Holly Rollers - Kettő

Cím:	You have to join the Holly Rollers for love
Fejezetcím:	Down on our own shield
Sorszám:	2/12
Korhatár:	R
Műfaj:	Novel, Skateboard AU
Hangulat:	Hurt/Comfort, A/A
Fejezetek hosszúsága:	1000/1500 szó
Fandom:	Jakob Dylan/Dhani Harrison crossover
Szereplők:	Bob Dylan, George Harrison, Olivia Harrison, Dhani Harrison, Jakob Dylan, Eric Idle
Slash/Nonslash/Multi
Fülszöveg:	A Harrison család George tüdőrákja miatt Angliából egy melegebb helyre, Malibuba költözik. A 16 éves Dhani nem ismer itt senkit, ezért beteg apja bemutatja neki egyik közeli barátja, Bob fiát, Jakobot. Ő ugyan majdnem egy évtizeddel idősebb nála, mégis gondját kell viselnie új barátjának. Sajnos nem túl jó az ilyesmiben, azért elviszi Dhanit a barátaihoz, akik szerencsére hamar megkedvelik, és be is fogadják a deszkás csapatukba, a Holly Rollers-be. Jakobnak már csak meg kell tanítani gördeszkázni. És lehetőleg nem beleszeretni.
NA:	Hahó, itt BohemianBeatle. Ezt a fejezetet közösen írtuk, persze Vera plotja alapján. Számítottatok Eric Idle-re? Mint a spanyol inkvizícióra, ugye.	Fejezetek
		Down on our own shield
Kellemes olvasást!

A meleg, párás, nyomasztó levegő tízkilónyi súlyként nyomta Jakob hátát, ahogy igyekezett minél hamarabb hazaérni. Már órák óta késésben volt, és most sem ért még oda. Csak gurult, gurult, és gurult, míg a lábai majdnem görcsbe álltak, és a ruhái teljesen eláztak a verejtékben.

Mire az utcába ért, már alig kapott levegőt, és a fejében nem is járt más, csak a jelenet, amit az apja fog rendezni ezután. Kínos, zord és goromba lesz. Már készült is rá.

Áldásként érte a házuk látványa, nem úgy, ahogy a verandán várakozó Bobby-é. Az apa ábrázata szinte máglyára tűzte a kis Jake-et, aki sóhajtva lépett elé.

 - Mehetünk? – szólalt meg félénken, mire Bob némán intett a ház felé.

 - Zuhanyozz le, és vegyél fel valamit, ami nincs elszakadva – dörgött az apa haragtól fűtött hangja, és Jakob sértődötten lépett be. Egyszerűen gyűlölte az apját. Minden egyes mondata, mozdulata, még a jelenléte is bosszantotta. Az, hogy mindenbe beleszólt, mindent jobban tudott, és minden felett pálcát tört. Képes volt kiölni belőle a boldogságot egy pillanat alatt.

Most is csak morcogva mosakodott meg, és húzta magára legszebb ruháját. Még akkor is ha tudta, most kivételesen jogosan volt Bob dühös rá. Lefutott az emeletről, és rögtön előtte állt apja, és a megvető tekintete.

 - Gyere, siessünk! – mondta határozottan, és már indultak is az autóba, aminek hangja később nem volt elég hangos ahhoz, hogy elnyomja a kínos csendet. – Megint velük voltál, ugye – mormolta Bob becsmérlően. – Tölthetnéd hasznosabbal is a szabadidődet.

 - Apa, ez az én dolgom – kulcsolta össze karját Jake.

 - Nem akarok beleszólni. Ez most egyébként sem olyan fontos. Eddig még nem mondtam, de George nem csak egyszerűen beteg.

 - Ezt hogy érted? – kapta fel Jakob tekintetét.

 - Olivia és Dhani még nem fogta fel, és nem is szeretném, ha ezt hangoztatnád, de George hamarosan meg fog halni.

 - De hát nem azért jött ide, hogy hamarabb meggyógyuljon? – kérdezte a fiú aggodalmasan, de Bob csak elcsendesedett.

 - Ez nem pont így megy. Olivia milliókat fizet annak, aki azt mondja, Harrison meg fog gyógyulni, de ez sem változtat a tényeken. Valakit később vagy hamarabb, de előbb-utóbb mindünket eléri a halál. Ők sok időt kaptak arra, hogy elbúcsúzzanak. Kár, hogy nem használják fel.

 - Miért, talán máris a sírba kéne fektetniük?

 - Majd ha felnősz, megérted.

 - Nem, apa, nem akarom megérteni – suttogta Jakob, és több szót nem is ejtettek. Leparkoltak, kiszálltak, és becsöngettek a házba.

Az ajtó azon nyomban kicsapódott, és Bob és Jakob szemben találták magukat egy szemlátomást felpörgött Oliviával. George felesége rájuk mosolygott, és a mosoly elérte a szemét, sőt, a vendégei szemét is. Ragadós volt.

- Bobby, Jake! Annyira örülök, hogy itt vagytok – vonta karjai közé előbb Bobot, majd Jakobot. – George is nagyon várt már titeket. Bobby, szeretnéd most meglátogatni? Épp ébren van. És Jake, mindjárt lehívom Dhanit, meg sem fogod ismerni – merengett el egy pillanatra büszkén. – Ő is szeret gördeszkázni, biztos jól kijöttök megint – csacsogott, ahogy beljebb hívta őket.

- Egy teát? Bár még nincs öt óra, de… – Bob nemet intett a fejével.

- Olivia, minket mióta zavarna, ha nem pontban ötkor teáznánk? – vigyorgott.

A konyha mellett, ahol jelen pillanatban hárman álltak, volt egy félig nyitott ajtó. A szobából gyenge, de élettel teli hang hallatszott.

- Liv, felejtsd el most a teát! Nehogy leüljetek most ott egy fél órára, hogy aztán véletlenül se lássalak, Bob, most, hogy évek óta először lehetne… - George hangján hallatszott, hogy vigyorog.

Bob felkapta a fejét, és szó nélkül betrappolt a szobába.

Olivia bocsánatkérően nézett Jakobra.

- Ezek szerint most tényleg nem fogunk egy ideig teázni. De van egy bárpultunk, Dhani ötlete volt, bár még nem is nagykorú… Te az vagy, igaz? Hogy repül az idő – heherészett egy sort Liv. – Szolgáld ki magad. És Dhani, gyere le! DHANI!

- MI VAN? – érdeklődött fentről egy fojtott hang.

- EGYRÉSZT TESSÉK, MÁSRÉSZT MEGÉRKEZTEK A VENDÉGEINK! GYERE LE!

- Jövök, na – morgott lelkesen Dhani fentről.

Amikor Dhani végre lefutott a lépcsőn, először észre sem vette Jakobot. Csak marcona tekintettel anyját ostorozta, amiért kirángatta szobájából. Aztán megilletődött, ahogy felismerte a régi barátját. Jakob ült a bárpult mögött görnyedten, ingben, akár egy herceg, aki jött, hogy megmentse a földi pokolból. A sötét, göndör haja, és a világos, ciános tekintete az álmát idézte fel, akárcsak az a levegő, ami körbejárta. Mintha Jake szívében mágnes dobogott volna, ami minden ritmussal közelebb vonzotta volna.

Eközben Jakob nem látott mást, csak egy fiatal kölyköt.

- Ó – mondta Dhani, köszönés gyanánt.

- Ó neked is – biccentett vissza Jakob.

Olivia ezzel meg is nyugodott, hogy rendben lesz köztük minden a továbbiakban, és bement a férje szobájába, ahol Bob és George már túlvolt a szertartásos üdvözlésen és ölelkezésen, és máris egy jóleső beszélgetés közepén tartottak valószínűleg arról, hogy Michael Jackson micsoda egy albumot adott ki vénségére a hetekben, és összenevettek, mert hülye humoruk volt.

Bob emellett nem tudta figyelmen kívül hagyni, George mennyire betegnek nézett ki. Őrülten lefogyott, ami már önmagában is félelmetes volt. A Beatle-évek és az utána következő pár évtized alatt volt vagy ötvenöt kiló vasággyal, de a negyvenes éveire végre megemberesedett egy picit. Most ez az embersége egy az egyben eltűnt, és szinte fájdalmas volt ránézni. A hangja el-elhalt, bármennyire látszott rajta, hogy próbál a lehető legélénkebbnek kinézni, és örül, hogy látja Bobot, sőt mi több, boldog, de ennek az is lehetett az oka, hogy tudja, ez az utolsó alkalom, hogy ilyen rég-nem-láttalak viszontlátásuk lehet.

Dhani kivárta, hogy Olivia becsukja maga után a szoba ajtaját, és csak azután fészkelődött fel az egyik bárszékre, ami kettővel Jakob mellett volt. Nem volt egyszerű, mivel igencsak rövid lábai voltak, de valahogy megoldotta. Kár volt, mert már szállhatott is le onnan, ha ki akarta használni, hogy nincs az anyja szeme előtt.

- Mit iszol? – szólította meg Jake-et, miután lekászálódott a székről.

- Limonádét – mosolyodott el a magasabbik fiú, látva a csalódást Dhani arcán.

- Ne csináld már, van egy bárpultnyi alkoholunk, és te képes vagy limonádét inni? – biggyesztette le az ajkát, majd elvigyorodott. – Mellesleg nem rossz ötlet, kutya meleg van ezen a helyen, nem is tudom, hogy bírjátok itt egy emberöltőn át – csevegett, ahogy jégkockákat keresett a mélyhűtőben. – Kérsz te is? – húzta elő a formát.

- Jöhet – nyújtotta a poharát Jake, és a következő másodpercben Dhani földhöz vágta a jégkockatartót.

- Így csak gyorsabb – vigyorgott Jakobra, és letérdelt, hogy fölszedje a földről a darabokat. – Nyugi, tiszta – biztosította Jake-et, és két jégdarabot pottyantott az italába, majd a sajátjába is, és elismételte a bárpult mellé ülés nevű gyakorlatot, ezúttal közvetlenül Jakob mellé, aki így vészesen közel került hozzá.

- Csak ügyesen, törpe – fogta meg Jakob a karját, mert egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Dhani gyomra felugrott a tüdejéig.

- Én ügyes vagyok, hé! Remek az egyensúlyérzékem, meg ilyenek. Tudod, deszkázom.

- Hallottam.

Ekkor csörtetett le a lépcsőn egy másik ember. Félhosszú, hullámos, őszesszőke haja volt, és körülbelül egykorú lehetett az apáikkal.  Végigmérte Jakobot, majd Dhanira nézett, aki kislányosan belepirult a még kislányosabb érzelmeibe, amik ehhez az idős férfihoz kötötték.

- Bent van, ugye? – kérdezte a veszélyesen angol akcentusával, ami rögtön a kis Dhani-ből is kihozta a nemzeti öntudatát.

- Hol lenne? De várj! – egyenesedett volna fel, hogy pár szót váltson plátói kedvesével, de az ember nem várt, hanem egyszerűen benyitott George szobájába, bement, és becsukta maga mögött az ajtót. Így, egyszerűen.

- Ő ki? – vonta fel a szemöldökét Jakob.

- Ne mondd már, hogy nem ismered fel! – ragyogott fel Dhani szeme, és a mosolyával kivillantak a George-féle agyarai. – Nem néztél te sose Monty Pythont?

- Nem – intézte el az ügyet Jakob.

- Ő Eric Idle – tájékoztatta azért Dhani, majd visszatért az előbbi témára. Ha Jakob nem ismeri Ericet, nem ismeri. Úgy kell neki.

Eközben a szobában, ahová Eric épp betolakodott, megállt a társalgás.

- Eric – mosolyodott el George, - találkoztál már Bobbal élőben? Még nem, ugye?

- Nem volt szerencsém – nyújtotta ki a kezét Eric Bob felé.

- Bob, ő Eric – mutatta be George lelkesen Ericet Bobnak.

- Tényleg? Nem gondoltam volna – rázta meg Bob a felé nyújtott kezet röviden.

- Itt lakik - folytatta George ártatlan képpel.

- Aha – húzta össze a szemöldökét a zenész-fajta barátja.

- Bizony – helyeselt Joj -, ő az egyik legjobb barátom. Melletted, persze. Meg Pault is kedvelem mostanában, képzeljétek, a múlt héten eljött ide, és órákon keresztül fogta a kezem. Még sosem csináltunk ilyet, pedig mióta ismerem már, tudjátok – mesélte George, és ez sikeresen elterelte a figyelmét arról, hogy a két barátja nem épp barátságos tekintettel méregeti egymást. Meg gondolatban Pault, valószínűleg.

Pár kínos órával később Bobnak és Jakobnak sajnos mennie kellett. Bob jól érezte magát George társaságában, még ha el is szomorította, hogy így kell látnia, de ezt a nagyon brit fickót a háta közepére sem kívánta.

Elbúcsúztak, bár Jakobot picit nehéz volt elszakítani Dhanitól, annyira belemelegedtek egy beszélgetésbe arról, hogy melyikük milyen trükköket tud bemutatni. (Mint kiderült, Dhani egyet sem, de Jakob csak kicsit röhögte ki ezért.)

Az autóban visszafelé Bobból ömlött a szó.

- Ott lakik! Képzeld, ott lakik az a ficsúr George-éknál! Hogy bírják vajon? – panaszkodott némi szatirikus műakcentust imitálva.

- Nem tudom - Jake szívesen elmondta volna, hogy Dhani úgy nézett ki, semmi baja nincs a ficsúrral.

- De Dhani rendesnek tűnik. Kiköpött olyan, mint George volt, tudod – mosolyodott el Bob, ami elmélyítette a szarkalábakat a szeme sarkában.

- Aha – motyogott Jakob. Dhani szerinte is rendesnek tűnt.

- Nem akarod megszabadítani szegény fiút attól a nagyképű gigerlitől? Elvihetnéd a klubodba, ha már úgyis minden szabadidőd ott töltöd, ne kelljen már egy levegőt szívnia vele. Mit gondolsz?

- Majd megkérdezem. 

Köszönöm, hogy elolvastad!
Előző rész	Főoldal	Következő rész