Kuru, a nevető halál

Cím:		Kuru
Alcím:		A nevető halál
Korhatár:		PG-13
Műfaj:		One-shot
Hangulat:		Dark, Whump
Szavak száma:		3690 db
Fandom:		Paul McCartney
Szereplők:		Paul McCartney, Stella McCartney, OC
Slash/Nonslash
NA:	Van egy model lány, de nem sokáig.		1985, London
Paul McCartney - Jenny Wren
Kellemes olvasást!

Még egy sor kihagyás, és a veszteség jön harmadiknak, a halál vállát támasztva. Nem veheti ilyen könnyen a dolgot, még akkor sem, ha minden héten ugyanezt a játszmát ismételik újra, meg újra. Semmi sem változik, csak a vesztes. Nem lehet ilyen könnyen félredobni a halál büszkeségét.

 - Veszteni fogsz – emeli fel az élet egyik becsmérlő hangját, miközben bájos mosollyal bámul ki a lapjai közül. Erre a halál öntelt vigyorral kacsint vissza rá. Blöfföl.

A sorok jönnek, és mennek, nincs, mi megállítsa őket. A szél fúj, és a lapokat a bús arcokba sodorja. Vajon most ki kapja meg a halál fekete ászát?

Az élet mosolya kezd lassan elhervadni, látva a halál arcát. Talán elbízta magát? Túl bátor volt? Nem szabadna ilyen könnyen vennie a győzelmet.

 - Még egy utolsó emelés? – kérdezi a gőgös halál, beleszívva a szivarjába. Az élet megrázza a vállát, és egy mély levegő után egy fehér zsetont tol a fekete mellé.

 - Legyen.

Mindketten egyszerre bólintanak, majd hirtelen a lapjaikat egy szempillantás alatt a faasztalra csapják. A szivar leesik a földre, és a hamu szétkenődik a padlón.

Winata lassan lenyúl a papírért, majd gyorsan a fejéhez kap. Mrs. Robinson idegesen fordul oda, és már le is hajol a lányhoz. Finoman megfogja a vállát, és a tekintetét fürkészi.

 - Jól vagy kincsem? – kérdezi anyai hangon. A lány mosolyogva egyenesedik, ki, és bólogat.

 - Semmi bajom! – vágja rá, mire ezt hallva a körülöttük ülök egyből becsmérlő pillantásokat vetnek rájuk. A nő ugyanis fehér, mint a hó, míg a lánynak barnásabb a bőre. Mrs. Robinson felkapja a fejét, és legszívesebben a tömegnek üvöltené legmocskosabb szavait.

 - Ne is figyelj rájuk, jó? – emeli fel a lány kókadó fejét. – Az mindig értékesebb, amiből kevesebb van – ezekkel a szavakkal küldte el fogadott lányát. Ez már nagyon régen volt, majdnem hét éve. Azóta a kis Winata felnőtt, és már nem kell neki elmondani ezeket a szavakat. Akkor egyszer elég volt, azóta sem felejtette. Miért is tette volna?

Egy Pápua Új-Guineából származó árvát akkor még senki sem fogadott volna örökbe, most mégis az a sehonnai kislány a londoni képzőművészeti egyetemek leghírhedtebb modellje. Mégsem érzi boldogabbnak magát. A rég levetkőzött magány helyett most céltalanságot húzza magára minden reggel. Hiába lép az előre kikövezett karrierjének egyenes útjára, eltéved rajta. Két lépés előre, egy hátra.

 - Jó ég! Isteni, isteni! Kedvesem, maga egy született tehetség! – harsogja Mrs. Hasel, mire Winy kissé elmosolyodik. Nem újak számára az efféle dicséretek. Annyira hétköznapi, hogy már szinte meg sem hallja.

Éppen az egyetem egyik gyakorlati óráján áll modellt, egy fehér lepedőn, bármi ruha nélkül. Ő a tökély. A megfoghatatlan, érinthetetlen porcelánhercegnő. Barna kreol bőre, sötét, hullámos haja, és élénk fűzöld szemei mind a felsőbbrendűségéről árulkodnak. Ő a lány. Talán nem is született még olyan szépség, mint a sehonnai, árva Winata Yue. Hogyan is lehetne boldog?

Több tucat vászon van kiállítva elé, amire minden diák őt festi le. Üres minden. Hiába van annyi ember körülötte, ő nem érez semmit. Se elégedettséget, se boldogságot. Olyan, mint egy szürkére száradt rózsa.

Mrs. Hasel járkál körbe-körbe, és néha megjegyzést fűz az alkotásokhoz. Az óra ketyeg, és mindenki az utolsó simításokat végzi a képén. Mind egy angyalt festettek le.

 - Na, de kisasszony! Mégis mit képzel magáról? – emeli fel a hangját a professzorasszony. – Ennél durvább sértést el se tudnék képzelni Miss McCartney! Mélységesen szégyellje el magát! – kiálltja, miközben a lány a vászon mögött, csak nevet.

Winy nem látja. Egyszerre feláll, és úgy, ahogy volt, meztelenül sétál oda. Keresztül a többi tömeggyártmányon. Mrs. Hasel mellett hirtelen egy csinos, szőke hajú lányt pillant meg, aki úgy vigyorog, mint egy vadalma. A kezét az arca elé csapja, majd a vászonra tekint.

Egy absztrakt, kockákból álló kép, amin Winata kék bőrű, és vörös szeme van, mégis olyan, mint egy nimfa a szél szárnyán. A modell akaratán kívül is őszintén elmosolyodik.

 - Tetszik – mondja halkan, és lassan visszasétál, miközben Mrs. Hazel értetlenül kapkod levegőért.

Stella McCartney más, mint a többiek. Nem csak a neve miatt. Ő az egyetlen, aki minden tantárgyból, csak épphogy átmegy, és mégis három olyan ösztöndíja van, amire nem is lenne szüksége.

Az órának vége. Winy felhúzza magára a kerek sapkáját, napszemüvegét, trikóját, és kedven trapéznadrágját, magassarkúját. A buszmegállóban vár, a falnak dőlve. Egy újabb nap, ami értelmetlenül telt. Egy újabb év, hónap, hét.

 - Hé! – hallatszik egy hang messziről. – Hééé! – Winata felkapja a fejét, és Stellát pillantja meg egy kabriót vezetve. – Gyere gyorsan! – kiálltja a lány vigyorogva, mire Winy sebesen be is száll az autóba, még ha kicsit meg is van illetődve.

 - Köszi – motyogja, mire Stella elneveti magát.

 - Láttad annak a hülye Haselnek a fejét? – kuncog. – Hihetetlenül jó volt. Az a vén banya nem fogad el semmit, csak amit ő csinál. Ezt most jól megkapta. Jól csináltad – harsogja, mire Winy elmosolyodik.

 - Azt hittem ördögszarvakat is festesz nekem. Úgy aztán igazán ütött volna – teszi hozzá, mire hirtelen megcsörren a mobilja. Mérgesen nyomja ki, majd legszívesebben eldobná a fenébe.

 - Már megint az az őrült orvos? – kérdezi Stella halkan, mire Winatából kitör a méreg.

 - A hülye állat, éjjel-nappal engem zaklat. Nincsen jobb dolga, mint hívogatni. Ilyen is csak velem történhet meg, hogy egyszer nincs az orvosom, erre, aki helyettesíti az egy ilyen rohadék. Képtelen leszállni rólam. De nem is randira hív, vagy ilyesmi, hanem az ostoba kutatása miatt keres, amiért én is Pápua Új-Guineából jöttem. Valami ottani betegséget kutat, de nem tudja megérteni, hogy én már hét éve itt élek. Ah – sóhajt, majd idegesen a zsebébe rakja a telefont. – Elegem van.

 - Nyugi! Előbb utóbb úgyis leszokik róla. Inkább gondolj arra, hogy most megyünk dolgozni – villant álmosolyt, mire Winy elvigyorodik.

 - És még a legjobb barátnőm is ilyen kis buta – folytatja, mire Stella nevetve vállon csapja, azt hajtogatva, hogy hé.

Winy szeretett Stellával lenni. Ezért is mondott igent a felkérésére, amikor fél éve bociszemeivel fordult felé. A munkának annyi lényege volt, hogy Stella rá varrta a ruháit, és be kellett őket mutatni. Hetente kétszer találkoztak a lány dolgozószobájában, ami a McCartney rezidencián volt. Ehhez fél órát kellett autózni, mégis…

Winata életébe kellemes színfoltként folytak ezek az alkalmak, mikor ebbe a házba mehetett. Nem azért, mert olyan hatalmas volt. Nem is azért, mert olyan szép volt, vagy új. Azért, mert ott volt valaki, aki mellett érezni kezdett valami igazán furcsát.

Olyan volt ez, mint amikor régen az árvaházba vendégek érkeztek. Besétáltak az ajtón, és a sok árva, anyátlan gyerek reménykedni kezdett. De Winy-t senki sem vitte haza. Talán ezért sem vett tudomást erről az érzésről, ami a McCartney-házhoz fűzte.

Mikor megérkeztek, szinte már családtagként sétált Winata a ház egyik pontjából a másikba. Az a néhány állatka szinte anyaként fogadta.

Most is így történt.

Stella a garázsba megy a kocsival, míg a modell a kerten keresztül indul a főbejárathoz. Sövény, rózsák, levendula. Az üvegajtón át már látni is lehet őt. Igen, és Winy már vigyorog is.

Kinyitja az ajtót, majd settenkedve, hangtalanul lépked a kanapén olvasó Paulhoz. Észre sem veszi, hogy ott van a háta mögött.

Winata hirtelen a kezeit a vállához szorítja, és annyit kiállt:

 - Bo! – Erre Paul ijedten ejti el a könyvet, majd nevetve fordul hátra.

 - Winy! – mosolyog, és a lány furcsa melegséget kezd érezni a mellkasában. Szeret itt lenni. – Észre se vettelek – érinti meg az apa Winata haját, majd elvigyorodik. Olyan furcsán viselkedik, ha csak ketten vannak.  Az árva lány mégis, még véletlenül sem szeretne vonzalmat felfedezni a férfi mozdulatai mögött, nehogy csalódjon. Megint.

 - Stellával ma is dolgozunk - súgja oda Winy, majd lép is tovább a dolgozószoba felé, mire Stella hangja csendül fel.

 - Apa! Nézd meg te is! – kiáltja, és Paul mosolyogva pattan fel. Lassan a lány elé lép, kitárja előtte az ajtót. A modell lány ugyan nem hagyja, hogy az érzelmei látszódjanak rajta, de a belső énje vigyorogva ugrándozik.

Belépnek a szobába, ami tele van anyagokkal, próbababákkal, varrógépekkel, és egy rakás rajzlappal, de Stella sehol.

 - Hahó – szól Paul visszafogottan, mire az ajtó becsukódik, és a zárban fordul a kulcs. – Hé! – kiabál hátra, és az ajtó alatt egy kis papír csúszik be, miközben Stella kuncogása hallatszódik.

Winata odalép a papirkáért, felolvassa: Kaptok egy órát, amíg elmegyek anyagért. Csak okosan! ((*3*))

A lány sóhajt egyet, majd a lapot az asztalra csapja.

 - Nem értem miért kell ilyen játékot űznie – suttogja, de mire felnézne, Paul ajkai már az övéhez érnek. A férfi villámcsapásként csókolja meg őt, de neki se ideje, se ereje nincs ellenállni. Paul olyan finoman érinti, és olyan kellemes a közelsége. Az egész teste remegni kezd. Libabőrözik.

A lány lassan húzódik el tőle, és mélyen a szemébe néz. Nem szól egy szót sem, csak mosolyog. Őszintén. Végre nem kell titkolnia, hogy mit érez.

Végleg meghalt az az árva, magányos barna kislány, akit nem fogadott senki örökbe. Akit minden harmadik gyerek megdobált. Akit mindenki kinevetett. Nincs többé, hiszen Paul szerelemtől izzó érintése hamuvá változtatta. Most már nem kell félnie. Nem érzi egyedül magát.

 - Ha tudnád, mióta vártam erre – suttogja Paul Winy fülébe.

Winata Yue megtalálta azt, aki képes őt elfogadni olyannak, amilyen. Nem kell többé járnia az utat úgy, hogy sehová sem érkezik.

Képtelen felfogni.

Paul szorosan öleli magához, miközben a kezeivel a derekát simítja. Boldogság, és szenvedély tölti fel a szobát, mikor Stella hirtelen benyit. Ahogy meglátva őket, az arcára huncut, elégedett vigyor ül.

 - Bocsika, kicsit hamar hazaértem – kuncog. – Nyugodtan folytassátok csak.

Paul lassan elhúzódik, és az ajtó felé mutatva bólint egyet. Elmegy. Winy boldogan pislant utána, és az öröme átjárja minden porcikáját. Odalépdel Stella mellé, és még mindig remeg. Alig bír állni.

 - Menj csak utána – mondja a lány vidáman, mire Winata el is indulna, de Stella még megragadja a kezét. Komolyan a szemébe néz, és ezt suttogja: Azért védekezzetek!

Erre ő képtelen visszafogni kacagását, és nevetve csapja vállon Stellát.

 - Hagyjál már! – kuncog, majd elindul a nappali felé. Szédül. Paul nincs sehol. Kisétál az udvarra, de ott sincs. Nem találja.

Hirtelen egy fotóst pillant meg a ház kerítésére akaszkodva. Indulatosan sétál oda hozzá, és az arcán csak a haragja látszik. A föld szinte forog körülötte.

 - Mégis mit képzel? – emeli fel a hangját, mire a paparazzi meg se mozdul. Egyszerre mellé ugrik egy másik, aki kamerát fog a kezében, és üvölteni kezd felé.

 - Tudta, hogy Daniel Carleton Gajdusek maga miatt kapta meg a Nobel-díjat? – hallatszik a hangja, ami tűzként égeti Winy fülét. Alig lát. – Magának is kuruja van! – Winata Yue elájul.

A halál kényszeres nevetésbe kezd, és egy hatalmasat kiált.

 - Póker! – visítja, és az élet megfáradtan hull vissza székébe, míg a halál táncot jár felette. – Megint vesztettél! – kurjantja, miközben az élet gyorsan zsebre vágja az egyik zsetont. Mintha ott se lett volna.

 - Hát, sajnos megint te nyertél – sóhajtja az arcára csalódottságot erőltetve. – Jövő héten találkozunk! – köszön el, míg a halál csak óbégat tovább.

Kisétál a kocsmából, és előkapja a zsetont. Gyengéden megsimítja, és elmosolyodik. Végre.

AN: Daniel Carleton Gajdusek egy magyar származású orvoskutató, aki felfedezte a kurut. Ez egy olyan öröklődő prionbetegség, ami a Pápua Új-Guineai őszlakos nők között alakult ki, valószínűleg a kannibalizmusuk miatt. Akár három hónap alatt képes megölni valakit. Az első jele fejfájás, remegés, aztán járásképtelenség. Végül kényszeres nevetés.

Körülbelül ötezer embert öl meg egy fél évszázad alatt.

Read More

After Midnight - 3. nap

After Midnight 

Éjfél után

Paul McCartney/Dhani Harrison * AU * Romkom * UST * NSFW * NC-17 * Zene
Sziasztok! A mai napon két újdonságot is hoztam, ezt a fejezetet és egy trailert. A címre kattintva láthatjátok. Remélem tetszeni fog ez a kis szösszenet, igazából a sztorival kapcsolatban már teljesen ráálltam a könnyed, pörgős stílusra, úgyhogy azt hiszem szórakoztató lesz.

Kellemes olvasást!

3.       nap

Stella állt az ajtóban elszántan. Dhani azonban inkább visszafeküdt, annyit motyogva:

 - Igen.

Erre a lány gyorsan be is csapta az ajtót, és bezárta. A fiú persze meg sem moccant, csak feküdt az ágyon, némán. Még annyira sem méltatta vendégét, hogy kinyissa a szemét. Nem mintha Stella zokon vette volna.  Lassú létekkel sétált körbe-körbe.

Egyszer csak felé fordult, és a fekvő Dhani ölébe ült, aki még most sem reagált sehogy.

 - Szóval nem akarsz megismerni? – rótta fel neki a lány sértődötten, miközben a hasára fordult, így az ajkaik majdnem összeértek.

 - Lesz még rá elég időm, nem? – vágta rá a kis Harrison. Stella bólintott egyet, majd sebesen Dhani nadrágja felé nyúlt, mire ő gyorsan hátra ugrott. – Mi a fenét csinálsz?

 - Lesz még időm megmondani, nem? – kontrázott a lány, és győztesként sétált el, ennyit suttogva:

 - Beszari.

Mikor a lány már kiment Dhani megrázta a fejét, és próbálta felfogni, hogy mi is történt. Paul lánya akarta levetkőztetni. Alig bírta elhinni.

Sosem gondolta volna, hogy az édes Paulnak ilyen lánya legyen. Bár, ha a dolog megismétlődött volna, nem utasította volna vissza. Ő sincsen kőből. No meg, Stella gyönyörű lány volt. A szőke tincsei, és vékonyka kis teste minden tekintetet odavonzott.

Dhani beleunt a várakozásba, és inkább kisétált a társalgóba, ahol anyja éppen a McCartney-lányokkal kártyázott, köztük Stellával. A lány éppen olyan semleges tekintettel nézett a fiúra, mint amikor elment a szobájából. Dhani se tett másképp. Ledobta magát az ötödik székbe, és elterült unottan.

 - James már alszik? – kérdezte halkan.

 - Igen. Örülök, hogy ilyen jól kijöttök egymással – felelte Linda koncentrálva, majd az asztalra vágott egy lapot lelkesen. – UNO! – kiáltotta.

 - Anya, éppen pókerezünk – felelte higgadtan Mary, mire mindenki nevetni kezdett.

 - Gyere Linda, jobb, ha mi vénasszonyok lefekszünk, ők meg had beszélgessenek – karolta át Olivia az anyát vidáman, és mindketten nevetve elmentek.  

Így ott maradt Dhani az asztal jobb sarkán, míg a balon Stella és Mary egymás mellett. A két lány lerakta a kártyát, és közelebb ült. A fiatalabbik persze a fiú felé is hajolt.

 - Nem játszunk egy kicsit? – nézett Mary a kártyára, mire húga helyeselni kezdett.

 - Jó ötlet! Felelsz, vagy merszezzünk! – vágta rá. Dhani csak bólintott.

 - Felőlem – húzta fel a vállát.

Stella közelebb húzta magához a fiú babzsákját, és egyenesen a szemébe nézett. Eközben Mary is közelebb ült, és ártatlanul furakodott közéjük. Mosolygott. Csak arra tudott gondolni, hogy húga titokban teljesen belezúgott a fiúba. Majdnem elnevette magát.

 - Oké, én kezdek – vágott közbe Mary, és a másik kettő ránézett. – Dhani! Felelsz, vagy mersz?

 - Felelek – válaszolta unottan.

 - Van barátnőd? – pirult kissé bele a kérdésbe, még akkor is, ha testvéréért tette fel. Erre a kis Harrison elvigyorodott.

 - Nincs – mondta nagyképűen, majd Stella felé fordult.

 - Merek! – vágta rá kissé megszeppenve.

Erre a fiú végignézett rajta. Egy sima kis fehér ruhát viselt, és a nyakán látszódott halványan a bikinijének vonala. Az enyhén megégett hátára nem vett fel melltartót, csak ezt a ruhát. Ezt ki kellett használni.

A medence felé mutatott. Erre Stella felhúzta a szemöldökét.

 - Gyerünk, ugorj a medencébe, ruhában! – adta ki a feladatot. Erre a lány sértődötten el is indult.

 - Szemét – susmogta távol, miközben a többiek csak nevettek rajta. Mire visszajött, minden láthatóvá vált rajta. Csurom vizesen ült vissza közéjük, és csak húzta a száját, míg végül hangosan szólt a fiúra.

 - Te jössz! Felelsz, vagy mersz? – kiáltott rá.

Persze Dhani teljesen nyugodtan fordult hozzá, és az előbbi lehetőséget választotta.

 - Hogyan vesztetted el a szüzességed? – vágta rá sietősen a lány, és a kis Harrison elképedve nézett szembe vele.

 - Hát -, sóhajtott, miközben lassan Stellához hajolt -, volt egy lány, aki tavaly nyáron bejött a szobámba. Nem mondott semmit, csak a nevemet tudta. Levetkőztetett, és aztán a szájába… - folytatta volna, de a nyaraló ajtaja lassan kinyílt, és a két apa állt előtte. Mindketten bűzlöttek az alkoholtól, és ki is voltak pirosodva.

George alig bírt állni, Paul a vállán vitte be a szobájukig, miközben Stella az átlátszó ruhájában beosont a James mellé. Így csak Dhani és Mary maradt a társalgóban, ahová Paul lassan vissza is bicegett.

 - Ti nem alszotok? – kérdezte mosolyogva.

 - Én most megyek – vágta rá a nővér, és már el is futott. Dhani így egyedül maradt azzal a férfival, akiről egész este álmodozott. Kínos volt.

Paul ledobta magát a kanapéra, ami a tenger felé nézett. Bágyadtan mozgatta végtagjait, miközben végig mosolygott. Vett egy mély levegőt, és magába szívta a tenger sós illatát.

 - Kellemes, nem? – kérdezte vidáman, mire Dhani lassan leült mellé.

 - Azt hiszem, ma este nekem kell vigyáznom rád – sóhajtotta csalódottságot erőltetve, leplezve felhőtlen örömét. Az éjjeli szellő a szerelem illatát hordozta.

 - Rám ugyan nem kell! – pattant fel a férfi hirtelen, és elindult a tenger felé. – Teljes erőmben vagyok. Még a szigetre is át tudnék úszni! – kiáltotta megtáltosodva. – Tudod mit? Meg is teszem!

 - Ezt nem kéne – mentette a helyzetet Dhani, de látta a férfin, nem tudja megállítani. Paul nem válaszolt semmit, csak gyors léptekkel indult a part felé. Mikor odaért elkezdett vetkőzni, és ledobta magáról az ingjét és a nadrágját. Egyetlen fürdőnadrág maradt rajta, semmi több. Ettől Dhani lélegzete rögtön elállt, látva Paul tökéletes testét. Bár csak kevés ideig bámulhatta, ugyanis a férfi már be is ugrott a vízbe, és sebesen úszni kezdett.

Dhani nem tehetett mást, követte. A vízbe vetette magát, miközben próbálta tartani a tempót. Paul bármelyik pillanatban elájulhatott volna, ezért szorosan mellette úszott végig, egészen a sziget homokos partjáig.

Egy aprócska kis sziget volt, amin alig tanyázott tíz fa, és néhány bokor, viszont mélyen volt rajta egy barlang. Kövek borították a falát, amit a ránövő borostyán takart el. Meghitt hangulat járta körül.

Paul a szigetre érve elkiáltotta magát a győztesek hangján. – Nyertem! – Ezután Dhani-hez fordult, és kisegítette a vízből. – Jól vagy?

 - Persze – köhögte a fiú, miközben alig állt a lábán. Paul felkapta a hátára, majd egészen a barlangig cipelte. Közben a fiú alig kapott levegőt. Titokban mindketten mosolyogtak.

 - Azt hiszem, ma itt kell aludnunk – sóhajtotta Paul mosolyogva. Már ő is kezdett kimerülni.

 - Aludni? – súgta a fiú halkan, és az arcára egy kacér mosoly mászott. Mindennél jobban élvezte a helyzetet. Tudta, hogy a kettejük közt zúgó bomba pillanatokon belül felrobban, és végre Paul az övé lehet. Önzőn, mohón vágyott erre a férfira, még ha nem is értette miért.

Paul lassan a földre fektette a fiút, és ő maga is mellé dőlt.

A barlang gránitos kövéből kellemes forróság szivárgott, ami hamar felmelegítette őket. Mintha csak szerelmes ölelés lett volna.

Egyszerre egymásra néztek, és nevetni kezdtek. Értelmetlen. A világ legboldogabb perceire ritkán van ésszerű magyarázat. Akkor a szerelemre miért kellene? Ez járt Dhani fejében, miközben végleg elhatározta magát. Vajon Paul is ugyanazt érzi, mint ő?

 - Kérdezhetek valamit? – szólalt meg elkomolyodva a fiú.

 - Mond csak – felelt nyájasan az apa, miközben lassan felé fordult.

 - Hogyan tudnám úgy megkérdezni, hogy ne akadj nagyon ki? Hát, izé… - csuklott el a hangja. – Ugye te, meg apa… szóval csak azt akarom kinyögni, hogy… - dadogta volna, de Paul hirtelen a fejét csóválva közbe vágott, majd a kezeit a feje alá gyűrte.

 - Ne is folytasd. Az már nagyon régen volt, és azóta rengeteg dolog történt – kezdett regélni a hátára feküdve. – Bolondok voltunk, és fiatalok. Így visszagondolva teljesen máshogy élem meg a történetet, amiben én, és…

Dhani megcsókolta. Négykézláb hajolt fölé, kissé remegve. Nem tudott szabadulni a vágytól. A hatalmába kerítette a veszélyes szenvedély, ami láncra kötötte minden józan gondolatát.

Paulnak elakadt a lélegzete, mintha visszautazott volna az időben arra a napra, amikor George csókolta meg ugyanígy. A szívébe meleg érzés költözött, és ahogy az ajkai elváltak a fiúéitól, elmosolyodott.

 - Mohó – vigyorgott, és Dhani nem bírta tovább türtőztetni magát.

 - Kérlek – motyogta. – Akarlak. Amióta meghallottam a hangod, megláttam az arcod.

Az ártatlanul, hátast fekvő Paul lassan kihúzta a kezeit a feje alól, és finoman Dhani nyakára csúsztatta őket.

 - Csináld megint – súgta, és a fiú félve egy puszit nyomott az ajkaira. – Biztos, hogy akarod? – kérdezte, mire Dhani csak bólintott. Paul hirtelen megszorította, és maga alá fordította. – Fájni fog.

 - Nem érdekel!

 - Nem érdekel.

Read More

After Midnight - 2. nap

After Midnight 
Éjfél után

Paul McCartney/Dhani Harrison * AU * Romkom * UST * NSFW * NC-17 * Zene
Sziasztok! A mai napon két újdonságot is hoztam, ezt a fejezetet és egy trailert. A címre kattintva láthatjátok. Remélem tetszeni fog ez a kis szösszenet, igazából a sztorival kapcsolatban már teljesen ráálltam a könnyed, pörgős stílusra, úgyhogy azt hiszem szórakoztató lesz.

Kellemes olvasást!

2.       nap

Dhani hirtelen izgatottan ült fel a hátsó ülésen. Az autó megállt, ő meg rögtön felébredt az álomból. Sebesen az órájára nézett, ami hajnali kettőt mutatott.

 - Megérkeztünk? – kérdezte, miközben próbálta felmérni a tájat, amiből semmi sem látszott. Korom sötét volt, csak egy lámpapóznából szivárgott némi fény.

 - Meg – suttogta George, majd finoman megsimogatta Olivia karját. Ő csak mosolyogva nézett férjére, majd Dhanire.

 - Na, fiúk, kezdődhet a vakáció? – suttogta halkan, mire mind mosolyogva bólogatni kezdtek. – A többiek már biztosan alszanak, szóval csendesnek kell lennünk. Most csak a legfontosabbakat vigyük. Majd holnap bepakolunk – adta ki a parancsot Olivia, mire a két Harrison engedelmeskedett. Megfogtak egy-egy táskát, és csendes léptekkel mentek a nyaralóba, amin egy pillanat alatt átértek, megpillantva az ő részüket. Itt is egy franciaágyas háló, és egy három ágyas szoba volt, így Dhaninek sokkal többhely jutott.

Szinte rögtön magára is csukta az ajtót, csak annyival mentegetőzött, hogy álmos. Felkapcsolta a villanyt, és meglátta az ágyakat, a szekrényeket, amik mind hófehérek voltak, a fal, a lepedő, a takaró, a polc, sőt még a váza is.

Leült a középső fekhelyre, és elfeküdt rajta. Vett egy mély levegőt, de tudta, hogy úgysem fog tudni elaludni, túlizgatott volt hozzá. Túlságosan is várta a találkozást Paullal. Nem is értette igazán, hogy miért. Végül arra jutott, hogy azért kedveli ennyire, mert az apja utálja. Ez csak lázadás, semmi több.

 - Az volna? – kérdezte magától halkan.

Hiába forgolódott, ölelgette a párnáját, nem tudott elaludni. Folyamatosan pörgött az agya. A szomszéd szobában a pakolás hangja eltűnt. Már a szülei is rég aludtak, és az óra is fél négyet mutatott. Itt volt a lehetőség, hogy ellógjon kicsit.

Magára húzott egy pulcsit, és hangtalanul kisétált a szobájából, át a folyosón, ki az ajtón.  A szabad levegő alatt alig látott valamit, nem is tudta merre megy. Abban reménykedett, hogy a nyaralót megkerülve a tengerpartja jut. Át is sétált a parkolón, és pár üvegfalat is látott, de így is óvatos léptekkel haladt. Elment pár növény mellett, és érezte is a tenger illatát, de hirtelen elvesztette az egyensúlyát. A talaj eltűnt a lába alól, és ő egy vízzel teli lyukba esett. Sikerült megtalálnia a medencét.

 - Basszus! – káromkodott a felszínre érve, mire halk kacajt hallott a távolból. A hang mély volt, és érződött rajta némi korosság. – Hé! – szólt oda Dhani, kimászva a vízből. Talán az apja lenne az?

 - Nyugi, csak én vagyok – lépett közelebb ő. Paul. A sötétben alig látszódott a csokoládébarna haja, és csupasz felső teste, de Dhani rögtön felismerte. – Pont olyan szerencsétlen vagy, mint Joj – próbált komoly hangot magára erőltetni, sikertelenül – Paul vagyok! – nyújtotta a kezét, mire Dhani félénken megfogta. Teljesen összevizezte. Nem is tudta, hogy mi történik, annyira elkápráztatta Paul éjjeli megjelenése. Sokkal mesésebb volt, mint ahogy képzelte. Valamiféle vidám, gyönyörködtető légkör vette körül. Gyönyörű férfi volt.

 - Mit keresel itt? – kérdezte szelíden. Elveszítette minden magabiztosságát.

 - Csak meg akartam nézni a napfelkeltét, de rá jöttem, hogy a sziget nyugati részén vagyunk, szóval semmi esélyem rá – mormolta, mire Dhani elnevette magát. – Egyébként jól vagy? Nem ütötted meg magad? – kérdezte közelebb lépve, aggódó tekintettel. Közelebb húzta Dhanit a fényhez, és elképedt a látványtól. George-ot látta maga előtt, fiatalon. Meg sem bírt szólalni, előtörtek a mélyre zárt emlékei.

 - Minden oké – felelte Dhani, miközben Paul finoman megérintette a nyakát, és megvizsgálta a homlokát. A kezei puhák voltak, mégis perzselték a fiú bőrét. Dhani megrezzent. Ez már sok volt. – Igen, úgy nézek ki, mint apa – mondta kicsit hátrébb lépve.

 - Igen – suttogta Paul úgy, ahogyan a kis Harrison még senkit sem hallott suttogni. A hangjában egy egész élet rohant végig. Dhani legszívesebben pofonvágta volna magát. – És, te mit csinálsz? – emelte fel a tekintetét a férfi.

 - Csak nem tudok aludni – felelte őszintén. Erre Paul csak bólintott egyet.

 - Be kellene menned, meg fogsz fázni – figyelmeztette.

 - A ruháim mind a kocsiban, a kulcs meg apánál – válaszolta vállat vonva. – Inkább maradok. Talán úszom egyet – motyogta.

 - Azt nem ajánlom. Most a leghidegebb a víz – hadarta, miközben hátranyúlt a mögötte lévő napozóágyra. – De, ezt fel tudom ajánlani – nyújtott oda egy fürdőnadrágot, és egy töröközőt. Dhani félénken elvette, és érezte, ahogy Paul édeskés, illata átjárja a ruhákat. – Majd reggel visszaadod – mosolygott. 

 - Köszönöm! – susmogta válaszul a kis Harrison, aki már tudta is, hogy mit fog másnap először megkérdezni apjától.

Dhani lassan megfordult, és visszalopódzott a szobájába halkan. Gyorsan belépett, és magára zárta az ajtót. Erősen magához szorította a törölköző, és magába szívta Paul illatát. Mintha még mindig mellette állt volna. Sebesen kibújt minden ruhájából, odébb dobta, és megtörölte magát. Felhúzta a nadrágot, és bebújt az ágyba.

 - Gyorsan álmodnom kell vele! – suttogta, miközben a törölközővel takarta be magát. Mintha Paul hátulról átölelné.

®®®

Paul megforgatta magát a napozóágyban, éppen kirázta a hideg, a hajnali szellő. Hűs volt, és rideg, mégsem tudott rá haragudni. Valamiért feldobta az a találkozás a fiúcskával. Hihetetlenül hasonlított George-ra.

 - Hát te? – hallatszott Linda a távolból. – Kint aludtál? – kérdezte közelebb érve.

 - Azt nem mondanám – felelt halkan Paul.

 - Megint rád tört az álmatlanság, kincsem? – mondta az anya nyájasan. – Azt hittem az új környezet majd segít.

Erre a férj csak bólintott, majd sóhajtott.

 - A gyerekek még alszanak?

 - Igen, de képzeld, George-ék megérkeztek az este. Kint áll a kocsijuk. Bár, hívhatnám bikának is azt a valamit, olyan nagy – nevette el magát Linda.

 - Ez nem meglepő, George-ról beszélünk – vigyorgott Paul, majd lassan felállt. Megölelte a nőt, és egy kis csókot nyomott a nyakára. – Kérdezhetek valamit?

 - Hallgatlak – mosolygott rá Linda.

 - Nem akarsz még egy gyerkőcöt? James már tizenhárom éves. Baba nélkül maradtunk – harsogta, mire felesége elhúzódott tőle.

 - És úgy is maradunk! – vágta rá cudarul. – Mi vagyok én, anyarobot? Én nem élhetek végre egy kicsit szabadon, úgy, hogy nem kell senkire vigyáznom? – emelte fel a hangját.

 - Nem úgy értettem – nyújtotta Linda felé a karját. – Csak egyszerűen hiányzik.

 - Ezt nem itt fogjuk megbeszélni! – zárta le a dolgot az anya, belépve a nyaralóba. Paul ott maradt a medence tövében kitárt karokkal, válasz nélkül. Inkább fogta magát, és beledőlt a vízbe. Lent maradt egy ideig, élvezte, ahogy víz finoman átöleli. Mikor a felszínére ért, halk kacarászás ütötte meg a fülét. Mire kinyitotta a szemét, George állt előtte nevetve.

 - Te aztán tudod, hogyan kell lezárni egy vitát – köhögte összekulcsolt karokkal, és Paul kacéran elmosolyodott. Kimászott a medencéből, és törölközőjét kereste a szemével.

 - Öreg barátom! – köszöntötte a szólógitárost, és kezet rázva megütögette a hátát.

 - Hiányoztál te vén csont – motyogta George, ugyanúgy, ahogy Dhani hajnalban. Paul elvigyorodott.

 - Na, kitálaltál már a kisebbik rosszcsontnak? – kérdezte Paul, mire a nagyobbik Harrison a nyakánál fogva gyorsan a fal mögé húzta, közel magához. – Mi az? – értetlenkedett a basszusgitáros.

 - Olivia nem tudja. Se az egyezségem Dhanivel, se téged. Nem mondtam el neki semmit – hadarta gyorsan, és halkan.

 - Mi? Megörültél? Miért nem…?

 - Szeretem ezt a nőt. Nem akarom, hogy tudja milyen is vagyok – halkult el George.

 - Ilyen – vágta rá Paul gyorsan, és egy gyors puszit nyomott az ajkaira, majd el is lépett mellőle nevetve. Olivia pont abban a pillanatban lépett ki, Lindával az oldalán. – Ó, Olivia! Örülök, hogy végre megismerhetlek! – közeledett, mintha mi sem történt volna, míg George csak törölgette a száját.

®®®

Mire Dhani magához tért, már semmire sem emlékezett az álomból. Csak azt tudta, hogy éppen Paul fürdőnadrágját viseli, és a törölközőjét ölelgeti. Hirtelen azonban félredobta a ruhát, és rémülten hátrébb ült.

 - Mi a fenét csinálok? – dadogott. – Tényleg vonzódom egy férfihoz? – kérdezte önmagát. Olyan szégyen ült ki az arcára, mint még soha. Eltűnt az örökös magabiztossága.

Mégsem tudott másképp gondolni Paulra. Vajon meleg egyáltalán? Vagy csak példaképként tekintene rá? Összezavarodott. Nem tudta mi valóság, és mi álom. Vonzódás, vagy csak egy véget nem érő tortúra. A kettő ugyanaz lenne?

Lassan felállt, és hátat fordított a kérdésnek, ami így elnémultan a sarokba vonult.

Dhani átöltözött, majd megtörten kisétált a társalgóba, ahol anyja Linda mellet várta.

 - Jó reggelt kincsem! – mosolygott, majd oldalra mutatott. – Gyere! Ismerkedj meg Lindával!

A szőke hajú nő vigyorgott, és kedvesen megölelte, Dhani valamiért mégsem tudta ezt jól fogadni. Féltékeny volt, még ha nem is tudta miért, csak legbelül.

Próbálkozhatott jó pofát vágni hozzá, a négygyerekes anya könnyen leszűrte, hogy nem kedvelik. Ebből pedig, Olivia természetesen semmit sem vett észre. Miért is vett volna? A fia csak egy öreg nővel ismerkedett meg, nem élete szerelmével.

 - Apa? – kérdezte Dhani, miután túlesett e kellemetlen bemutatkozáson.

 - A fiúk elmentek hajót bérelni – vágta rá hirtelen Linda. Abban reménykedett, hogy esetleg mégis meg tudja kedveltetni magát a fiúval. Persze Dhani csak sóhajtott egyet, mintha egy gép válaszolt volna neki. Már alig várta, hogy végre találkozhasson az idősebb McCartneyval, hivatalosan is.

Ő azonban, nem igen akart vissza jönni. George-l éppen más dolguk volt, ami nem volt se túl tiszta, se túl mocskos sem. Minden esetre elég lefoglaló volt ahhoz, hogy vacsoráig ne is érjenek vissza.

 Addig Dhani, Olivia, Linda és James megebédeltek. Úgy látszott, hogy a négy év korkülönbség ellenére a két fiú egészen megértette egymást. Legalábbis a kisebbik Harrison igyekezett ezt elhitetni. Bár nem is teljesen hitegetés volt, James hasonlított az apjára, ez pedig, mindennél jobban tetszett Dhaninek.

Az asztalon egyébként Olivia főfogása volt tálalva, spagetti. Bár, ha a szerzői párost kellene megnevezni, a főztet, a Harrison-McCartney név illetné. A két zenész büszke is lett volna a két feleségre.

Az idő lassan telt, és hiába mentek strandolni négyesben, nem telt gyorsabban. Ezért Dhani hamar be is ment inkább. A mentegetőzési szöveg  ,,tanulok” volt, de persze csak aludt, semmi több. Várta, hogy Paul végre hazajöjjön. Az óra már éjfélt mutatott, de hiába.

Már teljesen álomba is merült, mikor hirtelen az ajtó kinyílt, és egy éles hang szólalt fel:

 - Ki az ágyból! Te lennél az a híres Dhani Harrison?

Read More

After Midnight - 1. nap

After Midnight 
Éjfél után

Paul McCartney/Dhani Harrison * AU * Romkom * UST * NSFW * NC-17 * Zene

Végre fel tudtam tölteni ezt a kedves kis bevezető fejezetet, amikor még szerencsétekre nem történt semmi. Későbbre marad a ship katasztrófa. Viszont annyit meg szeretnék jegyezni, hogy az az NC-17 nem véletlenül került ki oda. Hm... 

Kellemes olvasást!

1.       nap

A McCartney-család – Heather kivételével – összecsomagolt, és Erikousára utazott, bármilyen komolyabb megfontolás nélkül. Linda, a szerető feleség hagyta, hogy féltett férje újraélhesse azokat az időket, mikor az ilyen tettek még szokásosnak számítottak. Persze jól tudta, hogy ez a hóbort se lesz örökérvényű, mégis igyekezett Paul kedvében járni. Összeszedte a három cseperedő gyerkőcöt, némi ruhát, és már indulhattak is.

Ez a cselekedete valójában tökéletesen összegzi is Lindát. Sosem volt kimondottan szép, okos, vagy vicces, csak egyszerűen szerette Pault. Akármennyire hétköznapinak is tűnik, annyira mégis futotta, hogy az egyetlen nő legyen a beatle életében. Nő.

Erikousa egy apró, görög sziget volt, nyugatra az ország többi részétől, a Jón-tenger déli hullámain. Az óceáni éghajlat jellemezte, így mediterrán növények telepedtek meg rajta, citrom, narancs, füge, és olíva ölelte körbe a sziget köves partjait, és kopár dombjait, amiken fehér, szögletes épületek emelkedtek.

Nem látogatta sok turista, csak éppen annyi, amennyi mellett még sztárok is megfordulhattak. Ami azt illeti nem is igen jártak oda csak görögök -, angolok alig.

Dhani nyugodtan feküdt az ágyán, a szobájában, abban a reményben élve, hogy az egész nyarat így fogja tölteni.  Ő egy egyszerű tinédzser volt, aki csak aludni, és tévét nézni szeretett volna. Nem érdekelte semmi más. Nem is igen gondolt semmire, csak néha az ég színére, vagy az ablakában virágzó orchidea illatára. Főleg ilyenkor.

 - Dhani! – kopogott az ajtón édesapja. – Bejöhetek?

 - Alszom! – kiáltotta a fiú, de George természetesen ügyet se vetve rá, besétált. Most különösen udvariatlan volt, tekintettel a benne zúgó érzések ricsajára, nem is meglepő.

 - Csomagolj! – adta ki a parancsot, mire Dhani komótosan kinyitotta a szemét. Nem látott semmit, amit eddig ne látott volna. Az ég még mindig kék volt, és az orchidea is ugyanazt az édes illatot árasztotta.

 - Minek? – kérdezte félig még álmodozva

 - Erikousára, egy görög kis szigetre megyünk. McCartneyékkal – vágott a közepébe a reszkető apa, miközben gyorsan az íróasztal melletti székre vetette magát.

 - Kizárt – ellenkezett Dhani, magára húzva a takaróját. – Hagyjál! – durmolta megfáradtan.

 - Eljössz, és kész! – emelte meg a hangját az apa.

 - Dehogy megyek. Egyáltalán miért lesznek ott McCarneyék? Utálod Pault – mormolta a takaró alól, mire George vette egy mély lélegzetet, és így felelt:

 - Igen, de… - folytatta volna, de Dhani hirtelen felugrott, és közbe szólt.

 - Nem utálod, ha vele akarsz vakációzni, rohadtul nem. Mit hiszel, hogy egy idióta vagyok, aki nem vesz észre semmit? Már nem vagyok nyolcéves, hogy hazudnod kelljen nekem! – kiáltott, majd sebesen visszabújt az ágyba. – Elegem van belőled, meg a rohadt kis hazugságaidból – suttogta.

Erre George az arcát a tenyerébe temette, és levegőért fohászkodott. Nem akarta az elmúlt évek összes veszekedését újrakezdeni. Már éppen elég érzelem rohant végig rajta, ezt már nem tudta volna elviselni.

- Mit kell tennem ahhoz, hogy a szokásos ordibálás nélkül elkezdj pakolni? – mormolta George, és felemelte a fejét. Inkább elviselt volna bármilyen bugyuta kérést, minthogy megint kiabálnia kelljen magával.

 - Meg kell ígérned, hogy amíg a szigeten leszünk, nem fogsz hazudni nekem – jelentette ki Dhani határozottan előbújva, mire apja csak megilletődötten nézett vissza rá. – Teljesen őszintének kell lenned, bármit kérdezek! Bármit! – ismételte, mire George akaratlanul is megrezzent. – Ha egyszer is hazudni mersz, azt hihetetlenül meg fogod bánni.

 - És…? – vágott volna közbe a beatle, de Dhani gyorsan félbe szakította.

 - Nincs alkudozás. Megkérdezhetem hányszor csaltad meg anyát, kivel, hogyan, és te elmondod. Anya nem fogja megtudni, de én igen. Vagy ez, vagy mehetsz egyedül McCartneyékkal – hadarta. George sóhajtott egyet, majd így felelt.

- Legyen.

®®®

 - Na, gyertek csajok! – kiabált Paul a kocsi felé, James-el a kajaiban.

 - Hé! Apa tegyél le! – tiltakozott nevetve, mire a talpai hirtelen földet értek. Ezt érezve már el is futott, egyenesen a tengerpart felé, amit a nyaraló parkolójából már tisztán lehetett látni.

 - Pakoljatok ki, én játszok egyet az öcskössel! – intézte szavait Lindához, aki csak vigyorgott rá helyeslően, ismét.

Ott álldogált a három McCartney-lány, és már szemügyre is vehette a nyaralót. Azt az épületet, amiben az elkövetkező hónapot tervezték tölteni.

Ez is a sziget nyugati csücskén feküdt, pár szomszédos épülettel karöltve a part mentén. Az összesnek fehéren világító, szögletes fala volt, ami visszaverte a hőt, míg az ajtók sötétkéken virítottak. Tartozott melléjük egy-egy hatalmas, kerek, aranybarna térkővel díszített terasz, és medence, körülötte barnabőrből készült napozóágyakkal, meg pálmákkal. Nem voltak kerítések, hiszen a tengerpart pár lépésnyire feküdt a házaktól, így a nyaralók közötti átjárás roppant egyszerűnek bizonyult. Egyedül a házak körül húzódó dombok akadályozták az utat, amiken kiszáradt fű éktelenkedett.

Miután a három McCartney-lány jól körüljárta a házat, beléptek a főajtón, ami a hatalmas társalgóba vezetett.

Tele volt prémfedésű kanapékkal, alacsony fekvésű asztalokkal, és arany zöld, cserepes szobanövényekkel, amiktől az egész légtér megtelt édeskés aloévera illattal. A hófehér falakban néha kerek ívek gömbölyödtek, alattuk egy-egy vakablakkal, amiket bordó muskátlikkal töltöttek meg.

Ebből a teremből nyílt az étkező, ami egyenlő volt a konyhával is. A tízszemélyes ebédlőasztal mögött álltak a konyhapultok, a mosogatógép, és a hűtő. Innen nyílt a terasz, egy üvegajtón át.

A társalgóba visszalépve észrevehető volt, hogy az egész épület két részre nyílt. A jobb oldali vezetett Harrisonékéhoz, míg a lányok a baloldaliba mentek tovább, ahol a teraszablak mögött megbújt három ajtó. Az egyik a fürdőszobáé, a másik a franciaágyas hálóé, a harmadik pedig, a gyerekszobáé volt, ahol három ágy állt.

Stella (nem juniper) és Mary elfoglalta a két ablak melletti fekvőhelyet, ami tökéletes kilátást nyújtott a tengerre, ahol Paul éppen James-el fogócskázott. Eközben Linda végig rendezkedett, ahogy az egy rendes anyától várható volt. Addig hagyta, hogy a két lány maga elrendezze a szobájukat.

 - Hé! – szólt Stella az agyán feküdve.

 - Mi az? – kérdezte Mary a ruháit pakolgatva.

 - Te várod már, hogy itt legyenek? Tudod, Harrisonék – mormolta a hasáról, miközben a tengerpart látványában gyönyörködött.

 - Hát, elég fura lesz. Apával nem is olyan rég még utálták egymást. George bácsi nagyon csökönyös tud lenni apu szerint – hadarta Mary, szokásához híven.

Mary McCartney volt az idősebbik, és egyben az érettebb is, ahogyan az lenni szokott. Anyjától örökölte a vidám, mégis visszafogott viselkedését, míg apjától a fekete haját. Mindig tudta mit kell mondania, és a felelősségtudatnak sem volt hiányában, ellentétben húgával. Stella volt a család vadóca. Mindig rossz fát tett a tűzre, de egyben ő okozta a legtöbb nevetést is. Egyszerűen tűzről pattant.

 - Szerinted Dhani helyes? Összejöhetünk egyáltalán vele? – csúszott ki a kishúg száján, mire Mary elnevette magát.

 - Nyugodtan, bár elég beteg lenne – felelte.

 - Majd meglátjuk. De tizenhét éves nem? Akkor csak egy évvel idősebb nálam. Imádni fog engem – vigyorgott Ella magában.

 - És mi van, ha barátnője van, észlény? – vágott közbe Mary higgadtan.

 - Az kit érdekel? Engem jobban fog szeretni – erősködött, mire nővére ismét kacagni kezdett. – Tuti! – folytatta. Persze nem gondolta komolyan. Még sosem volt szerelmes, és nem is értette, amikor arról volt szó. Az egész csak képzelet - mondogatta.

 - Nahát, ez aztán a luxus! – hallatszott a társalgóból Paul hangja, mire a lányok felkapták a fejüket. Hirtelen Jamest pillantották meg, ahogy befutott a szobába, és rögtön kiszúrta az ágyát, amire már ki is volt készítve a fürdőnadrágja.

 - Mentek strandolni? – kérdezte tőle Mary könnyeden, mire a kisöccse csak bólogatott sietve.  Erre Stella már elő is kapta a saját fürdőruháját, és vetkőzni kezdett.

 - Remélem azért Dhani előtt nem dobod le ilyen hamar a bugyid – jegyezte meg a nővér gúnyosan, mire a két kisebbik testvér elnevette magát.

 - Hagyjál! – harsogta Stella, és James-el már ki is futottak a partra.

Mary lassan felegyenesedett, míg a telefonját szorongatta. Hívásra várt, valakitől. Kisétált a szobából, és a teraszajtóhoz lépett, a falnak dőlve. Tisztán látta, ahogy a tengerparton Stella és James éppen vízi csatát tartottak. A tenger mellett a szomszédos szigetek ölelésében már látszódott a nap, ahogy lenyugodni készült, így víz fodrai narancssárga színben tündököltek. Csodaszép látvány volt.

 - Tetszik, csillagom? – súgta Paul a fülébe, majd hátulról átkarolta.

 - Apa! – ellenkezett nagylányosan. – Ők mikor jönnek?

 - Valószínűleg csak hajnalban érnek ide. Most hívtam George-ot, és azt mondta lekésték a kompot – felelte, mire mindketten nevetni kezdtek.

®®®

George elöl ült, Oliviával, míg Dhani hátul feküdt el. Amióta elindultak az utolsó komppal, csak a Ram*-et hallgatta.  (*Paul McCartney első szóló albuma)

Hagyta, hogy a zene átjárja a szívét, lelkét, a harmóniájával. Abban reménykedett, hogy így talán meg tudja ismerni Pault. Vajon apja miért utálta annyira? Erre a kérdésre még nem talált választ, ezért csak egyre jobban várta, hogy végre a szigetre érjenek.

 - Biztos nem akarsz kimenni? – kérdezte George hátrafordulva. Fia csak megrázta a fejét, és hátra dőlt.

 - Mikor érünk már oda? – kérdezte türelmetlenül.

 - Még úgy egy óra – jött a felelet, de Dhani már alig hallotta. Visszatette a fejére fejhallgatót, miközben arra gondolt, hogy Paul csak neki énekel, egy akusztikus gitárral a másik ülésről. Most ringatta először álomba.

Read More

After Midnight - 0. nap

After Midnight 
Éjfél után

Paul McCartney/Dhani Harrison * AU * Romkom * UST * NSFW * NC-17 * Zene

Fülszöveg a címre kattintva, én és a segítőm, aki egy tábla csoki, jöttünk, hogy gyalázkodjunk kicsit a hülye shippeinkkel. Ez csak egy kis ízelítő, a java még bőven hátra van. *perverz nevetés* Megbánjátok ti még ezt.

Kellemes olvasást!

0.       nap

Paul azért szeretett játszani a basszusgitáron, mert a hangja a szívdobogáshoz hasonlított. Ahogy megpengette a húrokat, azoknak mély hangja életre keltette a zenét, életet adtak neki. Néha el is képzelte, hogy az ő szíve is a saját basszusának ritmusára ver. Most azonban pengethette volna bármilyen gyorsan, nem érte volna utol a saját vérnyomását.

 - Na, mit gondolsz? – kérdezte a telefonban édesded hangot magára erőltetve.

 - Benne vagyok – felelt George a maga nyugodt, brit akcentusával, mire Paul végre lehiggadhatott. – Mindenkinek jól jön egy kis nyugalom.

 - Pontosan! – vágta rá Paul, miközben a telefon zsinórját kezdte tekergetni, mosolyogva.

 - És mind a négy gyerkőcöt hozod? – susmogta Geo.

 - Hát, Heather biztosan nem jön, neki tanulnia kell, de a többieket talán rá beszélem. Egyedül Maryt nem tudom hová tenni. Öregem, irigyellek – halkult el, majd hátradőlt.

 - Dhani miatt? – vágta rá George, mire Paul csak hümmögött egyet. – Hát, vele sem olyan könnyű. Sosem hallgat rám. No, meg a nőügyek… - sóhajtott.

 - Ne mond, hogy tud róluk – nevette el magát Paul.

 - Ahhoz már elég nagy, és okosabb, mint az ember hinné – motyogta George megtörten, mire a basszusgitáros csak még jobban röhögött.

 - Most komolyan, miért nem mondod el neki az igazat? Mindjárt tizennyolc éves. Most már igazán megérett hozzá – csendesedett el Paul.

 - Miért, te elmondtad? Johnt, Briant, meg mindenkit? – vonta fel a szemöldökét George.

 - Persze. Mikor megkérdezték elmondtam. ŐK a gyerekeim, joguk van hozzá, hogy tudják az apjukról az igazat. Amúgy is, ha nem vagy őszinte a fiaddal, ne várd, hogy ő is az legyen veled. Megérdemel ennyit, nem? – mondta Paul ezeket a mondatokat, amiket később egyszerre átkozott, és áldott.

A legnagyobb kérdést már mindketten megválaszolták. Vége az éveken át tartó háborúskodásnak, már belefáradtak az egészbe. Mind hiányolták a másikat, és ez a vágy felülemelkedett a büszkeségükön. Felesleges lett volna tovább hadakozni. A béke elnyerte saját helyét, a trónon.

Read More