyedik rész

Text for Sex 4

Dad and Sun commando vs. home-made diva

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17

,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.

Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.

Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.

És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."

*

Sziasztok! Igen, körülbelül nulla internettel is nyúzom magam, hogy megkapjátok a betevő TfS-t. Nincsenek illúzióim, a kereszt szüleim elevenen égetnek majd el, amiért lopom a wifijüket. Sajnos Most nem is vagyok elérhető, de igyekszem így, vagy úgy válaszolni a kommentekre, meg ilyenek. Senki ne sértődjön meg, ha lehet. ♥  

Kellemes olvasást!

A tegnap esti beszélgetés után Paul egyszerűen képtelen volt lecsukni a szemét. Túlságosan felpörgött ahhoz, hogy aludjon, vagy esetleg pihenjen. Egyfolytában csak nevetett és forgolódott. Mindig vissza-visszanézte azt az egy, utolsó üzenetet, amit John küldött neki. Elmosolyodott, aztán kezdődött az egész előröl.

Paul hihetetlenül izgatott. Vár minden pillanatra, amit majd Mr. Szívdöglesztővel tölthet. Richardnak teljesen igaza volt ebben. – Mindenben. – Már alig gondol George-ra, sokkal inkább a holnapi ruhaviseletére.

Rövidnadrág, vagy hosszú? Ing, vagy póló? Egyáltalán milyen lesz az idő? Teljesen belezavarodik, ha csak belegondol. Az egész éjszaka csak agyal, miközben a laptopján a legostobább randitippeket olvassa. Mire a nap előbújik az ablaka sarkából, ő már a falnak dőlve bóbiskol, ölében a rég lemerült géppel.

*

Az 54-es szobából ezen a reggelen is csak némi nyöszörgés és az ágy recsegése hangzik, miközben Stu éppen valami A-betűs csirkét kefél. Csak rakja ki-be, amire természetesen John is felébred. Először csak forgolódik halkan, de egy idő után elege lesz a dologból.

 - Lehetne halkabban? – dörmögi hangosan, mire a fenti pár lemerevedik. Megáll.

 - Te disznó! – kiáltja a lány, és lerugdossa magáról Stuartot. – Azt mondtad nincs itt senki! Baszódj meg! – mászik le teljesen meztelenül, és már veszi is fel az íróasztalon ragadt ruháit.

 - Igen, ez egy pöcs, de azért velem befejezheted – méri fel az A-betűs lányt John, de az csak egy grimasszal fele, és kifut. Stu meg csak szakad a nevetéstől.

 - Hogy lehetsz ekkora tuskó? – kuncog, miközben John csak örül, hogy végre csend van. – De most miattad még mindig állok, szóval… - folytatná, de Lennon közbevág.

 - Kizárt. Alszom – feleli határozottan, mire Stu felkapja a fejét. Egy évben, ha egyszer mond nemet John. Lassan leugrik mellé, és a kezét a homlokára teszi, ezt kérdezve:

 - Talán lázas vagy? – Erre John megragadja a kezét, és a pucér Stuartot magára rántja, aki csak kéjesen vigyorog. – Nem hiszem – fűzi hozzá, mire John sóhajt egyet.

 - Bocsi, de ma másnak tartogatom magam – biggyeszti le ajkait. – Neked már úgy is késő – néz le Stu férfiasságára, ami egyértelműen látott már szebb napokat.

 - Basszus! – vágja rá Stuart. – Ez rohadtul a te hibád – mondja, majd kimászik az ágyból, hogy a tükörre tapadjon. – Szóval, kire cseréltél? Hallgatlak – duruzsolja az izmait feszegetve.

 - A neve Paul – válaszolja Johnny, a párnát a fejére húzva. – Egy cuki kis srác. Még szűz.

 - Ó, nem tudtam, hogy arra is izgulsz. Egy kicsit meglepő azok után, akiket eddig felcsináltál. Talán öregszel haver? – kérdezi, majd magára húz egy nadrágot, ami először a kezébe akad.

John már nem felel, mélyen alszik.

*

Javában delet üt az óra, mire Paul kinyitja a szemét, majd mosolyogva kel ki az ágyból. Egy Elton John számot fütyörészve szökdel le a lépcsőn, a konyhába, ahol Mr. McCartney már az ebédet készíti. Mike az asztal mellett üldögél, és egy Dickensbe rejtett pornó újságot olvasgat, persze titokban, de még ő is felkapja a fejét, látva Paul indokolatlan vidámságát.

A báty ügyet se vetve rá lehuppan szembe vele, és a fejét a kezébe fektetve vigyorog.

 - Téged meg mi a bánat lelt? – morog az öcs, mintha csak testvére egy új hóbortját látná.

 - Randim lesz – vágja rá rögtön, a hangjában szívecskehaddal, arcán levakarhatatlan boldogsággal. Utoljára akkor látták őt így, mikor George szakított az előző barátnőjével. Az már nagyon régen volt, és mindenki igyekezett minél hamarabb elfelejteni. Rendkívül csúnya történet. Talán még horror is.

 - Joj hazajött? – álmélkodik Mike, mire testvére kissé visszavesz a szivárványbenzinből. Mintha az lehorgasztaná az orrát. Eszébe jut George, akit eddig kellemesen tudott mellőzni.

 - Nem – feleli szűkszavúan, majd az asztalon fekvő aranybarna terítőt kezdi birizgálni. – Valaki mással – csacsog, mire Johnra gondol, és újra felszabadul körülötte az a kissé fullasztó lila köd. – Johnnal – teszi hozzá, és elvigyorodik.

 - És mégis ki ez a bizonyos John? – kiáltja a tűzhelytől Mr. McCartney.

 - Ő egy egyetemista, igazi felnőtt – fecsegi ki Paulie, mire az Apa-fia kommandó felkapja a fejét.

 - Hogyan ismerted meg ilyen hamar? – puhatolózik Jim, mire fia rájön, hogy halkabbnak kellene lennie néha. Csak egyszerűen minden zokszó nélkül csendben maradni. Sosem ment neki eddig, és a jelek szerint ezután sem fog.

 - Az évzáró előtt mutatott be neki Richie – hazudik Paul félénken, amit az Apa-fia kommandó természetesen jól tud. Nincs is más hátra, mint kideríteniük, hogy ki ez a rejtélyes idegen, aki egy nap alatt elcsavarta a házidíva fejét.  Az egész ebéd alatt ezt próbálták kiszedni belőle, de nem jártak sikerrel. Paul egy szót sem ejtett arról, hogy igazából John csak egyfajta szexpartner, ezért is vált egyre nyilvánvalóbbá.

Az Apa-fia kommandó mégsem nyughatott, így ahogy Paul kirakja a lábát a házból, a tévé is elhallgat. Jim és Mike kénytelen sunyiban lopódzni.

Persze ebből Paul mit sem sejt. Békésen sétálja át Liverpool napos utcáit, miközben a telefonján a rádióból valami bugyuta dal szól, és azt ismételgeti jó nap, napfény. Csak ezért nem kapcsolja ki, mert tényleg jó napja van, és a nap sem valami felhő mögött sminkkel.

Bár, ezt leszámítva rettenetesen izgul. Még sosem járt ezelőtt az Abbey Road közelében. Vagy ment ilyen nyílt randira. Még el sem tudja dönteni, hogy ez egyáltalán randi-e. Ketten lesznek, de csak szexelnek. Ebben nem találni túl sok romantikát. Mégis, annyival letudja, hogy még sosem volt senkivel, tehát van rá esély. Reméli, hogy a romantika nem túl nehezen megtalálható dolog, amit ezernyi kő alatt se lelne meg. De a hiányát is meg tudja bocsátani, hiszen ez akkor is csak John Lennon, nem holmi szakadt, utca széli surmó. Ő Mr. Szívdöglesztő.

Miközben ezen tűnődik, az Apa-fia kommandó utána sántikál, de természetesen a lila köd leple alatt. Hol máshol?

Paul iPhoneja hirtelen megrezzen, és a szomszédos étterem wifijére ráakaszkodva egy ismerős név jelenik meg a képernyőjén.

John Lennon: üres szoba pipa

John Lennon: friss levegő pipa

John Lennon: már csak egy apróság hiányzik

Paulie elmosolyodik, és csupán egy rövid választ pötyög be.

James Paul McCartney: Sietek!

Bele is húz egy kicsit, mert semmi kedve rögtön késéssel bemutatkozni. Egyre jobban kezd izgulni. Átjárja a furcsán megmagyarázhatatlan reszkető érzés, ami nem hagyja, hogy a végtagjai elegánsan mozoghassanak. Mi lesz így a sármjával? Már ha van neki. Még nem tudná megmondani. Abból a tényből kiindulva, hogy első nagy szerelme egyetlen csók után elsuhant, nem fest túl jól a helyzet, de Paul karakteréből adódóan reményteli.

Ahogy rója a szűk utcákat, egyszerre egy hosszú, forgalmas úton találja magát, ami nyüzsög a rajta menetelő emberhad alatt. A kis Paulie megilletődve pakolja magát előre, egy kisgyermek sebességének töredékével. Csak egy mondat lebeg a feje felett hatalmas, Arial betűkkel: ”MOST MÉG VISSZAFORDULHATSZ!”

Erőt kell vennie, hiszen az, amiért már oly sok ideje áhítozott, pár méterrel odébb bámul ki az ablakon, őt várva. Nem kell nagy dologra gondolni, hiszen szó sincs szerelemről. Ez olyan erős vonzódás, amit felesleges letagadni, vagy elhárítani.

Paul tényleg erre vágyott. Valakire, akin végre kiélheti azokat a hajlamait, amikre George-ot egy vagonnyi szendviccsel se lehetne rávenni. Olyan dolgok, amikre titokban mindenki áhítozik, de csak páran merik kimondani, vagy megérteni.

A szex létezik szerelem nélkül, és utóbbinak is van éppen elég létjogosultsága egyedül. Nem kell együtt lenniük. Néha mégis találkoznak, és az valami újat jelent. Talán ilyenkor olvad össze a két szó, közösen szeretkezésbe. Ez az egy gondolat tudja csak annyira megnyugtatni Pault, hogy tovább merjen lépni. Nem csak az utcán, hanem minden értelemben. Elválni az eddig istenként tisztelt George oltára elől, tovább, előre.

Magába szív egy jó adag gázolajjal megbolondított levegőt, és hősiesen kezd lépkedni. Semmi sem állhat az útjába. Nem is áll, egy zöldségeket szállító teherautót leszámítva. Kicsit naiv gondolat volt.

Végül sikerül egy darabban elérnie a kollégium épületéig, ami egy hihetetlenül nagy, monstrum téglapanel. Igazából az egész ház egy nagy tégla. Egyenes, vörös, és ráadásképpen még porlik is. Ezeket leszámítva otthonosan mutat kívülről. Az ablakok fehér szegélye világít a sok meleg tónusú szín között, és a tág üvegajtó megnyugvást nyújt Paulnak, hiszen megtalálta. Már csak ugyanezt kell tennie a második emeleti 54-es szobával.

Ahogy kitárja finoman a hatalmas felületű, áttetsző kaput, egy tiszta, szép folyosó tárul elé, ami mögött rögtön a lépcső emelkedik. Megnyugtatja ez az apróság. Ahogy átcaflat azon a pár méteren, nem is mer másra nézni, csak a cipőjére. Egyáltalán szabad neki ilyenkor itt lennie? Mi lesz, ha elkapják? Talán még le is tartóztatják? Vagy ez nem így megy?

A félelmei egy csapásra elszökkennek, mikor meglátja a rémesen koszos lépcsősort.

 - Szóval csak a kertet ápoljuk, ha? – jegyzi meg gúnyosan, majd sétál is fel. Első emelet. Második emelet.

Kifordul a folyosóra, és a szobák számát kezdi szemezni, mire hirtelen egy idegen beléütközik.

 - Hé, öreg! – horkan fel a fiú, akinek tökéletes, szőkés haja, méreg drága napszemüvege, és nem létező pórusai vannak. – Te meg ki a halál vagy? Talán a pápa? – kérdezi megvetően, mire Paul csak ijedten remegteti kerek kis állát.

 - Bocsánat! Sajnálom, én csak… - kezd hadonászni a kezeivel, de azonnal le is teszi őket. Kínos. – Én csak Paul vagyok, és az 54-es szobát keresem – tiszteleg félénken, mire az srác felkapja a fejét.

 - Ja, hogy az a Paul – leheli, végigmérően. – Akkor tényleg a kibaszott pápa vagy – teszi hozzá, majd odébb lökve Pault gőgösen elsétál. Stu kimondottan nehéz eset. Le sem tagadhatná, hogy jelenleg a féltékenység az asztalára készítette, és lelkesen készül felfalni őt. Stu rohadtul nehéz eset.

Minden esetre Paul nem nagyon érti, hogy mi is történt. Megvonja a vállát, és megy tovább. A szobák száma egyre nő, és ő hirtelen az 54. előtt találja magát. Megrázza a haját, lesöpri a vállát, megigazítja a – mellesleg tökéletes – szemöldökét, majd egy mély sóhaj után visszafogottan kopogtat. Ez egy olyan kivételes dolog, amit a kollégium már évek óta nem tapasztalt. A bent lévő Mr. Szívdöglesztő biztos lehet benne, hogy ez az ő kis úriembere.

A kilincs lassan elfordul, és az ajtó mögül egy oldalra dőlt egyetemista lép elő, aki olyannyira dögös, hogy Paul kénytelen egy nagyot nyelni, visszafogva vele minden gondolatát arról, hogyan tépné le róla azt a szűk fekete farmert, és a hipszter kockás inget.

 - Gyere – szólal meg John, és a mély, rekedtes hangja, amitől minden lány bugyijában egy Niagara indul meg. Hátrébb lép, és ő is szemügyre veszi a kis Pault, akinek a homlokára is lehetne írni, hogy ”Tökéletes vagyok”. Erről mi sem árulkodna jobban, mint a kiszakadt nadrágja, amiből kilátszik a kerek vádlija, meg a hosszú ujjú, koptatott felsője, amire egy kis sült krumplis pohár alakú felvarró került anno. A kutyák néha nem szeretik, ha megölelgetik őket, főleg nem a buldogok.

Mindketten belépnek a szűk kis szobába, ahol Paul szinte elveszik a többi szuvenír között. Kicsit zsúfolt. John ledobja magát az ágyra, majd az asztalon lévő hűtőtáskára mutat.

 - Kérlek! – mormolja, mire Paulie igyekszik minél magabiztosabbnak tűnni.

 - Máris! – feleli, pár pillanatra elfelejtve, hogy nem egy katonai iskolában van. Ezen John csak mosolyogni tud.

 - Azért fekvőtámaszokat nem kell csinálnod – mondja nevetve, és mondatába Paul bele is pirul. Előkap két dobozos sört, majd az egyiket Johnhoz dobja. – Kösz.

 - Nincs mit – feleli gyengéden, miközben a fél dobozt már szinte ki is itta. Ideges.

 - Egyébként – kortyol bele John is – ugye tudod, hogy kibaszott cuki vagy? – vág a közepébe, amire Paul még csak reagálni sem képes. – Nem is értem, hogy miért kellek én neked – rázza meg a fejét, miközben hátrébb mászik az ágyon, hogy a cukra is mellé férjen. De a cukra alig kap levegőt. A cukra öcsije meg visszafordíthatatlanul vágyik a figyelemre. Az igazi öccse meg az apjával az épület előtt kémkedik utána. Bonyolult.

Paul az asztalra csapja az üres sörös dobozt, és egyenesen John szemébe néz.

 - Kicsit önző vagyok – rebegi meg pimaszul, mire Mr. Szívdöglesztő az ajkába harap.

 - Tetszel nekem, Macca – feleli Johnny.

 - Mi? – kérdezi Paul értetlenül.

 - Ez lesz a neved – mutat a Blackberryjére. – Bocsi, de ha a teljes neved lenne ott, a végén azt hinném, az egyik tanárommal beszélek.

És Macca elmosolyodik. Boldogság ül az arcára, mert John ezzel a mondatával elűzte minden olyan kétségét, hogy a kapcsolatok nem tart majd sokáig. A sehonnai, szökött illúziók pedig, elmenekülnek, és egy jó ideig nem is találnak másik otthonra.

Ez a dolog, ami még csak pár perce tart, máris sokkal többet jelent, mint eddig bármelyik félresikerült randi, aminek a végén Paul könnyes szemekkel bújt a takarója alá. Talán túl naiv, de így is jobban örül ennek a névnek, mint ami eredendően adatott neki. Gyorsan a telefonjához is nyúl, és egy szót üt be.

Macca: Tetszik.

Read More

Text for Sex - Harmadik rész

Text for Sex 3

Tomorrow, at the time of four, second floor 54 room

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17

,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.

Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.

Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.

És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."

*

Haliho olvasók! Megérkezett a harmadik rész is, amiben végre megtörténik a várva várt ismeretség. Huh, nagyon izgatott vagyok John karaktere miatt, de remélem elnyeri a tetszéseteket.  Kicsit hosszan ecseteltem a dolgokat, de mindegy. A vélemény a ti kezetekben van, és most jól dobáljatok meg vele. 

Kellemes olvasást!

Már majdnem egy teljes nap eltelt azóta, hogy Richie egyetlen nevet írt Paulnak válaszul. A név nem túl ismeretlen volt, inkább hírhedt.

John Lennon. Egy egyetemista, de akkor miért ismert egy vallásos gimnáziumban? Talán mert mindenki tud arról a kissé kellemetlen tulajdonságáról, hogy mindenkivel lefekszik, aki csak az útjába kerül. Nemtől, vagy kortól függetlenül.

Ringo régen együtt focizott vele, és ugyan nem voltak legjobb barátok, ma mégis minden találkozás alkalmával átbeszélik a régi dolgokat. Talán ezért is írta ezt a nevet egy nappal ezelőtt. Johnny rendes gyerek, és jelenleg Paulnak ennél többre nincs is szüksége.

Még nem nézte meg, hogy mégis milyen külső hordozza a nevet. Lerakta a telefonját, és azóta elő se vette. Hagyta, hogy Park egész éjjel duruzsoljon, miközben ő a sebeit nyalogatja.

Most sem csinál mást, csak bujkál a Star Warsos takaró alatt. Néha jobbra fordul, néha meg balra. Sír esetleg, vagy dühében a falat rugdossa.

*

Richard nagyot emel a hatalmas bőröndön, majd a busz tárolójába dobja. Kifújja magát, majd lenéz a cipőjére. Fekete Vans, amit apró csillagok borítanak. Ringo imádja a csillagokat.

Körbenéz, és lassan felsétál a buszra, ami már tömve van a többi sráccal, akik Londonba utaznak. Mind dumálnak, énekelnek, vagy rikácsolnak, egy fiút leszámítva.

George Harrison fejét lehajtva, egy kapucni alatt próbál aludni, egyedül. Richie elmosolyodik, majd hirtelen lehuppan mellé, mire Geo felkapja a tekintetét.

 - Joj! – köszönti Ringo, az arcát fürkészve. Geo ki van pirosodva, és a szeme alatt nagy táskák éktelenkednek. Úgy néz ki, mint egy rossz hajléktalan. – Atyám, de szarul festesz.

 - Hagyjál – ásítja. – Egész éjjel nem aludtam.

 - Paul ennyire kiborított? – kérdezi Richie visszafogottan.

 - Baszd meg! Te végig tudtad! Hihetetlen, hogy rajtam kívül mindenki látta – feleli Geo sértődötten.

 - Ne játszd meg magad – leheli unottan Ringo. – Te is teljesen tisztában voltál Paul érzéseivel, csak nem akartál tudomást venni róluk, mert ugyanezt érzed. – Erre George arca megváltozik. Teljesen ellepi a bűntudat. – Mondhatod, hogy nem, de biztosra veszem, hogy nem is kicsit remegtél bele abba a csókba. Te és Pol, huh. Ti lennétek a tökéletes pár, ha nem ragaszkodnál annyira a kicseszett büszkeségedhez – hadarja Richie, miközben George egyre lejjebb csúszik a busz bőrülésén.

 - Én nem vagyok meleg – erősködik, de ezt régebben jóval magabiztosabban tudta kimondani. Ma már kételkedik benne, minden egyes szavában.

Talán Richardnak mindenben igaza van?

*

Este hat lett végül, mire Paul előmászott az ágyból, és lement a konyhába, hogy bepótoljon mindent. Reggelit, ebédet, vacsorát. Jelenleg egyetlen mirelit pizza állt rendelkezésére, ami most a legjobb barátjának bizonyul. Nem szól vissza, nem kérdezősködik, és nem is mutogat rá ujjal, mint Mike.

 - Háhá! – utánozza a fiúcska Nelsont a Simpson családból. – Szóval Joj hetero – kiáltja, de bátyja még csak rá se hederít.

 - Hagyjál – dörmögi, a telefonja rejtekéből. A Facebookot pörgeti át újra meg újra, nem is számítva rá, hogy egyszer csak belefut egy ismerős névbe.

John Lennon. Ezt dobta ki az oldal, a Kit ismerhetek? címkénél. Egy apró, sötét profilkép áll mellette, és Paul képtelen elfojtani kíváncsiságát. Rákattint, mire felugrik a profil.  Az adatlapja alapján egy kissé lázadó srácnak tűnik, aki szereti a Led Zeppelint, és odavan a Trónok harcáért, de a cigit sem veti meg, hiszen a fekete-fehér profilképén a csábos arcát félig füst fedi. Mr. Szívdöglesztő.

A következő képnél azonban, Paul megtorpan. Felismeri a szemet, amit még az évzáró előtt látott a sikátorban. Kerek, barna, hívogató szempár.

Tehát John volt az, aki az utcán döngette azt a csajt. Pauli elvigyorodik. Valamiért tetszik neki ez a zabolátlanság, ami mindenből szivárog, amihez ez a srác a kezét érinti. Valamiféle vonzalom lehet, amit képtelen megmagyarázni.

Világosbarna haja van, ami majdnem a nyakát súrolja. Az arca kissé szögletes, de mégis attraktív, ezzel a rosszfiús küllemmel egészen ellenállhatatlan.

Talán tényleg írnia kellene neki. Vele talán sikerülne elfelejtenie minden George-hoz fűződő érzelmét. Csak párszor lefekszik fele, és ennyi az egész. Nincsenek érzések, nincsenek kötöttségek, nincsen szerelem. Csak szex.

PrincePol: Biztos vagy benne, hogy ez a John biszex?

– írja, kissé félénken, tudva, hogy Geo ott ül Richie mellett. Valószínűleg még a nevét se akarja látni, nem szólván a szexpartner keresési módszeréről. Már a gondolattól is kényelmetlenül érzi magát.

RingoStarr: 100%

RingoStarr: De jobb ha tudod, hogy egy kicsit beteg a gyerek. Kemény.

RingoStarr: Ó, és mindig legyen nálad koton. MINDIG!

PrincePol: Thx.

PrincePol: U.I. Még nem öltem meg magam ;)

*

Richie halkan nevetni kezd, és a mobilját a zsebébe dugja. Érzi, hogy Paul egy mozgalmas nyárnak néz elébe. Szinte irigykedik is, amiért nem vesztheti el ő is újra a szüzességét.

 - Mi az? – mosolyog rá George, az ágya mellé lépve.

 - A mi kis Pol hercegünk visszatért az életbe – vigyorog Richard, majd feláll a bőröndjét odébb rúgva. – Szerintem, ha nem akarod elvesztegetni, bele kéne húznod. A végén még talál valaki mást, aki le is fekszik vele – hergeli Geot, aki inkább ezt is szőnyeg alá sepri, mint megannyi más dolgot.

*

John Lennon soha, egy percig sem tartaná magát hétköznapinak, vagy átlagosnak. Pontosan tudja, hogy egy zseni, már nyolcéves kora óta. Hiába mondták neki a tanárai, rokonai, hogy csak egy haszontalan léhűtő, ő ügyet sem vetett rájuk. Ő különleges. Amibe csak belekezd, az tökéletes lesz, ameddig meg nem unja. Így volt ez pár évig a lányokkal is. Az összessel lefeküdt, néha volt szerelmes, néha csalódott, aztán megunta. Ezért is tett próbát egy Lola nevű transzival, amit végtelenül élvezett. Így döntötte el, hogy a pasikra is bukik.

Nem túl válogatós, mindenkinek ad egy esélyt. Persze akad egyszer-egyszer olyan helyzet, hogy egy menet után Isten veled-et mond valakinek.

Még ezek ellenére sem tartja magát szex függőnek. Ő csak úgy fogalmazna, hogy élvezi az életet. Ez John Lennon.

Az egyetem kollégiumában lakik, Stuarttal. Stu Sutcliffe az iskola legnagyobb tehetsége, aki máris tízezrekért adja el sorra a festményeit. Jóképű. – Johnnal néha lefekszenek egymással, de csak ha nincs mást csinálniuk. Főállásban inkább legjobb barátok.

A szobájuk rettenetesen apró. Nem is fér be csak egy rácsos emeletes ágy, és egyetlen íróasztal, aminek a fiókjaiban tartják a ruhákat. Az ingjeiket általában a kilincsre akasztják.

A földön egy Harry Potteres szőnyeg fekszik, amin megannyi borfolt. A falon van egy-két poszter. Trónok harca, X-Men, és AC/DC. Két laptop a két párnán, míg az ajtón egy nagy tükör. Ez lenne a lennon&sutcliffe szoba a második emeleten. Nem mondhatni, hogy itt élik az életüket, hiszen ide nagyjából csak aludni járnak, meg néha felhoznak valakit, semmi több.

Az olyan sima keddi napokat, mint a mai, sosem töltenék a szobában ülve, most John mégis szétterülve fekszik az alsó ágyon, és egy kopott könyvet olvasgat, míg Stu a tükör előtt fésüli a haját, amire oly nagy gondot fordít.

 - Szerinted jobbra, vagy balra kéne? – kérdezi Stuart, koncentrálva minden tincsére.

 - Ahogy tetszik – feleli John flegmán, mire a másik reflexből hozzá vágja a kemény, műanyag fésűt. – Na! – húzódik odébb Lennon.

 - Ha még egy Shakespeare-idézetet mondasz, esküszöm a következő egy konyhakés lesz – fenyegetőzik, majd a dzsekijéért nyúl.

 - Műveltség bazdmeg. Műveltség – mormolja válaszul, mire Stuart az ajtóhoz lép.

 - Nem értem, hogy egy ekkora fasz, mint te, hogyan olvashat ilyen normális könyvet – makogja, és egy utolsót simít a haján, majd felteszi a fekete napszemüvegét.

 - Húzz már el, pornót akarok nézni – feleli John a könyvbe veszve, mire Stu csak nevetve rácsapja az ajtót. Mindig így szokott lenni. Ha John egy kis magányra vágyik, olvas, tévézik, alszik. Mintha csak két világban élne. Az egyikben folyamatosan bulizik, vedel, míg a másik csak nyugalmat nyújt számára. Az az nyújtana, ha a laptopján nem szólalna meg minden második percben egy értesítő. Ilyenkor csak arra tud gondolni, hogy milyen hihetetlenül élhetetlen a világ nélküle. Igen, ő az önteltség mintaszobra.

Egyszerre elege lesz a végtelen zörgésből, és a Shakespeare-t a laptopjára cseréli.

Ahogy megpillantja a képernyőt, majd’ kidüllednek a szemei, a név láttán. Egy régi ismerős írt neki, akire soha nem számított volna.

Richard Starkey: Szia!

Megrázza magát, és válaszol. Kíváncsi, hogy mégis mi fog kisülni ebből a csevejből.

John Lennon: Hy

Richard Starkey: Bocsi, hogy zavarlak, de lenne valami, amit nem ártana tudnod.

John Lennon: ?

Richard Starkey: Lehetséges, hogy meg fog keresni egy srác, Pol.

Richard Starkey: Mármint Paul.

John Lennon: Miért is?

Richard Starkey: Szegény kölyköt most vallott szerelmet, de nem sült el jól. Szóval érted… Remélem nem baj, ha beajánlottalak.

John Lennon: Dehogy :D tudod, hogy szeretek dugni.

John Lennon: Bár ez kicsit meglepett.

Richard Starkey: Próbálj meg óvatos lenni. Még szűz.

John Lennon: ok.

John Lennon: thx.

Hát, mindenre fel készült, csak erre nem. Még sosem történt vele eddig ilyen konkrét dolog. Egy srác, akinek csak a szexre kell? Jó, ez annál inkább jellemző volt, de sosem ennyire egyértelmű. Mások vették a fáradtságot, és beszélgettek vele, nem egyből fejes a levesbe.

Ez az ismeretlen felkelteti John érdeklődését. Nem tudja elképzelni, hogy miféle visszautasítás vesz rá egy szüzet erre. Mégis, a helyzet egyszerre izgató is. Már a gondolat is élvezettel tölti el, hogy megronthat valakit. Valaki ártatlant.

Találgatni kezd, hogy vajon ez a Paul hogy néz ki. Szőke, talán barna? Jóképű egyáltalán? A jelek nem erre utalnak. Egy helyes fiúnak ő biztosan nem kellene. Vagy egyszerűen nem utasítanák vissza.

John biztosra veszi, hogy ez a bizonyos Paul bűn ronda, kövér, és pattanásos, ennek ellenére ugyanúgy vonzza a gondolat, hogy ágyba viszi.

Lassan odébb dobja a laptopot, és feláll. Kinyújtja megkeseredett izmait, és kisétál a szűk 54-es szobából. Elé tárul a kollégium folyosója, aminek a fala foltos. A tapéta hófehér volt egykor, de most ezernyi horpadás díszíti.

Pár lépés után kiér a társalgóba, ahol csak néhány koszos kanapé áll meg egy asztal, és az egész emelet ékköve, a hűtő. Benne annyi alkohol, amennyit egy átlagos ember el sem tudna képzelni. A négy rekeszből kettő színültig sörrel, egy rövid italokkal, az utolsó borral, és pezsgővel, meg néhány étellel. Az ajtó melletti részekben pedig citrom, tequila, és némi coca cola.

A fenséges látvány mosolyt csal John arcára. Imádja ezt a lepukkant egyetemi koleszt.

Kivesz egy üveges sört, kinyitja, majd ledobja magát az egyik szakadt babzsákra. Lehunyja a szemét, és az üveg fenekére néz, mire a telefonja csipogni kezd, és ő kéjesen elvigyorodik. Ez nem lehet más, csak az a bizonyos Paul, akiről csak annyit tud biztosan, hogy le fogja fektetni.

Ránéz a Blackberry karcos képernyőjére, majd a dolog biztossá válik. Az üzenet feladója James Paul McCartney. A neve ennél rendesebb már nem is lehetne. Már most bebizonyította, hogy kitűnő tanuló, és szemüveges. John meg sem nézi, mit írt, rögtön a profiljára lép, és sokkolt állapotban csúszik hátra a székben.

Ez a bizonyos Paul egyszerűen lenyűgöző. Hatalmas kiskutya szemei vannak, egy méternyi szempillával. A szemöldöke tökéletes, akárcsak a homlokáig érő sötéten csillogó haja. John izgatottan nézi a következő, és a következő képet, míg egy nyaralós családi fotóhoz nem ér. Nyel egy nagyot. Alig hisz a szemének. Ez a Paul egy félisten. Nem bírja tovább, hatalmasat kortyol a sörből.

Röviden, nem erre számított. Így már egészen másképp képzeli el a megrontásos részt. Már-már előre átjár rajta a bűntudat, amiért szegény fiút érzelem nélkül fogja megdugni.  De ő ilyen, nem igaz?

Sóhajt egyet, majd megnyitja a beszélgetés ablakot.

James Paul McCartney:Hello!

John elneveti magát. Ezen az egy szón is érzi, hogy szegény kis fiúcska mennyit törte az agyát. Tele van félelemmel, és izgatottsággal, ez az egyetlen kis Hello.

John Lennon: Helló

– pötyögi be mosolyogva, és látja maga előtt, ahogy a kölyök a fejét vágja, amiért az előbb nem tett ékezetet. Hihetetlenül szórakoztatja ez a játék, amibe percekkel ezelőtt belecsöppent.

*

Paul meglátja a laptop kijelzőjét, és egy hatalmas pofont ad magának, amit a szomszédos szobában még Mike is tisztán hall.

 - Hülye, hülye, hülye – ismételi az arcát a párnába folytja, nehogy öccse visszavághasson. – Persze nekem hellozni kell, nem megy normálisan. Mi az, az ékezet már nem menő? Ő egy egyetemista, nem az én szintem – nyöszörög, mire a képernyőt megpillantva elmosolyodik.

John Lennon: J

Máskor persze ez az egy emoji nem jelentene semmit, de most megnyugtatja. Valamiért úgy érzi, mintha ez az ismeretlen, szuperszexi srác kedvelné, még ha nem is beszéltek egy percet sem.  Mr. Szívdöglesztő nem egy kőkori bunkó.

James Paul McCartney: Nem akarom az idődet rabolni, szóval…

James Paul McCartney: Az egyik barátom, Richard azt mondta, hogy lefekszel ezzel-azzal, és én meg pont most vagyok irodalmilag válságban, de nem tudom, hogyan működik az ilyesmi. Fogalmam sincs. Mit kellene mondanom? Egyáltalán igaz, amit mondott?

John Lennon: Igaz, de ne parázz már ennyire.

John Lennon: Egy kicsit megijeszt.

James Paul McCartney: Bocsi

John Lennon: Ne, ne kérj bocsánatot, nem az anyád vagyok. :D

James Paul McCartney: :D

John Lennon: Benne vagyok. De te túl cuki vagy ehhez a dologhoz. Miért írogatsz ismeretlen fasziknak, hogy lefeküdjenek veled? Randitabu, vagy mi?

James Paul McCartney:Igazából inkább viszonzatlan szerelemként definiálnám.

James Paul McCartney: Meg csúnya pofára esésként.

James Paul McCartney: Ja és ötpercenként érkező erekcióként.

John Lennon: :D

John Lennon: Ezen segíthetünk.

James Paul McCartney: Holnap?

John Lennon: Máris? :O

James Paul McCartney: Ó, szólj ám, ha túl gyors vagyok, de tényleg. Nem muszáj holnap. Vagy ha valaki mással leszel, vagy ilyesmi. Megértem.

Paulie rázza a fejét, és már bánja is, hogy ilyen gyors volt. Talán elsiette, és máris elriasztotta Johnt. Johnt, akibe kicsit máris belezúgott. Lehet, a haja tehet róla? Vagy a szemei? Mindegy is, hiszen Mr. Szívdöglesztő éppen vele beszél. És bele ment.

Az eddigi izgatottság teljesen eltűnik, és egyfajta nyugalommá alakul.

John Lennon: Holnap, négykor az Abbey Road-i kollégium második emeleti 54-es szobájában.  

Read More