vasárnap

A korváltó x felesége - Prológus

A korváltó x felesége
Prológus - Ezüstmadár

Original * Novel * Sci-fi/Urban Fantasy * Angst * Suspensive * UST * R * Zene

Sziasztok! Ma egy igazán szokatlan dologgal jöttem, mégpedig egy original kisregénnyel. Tudom, nem mindennapi, de azért reménykedem benne, hogy esetleg tetszeni fog. Íme a sztorioldal a fülszöveggel. 


Kellemes olvasást!





Mielőtt valójában belekezdenék ebbe az egészbe tudnod kell kedves megtaláló, hogy a Föld folyamatosan mozgásban van. A porszemek egy pillanat alatt kilométereket tesznek meg anélkül, hogy ezt felfognák. Ők, vagy mi. A sebesség, a szél, a víz mind jóval gyorsabb, mint el tudnánk képzelni. Ezért kell közölnem, én is csak egy fénytelen hullócsillag voltam ebben a világban, amit se siratni nem kell, se átkozni. A nap lenyugszik, majd újra felkel az én létezésemtől függetlenül. Nyugodtan szánakozhatsz a holtestem felett, vagy akár meg is botránkozhatsz a rusztikus gondolkodásmódomon, de ez az eset már megtörtént, ahogy az a jelen, ahol te ezt a búcsúlevelet olvasod, szintén hamarosan csak a múlt egy apró üvegszilánkja lesz, amit elfúj egy féktelenül idetévedt monszun.

Az idő a mai napon sokkal sötétebb, mint eddig. A felhők vastagon takarják az eget, míg a párás, mégis fagyos időben a búcsúzás hangja sejlik fel. A bronzos fedésű busz megtelik kicsi és nagy gyerekekkel, akik az utazásra várva csacsognak a szűk üléseik között lévő keskeny réseken. A nagy zsivajban képtelenség megállapítani a létszámot, így A kísérő orvos ötödjére is egyel kevesebbet számolva visszalép. A szemöldökét borzolja, de egyszerűen nem jön rá ki a hiányzó gyerkőc.
Eközben a Margaret Hotel falai között béke honol. A dolgozók és bentlakók végre hallhatják a csendet, amit egy héten át nélkülözniük kellett. Pár pillanattal később azonban gyászos némaság úszik át a téren. A sötét köd diadalittasan üti fel fejét, mint aki a gigászi csatát egy csapással nyerte volna meg. A bús szürkeség kiül mindenki arcára, aki fülébe eljut a hír. A szavak hirtelen mind jelentőségüket vesztik, és a buszra már nem száll fel senki. A kerekei lassan gördülnek el a Hotel kapuja elől, majd hajtanak fel a főútra, ahonnan már nem is fognak visszafordulni.
A fekete autó egy órán belül megérkezik, elszállítja a csomagot, míg a takarítók a kukába dobják vöröslő törlőkendőiket. Minden ott folytatódik, ahol befejeződött, csak halkabban. Szomorú arcok. Fekete kendők, és egy koromsötét zászló a Hotel nehezen kiérdemelt négy csillaga mellett.
Az étterem egyik asztalánál három férfi ül meg egy nő. Utóbbi komoran bámul maga elé, mintha halottat látott volna.
 – Szörnyű – nyögi a fejét rázva, míg a cipője orrát kémleli. – Szörnyű – ismétli szavát.
 – Mi? – mordul fel az első férfi a leveses kanalával hadonásszva. – Szerintem egész ehető – teszi hozzá a kockázott zöldségeket számolva.
 – Filip! – rúgja bokán a nő. – Ezt most tényleg ne. Nem hallottátok? – kerekednek ki szemei.
 – Mégis mit? – Pillant fel a második férfi, aki egész eddig a göndör hajfürtjével játszadozott. – Ki vele!
A nő sóhajt, majd pirosodó szemeit takargatva kihúzza magát. Még sosem mondott ehhez hasonlót, amire most készül. A halálhír a legfeslettebb penésze mindennek, ami él.
 – Az egyik nagylányt most vitte el a halottas kocsi. A 306-os szoba kádjában találtak rá, felvágott erekkel. Már nem lehetett semmit tenni, meghalt. Ő volt az a szőke. Nem sokat beszélt, de az én csoportomban síelt. Tudom, mert őt tették fel a haladóba kedden – kapkod nehézkesen levegőért, mire a harmadik férfi is sietve felkapja tekintetét. Oldalra fordítja fejét, majd kezét gyengéden a vele szemben szipogó nő nyakához érinti. A simítása olyan meleg, és óvó, hogy a nő elejtve dagadó könnyeit elmosolyodik.
 – Köszönöm Ciril.
 – Nyugodj meg Mirjam! – súgja a férfi mély, mégis derűlátó hangon.
A nő elhalkul, és több szó nem hangzik el az asztalnál. A leves, majd a főétel lassan, komótosan csúszik le a torkokon, míg a desszerthez már senkinek semmi ingere. A szépen piramisba állított tiramisu nem omlik össze, megőrzi alakját, ahogy a bíborban ázott szemek sem csillannak fel. Lehajtott tekintetek sokasága tömörül a Hotelben.
A dél elmúltával egy ismeretlen személyautó hajt a parkolóba, amiből egy zaklatott idősödő nő száll ki, sírva. Arcát kezével takarja, amíg be nem ér a kapun. Zilált ábrázata megrémít mindenkit, nem is beszélve a magas férfiról, aki a nyomában lohol. Az orvosnőt férje kíséri.
Mindketten bemennek a szálloda igazgatójához, kikérdezik, aztán megkapják az egyetlen dolgot, amit ilyenkor a kezükhez vehetnek. 
A búcsúlevél hosszú, és néhol olvashatatlan, de ez az egyetlen, ami a szerencsétlen lánytól hátra maradt. A nő zokogva rágja át magát a sorokon, majd a végére érve tekintete lángolni kezd. Otthagyva férjét és az igazgatót, haragosan, dühöngve indul a halba, a papírköteget a kezében szorongatva. Megállíthatatlan tempóban fut le a lépcsősoron, mindent összetörve maga előtt. Amint leér, mindenki csak rá tud figyelni.
 – Melyikük Knox? – kiálltja, ügyet sem vetve utána kapkodó férjére. – Gyerünk! – néz végig a halban ücsörgő férfiakon, mire az egyikőjük hirtelen mellé lép.
 – Én volnék – feleli visszafogottan.
 – Ciril Knox? – gyűlik haragja a nő tekintetébe, ahogy végignéz a közömbös kinézetű férfin. Ő bólint, és ezzel saját sírját ássa. A búcsúlevél Knox fején landol, ahogy az orvosnő erőteljes csapásai is, amiket csupán férje méteres kezei fognak vissza. – Maga mocsok! Én esküszöm megölöm! – ordítja a nő féktelen dühtől fűtve. – A legértéktelenebb dolog, amit valaha láttam. Szemét, disznó! – sikoltja, de már hárman fogják vissza az idős asszony apró testét. – Gyűlölöm.
 – Kedvesem, hiszen ő nem tehet semmiről! – szólnak a férj csitító szavai, de hiába.
 – Semmire sem való, átokfajzat! – folytatja, miközben férje már a hátára szorítva viszi ki a szabad ég alá. A szitokszavak nem szűnnek, sőt egyre hangosabbak.
A férfi értetlenül áll egyhelyben, szótlanul. Az ablakon keresztül szemez az orvosnővel, mikor az igazgató leér, és mellé lép. Félőn töri meg a csendet.
 – Ciril – kezd bele a földön lévő levélkötegre nézve. – Azt lehet, hogy el kellene olvasnod. Elég sokat szerepelsz benne – nyögi az igazgató reszketve. – Mrs. Johnson volt a lány háziorvosa. Nem csoda, hogy ki van készülve – folytatja a homlokát törölve.
Knox lassan a búcsúlevél mellé sétál, majd lassan, szelíden ér csak hozzá a rideg papírlapokhoz. Mintha csak a szívéig érnének a lány utolsó tettei. A lányé, akinek még a nevét sem képes felidézni, sem az arcát.
Mi van, ha talán… Ha esetleg meg érne egy próbálkozást? Ennyivel tartozik, nem igaz?

Pislant, és hirtelen a reggelit befejező, telthasú gyermekek gyűrűjében találja magát. Futnak ki a buszhoz, hogy minéljobb helyet szerezzenek maguknak. A kavargó hangzavar élettel tölti fel a halott falakat. A férfi mély levegőt vesz, majd az emeletre indul. A 306-os szobába.
Az ajtó tárva nyitva fogadja. A szoba maga üres és néma, pedig a falak, a bútorok, a lámpák és az ablakok is sokat mesélhetnének. Belépve a fürdő mellé Cirilt megüti a heves vérszag. Most már nem fordulhat vissza. Bemegy.
Először a szőke hajzuhatagot pillantja meg, ami lelóg egészen a földig. A lány teste vékony, és sportos ruháját áztatja a vörös vér, ami hosszában felmetszett karjából ömlött ki. A földön borotvapenge hever.
Knox közeledve meglátja a lány hófehér arcát, ami mögött már nem rejtőzik semmi, csak a végtelen üresség. Fenyőzöld szemei iránytalanul az űrbe néznek, míg telt, liluló ajkai is mozdulatlanok. Az élettelen testből hideg sugárzik, ahogy oldalra dőlve várja, hogy megtalálják.

Ciril arca végleg elsápad. Szobor módjára áll, és nem tudja levenni szemeit a holtestről. Soha többé nem akarja ezt látni, sőt, még hasonlót sem. Talán, ha most az egyszer kivételt tenne? Csak most. Pislant.
Share:

Szökőév - Tizenkettő

Szökőév - Tizenkettő
The Shape I'm In - Amilyen alak vagyok

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Sziasztok! Hát, ez a nap is eljött, az első évadot zárhatjuk. Nyugi, még semminek sincs vége, de egy másik részbe értünk az teljesen biztos. A szereplők kapcsolatai átalakulnak, és új emberek is érkeznek. Sok szerencsét hozzá! Itt a sztorioldal, ha fogalmatok sincs mi a rák ez. 



Kellemes olvasást!



A Cleveland belvárosában lévő utakat már a tavaszi napsugár aranyozta be, miközben az ottélőket már kínozta az új évszakot köszöntő szomorúság. Talán a felhők közelgő borúja vagy a hűvös szél kelletlen tapintása áztatta ilyen komor hangulatba az arcokat, de a meleg, fényes idő így is közeledett, ha még nem is tudtak róla.
Kit eközben azon gondolkozik, hogy mégis hogyan valósítsa meg tervét, aminek célja Ronnie és Robbie kiszabadítása. A legnagyobb kihívást a tettestárs kiválasztása jelenti. Végül feláll, lerázza magáról Rick karját, és mélyen Levon szemébe néz. Itt az idő, hogy tegyen valamit, a dobossal az oldalán. A forradalom megkezdődik.
 - Lee – nyúl a táskájáért. – Dolgunk van – csapja hátára a batyut, majd az ajtó felé indul. – Ti maradjatok itt! – néz vissza Ricky-re és Richardra a küszöbről, és elindul kifelé, magán viselve Levon kétkedő tekintetét.
 - Mire készülsz? – kérdezi a dobos gyanakodva.
Kitty lehajtja fejét, majd egy mély levegő után megszólal:
 - Ki fogjuk hozni azt a két idiótát – húzza a száját eltökélten, mikor leérnek a halba. A recepcióshoz fordul, majd bevetve kihívó mosolyát a lánykára néz. – Kedves, el tudná nekem mondani merre találjuk a legdrágább fodrászatot a közelben? – kacsint, mire a recepcióslány hüledezve rezzen meg.
 - Öhm – kapkod a kezeiben lévő papírral. – A Lincoln Street sarkában van egy fodrászat, és paróka bolt, de az megfizethetetlen – biccent szomorkásan, mire Kitty az asztalra csap elégedetten.
 - Köszönjük – rebegi Jake, és már mennek is. Kirohannak a hotelből, át a Lincoln Street felé. A kisherceg már-már megállíthatatlan, de cseppet sem zavart. Hajthatatlan.
 - Kitie mégis miért pont most akarsz hajat vágatni? Jobb dolgunk is van ennél – panaszkodik Levon kelletlenül. – Lassíts már! – fogja meg a dobos a lány karját az utca közepén. – Mi a fene bajod van?
 - Éppen pénzt szerzek, ha hagyod – kiált fel Kit. – De valamit tudnod kell. Csak neked merem elmondani, senki másnak – súgja, majd sétál tovább. Lee értetlenül lépked utána.
Szó nélkül mennek el egészen a Lincoln Street széléig, majd belépnek a sikkes fodrászatba, ahol gusztustalan módon még a kilincsen is aranybevonat éktelenkedik. A padlón vörös szőnyeg, a falakon porcelándíszek. Az egész hely annyira giccses, hogy képtelenség émelygés nélkül kibírni.
Hirtelen egy öltönyös férfi lép elő, aki becsmérlő tekintettel néz végig vendégein, majd felsőbbrendűen köszönti őket.
 -  Üdv, miben segíthetek? – fintorog, mire Kit előhúzza a táskájából a sárga borítékot. A férfi megszeppen a vastag levél láttán. – Csak nem?
 - Hoztam úgy fél méter természetesen szőke hajat. Sosem volt festve, se göndörítve – adja át a borítékot, benne múltjának egy darabjával, míg Levon arca lesápad. Egy perc se kell hozzá, rájön az igazságra. Kit egy brit lány. Magyarázatot nyer ez a csodálatos kinézet, a mézédes nevetés, és aranyos hang. Minden kivilágosodik. – Ezer dollár – vágja rá Kitty, amíg a férfi a csodálatos aranyszőke hajat csodálja.
 - Sajnálom, de háromszáznál többet még semmilyen hajért nem adtunk – fordítja fejét a férfi, mire Kit kitépi kezéből a borítékot. – Várjon! – nyúl utána. – Legyen ötszáz, de ezzel történelmet írt.
 - Máshová is vihetem – emeli kezét a kisherceg.
 - Jó, legyen hétszáz, de ez tényleg a legtöbb, amit adhatok – rázza magát a férfi.
 - Kilencszáz, és örömmel mesélek a boltjukról – feleli Kit határozottan, de ellenfele nem adja magát. – Akkor nyolcszáz kézpénzben – folytatja, mire a férfi nehezen beleegyezik. Oda adja a pénzt, és Kitty megválik hajától. Vége, már semmi sem köti ahhoz az emberhez, aki volt. A múlt egy fejezete örökre lezárult, most valami új kezdődik.
Levon és Kitty kilépnek az utcára, és a dobos némán követi a lányt, aztán egyszerre megtorpan. Megáll. A kisherceg megfordul, majd végignéz Lee csalódott ábrázatán.
 - Sajnálom – motyogja Kit. – Kérlek ne mond el a többieknek! – szólal meg hangosan, de Lee nem felel. – Tudom, hogy hülyén hangzik, de amikor elszöktem Angliából biztonságosabbnak tűnt hajléktalan fiúnak lenni, mint védtelen lánykának.
 - Te – vág közbe a dobos. – Te eladtad a vagyont érő hajadat, és leleplezted magad előttem csak azért, hogy kihozd Robbie-t meg Ront? – hadarja Lee megilletődötten, mire Kit bólint. Levon szipog, majd hirtelen odalépve a lányhoz, szorosan megöleli.
 - Köszönöm – suttogja, és ezzel mindent elmondott. Nem fogja kérdezgetni, se vallatni, mert megtette azt, amit ő nem tudott volna. Megmentette azt, akit ő képtelen lett volna. Két élettel tartozik ennek a kishercegnőnek, függetlenül attól, hogyan nevezi.
Levon ölelése meleg, és szeretettel teli. Itt Kitty végre biztonságban érzi magát. Most senki sem bánthatja.
 - Nem haragszol? – kérdezi Kit félénken.
 - Hálás vagyok, amiért nekem mondtad el. Ez azt jelenti, hogy megbízol bennem? – mosolyodik el.
 - Hát, Ricky valószínűleg csak rám ugrott volna, amit semmiképpen nem akartam kockáztatni.
 - Talán meleg vagy? – szorítja még közelebb magához.
 - Nem mondanám – hebegi. – De ezt ne értsd félre! – neveti el magát közelebb bújva.
 - Ó, én soha – grimaszol Levon, vidáman. – De előbb utóbb el kell mondanod Robbie-nak és Ricknek. Mondjuk még sosem láttam női blues harmonikást – makogja. Elfogja valami különleges érzés. Talán féltékenység, vagy zabolázhatatlan vágy. Ahogy Kit mosolyog, ahogy pislog, ahogy néz. Belülről mételyezi Levon szívét. – Mi az igazi neved?
 - Kitty Moon – sóhajt.
 - Az igazi – hátrál Lee megérintve a lány vállát.
 - Arra már alig emlékszem – hajtja le fejét. – Az anyám egy ocsmány nevet aggatott rám. Margo Ainsworth, így hívott – mormolja szégyenbe fulladva, de Levon tekintete mit sem lankad.
 - Miért jöttél el?
 - Nem volt nekemvaló. Mindenki olyan beképzelt, és sznob. Hazugok és álnokok. Inkább eljöttem. Nem gondoltam, hogy bárkivel is megismerkedem, arra meg végképp nem számítottam, hogy hozzátok hasonló emberekbe botlok. Kellemesen csalódtam Amerikában. Soha nem mennék vissza Európába – szavalja érzékenyen, de a dobos csak elmosolyodik, majd a hóna alá csapja.
 - Nem is kell. Örökre velünk maradsz – mosolyog. – Bár, kissé romboló hatással van a büszkeségemre, hogy egy csaj hozott össze nekem egy hármast – folytatja, majd nevetni kezdenek. – Viszont most jobb, ha elmegyünk azért a két tökkelütöttért, mielőtt még nagyobb bajba keverednek.

A rács mögötti ágyak kényelmetlenek, és mindent elborít a kíméletlen bűz. A falak telefirkálva, a mosdókagylók tele hányva. A dohos falak sarkaiban csótányok, a folyosón patkányok futkároznak, míg Hawkins és Robertson arcát száradt vér borítja. Az egész hely olyannyira gusztustalan, hogyha józanok lennének ki se mernék nyitni a szemüket. Szerencséjükre a szomszédos cella rikoltozó rabjának alvásmegvonása bódító hatású.
Ugyan már majdnem dél, a napfény nem jut el a celláig. Az időérzék elvesztése teljesen természetes ilyenkor a félhomályban. Az őrök színét sem látni, és az ember egész nap úgy érzi hajnal van. Kivéve persze a sikoltozó vénember, aki percről percre előadását ismétli. Neki folyamatosan este van.
Ron és Robbie szétterülnek a vaságyakon, ami pár óra alatt tönkre tette a hátukat. Csak szuszognak, de nem igazán beszélnek, annak ellenére, hogy már a kocsiban kibékültek. A feszültség kézzel tapintható. 
 - Kíváncsi lennék ki tanította énekelni. Talán Edith Piaf – morogja Ronnie, és fia kínjában elröhögi magát. – Észak-Amerika új celebe. Indrig már dobja is le a bugyiját.
 - Felejtsd már el azt a cédát – feleli a gitáros panaszosan. – Nem ér egy szót se. Nekünk már amúgy is mindegy, egy évig minimum itt fogunk rohadni ezen a szarfészeken. Az ujjaim meg fognak puhulni, és elfelejtek minden akkordot. Alig várom – motyogja, majd hirtelen felül, és elkiáltja magát. – Hé, őrök! Nincs itt valahol egy biblia? Meg akarok térni! – ordítja, míg a Hawk hangosan kuncog a térdét az arca elé húzva.
 - Kussolj kölyök, épp elég nekünk egy énekesmadár! – üvölt válaszul egy másik rab, aki a jelek szerint szintén képtelen aludni. Ettől Ronnie-nak csak még jobban nevetnie kell. Az egész kilátástalanság, és annak az elkeseredett, áporodott érzése a nevetést olyan groteszké festi a cella omladozó falai között. Ez az ő világuk. Legalábbis ez lesz a jelek szerint.
Nem telik bele öt percbe sem, de a rácsozott ajtó hirtelen kinyílik a folyosó végén. A szálló állandó lakói becsukják szemüket, hogy a fény nehogy megvilágítson olyan dolgokat, amikről inkább nem is akarnak tudni. Egyszerre egy nagy termetű őr árnyéka rajzolódik ki a csempézett padló sakktábláján, ami csak jót jelenthet.
 - Robertson és Hawkins! Az isten áldása rajtatok, valaki letette az óvadékot – szólal meg mély hangján, és a fiúk gyanakodva az rácsokhoz lépnek. Az őr kitárja előttük az ajtót, majd lassan kivezeti őket. A fény égeti a szemüket, és a friss levegő is hurrikánként tör rájuk.
Az előtérbe lépve Robbie először Kit csodálatos, mindennél szebb porcelán arcát pillantja meg, és az élet újra elindul. A nap újabb meleg sugarakat küld, az énekesmadár új dalba kezd, és az ő szíve is ismét dobogni kezd. Nem tagadhatja, beleszeretett ebbe a kis apróságba. Vészesen.
Még Ronnie is rögtön kiszúrja fia tekintetét, ahogy Kitre néz. Levon ezzel szemben a sors iróniáját látva tartja vissza a nevetését tudva, hogy Robbie egy gyönyörű angol diáklányban talált magára.
A gitáros fékezhetetlen érzelmeinek hatására most nem fogja vissza vágyait. Koszosan, véres arccal ront neki a monoklis Kitty-nek. Sebesen átöleli olyan szorosan, hogy a kisherceg már levegőt sem kap. Robbie kezei hosszúak, és mégis otthont nyújtanak Kit megbékélt lelkének.
 - Robbie – nyögi a lány gyengéden. Amikor a gitáros közelében van elveszti minden önállóságát. Most végleg átadja magát Rob akaratának, és zokszó nélkül képes megtenni bármit, amit ő mond.
 - Kit – mosolyodik el gőgösen a fiú, majd felhajtva Kitty állát belenéz zafírkék szemébe. – Sajnálom. Egy szörnyű alak vagyok, akivel még szóba se kellene állnod, de azt akarom, hogy mellettem maradj. Azt akarom, hogy boldog légy velem, és soha se szökj el tőlem – súgja érzékien, kéjsóvár arcot vágva. – Sajnos nekem fontosabb a saját boldogságom, mint bárki másé, ezért engem kell választanod. Ezt az alattomos rosszfiút – harap ajkába, és Kit pirul. Ő is mondhatná ugyanezeket a szavakat. Hiszen Robbie-t szereti, nem? Lehet ő is önző? Lehet ő is egy szörnyű alak?
Eközben Levon megöleli régi barátját, aki sértődött kislány módjára fintorog a kisherceg láttán. Nem túl meglepő, hiszen az aprócskának nem mondható büszkesége nem tűri olyan könnyen a megcsalást.
 - Kösz pici Lee – mondja Ronnie mogorván.
 - Ne nekem. Ha tudnád mit tett érted az a kis mócsing, térdre ereszkedve köszönnéd meg neki – feleli a dobos az igazságosztó szerepében tetszelegve. – Azt ajánlom kérj bocsánatot szépen – mutat a lány felé, aki éppen elválik Robbie-tól.
A Hawk szegett szárnyakon indul felé, és megemberelve magát vigyázban állva lép elé. Megpöcköli a kisherceg vállát, majd a tenyerét nyújtja.
 - Sajnálom pöttöm, egy barom voltam – vallja, és Kitty vigyorogva ráz vele kezet.
 - Szent a béke – válaszolja higgadtan. A baj már rég elszállt, hűlt helyét sem látni. – Legközelebb engedélyt kérek – teszi hozzá, és a Hawk nevet.
 - Ez az én kishercegem – csapja vállon. – Jövök neked egyel. Oké, sokkal. Úgy néz ki saját nevet kell adnom neked, hogy törlesszem a számlát. Nem is hangzik rosszul. Ronnie Hawkins és a Hawks, előtte Jake Kit a brit csodagyerek. A nép venni fogja, mint a cukrot.

Március 7.

Hát, sosem gondoltam, hogy a kitalált nevem valaha is híres lesz. (…)

Pedig a Hawks előfellépőjének fámája hamar szárnyra kapott. Kérdések szálltak városról városra, hogy vajon ki lehet az új felfedezett. A csodagyermek, aki Angliából jött, és Ronnie Hawkins pártfogásával járja a városokat, és fantasztikusabbnál fantasztikusabb előadásokat ad országszerte. Megkezdődött a rajongói levelek érkezése, és már újságírók is próbálták felkeresni a titokzatos blues harmonikást. Ugyan fénykép még nem készült róla hivatalosan, de a pletykák szerint nem él nála vonzóbb tinédzserfiú a földön. Zafírkék szeme csillog, és aranyszőke haj fedi porcelán arcát.  Kit Jake pár hét alatt a legkeresettebb zenészek közé sétált. Számos becenevet tudhat magáénak a homályba búvó Adonisz, többek között Kishercegnek, Viráglordnak, és Pöttömnek is hívják barátai, akik között egyre több világsztár fordul meg. Nem véletlenül állítják a nevesebb zeneértők, ez a fiú hírnévre született. Az első lemezének kiadásáról hír még nem érkezett, de Screaming Homelesscímű dala már megjelent egy Harold Lynch lemezen, ami felkerült a toplisták első helyére, és még jó ideig ott is fog maradni. Ezek tudatában nyugodtan kijelenthetjük, 1960 csillaga Jake Kit, a legszebb dalospacsirta, és az év még nem ért véget.

Az újságok írnak mindenféléről, de azt senki sem meri sejteni, hogy egy kislányról is. Pedig nincs divatja, nem úgy, mint az egyre népszerűbb feketezenének. A Jazz, a Blues, és a Soul kezd a fehér emberek kedvencévé válni, és eldobva gátlásaikat, az emberek egyre bátrabban keresik fel az olyan bárokat, ahol színesbőrű előadók lépnek fel. Érdekes, hogy pár hónap milyen mélyen át tudja formálni a közvélemény hozzáállását egyes dolgokhoz. Talán minden megváltozhat?
Kit reménykedni kezd, hogy nemhiába szökött el. Kezdett új életet. Talált szerelmet. – De a dolgok sosem ilyen egyszerűek. Titkok vannak minden zugban, és előbb, vagy utóbb mindegyik előkerül.


Share:

péntek

Szökőév - Tizenegy

Szökőév - Tizenegy
This Wheel's on Fire - Ezek a lángoló kerekek

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Hali emberek! Hoztam valami kis újságot, ahol kezdenek kicsit beindulni az események, remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Írjátok hogy tetszett, meg ilyenek. Itt a sztorioldal, ha eddig elszalasztottátok volna az előző részeket. 



Kellemes olvasást!


Most, hogy Kit rendelkezett az első prédájával, aki maga volt a tökéletesség, ő maga is eltökélte, teljessé teszi magához oly közel álló álcáját; elcsábítja. Bökkenő azonban akadt, amint visszatért a többiekhez. Ronnie már lelépett, mosolyt hagyva maga után a többiek arcán.
A fiúk körben ülnek, hangszerüket szorongatva, majd mind lefagynak, mikor meglátják Kitet, vagyis az arcát.
 - Jake – hörögi Levon, maga felé intve. – Pattanj csak ide kisherceg.
A lány hallgat a hívásra, odalép a dobos mellé.
 - Mi az? – kérdezi kicsattanó örömmel, mire Rick hirtelen a háta mögé lép, és ingújába törli a rúzsfoltot, amilyen gyorsan csak lehet. A nagy sietség Ronnie közeledtét jelzi. Máris ott áll az ajtóban, a színpad felé mutatva.
 - Gyerünk bébik, itt az idő – tárja szét kezét, és mindenki álmosollyal indul el, míg Levon sebesen Kit fülébe súg.
 - Felejtsd el Ingridet, amilyen gyorsan csak tudod! Ő Ronnie rózsája – vág komoly arcot Levon. Még sosem volt ilyen rémisztő. Megragadja a kisherceget, majd a Hawk elé tolja.
 - Na fiacskám, te jössz! – jelenti ki, majd hezitálás nélkül kilöki a színpadra, a tengernyi ember tekintetének gyűrűjébe. Se szó, se beszéd, Kit ki lett tessékelve előre. Semmi figyelmeztetés, semmi intelem.
Szegény esetlen Jake ott ácsorog a lakkozott padlón, körülötte a rengeteg lány, akik ugyan most egy csípőrázással is elégedettek lennének, Kitty ötlet nélkül rostokol kissé görnyedt pózban. Mire észbe kap, felfogva szerencsétlen helyzetét, reszketve a színpad mellé néz, ahol a fiúk sora bámul rá. Itt az ideje összeszednie magát.
 - Zenélj! – artikulál Robbie, és a lány szívébe bátorság költözik.
Körbe néz, és arcára kacér tekintetet húz. Had lássa a nép azt a szívdöglesztő, zafírkék szempárt. Kiegyenesedik, megvillantja vékony, csinos alakját, majd előhúzza zsebéből a Fendert.
 - Nincsen valakinek egy kalapja? – szól a közönséghez, akik némán bambulnak. Amint elér hozzájuk Kit édes akcentusa lágyszívűen kerül elő a sorok közül egy keménykalap. – Oh, köszönöm! – kacsint a hölgyre, aki felé nyújtja. Maga elé helyezi a kopárkék fejfedőt, majd egyszer végig csókolva harmonikája minden centijét ennyit szól: – Tudják, a megszokás – biccenti előre porcelánarcát, és a tömeg kacaja egészen a Hawk elégedett vigyoráig ér. Karját összekulcsolja, majd bólogat. Eddig a kisherceg előadása kifogásolhatatlan.
Kit megrázza fejét, majd a kopott kalap látványának nyugtató hatására megszólaltatja a csodás Fendert. Minden más hang eltűnik. A süket csend őrjítő vákuumát megtöri a viráglord dala. Sikító bús blues ez, ami annyi fájdalomról énekel. Az otthontalanság zaját a legszebb ruhába öltöztetve idézi az éneke a magányos szájharmonikának. Mintha egy nimfa himnusza szállna a füstben, a kopott klubpincének sűrűjében. Talán így is van.
A téglafalak alatt minden száj tátva ámul, kivéve persze Robbie-é, aki csak büszkén nézi a pacsirta felemelkedését.
Ronnie, a Hawk még csak levegőt sem kap. Képtelen elhinni, hogy a világ legtökéletesebb fiát kapta magához. Ennek a kis hercegnek mindene csodálatos. Valóban, akár egy szobor. Ron kifogta a lottó ötöst.
Eközben Levon a sokasággal ámul, Ricky-vel és Richarddal egyetemben. Ha eddig nem szerették ezt a kis taknyost teljes szívükből, hát mostanra biztosan.
Kit egy számot játszik csupán, de mire a végére ér a kalap megtelik a gazdagok aprójával, és az otthontalanok vagyonával. Eddig még sosem kapott ilyen hatalmas összeget a kis brit suhanc.
Meghajol, zsebébe tömi a borravalóját, majd vissza settenkedik a kulisszák mögé. A klub falai között őrült tapsvihar tör ki.
Kit hátra lépve rögtön Ronnie kezét érzi a vállán.
 - Hercegem, nem mondtad, hogy te ilyet is tudsz – csodálkozik. – Üdv a csapatban! – öleli meg, és már siet is a színpadra. Kivételesen meg kell erőltetnie magát, hogy felülmúlja elődjét. Ilyenre szinte sosincs példa, Hawkból csak egy van. No de Jake Kit eddig még sosem létezett. A csoda felismerése vajon hangsúlyosabb az ismerttel való szembesülésnél?
A zenekar bevonul a színpadra, míg Kit kint fújja ki magát. A zene beindul, és a közönség végkép tombolni kezd. Ám, valami más is kirobbanni vágyik.
Ingrid ugyan eszményi színész, és mindennél jobban tudja lelkesedését elrejteni, azt még ő sem tudná tagadni, jelenleg minden porcikája a kis Kitért kívánkozik. A színpad másik oldaláról nézi a kisherceget, ahogy az levegőért kapkod mosolyogva. A nő egyszerűen túl gyenge hozzá, hogy visszafogja magát. Elindul Kit felé.
Kecses léptekkel közeledik felé, és a cipővének kopogása új ütemet ad a színpadon zajló dalhoz. Tömény erotika száll ebből a rózsából. Nyílt titok, hogy egy férfi sem tud ellenállni neki. Levon, Rick, Robbie, Richard mind a bűve alatt állnak, de Ingrid éppen Kit varázslata miatt baktat felé, mindenre készen.
Ahogy a két tekintet találkozik, nincsenek szükségek szavakra. Ingrid némán esik Jake karjaiba, aki azonnal megcsókolja, majd felülteti az egyik erősítőre, hogy a rózsa combjai körbe öleljék derekát. A nő olyan heves, hogy Kit nyugodtan teszi hátra kezeit, a többi nem rajta múlik. Az egész olyan, akár egy álom. Jake abszolút kiteljesedése. Csak egy baj akad. Levon kivételesen nem viccelt.
 - Igen, köszönjük! – hajt fejet az első szám befejeztével a Hawk. – Ugyan kicsit szégyellős, de az imént nem mást hallottak, mint Jake Kitet, a brit csodagyereket! – mutat oldalra, mikor meglátja új fiacskáját a rózsája szájában. Szoborrá válik egy pillanatra, csak míg a banda is odales, aztán haragosan indul el, a mikrofont a földre dobva. A ricsajra Kit is felkapja tekintetét, majd csak annyi ideje marad, hogy Ingrid elé állva hárítsa a rámért ütést. Élete első monoklija. – Te kis takony – szalad ki a Hawk száján, majd felbőszülve csap le újra, de ezúttal Kitty fel tudja emelni kezét. – Én megöllek! – forog vérben Ron szeme, de többször már nem érhet a kisherceghez, mert Robbie meg Levon rávetik magukat. Próbálják visszafogni. Eközben Rick Kit elé lép, Rich meg a közönséget csitítja. – Nem, nehogy már ti fogjatok le! Mindent nekem köszönhettek kis szarosok – üvölti Ronnie ingerülten. – Te kis buzi, hogy vagy képes rámászni egy terhes asszonyra? – harsog rángatózva, mire Ingrid is felkiált:
 - Az előbb majdnem megütötted a terhes menyasszonyod te elmebeteg! És még csak nem is vagyok az. Ki akarna gyereket egy ilyen idiótától, aki minden nap újabb cafkával csal meg? – szakad ki belőle, és máris leesik róla az álarc. A rózsa könnyezni kezd, ami lemossa róla a szépséget. – Rohadj meg Hawkins! – fut el a nő, és senki nem is megy utána.
 - Hülye kurva! – lép hátra sértődötten Ron, így a két srác elengedi. – Basszátok meg mind – csap a levegőbe.
 - Nyugi már! – csitítja halkan Lee.
 - Hihetetlen, hogy mekkora arca van ennek a kis banánhéjnak. Gyere Kitie! Intézzük el mi ketten! Legyél férfi! – ingerli a Hawk a lányt. Ő megtörli vérző ajkát, majd kiegyenesedik.
 - Jó.
 - Nem már Kit – néz rá Robbie nyugtatóan.
 - Ne játsszátok már a gyereket. Bocs Ronnie, de Ingrid egy céda, Kit meg egy sármos kisherceg. Nincs ebben semmi – fogja le a Hawkot Levon.
 - Oké, nyugodtan be lehet vallani, ki nem feküdt le ebben a kicseszett porfészekben a menyasszonyommal? – nevet őrülten. – Ó, szóval mindenkinek megvolt. Isteni.
 - Hagyd már abba a cirkuszt! – ered el a dobos hangja. – Nyugodj le a picsába, nem történt a világon semmi.
 - Csak irigy vagy – csúszik ki Robbie száján óvatlanul.
 - Mi? – kerekedik el Ron szeme. Most aztán semmi esély rá, hogy befejezze. – Mit mondtál kicsi Robertson?
 - Azt mondtam – súgja. – Azt mondtam, hogy kibaszottul irigy vagy rá. Neked két kúrva évig kellett imádkozni Indrignek, Kitnek ez tíz percbe telt. Arról nem is beszélve, hogy ő kölyökként ezerszer tehetségesebb, mint ami te valaha is leszel. Ennyi idős vagy, és nézd meg hova jutottál – mutat körbe. – Egy kis piszok hely, ahol éppen egy gyereket akarsz elverni, aki minden csak a te súlycsoportod nem – szavalja. – Szánalmas vagy, Ronnie Hawkins.
Levon, Rick, Manuel, sőt még Kit és a közönség is érzi, hogy ezzel a kedvenc tanítvány most végképp kihúzta a gyufát. Ron valószínűleg nem nyugszik, amíg meg nem öli. Egyszerre hárman ugranak rá, de ő odébb lök mindenkit, és ráveti magát a gitárosra. Az ütései lángolnak a haragtól, és Robbie túl sokat nem is tud ellenük tenni. Próbál kikúszni Ronnie szorításából, de csak azt éri el, hogy leessenek a színpadról, ahol aztán az egyoldalú verekedés tovább folytatódik. Végül a tömegből előugrók, választják szét őket, pont amikor ideérnek a rendőrök, akiket a bártulaj hívott pár perce.
A banda hiába próbálja magyarázni, hogy nem történt itt semmi, Robbie véresre vert arca nem erről árulkodik, ahogy a Hawk törött orra sem. Kit ehhez képest még könnyen megúszta. Arról nem is beszélve, hogy a rendőrök addig erősködnek, míg mindkettőjüket be nem viszik. Betuszkolják őket a rendőrautóba, bilinccsel a kezüken, természetesen. Még az arcukat sem törölik le, de a kivételes ékszer máris a csuklójukat ékesíti.

A kocsi szűk, és hányásszagú. Ronnie rá sem bír nézni kis tanítványára, ahogy az se rá. Csak szégyenkezve tűrik a rájuk mért büntetést. Előttük a két rendőr meg csak Sinatráról tud beszélni. Ennél pocsékabb estét el sem tudnának képzelni.
 - Sajnálom öcsi – szólal meg végül Ronnie sértődötten. – Azt hiszem igazad volt. Egyből beleszerettem abba a kölyökbe. Inkább voltam a nőmre féltékeny, mint rá – nyögi ki, és Rob nevetni kezd.
 - Bocsi az orrodért – motyogja a gitáros.
 - Ugyan már, ez lesz az új szexepilem – rázza fejét a Hawk, és a kis Robbie megint kacag.
 - Meg akarom dugni.
 - Mond, hogy Kitie-t és nem az orrom.
 - Kitet.
 - Nem vagy vele egyedül. Rick is úgy néz rá, és még Levont sem láttam buzibbnak, pedig már jó ideje ismerem. Azt ajánlom húzz bele – mondja Ronnie az éjjeli utakat kémlelve. – Mondjuk én a csajokat jobban komálom, de van ebben a kölyökben valami különleges. Én is meghúznám. Akkor éreztem ilyesmit utoljára, mikor először találkoztam Ingriddel. Egy falusi kávézóban, ahol semmit se lehetett látni a füsttől. Ő bezzeg kitűnt mindenhonnan. Éppen egy ékszerkereskedő menyasszonya volt, és az istenért sem akart eljönni egy koncertemre sem. Emlékszem, heteken át ittam azt a szaros kávét, mire végre igent mondott. Azt hiszem szerettem – vallja. Mintha csak így nyerhetne bocsánatot.
 - Ne szívd mellre, de szerintem csak játszott veled. Richard még decemberben lefeküdt vele, de még semmit nem dugdosott annyira, mint Ingrid bugyiját – feleli Robbie, és Ron nevet.
 - Hát, ez nem lep meg. Ez a nő a csillagokat is lehazudta nekem. Sejtettem, hogy nem terhes, csak többet akar velem lenni, de ez akkor is túlzás. Ne szeress olyat, aki nem szeret viszont, mert ez lesz a vége. Megjegyzem Ingrid szájában Kit nem tűnt úgy, mint egy homokos – húzza a száját a Hawk.
 - Rick megcsókolta.
 - Mi a szar? – kapja fel fejét az énekes. – Hát ez nem tudja a gatyájában tartani a farkát. Tudtam én.
 - Csak kedves srác, annyi. Én meg inkább önző – grimaszol.
 - Ezt szeretem benned. Cserkészd be, és kész. Nem kell ezt annyira túlgondolni. Szerezd meg az, ami kell, és kész. A francnak kell a sok álnevetés, meg hamis szerelem – sóhajt. – Ha pasival kellett volna lennem, én sokáig téged választottalak volna. Talán még most is.
 - Tudom – válaszolja Robbie kissé bűnbánóan. – Azt hiszem én is jobban szeretlek téged, mint egy sima példaképet, de Kit – csuklik el a hangja. – Kit egészen más.  

A buli végül elmaradt a L’omar’s falai között. A tömeg mégsem volt csalódott, mikor távozott. Ugyan a dráma drámai volt, de Kit előadásáért megérte végig ülni. A különleges zene életet ad.
A banda csalódottan pakolt össze, majd vonult vissza a hotelba. Nem nagyon beszéltek. Csak Rick ápolta Kit szemét. Beköltözött Robbie ágyába, és nem is engedte el. Nagyon sokáig. Tulajdonképpen nem meglepő, hiszen még nem is tudta rendesen üdvözölni. Kitty meg egykettőre el is kábult Ricky-től, ahogy az lenni szokott. Szerencsére Levon megóvta Kitet a basszusgitáros túlzott közelségétől, de ettől függetlenül az éjszaka csigalassúsággal haladt tovább. Még a szemüket se tudták lehunyni. Ugyan Ronnie néha beült a börtönbe ilyen kis apróságok miatt, ilyen csúnyán még senkivel sem veszett össze. A fiúknak attól kellett tartani, a banda talán örökre feloszlik. Bár a nagyobb baj csak egy reggeli telefonnal érkezett.
 - Srácok. Szarban vagyunk – lép be Lee zaklatottan a szobába, ahol ott ül körben mindenki. A vészjósló hangra szinkronban felkapják a fejüket. – Most nem fogják őket kiengedni.
 - Mi? – horkan fel Richard. – Eddig egy éjszakánál tovább nem tartották benn Ront. Robbie meg még sosem került oda – magyarázza, de Lee csak rázza a fejét.
 - Ezúttal olyan csúnyán szétverték egymást, hogy nem ússzuk meg ilyen könnyen. Ezer dollár az óvadék összesen. Ennyit az életben nem tudnánk összeszedni. Baszhatjuk – fordul meg hirtelen, majd erősen a falba üt.
 - Lee – súgja Kit, majd üres tekintettel bámul maga elé. Döntenie kell. Vajon mi fontosabb neki? A saját biztonsága, vagy Robbie-é? Talán elérkezett az a perc, amikor valaki másért kell tennie valamit? A fejében érdekes módon nem kavarognak kérdések, jól tudja mit kell tennie. 

Share:

kedd

Szökőév - Tíz


Szökőév - Tíz
Ring Your Bell - Csengesd csengőd

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Üdv! Ezt majd később megértitek. Hát íme újabb fejezet, mert zajlanak a dolgok. Új szereplők, meg ilyenek. Hajrá. Itt a sztorioldal, ha eddig elszalasztottátok volna az előző részeket. Viszlát!



Kellemes olvasást!


Egy zárt ajtó rengeteg dolgot jelenthet, akárhol van, akárhogy néz ki, akármit rejt. A legtöbben úgy emlegetik, hogy egy becsukódik, a másik már nyitódik, de ezesetben ezt nehéz lenne így megfogalmazni, hiszen csak a kintiek számára tűnik az ajtó zártnak, belülről könnyen kinyitható. A kérdés annyi, hogy az a kettő tényleg ki akar-e menni rajta, vagy sem.
A faberakás hangosan csattan, majd a megviselt zár is nyikorog. Kit azonnal hátra kapja fejét.
 - Mit csinálsz? – mered a lány kérdően Robbie-ra, aki csak öntelten grimaszol.
 - Semmit – motyogja, akár egy kisfiú, aki éppen valami csintalanságra készül. Pont olyan, mint amilyennek Levon leírta. – Csak nem akarom, hogy zavarjanak, pihenj nyugodtan. Biztosan elfáradtál – szavalja Rob kacér vigyorával, majd a szoba hátsó részére mutat. – Ott a fürdő.
 - Á, most inkább nem, Baltimore-ban mást sem csináltam, csak áztattam magam – próbál Kit gyanakodva átlátni a gitáros tervén. – Tudod Levonnal nagyon közel kerültünk egymáshoz – húzza össze szemét, hogy kínozza Robbie féltékeny természetét. Ő persze összehúzza száját, majd közelebblép az ágy mellett ácsorgó Jake-hez. 
 - Nem kell megjátszanod magad, tudom, hogy csak el akarsz csábítani – forgatja szemét mosolyogva, amivel megidézi Kit mézédes kacaját, aminél szebbet még sosem tapasztaltak ezen hotel falai. Nem is csoda, hogy Robertson újra kisfiúnak érzi magát, aki éppen az első nagy szerelmet tapasztalja meg, szűzen, és ártatlanul. – Feküdj csak le, ebédig úgysincs semmi dolgunk.
 - Jó – bólint Kit, majd lassan leveti vastag ruháit, áldva a reggeli gondolatot, miszerint a férfiaságára utaló zoknit igenis be kell rakni az alsónadrágjába. Addig vetkőzik, míg csak az említett alsó, és egy pamutpóló nem marad rajta, majd lassan bebújik a Rob melletti ágyba, a szaténágynemű kellemes anyaga alá.
Eközben Robbie is leveti magáról dzsekijét, mialatt Kit látványában gyönyörködik. Egész eddig észre sem vette mennyire hiányzott is ez neki.
Kit vékony lábai, karcsú teste, és azok a rettenetesen olcsó ruhák, amiket képes felvenni, mind csak őt jellemezték, legalábbis Robbie ha bárki máson látná, egyből Jake-re gondolna. Túl sokat gondol erre a kis brit mócsingra, be kell látnia.
Mély levegőt vesz, és odalép a szomszédos ágy széléhez, hogy egy pillanatra megízlelhesse azt a különleges illatot, amit még a hotel pézsmaszaga sem képes elnyomni. Ahogy az orrát csiklandozni kezdi a várva várt érzés, képtelen visszafogni magát, közelebb hajol Kithez. Már el is bóbiskolt, de ez sem tudja megállítani Robbie-t. Ahogy közeledik, egyszerre kopogás hallatszik az ajtó túloldaláról. Sebaj, ezért van a zár.
 - Elnézést! – szólal meg egy erőtlen női hang.
Robertson elégedetlenül sóhajt, majd sértődötten nyit ajtót, félbehagyva valami sokkal fontosabbat.
 - Mi van? – morogja durván, mire két fiatal csinos lánykát pillant meg.
 - Elnézést – mosolyog az egyik. – Bocsánat a zavarásért, de a halban láttuk azt a szőke fiút, és az a másik férfi azt mondta jöjjünk fel autógrammot kérni – csiripeli, és Robbie kénytelen elnevetni magát. Ronnie megint alkotott.
 - Sajnálom, de éppen alszik – próbál a gitáros arcára komolyságot erőltetni. – Viszont megvárhatjátok, ha akarjátok.
 - Igen! – virul a beszédes kislány, míg a másik a vállát bökdösi.
 - Ne már, az öreg is jól nézett ki – súgja halkan, mire az első komoly arccal vág vissza.
 - Megvárjuk – feleli hangosan, míg a másik csak kelletlenül összekulcsolja karját, egészen amíg hátulról valaki ki nem szól. Kit.
 - Kik azok? – szólal meg a kisherceg aranyos brit akcentusa, mire a morcos lány ábrázata megenyhülni látszik. Arcára pír ül amint megpillantja az ágyból kócos hajjal kihajoló Kitet Robbie mögül.
 - Két aranyoska akar tőled autógrammot – bólint a gitáros befelé, mire a lány már dől is vissza a puha párnájára. – Na gyertek! – invitálja be a két kis vendéget Rob, és azok félénken beljebb sétálnak.
Kitty az ágyába dőlve fekszik, mire a szószátyár lány az orra alá dugja a papírt meg a tollat, természetesen vigyorogva. A kisherceg semmitmondóan kezébe veszi, majd azon kapja magát, hogy elsőbetűként a M-et írta. Gyorsan átírja, így a lapon végül Jake Kit szerepel.
 - Köszönöm! – tépi ki a kezéből a lány. – Egyébként Renee vagyok. Te meg Jake – vigyorog hadonászva.
 - Örülök, hogy megismerhetlek! – válaszolja a viráglord, mire Renee, a hangos mustársárgahajú lány elpirul. – Te nem kérsz? – néz a másik hölgyeményre, aki képtelen szóhoz jutni. Még Kit látványa még bőven sokkban tartja. – Öhm, oké – motyogja, miközben Robbie-ból néha-néha kiszalad néhány kacaj.
 - Ő Daisy.
 - Daisy, aki nem kedvel engem. Ezt megjegyeztem – ironizál, míg az említett göndör, barna szépség csak arcát fogva rázza magát. – Örültem hölgyek! – int végül Kit, és Robbie kikíséri őket. – Viszlát! – köszön el a kisherceg illedelmesen, mire az ajtó záródása után Rob csak a fejét fogja.
 - Ugye tudod, hogy bármelyikük egy szóra szét tette volna a lábát neked – jegyzi meg értetlenül. – Csak játszod itt az elérhetetlent, mikor mindenki utánad fut. Én azt hiszem nem értelek – ül le közvetlenül Jake ágyára.
 - Miért, te sem feküdtél még le pasival – vágja rá a lány forgolódva.
 - Ez nem ugyanaz. Egy fasziba szerelmesnek kell lennem hozzá – rázza a fejét a gitáros.  
 - Na, nekem is egy csajba – sóhajtja válaszul.
 - De ezek szerint pasiba nem? – vigyorodik el Rob a hátára csapva.
 - Ki tudja? – mosolyodik el Kit is, mire Robbie egy mély levegő után csak ennyit felel:
 - A helyedben nem mondanék ilyeneket, mert a végén Rick itt terem, és nem kérdez többet.

Ronnie az ebédet már díszöltözetében, vagyis kedvenc halszálkás öltönyében várta Levonnal, mégpedig az utca másik oldalán fekvő olasz étteremben. Az egész városban itt készítették a legjobb tésztákat, amiknek Ron titokban hatalmas rajongója volt.
A többiek ezzel szemben a szokásos szakadt ruháikban érkeztek. Először Richard, aztán Rick. Ez utóbbi idegesen, elfeküdt nyakkal rontott be az ajtón, a többieket keresve. Zaklatott tekintetével rögtön elárulta Ron előtt a Kithez fűződő kényes érzelmeit.
Persze Lee rögtön csitítgatta, és megnyugtatta, a lány is itt van valahol. Ehhez képest Ricky a kisherceg érkezésére már teljesen zilált. A haja kócos, arca vörös. Ettől függetlenül amint Kitty belép a kis vendéglő csilingelő ajtaján, a szívét melegség borítja el Rick láttán. Elmosolyodik, míg a basszusgitáros rögtön felegyenesedik. Mintha csak ők ketten lennének az egész étteremben, senki más.
 - Ülj le kölyök, később még köszönhetsz neki – húzza vissza a székre Ron egy mozdulattal Ricky-t, míg Robbie és Kit odaérnek a piros-fehérkockás terítővel fedett asztalhoz. Természetesen Ronnie ül középen Lee-vel, tőle jobbra a megilletődött basszusgitáros, balra Manuel, aki látszólag azt sem tudja mi folyik körülötte. Rob és a kisherceg szemben ülnek le a Hawkkal, aki elégedetten néz ismét végig legújabb szerzeményén. Dagad a gőgtől, hogy egy ilyen fiúcskát sikerült megszereznie magának, de egyben büszke is kedvenc tanítványára, Robbie-ra, amiért felfedezte ezt az angol csodát. Egyszóval jobb már nem is lehetne a helyzet. – Na? – szemez Ronnie Kittel. – Hogy tetszik Cleveland?
 - Nem rossz – feleli a lány semmitmondóan.
 - Tetszett a két kis ajándék, amit reggel küldtem? – kacsint a Hawk, de Kitty kénytelen mosolyogva lehajtani fejét.
 - Kit nem az a fajta – feleli helyette Robbie.
 - Micsoda pazarlás – mogorváskodik Ron. – Mindegy. Egyetek sokat, este már fellépünk valami kis klubban – nyom egy bő köteg pénzt az asztalra a kabátjáért nyúlva.
 - Te nem maradsz? – néz fel Rick.
 - Nem, el kell mennem a rózsámért. Megígértem neki – hadarja sietősen, majd mielőtt az ajtó felé lépne megtorpan Kit mellett. – Hm, már alig várom, hogy megmutassalak neki – harap ajkába, és kilép. Ezután a lány már végképp nem tudja mire gondoljon.
Miután a Hawk végleg eltűnik a látókörükből a kisherceg a többiekre néz, és kérdően szuggerálja ki belőlük a választ, pontosabban Levonból. 
 - Ne aggódj, majd este megérted – nyög oda ennyit a dobos legyintve, mire Ricky hirtelen feláll. Újra. – Nyugi haver, egy méterre van tőled – emeli fel kezét Lee védekezően.
 - Franko, tudnál pár percet várni a Rómeó szereppel? – szól Robbie, és mindenki nevetésbe kezd, ahogy az lenni szokott. Mégis, a kacagások közül kihallatszik Kit mézédes hangja. Ez még szebbé teszi az egészet. Valamiért mindenkinek mosolyognia kell, ha a kölyökre néz. Nem is csoda, hogy nem tudnak megválni tőle. Ez már csak így megy, ha egy gyémánt kerül a kövek közé. Ki ne akarna egy ilyen fénylő csodában gyönyörködni?
Miután az felemésztik az olasz étterem minden kínálatát, és elfogyasztják azt a rengeteg alkoholt, amit a pincér eléjük rak el is indulnak vissza. Egyedül azt a süteményt viszik magukkal, amit a hatalmas számla felhalmozásáért grátiszba kapnak. Ez az egyetlen az étlapon, ami ki tudja miért, de nem olasz. Eredeti amerikai sütemény, csokidarabokkal. Nem túl bonyolult, sőt kifejezetten egyszerű. Ezért is szereti mindenki.
A hotelben már felkapcsolják a világítást, mire a banda befut, és már indulhatnak is öltözni, szóbáról szobára. Rick szerencsétlenségére Kit ezúttal Levonnal megy el, ugyanis neki van a legkisebb termete, ezért csak ő tud ruhát kölcsönözni neki.
Lee szobája sokkal kisebb, de stílusában nem különbözik semmiben Robbie-énál. A falakon ugyanúgy rózsás tapéta, a bútorok is újak, míg az ágyat szatén ágynemű fedi. Mégis hatalmas a különbség. Itt a levegőben Levon illata száll. 
 - Dobd le magad kisherceg – utasítja a dobos, míg a szekrényéhez lép. – Nézzük, melyik a legkisebb – tűnődik magában. Eközben Kit az ágyon heverészve nézeget. – Meg is van – kiállt fel. – Ezt már évek óta nem hordom. Pont jó lesz rád – dobja oda a lányhoz. – Rajta, próbáld fel!
 - Mivel más választásom nincsen, nem hiszem, hogy szükséges – húzza cserfesen a száját Kitty, mire Levon arcára csodálat ül.
 - Nem gondoltam volna, hogy szégyellős alkat vagy – morfondírozik. – Vagy csak Ricky előtt akarod átvenni? – nevet.
 - Pofa be – vigyorog a lány, majd álsértődötten kimegy. Valamiért Lee mosolya azután sem tűnik el, hogy Kit már rég kiment. Ki érti ezt?

Este a pár sarokkal távolabbi klubba mindenki díszöltözetben érkezik. Ez a L’omar’s. Egy apró kis csehó a sarkon, ahová egy lépcsőn lefelé vezet az út. Nem túl bizalomgerjesztő, de annál hangulatosabb. Igazi Rock ’n’ Roll bár téglafalakkal és öregedő, kétszínű poszterekkel. A bent lévő emberek vagy öltönyben vagy szőrmében vannak, míg a színpadon inges, kócos fiatalok zenélnek. Ezúttal a fő vendég nem más, mint a világhírű Ronnie Hawkins, aki megjárta már egész Amerikát, Angliát és Kanadát. A vendégek száma meghaladja az átlagost, a legelső sorban a Mornin’shine Hotel tulajával. A mai műsor nem is áll másból, mint Perkins számokból.
Hátul, a kulisszák mögött még csak Ronnie várakozik az egyik öltöző tükrénél időzik. Egy idő után megunva a várakozást kimegy, és magára hagyja rózsáját.
A magányos, bíborvörös virágszál tündökölve támaszkodik a lakkfekete zongorára, míg egy szipkán keresztül szívja hosszú cigarettáját. Unatkozik. Egy régi Edith Piaf dallamot dúdolgat. Azok illenek az ilyen csodálatos ékeihez a természetnek. La Foule.
Eközben Kit a többieket nézi, ahogy hangolnak. Robbie a gitárját, Levon a dobjait, Rick a basszusgitárját, és Richard a kiszongoráját próbálgatja. Kitty meg csak ül katonásan egy apró széken, zsebében a Fenderjét szorongatva. Nem tudja, hogy elő kellene vennie, vagy sem. Mit is várnak most tőle?
 - Hé Kit, szólnál Ronnie-nak, hogy megvagyunk? – szól oda Manuel, és Jake kapva az alkalmon már ugrik is. – Azt hiszem, hogy a hátsó szobában van.
A kisherceg elindul, és ahogy az lenni szokott, el is véti az utat, így elkerüli a Hawkot, nem úgy, mint a szobát. Benyit a sötét térbe, ahol egyetlen lámpa ég egyenesen a koromfekete lakkzongora fölött. Így pillantja meg először azt a magányos rózsát. A világ legeslegszebb rózsáját.
A bokája köré vékony, Budapestmintájú bőrcipő fonódik, ami fölött hamvas harisnya öleli át karcsú, formás lábát. A törékeny testét egy éjvörös ruha takarja szorosan, ami láttat minden csodálatra méltó testrészt. Ugyanez a bűvös szín borítja kerek ajkait, amikhez nyerszölden világító szeme társul, ami végül elvonja a figyelmet minden másról, még a koromfekete hajáról is, ami kerekded hullámokban omlik vállára.
Ő a leggyönyörűbb nő, akit Kit valaha látott. Nem holmi kislány, egy igazi díva. Máris teljesen beleszeretett. Egy szempillantás alatt.
 - Üdv – köszön Kit bevetve a legvonzóbb akcentust, amit valaha ki tudna játszani, míg fél kezével az ajtógerendának dőlve támaszkodik. A rózsavirág lassan fordul felé kifújva a füstöt tüdejéből, majd ahogy megpillantja a kisherceget megilletődötten elmosolyodik.
 - Helló – feleli finom hangon, és újra a szipkájába szív.
 - Ronnie-t keresem – folytatja Kitty, míg közelebb lép lomhán.
 - Pár perce ment el – méri fel a nő Jake minden porcikáját, majd arcára elégedettség ül ki. – Ingrid – nyújtja ki kecsesen kezét, mire a kisherceg egy gyengéd csókot ad rá.
 - Jake Kit. Örvendek – néz csábító szemekkel, majd megfogva a nő kacsóját maga felé húzza. Végignéz a szelíd, szinte láthatatlan ereken, amik felfutnak Ingrid karján, miközben az ujjával finoman simítja őket. A rózsaszál térdei remegni kezdenek. – Biztosra veszem, hogy táncos vagy – súgja halkan, és felcsendül az a vidám kacaj, ami csak még ellenállhatatlanná teszi.
 - Ne bolondozz fiatalember! – teszi le a cigarettát, majd megérintve Kit könyökét közelebb húzza magához. – Had segítsek! – rebeg, majd apró, hegyes ujjaival megigazítja a viráglord szalagját a gallérja alatt. Eközben Kit képtelen visszatartani kezét, ami akaratlanul is Ingrid derekán köt ki. Most először érint meg valakit így, és cseppet sem bánja, hogy Ingridet.
 - Köszönöm – motyogja Kitty, és a rózsavirág kezei végig csúsznak a mellkasán. Egy-egy.
 - Hány éves vagy fiúcska? – kérdi szenvedélyes hangon.
 - Mit szeretnél, mennyi legyek? – feleli sejtelmesen, és Ingrid elmosolyodik.
 - Tudod én nem vágyhatok semmire – grimaszol, játszva kerek ajkaival. – De mi ketten jóbarátok leszünk. Tudom – mosolyodik el Ingrid, majd tenyerét Kit csupasz nyakához érintve még közelebb vonja. Egy édes kis puszit nyom Jake arccsontja fölé, ahol ottmarad az éjvörös rúzsfolt. Utána a rózsaszál mélyen Kitty zafírkék szemébe néz, és ajkait szétnyitja csókra várva, de Jake elég agyafúrt ahhoz, hogy csak egy puszival viszonozza ugyanazt. Ingrid arca belepirul a meglepetésbe.
 - Viszlát! – hátrál Kit, és a virágszál szíve hangosan ver.
 - Viszlát! -  köszön el, mikor a viráglord távozik.

Share:

vasárnap

Szökőév - Kilenc

Szökőév - Kilenc
Across The Great Divide - Keresztül a nagy vízválasztón

The Band * RPF * Novel * Hurt/Comfort * A/A * Suspensive * R * Zene 

,,Egy februári napon Kitty végre megteszi azt, amire már hónapok óta készült, elszökik Manchesterből. Leborotválja hosszú, szőke haját, a fejére kalapot húz, és a fiatal vándorfiú szerepében tetszelegve repül egészen New Yorkig. Otthontalanul vág neki új életének tervek nélkül, de reményben úszva. Útja során végül egy folkot játszó zenekar mellet köt ki, akik érthetetlen okból kabalájukká fogadják, anélkül, hogy tudnák, Kit Moon igazából lány, nem csak egy brit suhanc fiúcska."

Sziasztok! Tudom, most viszonylag sokat kellett várni erre a következő részre, és sajnos a tizedikre is kell majd egy kicsit, azért remélem nem bánjátok annyira. Itt a sztorioldal, ha eddig elszalasztottátok volna az előző részeket.



Kellemes olvasást!

Március 2.

(…) Néha csak elgondolkodom, hogy miért vagyok ott, ahol. Ma este is így tettem, de valamiért nem estem pánikba, ahhoz képest, hogy hová keveredtem. Az otthonom ott van, ahol éppen vagyok, ezért már nem tud szinte semmi sem megijeszteni. Amint erre rájöttem, mintha a kétségeim is eltűntek volna. Örülök, amiért Levon meg a többiek elhívtak magukkal. Talán így nem leszek egyáltalán magányos, és Clevelandig talán a régi nevem sem fog elérni. Ha jobban belegondolok, sokkal szívesebben megyek oda, mint maradnék New York-ban. Sokkal barátságosabb helynek tűnik, ahogy Lee leírta. Persze főleg Kanadáról mesélt, rengeteget. Meg is jött hozzá a kedvem, hogy egyszer oda is elutazzak. Most már semmi sem köt láncra. Se a félelem, se a honvágy.
Már ezerszer bocsánatot kértem Lee-től, amiért leszálltam a vonatról, de ő szinte leszidott érte, amiért erről fecsegtem. A lelkemre kötötte, hogy csak rosszul éreztem magam, mikor mindketten jól tudjuk, nem erről volt szó. Közel sem. Nem gondoltam volna, hogy pont ő jön utánam.
Szerencsére még volt pénzem egy hotel szobára itt Baltimore-ban, és a jegyeinkkel holnap délben felszállunk a vonatra, aztán irány Cleveland. Fogalmam sincs hogyan tudok majd Robbie szemébe nézni. Valószínűleg nagyon mérges rám. Okkal. Ricky meg félt.
Már megbántam, hogy leszálltam. Ha kicsit erősebb tudok maradni, talán nem kellene emiatt aggódnom. Minden esetre Levon alig bír leszállni rólam, és folyamatosan csajozási tippeket kér, nehezen bírok vele.

 - Mit csinálsz? – fordul az ágy szélére Lee, a könyvét szorongató Kitre nézve. – Az egy napló?
 - Azt hittem, már alszol – csapja össze a kötetet a lány, majd gyorsan eldugja.
 - A vonaton aludtam, szóval most nem megy – nyújtózkodik ki a fiú. – Te nem vagy álmos? – dörzsöli meg megfáradt szemét, de Kit csak megrázza a fejét. – Kérdezhetek valamit? – komolyodik kissé el Levon rekedt hangja.
 - Felőlem – veti oda Jake lazán.
 - Te buzi vagy? – Némul el Lee. – Mármint buksz a faszikra is? – bámul a plafonra, míg Kit csak zavarodottan húzza össze magát.
 - Ha azt mondom igen, te is meg akarsz majd dugni? – feleli a lány félénken, mire Levon hangos nevetés helyett csak hallgat. Még csak meg sem moccan. Kitnek ötlete sincs mi járhat a másik fejében. – Mondanod kellene valamit.
 - Lehet – mormolja sejtelmesen, miközben a lány tekintetét fürkészi. – De tudod, a magam fajták fűt, fát megdugnak – grimaszol, mire Kit elneveti magát. – De azért szeretem a melleket. Ah, a legszebb dolgok a világon – nyögi boldogan, és Kit belepirul Levon megszállott sóhajtozásába. Feltűnően. Lee ránéz, majd kacéran elneveti magát. – Olyan kis fiatal vagy még, alig merek beszélni előtted. Emlékszem, Robbie is ilyen kis ártatlan volt eleinte – vigyorog. – Nem tudnád elképzelni, de szétálló fogai voltak – kezd el mutogatni, mire a lány képtelen visszafogni kacaját. – Már tizenhat éves volt, de alig nézett ki tizenháromnak. Akárhová mentünk, őt sehová sem akarták beengedni. Akkora kis zokni volt.

Március 3.

Levon egészen más, mint aminek gondoltam. Valójában sokkal kedvesebb, megértőbb, az általa mutatott arcánál. Könnyedén játssza meg magát. Talán éppen ez az, ami megkedveltette velem. Valamiért ő is tudja milyen elszabadulni. Szinte biztos vagyok benne, hogy neki is rengeteg vesztenivalója lehetett. Mintha egy, az enyémhez hasonló lyuk tátongana az ő mellkasán is. Hát, mindenki ilyen? Mindenki sír, ha egyedül van?

A tavasz egy hatalmas viharként szántotta fel a földeket hírével, de arcát még közel sem mutatta. Ahogy a megfogyatkozott folkbanda törött szárnyakkal kel át Cleveland kihalt utcáin, egyikük sem képes megszólalni. Talán a csalódás olyan mélyütésnek bizonyult, hogy a lélegzés most sokkal nehezebb az átlagosnál. Kivételesen tenni kell érte. Semmi sem tűnik ki a lehajtott fejek közül.
A reggeli szél ugyan paskolja a bús arcokat, de a lelkesedés már rég kiveszett belőlük. A jelen pillanatban nem számíthatnak semmi jóra. Ha Levon nem érkezik meg holnap a szerződésük ugrik a kukába, és a jövőjüket is elfelejthetik. Ki bízna meg ezután bennük?
Ettől függetlenül még aggódhatnak is a kis barátukért, akivel ki tudja mi van. Lehet, hogy már meghalt. Ez a gondolat ott kuksol mindegyikőjük agyában, próbálva a felszínre törni. Persze mindhárman csak elfojtják, ezért belülről marja őket. Ezek után nem is csoda, hogy a levegővétel is kihívást jelent. Percről percre rosszabb.
Mire a Mornin’shine Hotel kapuja mellé érnek az összes életenergia elhagyja testüket. De nincs visszaút, be kell menniük, és beszélni. Ugyan mind tudják, ez Rick dolga lesz.
Sóhajtva sétálnak be a halba, ahol Ronnie már ideges ábrázattal toporog. Egy magas, sötét hajú férfi, akinél szívdöglesztőbbet egy anyuka sem látott. Az ajkai, az arca, és az ábrázata egyszerűen csábításra született. Nem is csoda, hogy énekes lett belőle. Az öltönyös férfi egy bálvány minden fiatal srác szemében. Főleg Robbie az, aki képtelen elszakadni a Hawk által láttatott jövőképtől. Most mégsem bír a szemébe nézni.
Ronnie megpillantva fiait elmosolyodik, majd szájából kilógó cigijét odébb dobva feléjük lép.
 - Végre itt vagytok! – közeledik, és karjaiba zárja kedvenc tanítványát, aki éppen csak a földel képes szemezni. – Mi a baj Rob? – érzi meg a levegőben a melankóliát, majd a másik két fiút is vállon veregeti, mikor feltűnik neki a hiány. Egy szőke. – Hol van Levon? – néz körbe. Őt nem hívja se fiának, se tanítványának. Mivel Lee a legidőseb, vele már testvérként viselkedik, sőt…
 - Mi lepakolunk – szorítja meg Robbie Manuel könyökét, majd a recepcióhoz indulnak, míg Ricky szorongó tekintetét próbálja a Hawkra igazítani.
 - Bocs Ronnie, de ma egyikünk sincs túl jól – dadogja félénken, mire a férfi borzolni kezdi szemüvegét egy új cigi után nyúlva. – Levon lekéste a vonatot, mert a barátunk rosszul volt. Nagyon rosszul – vörösödnek kissé el Rick szende szemei, amiket gyorsan megdörzsöl ingujjával.
Ronnie lassan bólogatni kezd, majd mélyen magába szívja a dohányfüstöt. Nem áll jól a szénája, hiszen dobos nélkül nincs fellépés. Nincs show. Nincs pénz. Már így is a turné előlegéből veszi az ebédet.
 - Hát, ez nem túl jó hír – jegyzi meg a száját húzva. – De nem hiszem, hogy a várakozáson kívül bármit is tehetnénk – súgja halkan, majd megcsapkodja Rick vállát. – Menj csak fel te is, pihenjétek ki az utat.

A Mornin’shine egy közepes hotel volt a városban. Nem is olcsó, de nem is drága. Mégis a berendezés, a bútorok elsőosztályúak voltak, ezért is tért ide vissza Ronnie mindig, amikor Cleveland-ben akadt dolga. A kedvenc szobája a főútra nézett, a negyedik emeleten. Máshova nem is volt hajlandó beköltözni. Hogy miért tehette meg ezt? Csak is azért, mert a tulajdonosnál nem élt a földön nagyobb Carl Perkins rajongó. Ezt kihasználva a Hawk nem is énekelt mástól ebben a városban.
Az épület egy régi, apró, húszasévekbeli színházból lett átalakítva, így az akkori sikkes stílus is rajta maradt. A felismerhetetlenségig átépítették, de az ilyesmit nem lehet eltűntetni. Az üvegkapu, a hatalmas hal, és a bársonyszőnyeggel borított lépcsősorok magukért beszélnek. A kellemes légkört a sarkokban fellelhető virágok csak még jobban fokozzák, nem is beszélve az átható pézsmaillatról, ami a falakból árad.
A szobák már az új évtized divatja szerint lettek bebútorozva, de a falakon viruló rózsás tapéták mégis más kort idéznek meg. Ronnie hosszú, és bizalmas kapcsolata miatt, amit a fiúkkal ápolt, úgy döntött, ezúttal mindenkinek külön szobát kér. Mondjuk a hoteltulaj engedménye is közrejátszott döntésében, a lényeg a jóindulat volt. Csak utólag változtatott a kérésén, Robbie telefonja után. Ha most itt lenne, Kit vele lenne egy szobában, de az új ismerős helyett Ronnie csak egy üres szobával szemezhet.
Inkább nem is zavarja fiait, hagyja őket aludni. Ő maga is inkább hamar lefekszik, hogy elhallgattassa azokat a gonosz gondolatokat, amik Levon elvesztésével fenyegetik.
Ez egy hosszú éjszaka mindenki számára. Ha Levon holnap reggel egyedül jelen meg, az már önmagában a vesztüket jelenti, de ha még ő sem érkezik meg…? A bizonytalanság és a félelem ott bujkál mindenkiben.

Mikor az új reggelen a nap legelső sugarai elérik Rick ablakát, ő szinte azonnal kiugrik az ágyból. Még csak az óra felé sem pislant. Felveszi legszebb kék ingjét, legkevésbé szakadt farmerját, és már fut is le a terebélyes halba, hogy a bolyongó füst sűrűje mögül várja a két szőkeség érkezését. Megsem fordult a fejében, hogy Robbie már félórája elindult a vonatállomásra.
Eközben a vonaton Kit és Lee mit sem sejtve a hatalmas aggodalomból vidáman üldögélnek kabinjukban, egy spanyolajkú család gyűrűjében, akikről nyíltan beszélhetnek. Főleg a kövér apa a téma, aki hatalmas szivarját rágcsálva nézegeti a heti újság képeit.
 - Nem is értem, minek nekünk az a többi kis izé, ketten kellene zenakart alapítanunk – nevet Levon hangosan, ügyet sem véve az aludni próbáló édesanyáról, aki méteres szoknyáját használja párnaként. – Lehetne a nevünk Blondies.
 - Persze, két háborodott albínó, akik pénzért még hülyének is tettetik magukat – helyesel gúnyosan Jake arra gondolva, hogy vajon Lee tud-e a szájharmonikájáról.
 - Naná! Egy csomót kaszálnánk vele – kacsint Levon magabiztosan, majd a kocsi folyosóján megpillant pár embert talpig kabátban. – Azt hiszem mindjárt leszállunk – motyogja, mire a spanyol apuka valószínűleg örömmel jelenti ki, hogy a két idegesítő suhanc végre távozik. A család tenyerét dörzsölve nézi végig a két jenki távozását, és ahogy kilépnek, máris rávetik magukat az üres helyekre. Ezt látva Kitnek nevetnie kell, ahogy útitársának is.
Leugranak a lassan sikló vonatról, majd a peronon bámészkodók között indulnak az utca felé. Arra egyikük sem számított, hogy egyszerre Robbie-val találják szemben magukat.
Rob egyedül ácsorog, sápadtan, véznán, lila karikákkal a szeme alatt. Annyira elveszett gondolataiban, hogy először észre sem veszi őket. Csak szoborként mered a távolba. Ez a látvány tőrként hatol Kit mellkasába.
 - Ribi Robertson! – harsogja Levon, mire Rob arca újra megtelik élettel, abban a pillanatban, ahogy oldalra fordulva megpillantja a sértetlen, pirospozsgás Kitet. A szikla leszakad szívéről, és most először újra friss levegő éri tüdejét. Képtelen tekintetét levenni a kishercegről, akinek ismét nőtt valamennyit a haja. Még akkor sem mozdul, mikor Lee már a hátát paskolja. Csak mosolyog. Lélegzik.
Kit hosszú idő óta úgy érzi hazaért.
Közelebb lép Robbie-hoz, majd belemarkolva dzsekijébe magához húzza, míg a fiú lehajtja hozzá fejét. Életében először nem törődik azzal, hogy elárulták, vagy elhagyták. A megbocsátás olyan könnyen előtört belőle, mint még soha. Nincsenek kétségei, végre talált valami olyan dolgot, ami különlegesebb az összes blues számnál.
 - Na gyerünk csibéim, vagy Ronnie bácsi hamarosan szívrohamot kap.
Most már hárman indulnak tovább, és Levon másról sem tud beszélni, mint a spanyol apukáról, akinek a kezén több szőr volt, mint az ő testén összesen. A vonzó téma ugyan nevetésre bírja Robertsont is, de jelenleg másra sem vágyik csak Kit közelségére. Legszívesebben el sem eresztené magától. Őszintén kezd egy bilincsen gondolkozni.
Ahogy elérnek a hotelig, a halból már látni lehet Ronnie-t, amint zaklatottan sétálgat jobbra-balra. Valószínűleg azért aggódik, mert már a gitárosa is eltűnt, nem csak dobosa. Szerencsétlenségére a lehető legrosszabb társaságot kapta maga mellé, hiszen Rick félájultan hever egy fotelben. Alszik. Levon vidámabb fogadtatást el sem tudna képzelni. Elégedetten sétál be, majd fogja hirtelen meg a Hawk vállát.
 - Ennyire hiányoztam, drága? – súgja a férfi fülébe, aki kacéran elvigyorodik, majd gyorsan megöleli barátját.
 - Ennyire, idiótám! – szorítja meg erősen, és Lee kacagni kezd. – Na és hol a kis Adonisz, akiről meséltetek? – teszi hozzá, és Kit szorosan Robbie mellett rostokolva pillantja meg először Ronnie-t.
A férfi elképedve lép melléjük, és tenyerét a szája elé szorítva ámul a kisherceg szépségén. A csodálat azonban kölcsönös, hiszen Jake sem találkozott eddig olyan vonzó illetővel, mint a Hawk.
 - Jónapot! – köszön a lány mézédes hangján, és Ronnie méginkább ledöbben.
 - Robbie mindjárt kapsz egy maflást – tárja szét kezeit a férfi. – Azt nem mondtad, hogy ez a kölyök ennyire adoniszi – rázza meg kezét, majd Kithez sétál.
 - Jake – nyújtja kecses kis kezét szelíden, és a Hawk mosolyogva rázza meg.
 - Ronnie. Hát, el sem tudod képzelni milyen jól fogsz mutatni a többiekkel a bandában.  Kicsit fiatal vagy, de nyugi, Rob is így kezdte. Majd elvisz valami normális ruhát nézni neked, mert a jelek szerint ti kanadaiak nem nagyon ismeritek a divatot – néz végig a lány göncein.
 - Kit angol – nyúl Lee a Hawk vállához, hogy még jobban ki tudja borítani.
 - Na jó, többet nem is akarok hallani rólad kölyök. Most már biztos lehetek benne, hogy nem nekem lesz a legtöbb nőm. Ne húzd ki a gyufát öcsi – mutogat előre, és mindenki nevetni kezd. – De komolyan, ez hihetetlen. Mint egy kicseszett szobor – kulcsolja össze karjait. – Így nem is számít tudsz-e zenélni, ha te a színpadon vagy a kis libák mindenhová követni fognak – vigyorog, majd a levegőbe kap. – Fortuna, hát lehet, hogy keresek is valami pénzt idén? – kiáltja, és ismét mindenkinek az arcára mosolyt csal. – Na jó, befogtam, menjetek pihenjetek egyet, meg pakoljatok le, aztán ebédnél találkozunk – int a lépcső felé, és a három suhanc felindul. Robbie eligazítja Levont saját szobájába, majd Kitet az övék felé vezeti.
Ahogy a lány belép a tágas szobába, táskáját a földre dobja, Robbie rögtön kulcsra zárja az ajtót. Itt egy ideig senki sem fog se ki, se bejönni. Nem bizony.  


Share:

BTemplates.com

Üzemeltető: Blogger.

Labels