Who's Batman? The Who * Batman * AR * Crossover * Ficlet * Filk * Mystery * R * Zene
Sziasztok! Ma egy kis wtf dolgot hoztam nektek, ami egy rövid kis fordított valóságos dolog. Ficlet, szóval elég rövid, és szerintem a cím magáért beszél.
Egyébként az egész A Quick One album egy wtf kategória. Ha valaki vevő az ilyesmire érdemes meghallgatni.
Kellemes olvasást!
Egy borongós keddi estén egy kósza hajszál a földre hullt, akár egy vörös hársfalevél az őszi szélben. Ez a magányos hajszál volt az utolsó csepp, amit Mrs. Moon már képtelen lett volna elviselni. Még szerencse, hogy Keithnek nem kellett anyja szemeibe nézni, hiszen már rég nem lakott szüleivel. Az otthon értelme számára egészen máshogy fogalmazódott meg, mint egy ház, egy ágy, vagy egy sarok. Egyik se volt neki.
Másképp értelmezve a pénztárcája tömve volt pénzzel, de ezen kívül semmije sem volt. Se autója, se háza, még nője se. Ez mondjuk cseppet sem meglepő. Minek elégedne meg egyel, ha az összest megkaphatja? Bátor kijelentés lenne azt mondani, hogy a kocsikra is ezt a magyarázatot mondta volna.
Keith a turné buszon utazott nap, mint nap. Szállodákban, és a busz jobb felső ágyán aludt délelőttönként. Haza csak néha-néha látogatott, amikor le kellett tennie a kötelező köröket. ,,Igen, anya, jól vagyok. Nem, anya, nem kurvázok.” Kurvázott.
Születése óta a zsenialitás, és az őrültség vékony fonala között ugrándozott, de általában az utóbbit fogták rá. Nem is véletlen, hiszen ő egészen más, mint a többi ember. Vagy macska. Vagy kutya. Nem mindegy? – gépeli Bruce az ágyán, mire hirtelen Alfred kopogását hallja.
- Ne most! – emeli fel a fejét a notesz fölül.
- Attól tartok sürgős – feleli a komornyik nemes eleganciával.
- Ah, jöjjön be – csapja a fiú a zsebébe a kis füzetet. Alfred lassan kitárja az ajtót, majd belép. Végigméri Bruce-t, és a kezében maradt tollat. Tudja, hogy mivel töltötte a fiú az eddigi időt, és összehúzott szemöldökkel vonja kérdődre, ahogy szokta.
- Már megint arról a butaságról írt, ugye? – kelletlenkedik a komornyik, hangjában tömény megvetéssel. – Arról a The Who-ról, igaz? – fintorog.
Erre Bruce mélyet sóhajt, és rá se hederít az öregemberre. Ledobja a tollat, majd feláll.
- A The Who egy világszerte ismert, elismert képregény, egy angol bandáról. Nem olyan nagy ügy Alfred. Mindenki imádja. Magának is tetszene, ha nem ragaszkodna annyira a beporosodott büszkeségéhez, és végre elolvasna egy részt – szavalja a fiú, és az öregembert vegyes érzelmek borítják el. Egyszerre örül fogadott fia fejlődő beszélőképességének, míg aggasztja a tény, hogy egy ilyen új keletű szennyre pazarolja szabadidejét. Inkább hegedülnie kellene.
- Sajnos nem tehetek mást, önre kell bíznom a dolgot Bruce úrfi – teszi le a csatabárdot a komornyik.
- Alfred! Már ezerszer mondtam, hogy szólítson Batmannek!
- Igenis.
Akárhányszor a banda összegyűlt, fogalmuk sem volt, mihez kezdjenek. Annyi dolguk volt, hogy a végén csak ültek körben beszélgetve. Nem nagyon izgatták magukat. Talán a gyerekesség volt az, amely mindanyjukat jellemezte, de ezen kívül kevés közös lakozott bennük. Keith volt a hiperaktív trágyagép, Roger a kedves szépfiú, John a szótlan fapofa, Pete meg a lázadó művész, többnyire. Azt már senki nem tudta megmondani, miért is csinálják ezt.
Az életük egy hatalmas szappanopera volt. (A/N by Bruce: Ezért is lett belőle képregény.) Mindig történt valami váratlan, amire senki sem számított. Most is ilyen esemény következett.
- Kéne még dal – nyögi Pete hanyagul, mire Roger mély levegőt vesz.
- Például? – kérdezi egyenesen.
- Csak ne valami hülyeség – teszi hozzá John kimérten a kanapéról. – Megint…
Pete elgondolkodik, és kezét a homlokához szorítja.
- Valami hülyeség… - gondolkodik, mire John még csak meg sem lepődik. Abszolút idiótákkal van körülvéve. Semmi kétség.
- Miért nem csináljuk meg a Batman dalt? – ugrik fel Keith, félre lökve a cigi tekerőt. – Bruce leteszi a tollat, és hátradől az ágyon. Hagyja magát lebegtetni abban az álomban, hogy egy másik világban ő is egy képregény főszereplője lehet.
