A moire urine

Cím:		A moire urine
Alcím:		Egy selyem sír
Korhatár:		R
Műfaj:		One-shot, AU
Hangulat:		Hurt/Comfort, Dark, Psyco, BDSM(ish)
Szavak száma:		2500 db
Fandom:		The Beatles
Szereplők:		John Lennon, Mimi Stanley, Paul McCartney, George Harrison
Slash/Nonslash
NA:	Egy beteg valami izé. Boldog 75-öt Macca.		1975, Liverpool
The Beatles - Cry Baby Cry
Kellemes olvasást!

Nem eshet az eső éjjel-nappal olyan tárgyakra, amik örök enyészetre ítéltettek. A sírok, a márványlapok, és a koros műanyagvirágok a világ legvisszataszítóbb tárgyai az emberek számára, de nevezhetnénk őket a rémálmok alapcsomagjának is.

A kopár, nedves fű alatt lapuló sár, és az azon elterülő lábnyomok díszítették a Toxteth Park Cemetery-hez vezető utat. Az egész temető jobban hasonlított egy parkhoz, amit a nevében nem is tagadott. A rengetek parcella olyan hatást keltett, mintha térkép kellene a halottak megtalálásához. – Igazi kirándulás az unokáknak. – Valójában a kihalt szó teljes mértékben jellemezte a Toxteth-t. Egy látogató sem érkezett. A sírkövek olyan öregek voltak, hogy a betűket már rég nem lehetett leolvasni róluk. A gondozatlan faragott szikladarabok nyújtózkodó karokként álltak ki a fűből. Mintha a halottak sem nyugodtak volna a park földjében. 

Csak olyan lakosok temetkeztek ide, akiknek már le volt foglalva a hely, vagy a rokonaik már évszázadok óta itt feküdtek. Ebből kiindulva is kevés, de a valóságban még kevesebb élő ember érkezett ide. Az itt dolgozók sem gyakran jártak ide, és a nyitvatartási idő is csak a hétköznapokra szorult, hét és négy közé.

A gondnok Neil volt, nyáron és tavasszal füvet vágott, locsolt, majd ősszel összekotorta a lehullott faleveleket. A temetőhöz tartozó gótikus kápolnát Neil anyja, Mrs. Aspinall takarította kéthetente. Az öreg épületben rendezték be az irodát is, ahová a Tosteth igazgatója járt csak be, Paul. Ő igazából a hely örököse volt, nem a tulajdonosa, de mégis az ő dolga volt ellátni az itteni teendőket. A feladata kimerült némi papírmunkában, telefonálgatásban, és az irodájába beszerelt tévé bámulásában. Az apja néha felhívta, hogy mennek a dolgok, de ezen kívül tétlenül fetrengett, vagy éppen füvezett a kanapéján. Egyedül George járt be hozzá néha, aki szerelőként megjavította a kápolna elöregedett részeit. Másrészről Macca egyedül volt önmagával. Az összes, sötétbarna hajszálát megszámolta már, és a dús szakállán is végigért. Ezek nem lepték meg nem úgy, mint a szempilláinak száma.

 - Szóval azt mondod szereted? – sóhajtott Paul kelletlenül, míg Janis Joplin hangja üvölt át a katolikus kápolna dohos kőfalain. – Ne merj átverni, mert ha kint megtalálom a maradékot, én esküszöm le foglak lőni Jerry! – fenyegetőzött a kezében egy foghagymás bagettet szorítva.

 - Nyugi már haver! El fog fogyni, ígérem. Ha én nem, majd Louis megeszi. Az egy zabagép, te is tudod. Mindent képes felfalni.

Macca arcára egy kárörvendő mosoly ült, ahogy egy kósza emlék tűnt fel előtte. 

 - Igen, a mosómedve után már nem merem vitatni – nevetett kínosan, és Jerry csőréhez nyomta a bagettet. – Vidd csak, tudom, hogy nem szeretsz előttem enni – bólintott, mire Jerry röptében távozott. Paul ismét egyedül maradt a foghagyma szagú szobájában. Ez az egyetlen, ami képes volt rendesen elnyomni a fű szagát. Mindig ilyet rendelt, ha ügyfél érkezett, vagy az apja. Ezesetben előbbi. – Bye, bye, bye, Baby bye-bye! – visította Paul hátra dőlve, majd el is hallgatott, hiszen a többi szöveget álmában sem tudta volna.

Hirtelen, de azért nem meglepően kopogtak az ajtón. Paul lomhán felállt, majd a falnak dőlve kitárta a rozoga ajtót, ami egy nagy reccsenés után felfedte látogatóját. Egy középkorú nő volt az. Fején egy orosz szőrsapka pihent, ami alól néhol kikandikált sötét, göndör haja. A ruházáta elegáns, míg ábrázata büszke volt, egészen ameddig meg nem érezte a foghagyma bűzét.

 - Maga McCartney? – kérdezte gőgösen, míg Paul alig bírta visszafogni nevetését.

 - Jöjjön be – lépett hátra, majd vissza az íróasztala mögé. Elfoglalta helyét a fotelében, míg a nő hátrált.

 - John, gyere már! – kiáltott ki, aztán besétált. A léptei egyszerre voltak félénkek, gyengék, és fennhéjázóak. Nem tudta, de nem is akarta rejtegetni az arcán feszülő undort, ami az iroda láttán fogta el. – John! – fordult hátra ismét, majd vissza. – Elnézést, az unokaöcsém nehezen dolgozza fel az anyja elvesztését – próbált illedelmesen mentegetőzni, de Macca csak legyintett egyet a papírjai mögül.

 - Megtudhatnám a családjuk nevét? Ha jól sejtem már van saját parcellájuk – mormolta halkan Paul.

 - Stanley. – vágott közbe a nő. – A húgom leánykori neve Julia Stanley volt. Ugyan sokszor férjhez ment, de a családi sírban a helye. Ha az iszákos férjén múlna akár el is rohadhatna a teste az udvarukban – rázta a fejét haraggal, mikor a küszöbre egyszerre új talpak nehezedtek.

Paul tekintete azonnal az idegenre tapadt, ahogy az kezével az ajtóba kapaszkodott. Fiatal volt, és feltűnően részeg. Rövid, barna haja a szemébe lógott, míg iskolai egyenruhája gyűrötten, és koszosan tapadt vékony testéhez. – Akár Marlonak is szólíthatták volna.

Egymásra néztek, és valami tüzes, égető érzés mart a mellkasukba a fagytól roskadozó falak között, amik között mintha savas levegő járt volna.

 - Szia John! Foglalj helyet – mosolygott Paul játszva a szívélyes beant, míg leplezni próbálta azt a kényelmetlenül intenzív vágyat, ami már most kötélként szorította a nyakát, amiről szinte lehasadt a bőr. A nő melletti székre mutatott. A fiú hosszan Macca szemébe bámult, majd szó nélkül a kanapéra vetette magát. Nehéz lett volna bármit is kiolvasni a mozdulataiból, hiszen alig volt magánál.

 - John Lennon ne játszd itt nekem az ovist! – emelte fel kissé a nő a hangját. – Most azonnal ülj ide, vagy azonnal visszaviszlek az iskolába! – A morcos nőtől még Paul is megijedt, de a fiú csak lassan engedelmeskedett. Mikor háta a faszékhez simult a nagynéni elégedetten bólintott, majd újra Paulra nézett. – Elnézést Mr. McCartney. Aláírom a papírokat, és már itt sem vagyunk.

 - Rendben – vigyorodott el Paul ismét. – Ez lenne az – Húzott elő egy nyomtatványt, majd a nő elé helyezte. – Ezt kell kitölteni, majd a városházán pecsételtetni. Ha az megvan visszahozzák, és meg is volnánk – magyarázta meggyőzően, miközben John a rágógumijával játszott. – Ó, és erre még kérnék egy aláírást – kapott elő egy másik lapot. – Nyugodtan olvassa át – tette hozzá, míg a nő magához vette.

Paul hátrébb húzta foteljét, aztán próbálta elhúzni a jobbik függönyt is, hogy több fényt engedjen a szobába. A mozdulat közben akaratlanul is megmutatta muszkliját, amira John is felkapta a fejét, majd a földre nézve ennyit nyögött ki:

 - Mi az, maga valami kibaszott buzi modell? – fintorgott.

 - John, bölcsen tennéd, ha kivételesen befognád a szád – jegyezte meg a nő, míg Paulból kiszaladt egy ártatlan nevetés.

 - Büdös van – folytatta az iskolásfiú.

 - A holtak szaga – grimaszolt vidáman, amivel a fiú arcára is mosolyt csalt.

John szelíden elfordult, és Macca elégedetten ült vissza székébe. Érezte, hogy ennek a kölyöknek jó a humorérzéke. – De már a nő dühtől fűtött pillantásáért is megérte.

 - Rendben – tette le a tollat a nagynéni. – Mikorra hozhatjuk vissza a nyomtatványt? – kérdezte.

 - Öhm, hétköznap hét és négy között vagyunk nyitva, de amennyiben szeretnének szertartást, már hétfőre is megoldható, amikor visszahozzák a papírokat.

 - Igen, szeretnénk. Minél hamarabb.

 - Akkor odaadom a kántorunk telefonszámát, mindent vele kell megbeszélnie – intett Paul, majd a fiókban kezdett kotorászni. – Amit még meg kell kérdeznem, az a hamvasztás – nyújtott át egy kis cetlit a nőnek.

 - Igen, hamvasztást szeretnénk.

 - Rendben. Ennyi lenne – bólogatott Macca. – A szertartás részleteit, hogy kint vagy bent szeretnék, a kántorral kell megbeszélniük.

 - Köszönjük – állt fel a nő hirtelen, majd unokaöccsét is vállon csapta, mire az is nagy nehezen felegyenesedett. – Viszlát! – nyújtotta kezét a nagynéni, és Paul kedvesen megrázta.

 - Viszlát! – mosolygott, de a nő olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan csak tudott.

 - Siess már John! – kiáltott a folyosóról, míg a fiú a hamutartóval szemezett. Már rá is jött a turpisságra.

 - Látom a holtak sok foghagymát esznek – vigyorodott el kihívóan, mire Paul is a fehér porcelánedényre pillantott.

 - Nem képesek betelni vele – nevetett Macca vidáman.

 - Azt hiszem kölcsönveszem az ötletet - felelte az ajkába harapva, amire Paul képtelen volt magyarázatot találni. – Még látjuk egymást – lépett az ajtó felé a fiú, majd kisétált, a háta mögött egy hidegrázást hagyva, ami még hetekig nem fog veszteni intenzitásából.

Te magadat akarod büntetni velem?

A temetések szomorúak. Julia temetése mégis volt inkább unalmas, és érzelemmentes, ahogyan azt John várta nagynénjétől, akire jelenleg mindenki hasonlítani szeretett volna. Büszke volt, és egyetlen árva könnycseppet sem ejtett húga sírjára, ahogy férjéére sem tette. Egy erős nő nem hagyja, hogy a fájdalom kiüljön az arcára.

John alig várta, hogy meglógjon, ha csak pár percre is. Persze a sírok sűrűjében nehezen talált vissza a kápolnáig, aminek vastag falai között rendesen eltévedt. A tervezett röpke látogatásból kirándulás lett. Mire megtalálta az irodát már lejárta a lábát.

Az ismerős ajtó elé lépve valami olyat tett, amit ezelőtt soha. Kopogott. Amilyen jelentőségteljesnek érezte a pillanatot, annyira maradt csend utána. Félretéve illedelmességét cibálni kezdte a kilincset, ami legnagyobb meglepetésére ki is nyitotta a zárat. Beesett az irodába, ahol Paul éppen a megérdemelt jointját szívta.

 - Hé! – fordult hátra, majd mosolyodott el Johnt látva. – Mi a fene – lépett oda, és zárta vissza az ajtót gyorsan, míg a fiú feltápászkodott.

 - Itt a papír – csapta le John az asztalra lendületesen, majd indult is volna ki.

 - Várj, már! – fogta meg Paul hirtelen a vállát erősen, mire szinte kővé dermedt. A férfi kínzó érintése egyszerre lángba borította minden porcikáját. – Ha már rajtakaptál be is szállhatsz – vigyorodott a hippi el kacéran, ahogy John ránézett, azzal a tekintettel, amivel csak a gyilkos véreb tud a másikra. Hamarosan felfogják falni egymást.  Paul a jointba szívott, a füstöt pedig, oldalra fújta, míg a szeme sarkából alaposan végignézett a fiú öltönybe öltözött testén.

A fiú nem hezitált, kikapta a füvet Macca kezéből, és az ablakhoz lépett. Már szívta is magába a zöld örömöt. Paul kibiggyesztette ajkait, elismerően pillantva Johnra. Mellé lépett.

 - Mi a neved? – kérdezte a kölyök, kigombolva elegáns ingje felső gombjait, amik eddig láncra vert kutyaként szorították.

 - Paul, de a barátaimnak Macca – vette vissza a csikket óvatosan.

 - Mi ez, valami köcsög hippie név? – fintorgott az ajkába harapva a fiú, és zakóját a fotelre dobta.

 - Te mit hoznál ki betépve a McCartneyból? – fordította oldalra fejét kérdően Paul, majd elmosolyodott. – Mond csak kölyök, hány éves vagy? – adta vissza a jointot.

 - Éppen elég – csókolta meg a csikket, majd hirtelen az jutott eszébe, Paul nemrég ugyanezt tette. Köhögött. – Szóval buzi vagy? – próbálta zavarát gúnyos nevetéssel leplezni.

 - Kedvesebb is lehetnél azzal, akinek a füvét szívod – szorította meg hirtelen John kezét, majd lassan kihúzta ujjai közül a jointot. Egyszerre mindketten elmosolyodtak. Valamiféle macskaegérjátékot kezdtek játszani. – Dugtam már olyannal, mint te – rázta meg a vállát Paul, mire a fiú szeme felcsillant, de ezt inkább valami tahó válasszal álcázta.

 - Bocs, de ha nem látnád nem vagyok csöves.

 - Ha még egy rossz szót szólsz kölyök, rajtad nyomom el – pislantott a perzselő hamura, mire a fiú nyelt egyet.

 - Mi számít rossz szónak? Köcsög? – nézett Paul szemébe kihívóan.

 - Nem viccelek – rázta a fejét Macca. – Fiatal vagy még egy heghez, ami örökké a karodon lesz – túrt dús hajába, mire John megragadta a másik karját, amiben a joint pihent, és a kulcscsontjához húzta.

 - Mr. McCartney, meg mer kínozni egy ártatlan iskolás fiút? – vágott John őrült képet.

 - Bátor vagy – hajolt közelebb, mire a fiúcska térde rögtön megremegett. Ezt látva Paul elmosolyodott. – Kicsi vagy még hozzám – húzódott volna el, de John egy szempillantás alatt visszarántotta. A bőre sistergett egyet, majd a vékony füstlepel mögül már csak az izzó seb kandikált ki.

Paul egész teste megremegett. Mikor magához tért csak annyit látott, hogy az elnyomott csikk a földre esik.

 - Talán te nem vagy elég tökös hozzám – ropogtatta meg nyakát John, mintha csak fekve nyomott volna, bármilyen érzelem nélkül.

Paul szája egyszerűen tátva maradt, és még mindig nem kapott levegőt. Egyedül azt érezte, hogy fél percen belül gerincre tudná vágni ezt a srácot, bármilyen probléma nélkül.

 - Szóval ezt akarod – sóhajtott a férfi vágytól fűtve, mire a kölyök újra az ajkába harapott. Macca oldalra húzta száját. – Akkor megkapod - egyet igazítva nadrágján Johnhoz lépett, és megszorítva nyakát erőteljesen megcsókolta. A fiúnak még arra sem maradt ideje, hogy becsukja szemét. Mikor mégis megtette megízlelte Paul édes illatát, aki hirtelen az apró ajkába harapott olyannyira, hogy a lecsorgó vére már az ingnyakát festette vörösre. John elmosolyodott tudva, felszabadította a báránybőrbebújt sárkányt, aki most kitombolhatja magát. Rajta.

Paul lassan elhúzódott, fogai között a fiú alsó ajkával, aminek érces véríze végig szaladt a torkán, akár az életelixír. Sóhajtott, majd elengedte a pillanatot.

 - Jobb, ha most elmész – fordított hátat a homlokát takarva.

 - Gyenge vagy – nevette el magát John gúnyosan az ajtó felé indulva, mire Macca hirtelen elkapta a bíborszínű gallérját. A fiú egyből megtorpant, és kéjes vigyorral nézett vissza Paulra. – Csak nem megbántottam a kis szívecskédet?

 - A zakód – csapta Macca a kezébe a fekete ruhadarabot. – Nehogy Mrs. Smith leharapja a kis fejecskédet, kölyök – tette hozzá magabiztosan. Még mindig ő ült a nyeregben.

 - Ch – felelte John kelletlenül, és kisétált. Míg úton volt mást sem csinált, csak megérintette a Paul által okozott sebeit, amik már sosem tűnnek el a testéről. A haláláig ékszerként kell viselnie azt az apró, kerek heget a kulcscsontja felett, benne ezzel az emlékkel.

 - El tudod ezt képzelni? – köhögte Macca a második adagját fogyasztva. – Megőrjít, pedig nem lehet több tizenhétnél.

 - Ez kurva beteges, nem gondolod? – vágta rá George a sörét kortyolva.

 - De, de. Csak mégis – rázta fejét, majd a csikket a hamutartóba dobta. – Úgy irigyellek téged, meg Richie-t.

 - Hát, nem azt mondom, hogy normális a kapcsolatunk vele, de az biztos, hogy a te szarságaidhoz képest mi mintapár vagyunk. Még jó, hogy nem dugtad meg. Akkor aztán elszabadulna a pokol. Tudjuk, hogy mennyire ragaszkodsz azokhoz, akikkel kamatyolsz – mutat magára George. Az iroda kanapéján feküdve.

 - Hagyjál már – rikácsol Macca hátra dőlve a fotelbe.

 - Te vagy a legjobb barátom, és már most megmondom, neked, hogy még csak bele sem szabad gondolnod. Ha mázlink van annyira megijedt, hogy még a közelbe sem mer jönni – dünnyögi Geo kipirosodott arccal. – Egyébként mindjárt négy, miért vagyunk még itt?

 - Jó, hogy szólsz, szellőztetnem kell – áll fel, és nyitja ki az ablakot. – Ami azt illeti, el is mehetsz, mert egy ügyfél jön négyre. Valami marha pénzes nő haldoklik, és az unokája nem akarja, hogy ide temessék, szóval papírmunka lesz. Tudod, szerződés bontás. Ilyenek – hessegette el a kanapéról George-ot.

 - Holnap találkozunk – köszönt el Geo, és az ajtóból kilépve már szemben is találta magát egy fiatal lánnyal, aki az ő helyére tartott. A lány finomankopogott, míg bepillantott a nyitott ajtó mögül.

 - Jöjjön Miss Asher! – kiáltotta Paul, gyorsan odaugorva. Megrázta a vöröshajú lány kezét, és sietősen helyet foglalt. – Nos, nekiláthatunk? – kérdezte a maga elé helyezett papírtömegre nézve, mire hirtelen a keze mellett pihenő telefon rezegni kezdett, sikító hangon csörögve. – Elnézést – nyúlt a kagylóért, míg a lány megilletődve szorongatta bőrtáskáját az ölében. – Haló, Toxteth Park Cemetery – mondta Paul a telefonba, mire megfagyott benne a vér, ahogy meghallotta John hangját.

 - Én vagyok az John – súgta halkan. – Elfoglalt vagy?

 - Igen, meglehetősen – köhögött egyet Macca kínosan. – Ez most nem…

 - Ne merd lerakni, vagy beárullak a nagynénémnél a sebekkel – vágott a kölyök közbe.

 - Figyelek – feleli Paul kissé idegesen.

 - Mostantól csak igennel, vagy nemmel felelhetsz, vagy betartom, amit ígértem. Megértetted? – kérdezte John komoly hangon.

 - Igen – mormolta a férfi elmosolyodva.

 - Éppen egy ügyféllel vagy?

 - Igen.

 - Jó, akkor mond meg neki, hogy ez eltarthat egy ideig.

 - De…

 - Azt hittem megértetted.

 - Igen – nyögi, majd…

Mivel érdemeltem ki ezt a sorsot? Ezt a végtelen, határtalan, és féktelen poklot, amit mások egyszerűen életnek neveznek. Minden pillanata tömény szenvedés. Minden óra máglyatűz. Minden napja a Karibtenger cunamija. És minden év egy újabb lelketlen kínzás, ami változatosan teszi rémálommá minden. Ébren. Töltött. Pillanatom.

 - Csókolj erősebben. Üss meg jobban. Tekerd ki a nyakam, gyerünk! Ezt akarom. Ölj meg, ha éppen ahhoz van kedved.

 - Látni akarom, ahogy szenvedsz. Nem akarom, hogy ez valaha is véget érjen. Soha.

Read More

Peyton's Curses - Halloween edition

Cím:		Peyton's Curses
Alcím:		-
Korhatár:		R
Műfaj:		One-shot, Special
Hangulat:		Mystery, Urban Fantasy, A/A
Szavak száma:		2399 db
Fandom:		The Beatles
Szereplők:		John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Ringo Starr, OC
Slash/Nonslash
NA:	Egy halott boszorkán Pault macskává változtatja.		1965, London
Donovan - Season of the Witch
Kellemes olvasást!

Az októberi levegő fagyos karmai összeszorították Paul torkát, mintha csak egy őszi bosszúra készültek volna. A hold az égen kárörvendő vigyorral tekintett le rá, olyan átkozott vidámsággal, hogy a gyanakodásnak nem lehetett határt szabni.

Paul éppen az egyik londoni szűk sikátoron vágott át, azt remélve végre nyugton hazaérhet. Az este nem éppen úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte. Hiába akart egy békés estét, ma is rajongók tömegei találtak rá. Ő csak mosolygott, és megtett mindent, amit kértek tőle, kérdés nélkül. Ez nem túl egyszerű, ha egy egész éjen át tart. Arról nem is beszélve, hogy mind mást se tudtak csinálni, mint a száján lévő hegről kérdezni. Ez mondjuk az ő hibája, amiért nem takarta el valahogy. Megrázta magát és arra gondolt, hogy a törött fogánál mégsem lehet rosszabb.

Tovább lépkedett a téglaházas házak gyűrűjében, azon töprengve, vajon mit hoz majd a holnap. Talán valaki megkegyelmez rajta, és a heg varázslatosan eltűnik? Vagy továbbra is köhögnie kell egy életen át.

Miközben ezen gondolkodott, hirtelen valami zaj harapott a fülére. Talán egy kósza konzerves doboz? Vagy egy otthontalan egérke? Sebesen hátra kapta a fejét, majd gyanakvóan sétált tovább, magára húzva szövetkabátját. Kezdett szimpatizálni egy sál gondolatával.

Mire újra elvonta volna figyelmét, egy apró fénycsóva kapott a lábába, de mire pislogott egyet, az tovább is állt.

 - Hát ez? – vonta fel szemöldökét értetlenül, és az egészet az esti fáradtság számlájára írta.

Már csak pár méter választotta el az utcától, ahol a barátságos ajtó várt rá, mögötte az otthon melegével. Szaporázni kezdte lépteit, mire a lábai hirtelen a fölbe fagytak. Sötét árnyak lengték be a kopár falakat, és fagyos szél kerekedett Paul lemerevedett teste körül.

Egyszerre egy fekete lebegő füstgömb emelkedett fel a földről, amiből egy félelmetes, vérfagyasztó nőalak bújt elő.

A bokáig érő korom sötét haja táncot járt a rettegésben, míg vérben ázott szemei rémísztően meredtek előre céltalanul, a hófehér, repedezett arca körül. 

Paul még csak lélegezni sem tudott. Egyszerűen szoborrá változott, aki még elfutni is képtelen volt.

Az előtte lebegő apró lány alakja lassan a földre ereszkedett, és vérfagyasztó tekintetét Paulra szegezte. A beatle egy árva szót sem tudott kiejteni remegő ajkain.

 - Te! – emelkedett fel egy pillanat alatt a lány apró karja, ami egyenesen előre mutatott. Paul kétségbeesetten magára emelte kezeit, és elvesztette minden bizodalmát abban, valóban ő áll-e ott. – Elloptad az életemet! – mondta a vékonyka hang, élében oly sok szenvedéssel.

Paul szívébe rögtön bűntudat költözött, anélkül, tudta volna ki ez a lány, vagy mi.

 - Sa-sajnálom! – rebegte, és a rászegezett kéz lassan leereszkedett. Paul a kezeit a saját arca elé húzta, és szinte biztos volt benne, most meg fog halni.

Az utolsó, amit hallott, az egy mély sóhaj volt. Majd egy magas, kissé vijjogó hang.

 - Hogy lehet, valakinek ilyen aranyos hangja? – mormolta a lány, mire Paul kénytelen volt felkapni a fejét. Erre a lány gyorsan újra felvette eddigi ábrázatát, és így folytatta:

 - Megátkozlak. Macskává foglak változtatni, és bajuszod fog nőni, és mindenki tudja, hogy csak a vén flepniseknek van bajuszuk. Örökké meg fogsz csúnyulni, és soha többé, senki sem fog szeretni – kántálta mélyre erőltetett hangon.

Paul reszketve, behunyt szemmel várta, amíg a boszorkányszerű lény ráveti az átkot. Hirtelen egy forró, égető érzés suhant át rajta, és hirtelen minden porcikája viszketni kezdett. Mire magára nézett azt látta, hogy a bőre kifehéredett, és a füle helyére két bolyhos macskafül nőtt, a fenekére pedig hosszú macskafarok.

Rémületben tekintett végig eltorzult testén, majd kikerekedett macskaszemével nézett szomorúan a révületben lévő lányra, akinek arcán még nagyobb csodálat ült. Tátott szájjal szemezett Paulal, majd hirtelen haragosabbá vált.

 - Hogy teheti még ez is szexivé? – fogta a fejét, mire Paul legszívesebben elnevette volna magát. – Nem érdemled meg az életedet – szontyolodott el a hangja a lánynak, majd a szemei még vörösebbé váltak.

 - Mégis mi ártottam én neked, amiért ezt tetted velem? – kérdezte Paul gyötrődve a saját tudatának falai között. Erre a lány felhúzta szemöldökét, majd hirtelen előhúzott egy vörös fonal gombolyagot, amit hanyagul oda dobott felé, és Paul ellenállhatatlan vágyat érzett iránta. Rá is ugrott egy pillanat alatt, és ahogy hozzáért, rögtön igazi macskává változott. Nem volt nagyobb egy sütőtöknél. A szőre foltos sötétbarna volt, akár a haja, míg a szeme kissé zöldesebb színbe ázott. Szinte észre sem vette a különbséget, a régi, emberi teste, és e között. Megrázta magát, és játszadozni is kezdett a vérvörös gombolyaggal.

A lány lassan leült a mellette lévő dobozba, és mesélni kezdett a kiscica körében.

 - A nevem Peyton Wade, és egy boszorkány vagyok. Halott boszorkány – pontosított, mire Pault látszólag kirázta a hideg. – Amíg sima ember voltam imádtam a Beatlest, és el is mentem az egyik koncertetekre, de miközben minden lány utánatok futott, engem pár idióta agyontaposott. A hülye ribanc, aki fel lökött, mást se tudott mondani, minthogy húzzak onnan, mert a te hamud van nála – forgatta a szemét megvetően. – Hogy lehet valaki ennyire idióta? – jegyezte meg gúnyosan, mire Paul harsány nevetésbe kezdett. A hangja kissé magasabb volt, mint természetesen, így igazán nevetségesen hangzott. – Na! – csapott rá a boszi indulatosan.

 - Állat kínzó – fintorgott a cicus.

 - Ch… - vicsorgott rá a lány. – A lényeg, hogy tulajdonképpen miattad haltam meg, szóval valamivel megkellett bosszuljam. De nyugi, csak akkor változol teljesen át, ha valami macskás dologhoz érsz. Gombolyaghoz, tejhez, vagy egérhez. Tudom, kissé gyerekes varázslat, de ha kissé koncentrálsz, pár percen belül újra vissza is nyerheted az igazi alakod – bólintott egyet, majd köddé is vált úgy, ahogy jött. Hűlt helye sem volt többé a boszorkánynak. Csak Paul volt ott, egy kis barna macska képében, egy gombolyaggal. Reménytelen, ha?

Paul csak álldogált a négy kis tappancsán, és várt. Várt valamire, ami talán biztosítja arról, hogy ez csak egy rossz vicc. Mondjuk John egyik idióta poénja. Bár, ennél még az is sokkal jobb. Most kifejezetten örült volna egynek. Miközben ezen elmélkedett, hirtelen egy autó húzott el a szomszédos utcában, aminek fénye megőrjítette Pault. Fel visított, mire az egyik házból egy haragos hang szólt felé:

 - Kuss legyen, hülye dög! – kiáltotta, mire Paul nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy válaszoljon.

 - Édes anyád a hülye dög, köcsög! – ordította magas hangján, majd a felhúzódó ablakot megpillantva jobbnak látta elfutni. Át is nyargalt a hátralévő úton, ami a házáig vezette. Szerencsére nem okozott túl sok nehézséget bejutnia, ugyanis a takarítónője már-már mániaként mindig nyitva hagyta az ablakát oldalt.

Tehát nem is volt más dolga, mint felmászni a lépcsőfokokon, majd bebújni az ablak apró nyílásán. Miután sikerült bejutnia a házba, egyből a telefon felé vette az irányt, ami a konyhaasztalon pihent. Ez sem bizonyult kihívásnak, ellenben a gombokkal. A szájával oldalra tolta a kagylót, majd töprengeni kezdett, vajon melyik telefonszám jut eszébe.

 - Jane? Nem. Apa? Soha. Akkor nem maradt más – suttogta kétségbeesve. – Csak John.

Lassan a mancsaival beütötte a bűvös számot, amire szinte azonnal jött a válasz.

 - Haló! Paul? – kérdezte, de szinte tudta is a választ. Ki más hívná hajnalban?

 - Mhmh – helyeselt a cica.

 - Huh, jó is, hogy hívsz, már órák óta fent vagyok, és muszáj csinálnom valamit. Cyn és a gyerek alszanak, szóval meglóghatok – hadarta.

 - Azonnal ide kell jönnöd! – motyogta Paul komolyan.

 - Mi van a hangoddal? – vonta kérdőre John.

 - Nincs kérdés, csak gyere! – A vonal elhallgatott, és Paul tudta, hogy John már úton is van. Már nem is tudott igazán gondolkozni. Teljesen kimerült.

Mikor John benyitott a házba, nem fedezett fel semmi különöst, csupán a szokásos rendetlenséget, ami belepte a környezetet. Néhány bugyit, néhány melltartót.

A konyhába lépve mégis valami szokatlan fogadta. Paul az asztalon elfekve aludt kabátban, ami alól szőrös macskafarok libegett ki. A horkolásához pedig, a macskafülei tikkelése társult, bajusszal.

John erre nem is tudott mást tenni, mint nevetni. Ezzel kellőképpen felverte a szundikáló Pault.

 - Durva beöltözős buli lehetett – vigyorgott, mire másik le is gurult az asztalról. – Az egyik amcsi nőd avatott be, mi? – kuncogott, mire Paul gyorsan feltápászkodott. Kissé összeszedte elveszett gondolatait, és kiegyenesedett.

 - Ez nem vicc. A fül, a farok, és a bajusz, mind igazi – erősködött.

John egyszerűen nem tudta mire vélni a Paultól oly szokatlan összeszedettlenséget. Zihált volt, és az arcára volt írva a kétségbeesés.

A beatles lassan közelebb lépett, majd erősen meghúzkodta a bolyhos testrészeket, amiknek eszük ágában sem állt leszakadni. Paul pedig, elviselhetetlen fájdalmat érzett közben. Az egész egy rémálomra hasonlított a leginkább. Ezt felfogva Johnnak mégis nevetnie kellett.

 - Mi a franc? – károgott, mire Paul szégyenlősen húzódott el tőle.

 - Egy Peyton nevű halott boszorkány elátkozott – nyávogott. – Agyontaposták egy koncertünk után, és rajtam állt bosszút.

 - Ez nem olyan vészes, csak egy kicsit cukibb lettél, ennyi – magyarázta együttérzően, mire Paul arca teljesen elkomolyodott. Átlépett a konyhába, és egy tálba tejet öntött. Lomhán az asztalra csapta, majd John szemébe nézett, azt sugallva „Ezt figyeld!”

Az ujját lassan a tálkába mártotta, és a testét azonnal átjárta a borzongás. Tudta, hogy mi történik, egyedül John állt némán, bármilyen elképzelés nélkül.

Paul teste egy zöld sugárral együtt összezsugorodott, majd a helyén már csak egy kis barna foltos macska üldögélt.

 - Mi a fasz? – kapkodott levegőért hátrálva.

 - És ez semmi, még beszélni is tudok – vágta rá Paul, amivel Johnt végleg a sírjába lökte. Ámulatban kereste a szavakat, mit sem tudva az egészről. Fel kellett fognia, hogy ennek aztán semmi köze bármilyen tréfához. Paul tényleg macskává változott. Egy cuki kiscicává. – Nyugi, nem tart örökké, előbb-utóbb vissza változom – rázta meg magát Paul beletörődően.

 - Oké – nyugtatta magát John. Ez így nem maradhat, idén még nem menő a laktózérzékenység. Valamit ki kell találnunk – hadarta, még mindig ellentmondva a valóságnak.

 - Igen, ezért hívtalak ide, de semmi ötletem sincs – vakarta meg a fülét.

 - Te, George a múltkor nem valami boszorkány idéző cuccról beszélt? Az még be is válhatna talán – hunyorított John.

 - Lehet. Egy próbát megér – helyeselt a cirmos, és kettejük közül az emberibb a telefonhoz nyúlt. Ugyan az óra csupán hetet mutatott George mégis hamar felvette. Fáradtsággal és kimerültséggel a hangjában válaszolt.

 - Ha? – nyögte halkan.

 - Szia Joj, ez John. Lenne Pollal egy kis, öhm apró problémánk.

 - He?

 - A lényeg, hogy minél gyorsabban gyere ide, és hozd azt a hülye boszorkány idéző könyvet, amiről annyit dumáltál! – hadarta John.

 - Oh.

 - Siess! – csapta le a kagylót a beatle, és ingerülten körbe, körbe kezdett járkálni. Ha nem neki kellett volna ezt az egészet megoldania, biztosan csak nevetett volna rajta, de így még lélegezni sem tudott. Furcsa félelem uralkodott a testén.

Eközben Paul felfedezte a kis testét, és egy derék macsekhoz méltóan nyalogatni kezdte magát. Tisztálkodna kellett, vagy valami hasonló. Igazából, egyre többet töltött ebben a testben, annál jobban élvezte. Kicsi volt, fürge, és mindig a lábára esett. Már-már érezte azt a sok simogatást, ami a lányoktól várt rá. Nem is beszélve a finom, langyos tejecskéről. Macskának lenni egész jó.

 - Figyi – szólalt meg hirtelen. – nem vakarnád kicsit meg a hasam? – kérdezte kissé szendén.

 - Mi? – förmedt rá John. – De ugye nem fogsz dorombolni?

 - Csak ha jól csinálod – fintorgott, majd gyorsan felugrott a karjába. John sóhajtott egyet, majd lassan simogatni kezdte a barna kiscicát, aki hamarosan mélyen dorombolni is kezdett. A kellemes melegsége mégis örömmel töltötte el mindkettőjüket.

Mire észbe kaptak, az ajtón már George kopogott.

John beengedte, mikor hirtelen Ringo is belépett. Nem volt nagy meglepetés, de mégis tartani lehetett a dobos reakciójától. Leültek a nappaliba, ahol is Paul az asztal közepére ült.

 - Polnak új cicája van? – kérdezte Rich kedvesen.

 - Nem éppen – vágta rá John ironikusan. – Figyeljetek!

 - Srácok, ez én vagyok, Paul – szólalt meg hirtelen, mire mindketten a szófába mélyedtek. Tág szemekkel néztek ez előttük ülő, beszélő macskára. – Egy halott boszorkány, Peyton, elvarázsolt, amiért a koncertünk után eltaposták. Engem. Helyettetek is. Szóval most meg kell idéznünk a boszorkányt, hogy visszaváltoztasson magyarázta újra Paul, remélve, hogy a srácok elhiszik.

 - Ez ugye csak valami buta vicc – szólt közbe Rich remegő hangon.

 - Talán a beszélő macska-macca nem volt elég meggyőző? – vágott bele John gúnyosan. – Először nekem is magas volt, de sajnos ez az igazság. És nem nevetek – tette hozzá, ami valamiért hihetővé tett mindent. Ha John ezen nem röhögi el magát, akkor csak valóság lehet.

A két beatle bólogatni kezdett, és George előkapta a könyvet. Egy hasított bőr fedésű kódex volt, amit valamelyik rajongója postázott el neki Indiából. Kinyitva csak furcsa, ismeretlen írásjelek borították. Érteni közel semmit sem lehetett belőle, egyedül a groteszk rajzokat üstökről, és tökökről. George továbblapozott, amíg egy boszorkány képéhez nem ért, majd megtorpant.

 - Nem kellene valami gyertya, vagy ilyesmi? – kérdezte Ringo remegő hangon.

 - Szerintem számít rá, hogy valahogy beszélni akarunk vele – cirmogta Paul a könyv mögül.

 - Oh – nyögte George, és a lapok fölé hajolt. Lassan, félelemtől ittasan kezdte kántálni az ismeretlen szavakat, mire a szoba kissé besötétedett. Hiába néztek jobbra, vagy balra, semmi sem változott. Rideg, őszi levegő lepte be a légkört, amitől minden még rémisztőbbé vált.

George szavai olyan idegenek voltak, hogy mindenkinek a hideg futkosott tőle a hátán. Mikor az oldal végére ért felnézett, és értetlenül tapasztalta a boszorkány hiányát. Hirtelen azonban, egy ismerős hang csendült fel mögülük.

 - Ostobák – motyogta Peyton lesújtó szemekkel. John, George, és Rich, akik most látták először a lányt egyszerűen kétségbeesetten szemeztek a szokatlan látvánnyal. Apró, vékony lány, fekete füstbe öltözve, vörös szemekkel, és bokáig érő korom sötét hajjal.

 - Nekem bejön – súgta John halkan, mire a körülötte lévők mély megvetéssel fujjogtak.

A boszorkány előre lépett közéjük, majd a kezét Paul irányába nyújtotta. Az felugrott karjaiba, és dorombolni kezdett.

 - Ki akarna megidézni egy halottat, egy boszorkányokhoz szóló igével? – kérdezte gúnytól fűtve. – Beatles.

 - Akkor miért vagy mégis itt? – kérdezte John kötekedően.

 - Figyeltelek titeket, nyilván – kacsintott rá. – Már vártam, hogy könyörögjetek.

 - Akkor úgyis tudod mit akarunk. Változtasd vissza Polt az eredetibe, és örökre békén hagyunk téged! – szavalta Ringo.

 - Van egy feltételem. Az, hogy soha többé nem koncerteztek. Ennyi – mondta komoran, mire a többiek először összenéztek, majd hangosan nevetni kezdtek. A lány nyilván nem tudta, hogy a Beatles már nem turnézik. – Jó, jó, inkább örüljetek, hogy nem átkoztalak meg mindanyájatokat! – fenyegetőzött, majd a földre rakta Pault.

 - Akkor újra ember lehetek? – nézett fel rá szelíden a cica.

 - Nyugi, még csak kezdő boszi voltam. Az átkaim csak pár hétig tartanak – nyugtatta meg, amivel Paul elégedett is volt. Mikor már ment is volna Peyton a dolgára, John hirtelen átkarolta.

 - Szóval, édes. Milyen is volt boszorkánynak lenni, ha? – vette elő sármját, és a többiek a fejüket fogva már mentek is. Ez John.

 - Egy perverz disznó vagy Lennon – tette hozzá macska-macca, mire az ablakban hirtelen egy hófehér, pelyhes cicát pillantott meg. – Dolgom van, később találkozunk – nyávogta, és már futott is odébb. Tulajdonképpen feleslegesek is voltak Peyton átkai, ezek már így sem normálisak.    

  

Read More

Text for Sex - Ötödik rész

Text for Sex 5

Mr. Hot's grandmother on the ice

RPS * McLennon * Modern AU * Romkom * TD * Woobie * NSFW * NC-17

,,George és Paul már a gimnázium első napja óta barátok, azonban utóbbi jóval többet érez ennél. Az évzáró napja az utolsó alkalma, mielőtt George elutazik, hogy elmondja neki mit is érez, és maradásra bírja. Az érzelmes vallomás azonban katasztrófába fullad, és Paul elsüllyed szégyenében.

Nyárra azt a célt tűzi ki, hogy végleg elfelejti gyerekes szerelmét, és ennek a legegyszerűbb módját választja. Szexet.

Az egyetlen probléma, hogy ennél szűzebb már nem is lehetne.

És ebben csak egyetlen ember segíthet neki.

Egy nevettető, vidám történet nyárra, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, majd könnyeket a szemedbe."

*

Sziasztok! Lássatok csodát, itt vagyok az ötödik fejezettel, ami kicsit rövid, de higgyetek nekem, annál kielégítőbb. Kimondottan csak az erotika szerelmeseinek ajánlanám, mert tényleg egyenes a dolog, ahogyan az várható is volt. Nem véletlenül NC-17 a tag. És még egy apró üzenet a világnak, 21.-én lesz Pesten az országos beatles találkozó, amin én is részt veszek. Ha van kedvetek ugorjatok be. (Bővebben róla.) De most irány le, és a kommentekben értékeljétek a fejezetet!

Kellemes olvasást!

John volt már szerelmes régebben, de egy egyetemista se jöhet csak úgy össze egy késő harmincas pasassal. Ez még neki is sok lett volna, ezért a dolog keserves véget ért. Az érzelmek persze nem múltak el, de az emlékek kellőképpen homályosak ahhoz, hogy erre ne gondoljon, csak Paulra, aki éppen ott áll előtte.  Közel. Sokkal közelebb, mint eddig bármikor. A jelenléte olyan töltéssel borítja be a szűk kis szobát, hogy egy szippantásnyi levegőtől is teljesen elveszti a fejét.

Macca illata finom, édes, míg az övé mély és ámbrás. Kiegészítik egymást.

Paul ott áll az asztal mellett, míg John az ágyon ül, mintha csak egy jelre várna. Próbálja játszani a fenegyereket, a vonzó, ellenállhatatlan férfit. Kihúzza magát, mégis unottan néz előre. Szerencséjére csak egy ostoba van, aki képes ezt bevenni.

A kis Macca feszengve néz jobbra-balra, és fogalma sincs, mégis mit kéne csinálnia? Az egyetlen amiben biztos, az Mr. Szívdöglesztő. Alig bír lélegezni. John úgy néz rá.

 - Cuki név – töri meg a csendet remegő hangon Paulie, és az ablak felé pillant. Innen alig látni bármit is, csak a rengeteg épületet.

 - Illik hozzád – feleli John lazán, mire a díva elmosolyodik. Mr. Szívdöglesztő megrebegteti hatalmas pilláit. Áldozata erre gyorsan keresztezi lábait. Ezt látva Paul visszafogottan elneveti magát. Még nem is vetkőzött.

 - Lazítanod kellene – jegyzi meg vigyorogva.

 - Neked meg idejönni! – vágja rá John, és a díva orcáján némi pír jelenik meg. Kicsit megilletődött a helyzettől. Azt sem tudja hová nézzen, nemhogy mit csináljon. Akár egy érthetetlen álomban. Olyan megfontolatlanul gondol ilyenekre, mintha John nem látná pontosan.

 - Hát, jó – súgja halkan, majd egy mély lélegzetvétel után lassan feláll. Odalép Paul elé, és még közelebb érzi magát hozzá. Alig pár centi választja el őket, amit Paulie képtelen elviselni. Levegőt sem mer venni.

Mr. Szívdöglesztő mélyen a díva szemébe néz, és a kezét gyengéden az arcához érinti. A hüvelykujjával megsimogatja, ezt suttogva:

 - Elpirultál. – Paul nem tud megszólalni, csak nyel egy nagyot, amit még a szomszéd szobában is hallanak. Johnny elmosolyodik, és odahajol hozzá. – Nyisd ki a szád! – utasítja, mire Paul szemeit összeszorítva engedelmeskedik. John a kezét a halántékára csúsztatja, majd óvatosan megcsókolja, de amint az ajkaik összeérnek, Paulie bebizonyítja, hogy ez közel sem az első csókja. Ettől felbőszülve John nem bírja ki, hogy ne húzza közelebb magához a dívát, aki rögtön észre is veszi a dudort, ami Mr. Szívdöglesztő nadrágján feszül. Hirtelen hátrébb hajol, és szemmel is megállapítja. A dolog teljesen komoly. Nincs visszaút, hiszen ő maga is kezd végérvényesen felizgulni.

 - John – szólal meg félénken, mire az egyetemistán végigfut némi adrenalin, ahogy a saját nevét hallja. – Én még… - folytatná.

 - Tudom – szakítja félbe Pault. – De nincs mitől tartanod. Próbálok gyengéd lenni – nyugtatgatja, majd lágyan elmosolyodik. – Bár ilyen szempillák mellett kurva nehéz lesz – teszi hozzá, és Macca elvigyorodik.

 - Én, én köszönöm – hálálkodik, mert a szeretleket még gondolni se meri. Hogy ne merné? Ámítás lenne azt mondani, hogy a nagy, első szerelemre várt volna végig. Végre szexelni akart. Olyan régóta csak ezen tudott gondolkodni, mint amikor az első biciklijét vitték haza az anyukája kocsijában, de csak tavasszal próbálhatta ki, mert a februári jégen csak a nagymamák bicikliznek.

Az érzés elöntötte az egész testét, hiszen az álom, amiért felkelt reggelente, most ott állt tőle pár centire. Nem is akárhogyan.

John nem egy párfontos kurva volt, vagy egy szakadt kis tini, hanem egy idős, tapasztalt, ellenállhatatlan férfi. Ettől aztán végleg elvesztette az eszét.

Az egyetemista felemeli Macca állát, és ezt mormolja:

 - Szereted, ha felemelnek? – kérdi mély hangon, mire Paul egy árva szót sem tud kibökni, csak tátog. John hirtelen felkapja, és sebesen a szemben fekvő íróasztalra ülteti. Mire felnéz, a kis gimnazista arca teljesen elvörösödik, akár egy túlérett alma. Ezt veheti egy bizonytalan igennek.

Felegyenesedik, és még egyszer végigméri a dívát, aki félénken nézeget kifelé. Fogalma sincs, hogy a dolgok miként folytatódnak majd - az általa megnézett pornófilmek sokasága túl sok befejezést sejtet. Ezzel szemben Mr. Szívdöglesztő teljesen tisztában van mindennel. Elég egy pillantást vetnie Macca bociszemeire, és máris elhatározza magát.

Lassan letérdel, és így egy vonalba kerül Paul legkényesebb testrészeivel, akin látszik a lámpaláz, mégsem ellenkezik. Mr. Szívdöglesztő kínzó lassúsággal lehúzza Macca szűk, szakadt nadrágját, majd kifordítva odébb dobja. A fiú már alig kap levegőt. Hátrébb csúszik az íróasztalon, de Johnnak már esze ágában sincs lacafacázni. Még le se húzza Paulie boxerét, már kényeztetni kezdi.

Macca véglegesen elveszti a lélegzési képességét - de kinek van szüksége oxigénre, ha olyasvalamit érezhet, amit eddig még soha? Az a puha, meleg száj, ami finoman rátapad a vékonyka pamuton keresztül, olyan világba repíti, amit el sem tudott képzelni. Képtelen visszatartani a hangját, és felnyög. A kezeivel az asztal szélébe kapaszkodik, amit olyan erősen szorít, hogy a körme nyomai még évekig ott fognak maradni.

John egyre jobban élvezi a játékot, és a tényt, hogy egy ilyen angyalt ronthat meg. Titokban talán mindig is erről álmodott.   

Mr. Szívdöglesztő türelmetlen. Előveszi, és megízleli Macca édes, kókuszos ízét. Pont így képzelte. A nyelve a gimnazistához tapad, akinek izmai egyre megfeszülnek. Nagyobbakat nyög, és enyhén remeg is. Egy ponton már alig bírja visszafogni magát, és kénytelen megszólalni.

 - Várj, én mindjárt… - rebegi, mire John egy utolsó csókot ad neki, és Paulon átrohan a leírhatatlanul kielégítő érzés, ami minden porcikáját átöleli, majd elveszti azt a súlyt, ami eddig ránehezedett. Mintha újjászületne. A szeme elől eltűnnek a kicsinyes dolgok, és a levegő megtelik oxigénnel. Az ég kitisztul, és újra uralni kezdi az eddig elfeledett testrészeit.

Macca lassan elengedi magát, és csak annyit vesz észre, hogy John egy tekercs kéztörlőt dob felé.

 - Egy kicsit sajnálom a felsőd – teszi hozzá lomhán, és a gazdája is az említett pólóra néz elkeseredve.

 - Basszus! – káromkodik, majd sebesen törölgetni kezdi a foltot, ami persze nem óhajt felszívódni. Sehogy sem. Még a pápa sem tudná onnan kiimádkozni. De azért John nevet egy jót Paul próbálkozásán. – Ezt cseszhetem – adja fel végül, és már le is veszi magáról. Napvilágot látnak visszafogott izmai, amiket eddig rejtegetett. Mr. Szívdöglesztő majd’ kiköpi a belét.

 - Nem semmi vagy, hallod – jegyzi meg grimaszolva, miközben a törlőkendő tekercsét a helyére teszi.

 - Mi? – fordul felé Paul, de az egyetemista csak megrázza a fejét. – Most én jövők? – puhatolózik naivan, mire John csak egy kacér vigyort vet rá.

 - Te tényleg nagyon kezdő vagy. De ez kicsit fájni fog – suttogja, majd odahajol hozzá, és keményen megcsókolja. Össze sem hasonlítható az előzővel. John most erős, türelmetlen, és elveszett belőle a gyengédség, Macca mégis élvezi a sármmester ezen oldalát. Óvatosan felemeli kezeit, és a kockás ing garbójához ér. Elkezdi kigombolni a felsőt, míg Mr. Szívdöglesztő folyamatosan fárasztja. Leszabja hirtelen az inget, majd egyszerre hátrébb lép. Megigazítja a haját, majd egy mély levegővétel után a szekrény mellé lép.

 - Feküdj az ágyra! – adja ki a parancsot, és Macca jó katonaként indul. Persze a matrac rögtön recsegni kezd.

John odamegy, majd Paul fölé térdel, aki ismét levegő híján van.

 - Lazulj el, úgy nem lesz rossz – tanácsolja Mr. Szívdöglesztő, majd hirtelen krumpliszsákként Maccát a hasára fordítja. Odahajol a nyakához, és érezni kezdi azt a zamatos kókusz illatot, aminek máris a függőjévé vált. Megpuszilja Paul enyhén izmos hátát, majd a feleslegessé vált kezét az álla alá igazítja. – Így jobb – magyarázza, de a gimnazistának már teljesen mindegy. Rég elveszetten bolyong az előző percekből szőtt emlékek között. Mosolyogva támaszkodik a csuklóján, míg próbál vonzó testtartásban maradni.

John elégedett a látvánnyal. Már csak egy apróság lóg a képbe feleslegesen. Fogja azt a felesleges boxert, és Paul téréig csúsztatja, ahol senkit sem fog zavarni. Ezután lehúzza a saját sliccét, és a kis barátjának adja át a stafétát.

Benyálazza az ujjait, majd lehúzza azokat Macca gerincén, amennyire csak lehet. A fiú törzse teljesen szinkronban mozog Mr. Szívdöglesztővel, aki egyszerre véglegesen is megrontja.

Paul hirtelen kiegyenesedik, és olyan hihetetlen fájdalmat érez, amiről eddig sosem sejtett. Képtelen visszafogni a hangos nyögését, ami most bejárja az egész kollégiumot.

 - Jól van. Nyugi, kedves – simítja meg John a hátát, amitől a kín valahogy tompul. A mély hangja megnyugtatja.

 - Folytasd, kérlek – nyögi halkan Macca, míg erősen ökölbe szorítja a kezeit. Akármennyire tűnik kellemetlennek az érzés, mégis van a fejében egy hang, ami ezért könyörög. Minden egyes másodpercéért.

John először lassan kezd mozogni benne, mintha csak megkímélné. A fekete nadrágjának teteje súrolja a combját, de egyre kevésbé érdekli. A dolog kezd fájdalomból élvezetté alakulni, és ezzel arányos módon gyorsulnak John mozdulatai is. Teljesen egy hullámhosszon vannak.

Mr. Szívdöglesztő hangja is előtörni látszik, de csak akkor jut a felszínre, mikor az eddig mozdulatlan Paul hirtelen, gyengéden kezdi mozgatni a csípőjét körkörösen.

Az ágy is egyre hangosabban nyikorog, mintha segítségért esedezne. A rugók egymás nyüvik, miközben John már alig bírja az iramot.

Máskor már rég véget ért volna minden, de most igyekszik minden mozdulatot kellőképpen kiélvezni. Erre csak rátesz egy lapáttal, ahogy Paul játszik vele. Ahogy mozog, lélegzik, és nyög, teljesen elvarázsolja. Kezdi megkérdőjelezni, hogy tényleg szűz volt-e eddig. Ritkán találkozik olyannal, akihez ilyen hihetetlen módon vonzódik.

Macca viszont alig tud betelni Mr. szívdöglesztő minden porcigájával. Még többet akar. Hirtelen felemeli a felső testét, és Johnhoz simul. Ő a jobb kezével szorosan magához öleli, miközben a nyakát kezdi csókolni.

 - Ah – nyögi Paul erőteljesen – Még! – remeg a hangja. Az egyetemista keményebben kezd mozogni, de ez sem elég. Johnnak látni kell. Egyszerűen látnia kell azt, akivel együtt élvez. Kinyitja a szemét, és ahogy megpillantja azt az arcot, mintha megállna az idő. Gyönyör járja át mindkettőjüket, és ennél hangosabban nem is élvezhetnének el együtt. Az egész utca hallja, ahogy John Lennon és Paul McCartney kiáltanak. Nem érdekli őket. Levegőért kapkodva az ágyra hullnak, és John teste ránehezedik Maccáéra. Kimerülten fordulnak egymás mellé, de Paul még most sem meri kinyitni a szemét.

 - Ez, huh… Kibaszott jó volt – sikerül végül végre megszólalnia Mr. Szívdöglesztőnek. – Azt hiszem jól megleszünk mi ketten.

 - Megleszünk? – kapja fel egyből a fejét a gimnazista. Kezdhet reménykedni, hogy ez az alkalom megismétlődhet.

 - Hát persze. Már, ha akarod… - veszti el John hangja a megannyi magabiztosságot. Valamibe beleszeretett ebben a fiúban, ha még nem is tudja pontosan, mibe. Talán a kókusz.

 - Igen – mosolyog Paul, önfeledten, és a kókusz helyzete kifejezetten meginog. Felhúzza a boxerét, és John is a sliccét, de nem hagyja kimenni az ágyból. Nem, nem, nem. Most még az övé, és amint kilép az ajtón, a perc odébb illan.

 - Még nem döntötted el mi legyen az én nevem – kaparja elő a telefont az ágy széléről, és Macca kezébe nyomja. Ő hezitálás nélkül beállítja, majd egy üzenetet is ír saját magának, csak úgy adja vissza a blackberryt.

Mr.Hot: Ó Macca, bárcsak minden nap leszophatnálak

Ezt olvasva John rögtön nevetni kezd. Ez a kis srác nem is olyan prűd, aminek hitte.

 - Felőlem, de akkor én is minden nap megduglak – feleli könnyeden, és Macca arcára kiül az a pajzán mosoly, amit a szülők elől titkolt disznóviccek hallgatásakor szokott. John képtelen levenni róla a szemét, Paul arca mégis hirtelen elszontyolodik, mintha valami szomorú jutott volna eszébe. Lassan oldalra fordul, és megrebegteti hatalmas szempilláinak hadát. Ellenállhatatlan.

 - Bűntudatom van, amiért kihasználtalak – vallja be visszafogottan, mire John gúnyosan elvigyorodik.

 - Te. Engem? Elég merész feltételezés – fintorog, majd hivatalos hangot vesz fel. – Viszont, ha belegondolok, igen. Szörnyen, siralmasan ki lettem használva, bizony. Úgyhogy, azt hiszem, hogy muszáj leszel törleszteni nekem, a lelki, szellemi, és fizikai sérüléseimért – folytatta, és Paul hangosan kuncogott minden szaván. – Erre sor kerülhet, pontosan két nap múlva, ugyanekkor – ugyanekkor.

*

George teljesen izzadt a konyha szaunafunkciója miatt, és a pólóján is ezernyi folt éktelenkedik. Nem is érti, miért nem maradt inkább otthon Paullal. De, hirtelen eszébe jut minden, ami történt. A csók és az az idióta vallomás. A bűntudat megint harapdálni kezdi belülről, és ő összerogy a súly alatt.

Már ezerszer elképzelte, hogy mi lett volna, ha Liverpoolban marad nyárra. Esetleg Paul nem mondja el neki, esetleg mégis. Ha több időt ad neki, még össze is jöhettek volna. Vajon most mit csinálhat? Otthon döglik, ahogy szokott, vagy esetleg már… túl is lépett volna?

Pault ismerve az első napot végigbőgi, aztán új erővel indul újra. Erről persze George-nak semmi sejtése sem lehetne, ha nem ismerné.

Talán a végén mégis jó vége lesz a dolognak. Talán jön a nap. 

Read More