Nem minden tündérmese válik valóra, higgy nekem

Cím:		Nem minden tündérmese válik valóra, higgy nekem
Alcím:		-
Korhatár:		PG-13
Műfaj:		One-shot
Hangulat:		Angst
Szavak száma:		1000+
Fandom:		Bob Dylan, The Band Crossover
Szereplők:		Bob Dylan, Robbie Robertson, Albert Grossman
Slash/Nonslash
NA:	Robbie belül. Bobby kívül.		1965, London
Bob Dylan - Gates of Eden
Kellemes olvasást!

 - Túl sok neved van. Melletted senkinek érzem magam. – Ó hányszor próbáltam már megszólalni?

Ott ülsz. Egy régi, százéves bársonyfotel karjában, és én csak arra tudok gondolni, hogy bárcsak egy napra átvehetném a helyét. De már azzal is beérném, ha hirtelen megszólalna, és megkérdezhetném tőle milyen téged átölelni.

Amikor rólad kell beszélnem csak szakadozva jutod szavakhoz. Percenként mosolygok. Egyszerre érzek szégyent, és szomorúságot, mégsem vagyok máskor boldog, csak ha rád nézhetek. Ha előttem vagy hirtelen tisztának érzem magam, bűntelennek.

A szemed.

Kék, szürke, cián, fehér, és úgy csillog, akár az összes csillag az égen. A tekinteted az Antarktisz jéghegyeinek serege, amiken a jegesmedvék élnek békében. A pillantásod olyan varázsvilág, amiben örökké bolyongani szeretnék. Ha ártatlan szemhéjad szelíden felemelkedik én máris a padlón fekszem, és várok, hogy koporsómat körém építsék. Egyszerűen nem tudok elképzelni szebbet.

Minden nap csak arra várok, minden reggel arra ébredek, minden éjszaka azért álmodok, hogy megláthassam

a szemed.

A szád.

Mások nem láthatják, de én tudom, hogy az ajkaidon zöldellő alpesi dombok fekszenek. Úgy kanyarognak fel le, hogy az maga a megtestesült harmónia. A rózsaszín, pirosló hús, amibe legszívesebben gyengéden beleharapnék olyan, akár a tiltott gyümölcs, amit sosem szabadna megízlelnem. Néha sekély harapással bünteted magad, de én képtelen vagyok nyugton végignézni, ahogy fogaidat romlatlan ajkadba mélyeszted, helyettem.

Az orrod.

Toronyként emelkedik ki az arcod mezejéből, mintha többet akarna, mint a többi apró pórus. Túlromantizálom ezt az egyszerű orrot, ami nem is szép, és nem is csúnya. Számomra mégis többet jelent egy egyszerű szervnél, amivel a világot ízleled. Nem tudom nem fürkészni minden nevetésed, mikor ez az apró, bátor orrocska fel-fel ugrál, ahogy orcádra pirosság ül.

Én vagyok az ostoba, amiért ilyen értelmetlen gondolatokkal szennyezem magam, de testemet, ahogy elmémet, a mérgeddel egyre gyengébbé teszed. Minden melletted töltött pillanat egyre elveszetté tesz. Nem tudom mit akarok igazán, hiszen rajtad kívül mégis mi létezik? Mi okoz örömöt? Minek kellene boldoggá tennie?

Hazudok magamnak, amikor ezt szerelemnek nevezem. Nem lehet egy emberben ennyi érzeleme olyasvalaki iránt, akit még csak meg sem érintettem. Akit csak messziről szemlélek. Csodálok. Ebből is látszik, hogy milyen kicsi vagyok.

 - Mi lesz a következő? – kérdezi egy hang a tömegből.

 - Talán Baltimore. Szeretem Baltimore-t. Főleg a nevét. Hangzatos, nem? Talán írok róla egy dalt – feleled gúnyolódva, mégis komolyan. Mások kifigurázása közben vagy a legőszintébb saját magadhoz.

 - Mi lesz a címe?

 - Baltimore.

Bárcsak megtalálhatnám a választ, hogy mi vonz hozzád ennyire. Mi az, amiért beléd szerettem. Nem a tény, hogy mindenért életemet adnám, ami te vagy, hanem az indok ezek mögött. Sosem vettelek el. Pedig azt mondják, az idő hozza szárnyán az érzelmeket. Nekem nem tartott sokáig.

 - Oké, oké! – kiabál Al, miközben az ajtó felé mutogat. – Le lehet lépni, jó? Ennyi elég volt mára! – emeli fel még jobban a hangját, és csak ekkor kapok észbe. Hol is vagyok? Mi történt? – Vége! – A konferenciának vége, és csak annyit látok, hogy te a napszemüveged alatt dörzsölöd szemed, míg hátat fordítasz az utánad sikoltó tömegnek.

 - De hát, én csak annyit kérdeztem elmegy-e valaha énektanárhoz – nevet az egyik riporter dölyfösen. – Nem tud énekelni, ezt miért olyan nehéz felfogni? – kacarászik magában, mire az egyik női újságíró fejbe csapja a ridiküljével. Én ezen olyannyira elmosolyodok, hogy talán még hangot is csatolok hozzá. Ettől te szipogni kezdesz.

Al kitereli a tömeget, majd az ajtóból felém fordulva ennyit súg:

 - Robbie, vígasztald már meg, az istenit! – mérgelődik, és vállon bök. Én, akár egy falevél odébb esek, de legalább a talpamra. Az ajtó becsukódik Al mögött, és te azonnal összehúzódsz. Lábadat a fotelra teszed, és arcodat a térdedhez feszíted. Látom, hogy szenvedsz. Nem könnyezel, de szinte biztos vagyok benne, hogy a szemeid vörösebbek a Grand Canyon rozsdás kőszikláinál.

Ketten vagyunk. Csend van, ahogy az lenni szokott.

Tanácstalanul nézek jobbra balra, de kétségbeesetten veszem észre, hogy semmi sincs körülöttünk. Székek, terítők, és az ablakok. Minden fehér, minden tiszta. Még egy beszédes kávéfolt sincs a szőnyegen.

 - Jobban tennéd, ha elmennél – prüszkölsz halkan.

 - Én tényleg szeretnék megszólalni – felelem bután, majd meghallva saját némaságomat gyorsan hozzá teszem. – És valami hasznosat mondani.

 - Hasznosat? – nyögöd halkan, majd hadarni kezdesz. – Ebben a kibaszott világban mi hasznosat lehet mondani, ha? Úgysem a szavakra figyelnek, amit mondasz, hanem a levendulalevélre, amire leírod. Ezen a retkes földön nincs semmi hasznos. Minden el van cseszeve, és kezdem azt érezni, hogy én csak még elcseszettebbé tudom csak tenni – rántod magad kisebbre. Mintha el akarnál tűnni. Csak egyszerűen felszívódni. – Tudod miért szeretek veled lenni, Robbie? – suttogod hirtelen, és a szívem hirtelen megáll, a válaszra várva. – Mert olyan, mintha saját magammal lennék. Nem tudok túl vicces lenni, ha magamat kell szórakoztatnom. Még megvígasztalni sem tudom magam, hiába szeretném, vagy tudom, hogy jót tenne…

 - Akkor jó – válaszolom gyengéden, és kissé elvigyorodok.

 - Mi jó? – kukucskálsz ki a két térded között.

 - Hogy szereted magad – vágom rá, hogy minél hamarabb túlessek rajta. Nem is kételkedem benne, neked azonnal értelmessé válik ez a három szó. Lassan leengeded a lábad a fotelról, és a szemüveged is lecsúsztatod.

Itt állok előtted meztelenül. Levetve magamról minden titkomat, és félelmemet. Mindig is szeretted az olyan dolgokat, amiknek több értelme volt, vagy lehetett két oldalról nézni, most mégsem csodálatot tükröz orcád. Kétségeket. Talán most van jelentősége, hogy fekete vagy fehér?

Al a semmiből terem elő, ahogy kitárja az ajtót, és sebesen feléd fut.

 - Jól vagy, Bobby? – kérdezi a szerető, aggódó apa szerepében tetszelegve. – Ugye nincs semmi baj? Nem kell ezeket a szarokat magadra venned, jó? Nehogy az legyen, mint a múltkor. Azt te sem akarod. Ugye? – mondja sietve, és felállít a fotelből. – Itt az idő, hogy menjünk – Vezet az ajtó felé, mintha vak lennél, de te zavarodottan követed. – Gyere Robbie, ne kószálj el! – szól oda hozzám, és kisétálunk.

Minden olyan gyorsan véget ér, ami számít. Látni a szemedben a világosságot, és az őszinteséget. Miért nem varrhatom magam hozzád, és hímezhetem rád, mennyire szeretlek? Talán sosem derül ki mi volt, vagy mi lesz. Az is lehet, hogy még ma mindketten meghalunk, vagy találunk valaki mást. De sosem felejtem el a fényt, ami rád világít. A forróságot, ami elönt mindkettőnket. Az érzelmeket, amik fegyverként döfnek szíven, akárhányszor rád gondolok.

Egy széles, ezüsttollú daru vagy, ami őrzi álmaimat, hogy mindig rólad szóljanak. Talán még nem tudom, és sosem fogom milyen kötéllel kötött a mindenség hozzád, de ameddig elvágni nem tudom, és az idő sem emészti fel, addig hozzád tartozom.  

Read More

tear rope 3/3 (könnykoszorú)

Cím:	tear rope (könnykoszorú)
Fejezetcím:	-
Sorszám:	3/3
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel
Hangulat:	Angst, UST
Fejezetek hosszúsága:	1800 szó
Fandom:	Jakob Dylan
Szereplők:	Jakob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	,,Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni. " Jake híres rocksztár. Roxy kisvárosi ápolónő. Pedig ugyanazon a képzőművészeti egyetemen tanultak, és tervezték álmaik birodalmát, miközben legjobb barátokká váltak, akik levegőt sem bírtak egymás nélkül venni. De azóta nem beszéltek.
NA:	Megtört az egész, és kis részekből áll, de azért három részre bontottam, mert egész hosszú.	Fejezetek
		The Wallflowers - Closer 2 U
Kellemes olvasást!

22

Belépek a Scotchikin’ ajtaján, és látom, a hely semmit sem változott. Ez valamiért megnyugtat annak ellenére, hogy tudom, valahol a tömeg középpontjában te is ott vagy, ha még nem is látlak. Az emberek mind miattad jöttek ma ide. Ez lenne a nagy terved? Elijeszteni engem? Vagy csak még kínosabbá akarod tenni ezt? Igen, én vagyok a hunyó. A bűnös. A tettes, tolvaj, bandita, szívtipró. Megérdemlem, hogy elmond mennyire gyűlölsz, de ezt nem.

A Pasadena gitár ott lóg a kezemben éppen úgy, ahogy egykor. Most nem, nem sietek sehová.

 - Hova, hova kislány? – ütközöm hirtelen egy magas, izmos férfi vállába, aki a kezét elém tartva állít meg. – Az autogramosztásnak már vége. Elkésett az a szép kis gitárod – mondja mély, elrettentő hangján, de én próbálok meg sem szeppenni.

 - Nem, én nem rajongó vagyok – hadarom a kislányos hangomon, amivel csak magamat tagadom. Akár Wallflowers pólóban is jöhettem volna. – Jake miattam van itt. Csak odaadok neki valamit, és már itt sem vagyok. Sőt, felőlem maga is odaadhatja – emelem fel Royalt, de a férfi nem tágít.

 - Teletömted levelekkel meg meztelen fotókkal, mi? – vág kéjes vigyort, mire a nyakamba akasztom a The Simpsons-os hevedert, és lassan végig húzom az ujjaimat a fémhúrokon, amiknek hangja átjárja a falakat, majd kiszállva az egyik kis ablakon eltűnnek az éjszakában. A bőrömön átsuhan az az érzés, amivel már régóta nem találkoztam. A zene olyan régen simult így hozzám. Úgy hiányzott, mintha a koporsóból néztem volna ki ezzel az egyetlen pengetéssel. Hát nem hallod te is?

 - Nem! – hallom meg a hangodat. – Ne-nem nem nem. – köhögöd, és számomra máris világos, részegebb nem is lehetnél. – Engedjetek ki, ez az első szerelmem hangja – mászol át a barátaidon, míg én kibújok a heveder öleléséből, és kihajolva a testőr takarásából találkozok a tipikus ittas ábrázatoddal. Lógó ing, foltos farmer, ferde napszemüveg. Te vagy az.

8

Te és Dan közel álltatok egymáshoz, de mégsem voltatok igazbarátok. Talán azért, mert annyira különböztetek. Ő önző volt, te meg nem. Ez volt az egyetlen különbség köztetek. Ő megszerezte magának azt, amire éppen szüksége volt, te pedig hozzám hasonlóan beérted annyival, hogy boldognak látod.

6

Nem tudom, hogy végül hogyan kötöttem ki Josh bátyjának házában. Talán maga Hilary rángatott oda, vagy éppen Josh, de a ház csodálatos látványát sosem tudnám elfelejteni. Az egyik leggyönyörűbb hely, ahol valaha jártam. Az épületet ellepték a részeg egyetemisták és az olcsó techno zene. Már alig vártam a pillanatot, hogy a szemedbe nézve szidjam azt a retket, de te még nem érkeztél meg.

 - Ó, ott van Dan. Gyere, menjünk! -ragadta meg a karom Hilary, és egészen a bárpultig vonszolt, ahol egy apró puszit nyomva a szerelme orcájára megtorpant. – Szia!

 - Helló csajok, mi a helyzet? – vigyorgott Dan, akinek az arca már piroslott az alkohol hatására.

 - Körül nézek, jó? – hadarta Hilary, a tömegbe bambulva.

 - Menj csak, én és Cukino jól megleszünk – intett a barátnője felé, és én ferde szemekkel néztem rá, meg a hatalmas termetére. – Mi az? – nevetett felém. – Talán egy srác nem nézhet animéket?

 - Nem tudtam, hogy szereted őket – szemeztem vele kételkedve, de ettől csak még jobban nevetett.

 - Hilary egyszer bekapcsolta, tudod, hogy jobban megértsünk téged, de végül elaludt rajta, nekem meg megtetszett. Mondjuk kinek ne jönnének be azok a giga hosszú lábak – kortyolt az italába, és én elmosolyodtam. Kezdtem megérteni, hogy Hilary mit eszik rajta. – Ne de mit iszol, kislány?

 - Ó, semmi durvát.  Nem bírom jól az alkoholt.

 - Tényleg?

7

Lehetett volna több eszem, mint hagyni magam leitatni.

23

 - Elmehetsz, TOM – kiáltod hangosan, és a férfi távozik. – Nincs itt több dolgod. Csak nekem van itt most nekem dolgom – hablatyolsz, majd mélyen a szemembe nézel. – Roxanne.

 - Igen, így hívnak Jakob, te is tudod – felelek őrizve a hidegvérem.

 - Te voltál az a kis szuka, aki tönkretette az egyetemi tanulmányaimat, igaz? – dünnyögöd, és én érem rajtad az összes feles illatát, amit ma este lehajtottál. – Te miattad voltam szűz New Yorkban. Mekkora vicc, nem? Ebben a rohadt városban minden utcasarkon kufircolnak – nevetsz a saját hülyeségeden, és én gyorsan a kezedbe nyomom a gitárt. Már indulnék is kifelé, mikor végre felfogod mi az a kezedben. – Ó, nem! Nem úszod meg ennyivel te kis csafka! – kiáltod ledobva Royalt, utánam indulva.

 - Te most komolyan leejtetted? – nézek rád komolyan, miközben a kocsma felé fordulok. Szerencsére Tom, a testéred felvette, de akár össze is törhetett volna. Olyan hihetetlenül felelőtlen vagy. És visszataszító, hogy a szemedbe sem tudok nézni. Nem vagy önmagad.

 - Te nem mondhatsz nekem semmi, jó? Ribanc – folytatod a káromkodást dülöngélve, de én már képtelen vagyok visszatartani a dühömet. Odalépek hozzád, és egy hatalmas pofont adok arra a gyönyörű arcodra.

 - Ezzel már régóta tartoztam!

12

Egész reggel csak utánad futottam. A könyvtár, az ebédlő, a szobánk, és az egész egyetem üres volt nélküled. Jobban féltem, mint valaha. Mit fogsz mondani? Hogyan fogom megmagyarázni? Egyáltalán hinni fogsz nekem?

A csillagvizsgáló egy hatalmas dombon helyezkedett el, és ugyan nem a mi egyetemünkhöz tartozott, csak mi ketten jártunk oda nappal. Csodálatos volt belőle a kilátás. Tudtam, hogy itt biztosan rád találok. Még abban is reménykedtem, hogy azért jöttél ide, hogy ketten beszélhessünk. Hogy elmondjuk egymásnak mit érzünk.

Felfutottam a füves dombon, és olyannyira kifáradtam, hogy levegőhöz is alig jutottam. Talán a másnaposság tehetett róla, de képtelen voltam megállni a lábamon. Mire magamhoz tértem, egyszerűen lassítanom kellett. Beléptem az épületbe, és találkoztam a lépcsősorral, ami a tetőre vezetett. Lassan kezdtem felmenni, mert futva biztosan elájultam volna. Öt emelet sok időt vett igénybe. A második végén viszont hallani kezdtem valamit. Szipogást.

 - Hogyan tehették ezt velem Jakob? – jutott el a fülemig Hilary sikamlós hangja. Fel akartam sietni, de azonnal beleszédültem. – Dant még megértem, ő egy paraszt, aki csak a szexre tud gondolni, de Roxy? – motyogta elgyengülten és én legszívesebben ordítottam volna. Sajnálom. Sajnálom Hilary! – Tudom, hogy neked is nagyon fáj. Nekem szintén. De én már rájuk sem tudok nézni. Egyikőjükre sem. Ahj, Jake mondj már valamit, ne csak én beszéljek!

 - Azt hittem, hogy Rox más. Különleges. De nem. Ő is csak egy ugyanolyan ribanc, mint a többi.

24

Lehajtod a fejed, és elmosolyodsz. Öntelten.

 - Ezzel most jobban érzed magad? Még egy csapás. Még több fájdalmat okoztál nekem. Eddig nem volt elég? – kiáltod széttárt karokkal. – Nem értem mi a bajod ezzel a szóval. Egy Ribanc vagy, és kész. Volt jó pár éved beletörődni. Miért nem sikerült?

 - Képzeld el, hogy igenis megbékéltem magammal, és a dolgokkal, amiket tettem, de úgy néz ki te nem. Biztosan azért ittad le magad ennyire, mert igazságosnak érzed azt, amit velem tettél, igaz? – felelek hangosan.

 - Csak jól érzem magam, de ez rólad nem mondható el. Drága kicsi Roxy. Még mindig a babáiddal tudsz csak elaludni esténként?

 - Te meg még mindig nem mersz azokhoz a nőkhöz érni, akik tetszenek? – vágok vissza, de már-már meg is bánom. Olyannyira, hogy inkább az autóm felé sétálok. Nem akarom látni az arcodat. Odalépkedek a Volkswagenemhez, mire hirtelen a tenyered erős szorítását érzem a karomon. Még megszólalni sem tudok, te olyan erősen nyomsz az autó oldalához, hogy szinte levegőt sem kapok. Ekkor látom meg a gyűrűt az ujjadon, és így minden érintésed még jobban fáj.

 - Szóval ezt kellett volna tennem? – súgod a fülembe halkan, de én csak ellenkezni próbálok.

 - Ha-hagyd abba Jake! – nyöszörgök, de meg sem hallod. A csípődet a fenekemhez nyomod, és én képtelen vagyok kiszabadulni a szorításodból. A karom lassan lilulni kezd, olyannyira fogod. – Engedj el!

 - Nagyon sokat vártam ám rá, hogy te és én ilyen közel legyünk egymáshoz. Nem lep meg ha elmondom, hogy amikor egyedül zuhanyoztam, csak rád, és a hülye cicás bugyijaidra tudtam csak gondolni – nyögöd.

 - Jakob figyelj rám! Én már egyszer elkövettem valami hülyeséget részegen. Te ne tedd – hadarom. – Nem akarsz olyan lenni, mint én – próbálok hátra fordulni, és te hirtelen ellépsz tőlem. – Látod – súgom, és csak újra szembesülök vele, hogy mennyire gyűlölsz.

9

Minden olyan gyorsan történt, és én olyan hamar elvesztettem a kontrolt a tetteim felett. Egy lépésemre se tudtam ügyelni, ezért Dan felemelt, és vitt. Olyan helyekre, ahová magamtól sosem mentem volna. Én mégis nevettem. Mosolyogtam mindenen, amiről elhitette velem élvezem. Elfelejtettem szomorúnak, vagy kétkedőnek lenni.

13

Lesétáltam a csillagvizsgálóból, és legszívesebben a tengerbe is vetettem volna magam. Tudtam, hogy mindennek vége, elvesztettem a csatát, amit valaki más vívott meg helyettem. Nem volt többé beleszólásom a dolgokba. Egy csillag elrepült felettem, és én észre sem vettem hová.

Megpróbáltam továbblépni, de akiket addig ismertem mind meggyűlöltek. Rám sem bírtak nézni, és én sem magamra. Egy olyan oldalammal találkoztam a tükörben, akiről ha tudtam volna, már rég a vízbe fojtottam volna magam. Olyan sok figyelem terelődött erre az alaktalan sötétségre, hogy hirtelen átvette felettem az irányítást. Elfedett bennem minden fényt, és én szépen lassan el is feledkeztem a létezésükről. Már csak egy árny voltam, ami iránytalan utakon bandukolt reggeltől estig.

26

 - Sajnálom Roxy. Egy pöcs voltam, amiért Hilary oldalára álltam, anélkül, hogy meghallgattalak volna – csúszik ki hirtelen a szádon. – Túl gyenge voltam ellentmondani nekik. Mindenki annyira gyűlölt téged és Dant, hogy én képtelen voltam a te oldaladról nézni az egészet. Pedig Hilary mondta Dannek, hogy itasson le. Ő intézte úgy, hogy ketten maradjatok, de én nem mertem senkinek elmondani, hogy Hilary már régóta szakítani akart vele. Olyan jól játszotta az áldozatot, és mindenki velünk érzett együtt. De én képtelen voltam elviselni, ezért elmentem, és egy szót sem tudtam neked mondani. Én vagyok a leggyengébb – csorog le egy parányi könnycsepp a szemed sarkából, pont úgy, ahogy az enyémből. – Kérlek Roxy, bocsáss meg nekem! – kéred gyengéden, és én gyorsan odalépek hozzád, majd szorosan átölellek. – Én még mindig ugyanúgy szeretlek – nyögöd, és most először őszinte vagy.

 - Én is téged.

2

 - Csak egyet kapsz, a többi az enyém – néztem a gitárra, miután erősen rányomtam Pikachu aranyos arcát. Te vidáman néztél Royal új díszére, de véletlenül sem állítottál meg. – Tetszik? – kérdeztem naivan.

 - Igen – hazudtál nekem először, és én teljesen tisztában voltam vele. – Hihetetlen, hogy ilyenekre költöd az ösztöndíjad.

 - Miért, te meg újságokra – néztem a polcodra. – Rolling Stone mind, nem?

 - Á, csak a gitárhoz adták – mormoltad, és én hangosan nevettem a bugyuta vicceden.

10

Ránk nyitottátok az ajtót, amiről nekem elképzelésem sem volt, hogy egyáltalán létezik. Felőlem aztán az utca közepén is lehettünk volna, vagy egy színpad kellős közepén, semmit sem fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Csak egy dolgot. 

27

Nem leszünk soha többé barátok. Nem bízunk meg egymásban, és nem is beszélünk újra. Csak hordozzuk azt a hatalmas terhet, amit mások szerelemnek neveznek.

Vége

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Read More

tear rope 2/3 (könnykoszorú)

Cím:	tear rope (könnykoszorú)
Fejezetcím:	-
Sorszám:	2/3
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel
Hangulat:	Angst, UST
Fejezetek hosszúsága:	1800 szó
Fandom:	Jakob Dylan
Szereplők:	Jakob Dylan, OC
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	,,Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni. " Jake híres rocksztár. Roxy kisvárosi ápolónő. Pedig ugyanazon a képzőművészeti egyetemen tanultak, és tervezték álmaik birodalmát, miközben legjobb barátokká váltak, akik levegőt sem bírtak egymás nélkül venni. De azóta nem beszéltek.
NA:	Megtört az egész, és kis részekből áll, de azért három részre bontottam, mert egész hosszú.	Fejezetek
		The Wallflowers - Closer 2 U
Kellemes olvasást!

14

Rettegve sétáltam vissza a szobába, amit régen a sajátunknak hittünk. Ahogy átléptem a küszöböt, világossá vált, te már nem vagy ott. Nem is leszel soha többé. Üres falak, kipakolt szekrények, csupasz matrac, és egy szomorú báty.

Sam éppen az összepakolt dobozok felett lógatta a lábát, miközben a közös képünket nézegette. Már akkor szakállas volt, és kövér. Folyton csak zabált, és csodáltam is, hogy nem csámcsogott a keretet szorongatva.

Sokszor találkoztunk már azelőtt, hiszen ő volt az egyetlen testvéred, aki itt, New Yorkban élt, és apád megparancsolta neki, hogy figyeljen rád. Nem végzett túl jó munkát, de azért kedveltem. Beszédes volt, és csupaszív. Ugyan Jesse sokkal hangosabb tudott lenni, nekem mégis Sam lett a kedvencem.

Nem mertem megszólalni, csak beljebb osontam, és a szemben lévő ágyra ültem. Sam szeme hamar megtalált, ahogy én benne téged.

 - Roxy! Észre sem vettem, hogy itt vagy – tette maga mellé a csomagot, és mellém húzódott. Először csak odasimult, aztán lassan, hátulról átkarolt, majd átölelt, mikor elkezdtem sírni. Mintha előre látta volna, hogy ez lesz. – Nem pityeregj kicsi lány!

 - Miért ne? Mindent elrontottam? – nyöszörögtem a mackós testébe kapaszkodva. – És most megkapom az, amit megérdemlek. Én vagyon a legszörnyűbb ember a világon? – szaladtak ki a szavak belőlem. Nem tudtam uralkodni magamon, az érzelmeimen, és a mondataimon sem.

 - Ne mondj ilyet, a hülye öcsém egy idióta, amiért így bánt veled. Biztos vagyok benne, hogy oka van annak, amit tettél, és én nem kételkedek benne, ha azt mondod ártatlan vagy. Az a Dan egy fasz. De azt is elhiszem, ha bűnösnek érzed magad. Az egész egy hatalmas félreértés, semmi más – vígasztalt, és tényleg jobban kezdtem érezni magam. – Sajnálom, hogy egyedül maradsz itt.

 - Én is elmegyek – suttogtam. – Elegem van ebből a helyből. Bárhol szívesebben lennék. – Sam mélyen, és hangosan sóhajtott, majd a fejemet a vállára hajtotta. Olyan volt, mint egy testvér, akire mindennél jobban vágytam. Mintha szavak nélkül is megértettük volna egymást. Nem kérdezett, nem atyáskodott, nem ítélkezett. Hitelt adott az én rejtegetett igazságomnak is, anélkül, hogy valaha hallotta volna. Bárcsak beletudtam volna szeretni úgy, ahogy beléd.

20

 Sosem tartottam magam különleges embernek, vagy ha mégis, nem akartam kimondani mások előtt. Az önbecsülésem tulajdonképpen megszűnt létezni, miután elváltunk egymástól. De nem tudom eldönteni, hogy az egómat, vagy téged hiányollak jobban.

A legjobb barátom voltál. A szerelmem. A múzsám. Mindenem. Azt akartam hinni, hogy örökké együtt leszünk, és sosem engedjük el egymás kezét. Nem köt minket össze se lánc, se kötél, csak egyszerűen így akarjuk.

Nem akarom elképzelni, hogy most mit gondolsz rólam. Gyűlölsz? Vagy maradt még némi napos sarok a szívedben, ahová a virágok közé temettél? Örzöd még azokat a meleg, édes emlékeket, amiknek kártyalapjait együtt építettük hatalmas toronnyá? Vagy a könnyemmel festett joker hiánya összedöntötte az egészet? Az én kártyaváramból egy árva lap sem hiányzik, mert sosem veszítettelek el magamból. Csak megtanultam a sötét arcodat is szeretni.

Nem akarom, hogy újra az életem része legyél. Nem akarom tudni, hogy érzed magad, mit csinálsz, vagy boldog vagy-e. Nem akarok semmit, csak elengedni azt az embert, aki akkor voltam, amikor ismertelek.

4

Éppen a Sailor Moon korszakomat éltem, és az egyik legviccesebb dolog volt a világon látni az arcod, ahogy felveszem a legújabb kosztümöm, ami rózsaszín, pink, babakék, és bordó színekben pompázott. Tökéletes párost alkottunk mi ketten. Te feketén kívül fel sem vettél volna semmit. A legvilágosabb darabja a ruhatáradnak egy szakadt farmer volt. Sötétkék.

 - Néha mesélhetnél ezekről a csodákról – nyögted ki az egyik könyved mögül, amiben valószínűleg rocksztárok élettörténetével művelted magad. – Olyan vagy, akár egy életre kelt cukrosfánk.

 - Csak édesebb – fűztem hozzá, éppen a másik szobába készülődve. – Biztosan nem jössz? – néztem feléd, de ki sem bújtál a könyv mögül.

 - Nem köszi. Ma nincs türelmem még egy Hilary-hoz – felelted lomhán, és én persze nem mondtam el, hogy én sem jó kedvemből megyek oda. – A vicc az, hogy titkon, de rettenetesen kedvelted őt. – Ahogy kiléptem az ajtón, már meg is bántam, hogy nem mondtam el neked mindent. Minden titkot, pletykát. Maggie May-en szakadtál volna. Ehelyett kisétáltam, és megástam a saját síromat.

21

Már az első pillanatban, amikor a szemem elé kerültél tudtam, hogy te vagy a legfurcsább dolog, ami valaha a közelembe vergődött. Nem kellett egy perc se, hogy megmutasd, te egy vagy a milliók közül. Most mégis félek szerepet cserélni. Félek én eléd állni.

Kinézek az ablakon, és látom, hogy már rég besötétedett. Elkezdek remegni, és mintha negyvenfokos kemence falai vennének körül. Úgy érzem újra tinédzser vagyok. Egy ostoba kislány, aki a titkos szerelmével találkozik, pedig mind tudjuk, hogy nem így van. Már elvesztettem mindent, ami olyan ártatlanná tehetett.

Felveszem a fehér magassarkú Steve Madden szandálomat, amiért két hónapnyi fizetésemet dobtam ki az ablakon. Azt akarom, hogy ne lásd rajtam, hogy hová kerültem. Ne tudd, hogy mekkora köztünk a különbség. Hogy te a fellegekben kelsz szárnyra, míg én a pokol padlóját mosom csak fel.

Bezárom az ajtót, és összehúzva magamon a pirosan csillogó kabátom az autómig sétálok. Öreg, használt, és rozoga, de az enyém. Égkék Volkswagen. Ő még sosem hagyott cserben.

A Royal először mozdul ki a házból, de egy hangot sem ad ki. Talán máskorra tartogatja a balladáit, amik a magányról szólnak majd, egy egész életen át, ahogy újra a te kezedbe kerül.

Nem kell messze hajtanom, és a benzin miatt sem kell szerencsére aggódnom. A Scotchikin’ volt a törzshelyünk. A kollégium mellett találtunk rá, és nagyon akartuk azt a csirkét. De rá kellett jönnünk, hogy a Scotchikin’ egy soma kocsma.

Ahogy befordulok az utcába, hirtelen hatalmas tömeget pillantok meg a rusztikus hely körül. A sok BMW között apró hangyának látszik az én kisautóm, ahogy én magam is csak egy homokszemnek a gyönyörű lányok sivatagában. Csak kipislantok az ablakon, de a tekintetem máris Chanel-el találkozik, Armani, Versace, Prada, Fendi, és Lacoste társaságában.

Tényleg ilyen emberekkel vetted körül magad? Tényleg ez számít neked? Hogyan változhattál ennyit, ilyen rövid idő alatt?

5

Hilary már a kávézóban várt rám, és én félénken sétáltam oda hozzá, tudva mit is fogok mondani. A szemei karikásak, és az ábrázata is megviseltnek látszott. Nem kellett sokáig agyalnom rajta, hogy rájöjjek, az én drága barátnőm megint bulizott az éjjel. Kicsit tovább is, mint kellett volna.

Az asztalon feküdve kortyolta a reggeli tejeskávéját. Sokáig észre sem vette, hogy leültem mellé.

 - Szia Hilary – integettem neki, öt centiméter távolságból, mire felfogta ki vagyok.

 - Ó, csá Rox. Mi a helyzet – nyögte az arcát masszírozva, hátha tud belé némi életet erőltetni.

 - Beszélnünk kell – hajtottam le fejem, mire az övében egyből felpezsdült a vér.

 - Csak nem? – csillant fel szeme, és én megilletődve dőltem hátra. – Ugye te és Jake végre – mosolyodott el kacéran, és én már a gondolatba is belepirultam. – Ó, te szuka. Hát végre! – fogta meg a kezem kuncogva.

 - Nem. Dehogyis, ne hülyéskedj már! – morcogtam, és ő rögtön elszomorodott.

 - Ahj, Roxy. Ne kelts bennem hamis reményeket. Már évek óta csak erre várok – motyogta a kávéba kortyolva. – Már kezdek aggódni miattad.

 - Ja, ezért terjeszted rólam, hogy meleg vagyok? – súgtam, de ezt bezzeg rögtön meghallotta.

 - Ne hülyéskedj már. Ismersz. Sosem tennék ilyet – vágott komoly arcot, és én persze rögtön elhittem neki. – De tudod az ilyen pletykáknak mindig van valami alapja. Az estedben, hogy még nem voltál senkivel, pedig már rég eljött az ideje. Teljesen hülye vagy, hogy Jakobra vársz. Ő meg rád. Részegedjetek le, legyetek túl rajta, és már nem fog senki ilyesmivel szekálni se téged, se őt. Ez ilyen egyszerű – hadarta.

 - Persze, csak álljak elé, és mondjam meg, hogy - változtattam meg a hangom a vállamat rángatva – Hé haver, vágjá’ má’ gerincre!

 - Miért kell mindenből viccet csinálni? Ez nem olyan nagy dolog, mint aminek beállítod. Csak csókold meg, és abból már tudni fogja mi az ábra. Most hétvégén lesz Josh bátyjának a bulija. Bementek Josh szobájába, és kész. Már ezer éve szerelmesek vagytok egymásba, csak egyikőtök se az a kezdeményező típus. Nincs ebben semmi baj, de nem húzhatjátok örökké. A végén ott fogtok kikötni, hogy diplomáztatok, és hirtelen elváltok. Szó nélkül. Ezt nem akarom végig nézni. De főleg azt nem akarom, hogy a legjobb barátnőm lelki roncs legyen, amiért ennyi időt fecsérelt egy ilyen tohonya srácra.

 - De én szeretem Jakobot. Ő a legjobb barátom – feleltem őszintén. Még ha ekkor mondtam ki először is.

 - Szerelmes vagy belé? – kérdezett Hilary vissza magabiztosan, és én elbizonytalanodtam.

 - Senki más iránt nem érzek ilyesmit – böktem ki, de ez nem volt elég.

 - Ez nem jelenti azt, hogy szerelmes vagy belé. A szeretet és a szerelem nem ugyanaz. Én is szeretlek téged, mindennél jobban. Meghalnék érted Roxy – fogta meg ismét a kezem, de most az érintése meleg volt, puha, és bizalomtól fűtött. – Meghalnék érted, és azt akarom, hogy boldog legyél. Mindent megtennék azért a vidám mosolyért, amit az arcodon láthatok. De Dan iránt egészen mást érzek. Őt a közelemben akarom tudni, és minden porcikáját egyszerre átölelni, hogy eggyé váljunk. Te is ezt tennéd Jakobbal? – folytatta, és én alig bírtam megszólalni.

 - Én azt akarom, hogy Jake boldog legyen. Persze jó lenne, ha én tenném azzá, de annak is örülnék, ha más. Ez nem szerelem?

 - Csak te tudhatod, hogy az-e. De az nem jó jel, hogy meg kell kérdeznek akárkitől is – válaszolt kissé lehangoltan. Én csak nyeltem egyet, és magamba fordulva váltam szoborrá. – Nem is tudom, hogy mit kellene mondanom. Ne csüggedj ezen, nem ér annyit. Talán az idő megmondja, hogy valóban mi van köztetek. Dan szerint Jakob is ugyanígy van, mint te. De ő sokkal határozatlanabb, mint te. Az a baj, hogy mindenről tudtok beszélni, csak az érzelmeitekről nem. Talán a bulin megpróbálhatnátok. Nem?

 - De.

16

A szívem ezer darabra tört, és soha többé nem éreztem magam embernek, csak egy fabábúnak, amit néhány megviselt madzag irányít a magasból. Hogy történhetett ez?

15

 - Tudod – mondta Sam halkan, míg Royalt a kezébe vette, a rajta lévő karcokat nézegetve. – Ez az első alkalom, hogy rám bízza ezt a gitárt. Eddig senki sem érhetett hozzá, még apa sem. Olyan volt, mint egy kincs. Most inkább egy napló, ezzel a sok izével rajta – pengette meg finoman, és le sem tagadhatta volna a zeneiérzékét.

 - Ezek már csak olyan emlékek, amiket legszívesebben elfelejtene – nyögtem a takaróm mögül.

 - Akármit is mond most, ezt a gitárt te tetted azzá, ami. Mielőtt ide jött csak féltette, de most talán az életét is odaadná érte – súgta Sam nyugodtan, majd hirtelen felém fordította a fejét. – Ezt itt hagyom, jó?

 - Miről beszélsz? – szólok közbe csodálkozva. – Most mondtad, hogy fontos neki – hadartam, és ő vidáman elmosolyodott.

 - Na, ezért szeret téged az öcsém. Ő nyilvánosan máglyán éget téged, de te még így sem vagy képes elvenni bármit is, ami fontos neki – bólogat örömtelien, mégis csalódottan. – Miért nem lettetek egyszerűen szerelmesek, és jöttetek össze, mint mindenki más? Bárcsak nem így alakult volna. Bárcsak megtudnátok bocsátani magatoknak azokért a dolgokért, amiket nem tettetek meg. Nem tudom, hogy ki tartozik bocsánatkéréssel kinek, vagy mit kellene egymásnak mondanotok, de az biztos, hogy ez a gitár a kulcs hozzá – nézett újra a Pasadena-ra. – Tudom, hogy a bolond öcsém úgysem lépne soha, szóval a döntést rád bízom. Ha akarod törd össze, ha akarod őrizd meg, de vissza is adhatod neki, és ha így teszel, akkor a szívetek talán újra össze tud érni.

11

Nem láttalak többé. Ez volt az utolsó pillantás, amit rám vetettél. Ez, amiben oly sok harag, megvetés és szánalom járt körtáncot a csalódás himnuszára.

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész

Read More