péntek
csütörtök
szerda
Rosszhír
Nem, ez most kivételesen nem egy kemény angst címe lesz, ez bizony egy rossz hír. Sajnos meg kell szüntetnem a blog aktivitását, hogy teljes gőzerővel dolgozhassak a Marzipan Symphonyn. Igen, ciki, gáz meg minden, de jól szeretném megírni az egészet, és átlátva javítani, majd megosztani. Ez az eddigi legkomolyabb munkám, szóval egyszerűen csak jól szeretném csinálni. A megértéseteket köszönöm, és mikor a történet kezdődik tavasszal addigra már a fejezeteket is olvasni fogjátok. (A face utolsóját még valamikor feltöltöm.)
♥
péntek
88
88
Megamind/Megaagy fanfiction * One-shot * Fluff * NSFW * R * Zene
Sziasztok! Igen, egy új fandom, bla-bla. Megkíméllek titeket a magyarázkodásomtól. Így karácsony remélem nem okoz csalódást, szóval egy vidám, romantikus egypercessel jöttem, a kedvenc mesémből, amit ilyenkor hagyományként újranézek. Hogy értsétek:
Kellemes olvasást!
Amikor először beleszagolt a szerelem harmatos illatába, magán csak némi változást vett észre. A folyamatos sóhajtozások, és a hatalmas kék fejéből kiverhetetlen gondolatok, amik csakis Roxanne-ra fókuszáltak. Azóta már régen belefulladt az illat lavinaként ráömlő súlyába. Hogyan is tehetne ellene bármit is most? Már semmi sem áll köztük. Se a gonosz és jó viszonyának túlképzelt fogalma, se maga Metrocity. A város beletörődött, hogy akit eddig eltaszítottak maguktól, az a legnemesebb lakója a gigapolisznak. Ahogy maga Roxy mondaná a maga ironikus fintorával, sokáig tartott…Bár az elején még ő maga is kételkedett, rengeteget. Nagyképűen beszélt lyukat M hasába arról, mennyire is utálja, mikor az ő kerek apró fejében is csak ez a név forgott körbe-körbe, Megaagy. Eleinte azt hitte csak a túlfőtt utálat miatt, de később ő maga is rádöbbent a valóságra. Ez pontosan akkor következett be, mikor a szemébe mondta az igazságot. Ő nem a jófiú, akit az emberek ünnepelnek. Nem ismerik el, nem repül boldogan a naplementébe, és nem is kapja meg a lányt. Roxanne ekkor értette meg, hogy beleszeretett valakibe, aki nem volt a város hőse. A városé nem.
A rettegett Megaagy végül mégis hőssé vált. Nem kimondottan a Metrocityé, hanem Roxyé. A lány szemében nem attól lett a szőke herceg, hogy megmentette az embereket Tighten tombolásától, hanem attól, hogy kilépett a számára szabott sorsból, és újat választott. Egy jobb utat, ami ez esetben egyenesen Roxanne-hoz vezette. Pontosabban az ágyához.
Már egy hét is bőven eltelt azóta, hogy Tightent börtönbe zárták, és az igazgató elnézte M eddigi büntetéseit. Mind a nyolcvannyolc életfogytiglanit. Cseréltek. Azóta Roxyval szinte ki sem mozdultak az aprócska panellakásból, csak Talpnyali kínos üzeneteire válaszoltak egyedül, hogy ne unatkozzon. M még egy VIP jegyet is szerzett neki a városi tropicariumba, de a vége csupán egy szomorú baleset lett, amiről senki sem beszélne szívesen.
Egyikőjük sem tudta még teljesen felfogni, hogy mi is történt. Sem a belvárosban történteket, sem azt a pár napot, amit itt töltöttek. Már csak azért is bizonyult ez nehéznek M számára, mert éppen annyit tudott a szerelemről, mint a telefonbeszélgetések etikájáról.
- Holló! – szólt bele bizonytalanul a telefonba, mire Roxy az ágy közepéről jó erősen vállon rúgta. – Helló! – ismételte, mire a lány csak vidáman kacagni kezdett.
- Hihetetlen, hogy nem képes megjegyezni – dünnyögte a telefonba Talpnyali. – Mikor jön már haza? Az agybotok lassan már a másik lábamat is lerágják.
- Nyugi Talpnyalim, hamarosan megyek – felelte, és már le is nyomta a telefont. Fogta, és kihajította az ablakon.
- Hé! Az az enyém volt! – nyúlt volna utána Roxanne, de helyette csak mérgesen a nevető Megaagy hátára ugrott, és karmolászni kezdte, pedig már így is rég tele volt a körme nyomaival. Mikor ezt észrevette, már gyorsan hátra is ugrott. Lassan végigsimította az apró puha kezeit, M kék, végigkarmolt hátán. Az új hős nem érzett fájdalmat. A karcolásokat a csata utáni ereklyéknek könyvelte el. Lomhán hátrafordította a fejét, és hatalmas, zöld szemeivel végignézett Roxyn. A lány keze a szája előtt pihent, míg borús, bocsánatkérő tekintettel pillantott vissza rá.
- Sajnálom! Nem tudtam, hogy ilyen durva tudok lenni – motyogta, de M csak elmosolyodott. Hátradőlt, majd elterült az ágyon.
- Elégtételt kellene követelnem – válaszolta, mire Roxanne odabújt mellé, és átkarolta.
- Kérhetsz akármit. Amit csak szeretnél – suttogta a fülébe, majd egy puha csókot nyomott rá.
- Kérlek -, fordult M határozottan szembe vele -, kérlek, sose hagyj el! – mormolta komoly hangon, amire Roxy nem tudta visszafogni a vigyorát.
- Hogyan is maradnál életben nélkülem? – kuncogott.
- Hé! Ezt én is mondhatnám! Ki mentett meg, ha nem én? – vágta rá Megaagy hangosan.
- Ha sorba vesszük, úgy nyolcvannyolcszor raboltál el, és egyszer mentettél meg. Nem jók az arányok – nevetett Roxanne derűvel az arcán. – Mellesleg, aki „holló”-val köszön a telefonba, az nehezen marad életben.
- Azt is megszámolhatnánk, hogy te hány gonosztevőt vonzottál magad mellé. Nem csak én vagyok ám egyedül – ragadta meg hirtelen a lány csípőjét, és magához húzta.
- De most már csak egyedül te vagy, és te is leszel, örökké – mosolyodott el Roxy. – Tudod, most, hogy így belegondolok, eddig te voltál hozzám a legközelebb. Nap, mint nap elraboltál, és tudtál rólam mindent. Aztán Metroman eltűnése után is. Bánom, hogy nem adtam neked lehetőséget, hogy megismerhesselek. Szörnyű ember vagyok – csuklott el a hangja. – Eddig mindenkit csak kihasználtam.
- Hé! – fogta meg M a lány nyakát, és a fejét maga felé fordította. – Miről beszélsz? Te vagy a legjobb ember ebben a hülye városban. Amikor elment Metroman, egyedül te próbáltál legyőzni. Bátor vagy. Mindenki olyan szeretne lenni, mint te. Én is! Valami jót szeretnék végre csinálni, és nem csak rajtad lógni. Szeretnélek még éveken át mindig megmenteni, és megóvni. A hasznodra lenni, érted? – hadarta, majd gyorsan megcsókolta. Erősen a karjaiba szorította, és érezte a lány szívverését, a testének melegét, édes illatát.
- Ezt hívják szeretetnek – nyögte ki mosolyogva Roxanne.
- Szreteknek? – vágott értetlen fejet Megaagy.
- Nem te butus, sze-re-tet-nek! – kuncogott a Roxy. – Ezt ilyenkor szokták mondani az emberek egymásnak. Ha valaki iránt így érzel, szerelmes vagy.
- Akkor ezért szoktak szerelmeskedni – vigyorodott el kacéran, mire Roxane ismét kacagni kezdett.
- Igen, észlényem, igen!
- Hányszor is raboltalak el körülbelül? – állt fel hirtelen M, majd az ablakhoz lépett. Lassan behúzta a zsalut, és behajtotta.
- Háát – sóhajtotta Roxy, míg Megaagy elhúzta a függönyt, és az ajtóhoz lépett. – Úgy nyolcvannyolcszor – folytatta a lány gyengéd hangon, mihelyst a fajnak dőlt, magára húzva a takarót.
- Akkor -, fordította el M gyorsan a kulcsot a zárban határozottan -, hogy kvittek legyünk, van még mit bepótolnunk szerelmeskedésben…
csütörtök
hétfő
Vörös karácsony
Cím: | Vörös karácsony |  | |
Alcím: | - | ||
Korhatár: | R | ||
Műfaj: | One-shot | ||
Hangulat: | Fluff | ||
Szavak száma: | 2115 db | ||
Fandom: | The Beatles | ||
Szereplők: | John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Brian Epstein, Ringo Starr | ||
Slash/Nonslash | |||
NA: | Egy kis karácsonyi buli. | 1963, Liverpool | |
Kellemes olvasást! | |||
Briannél végleg betelt a pohár, és feladta az összes, egy nyugodt, értelmes Beatleshez fűződő reményét. Mikor rájuk csapta erőteljesen az ajtót, már csak annyit hallott, hogy John nők után kuncsorog. Ez mindig így volt, ha a fiúk egy időre zárt térbe szorultak. Ám, ezúttal ez másképp lesz. Most nem fog elmenni kurvákért, vagy rajongókért, nem. Most az egyszer a sarkára áll, és ignorálja őket. Lennon kivételesen nem kapja meg azt, amit akar. Elmehet a fenébe. Ezzel az indíttatással fordítottal el Brian diadalmasan a kulcsát a zárban, és indult önelégült mosollyal egy békés melegbár felé, szenteste.
Igen, ez a helyzet állt fent az 1964-as év, legfontosabb decemberi éjjelén. Tulajdonképpen már majdnem éjfél lehetett, és a szoba mélyén a négy, öltönyös, csökönyös srác még nem is sejtette, hogy nincs kiút a hotel lakosztályából, egyikük számára sem.
Ez volt az első karácsony, amit mind a négyen egy szobában töltöttek. Eddig mindannyian hazautaztak, és családiasan ünnepeltek, míg az alkohol ki nem ütötte őket. Ez viszont, egy londoni hotelben nem volt kivitelezhető, főleg, hogy egy nyamvadt üvegpezsgőjük volt csupán, amit az egyik takarítónőtől kaptak. Ebből is fakadt az a panaszuk, amit Brianre rázúdítottak. Ő meg csak próbálta nyugtatgatni őket, míg John meg nem csókolta. Akkor aztán elvesztette minden önfegyelmét, és el is futott. Megrémisztette a tudat, hogy az a mocsok kis Lennon még csak részeg sem volt. Az meg csak még jobban aggasztotta, hogy ennél édesebb csókot még sosem kapott. Ezen a hülye karácsonyon kellett rádöbbennie, hogy mennyire is szerelmes Johnba.
Ezzel szemben ő csak játszadozott a menedzser érzéseivel. Próbált úgy tenni, mintha eddig nem tudott volna róla.
- Mi a fenéért kell kínozni szegényt? – nézett kissé borúsan Paul rá. – Mind tudjuk, hogy szeret téged, te meg csak itt szórakozol vele.
- Ugyan, én tettem a mait élete legszebb karácsonyává – felelte nagyképűen John, majd az ajtó irányába fordult.
- Nem vagy te egy kicsit ”vedd a szádba”? – nyögte ki George, míg a másik oldalára fordult a fa alatt.
- Ha leveszed a gatyád, és ide adod… - kiabálta utána Lennon, ugyanis az ajtótól egészen messze esett a szépen feldíszítette karácsonyfa. Feketefenyő volt, ami a lakosztályhoz járt, piros-, arany-, és ezüstdíszekkel együtt, az alatt feküdt Joj és Ringo.
Eközben John feszegetni kezdte az ajtót, ami természetesen nem nyílott.
- Ne már! Baszódj meg! – ordította a ritmusgitáros. – Ez a nyomorék bezárt minket ide – mormolta mérgesen, visszalépkedve a nappaliba, a fa mellé.
- Ezek után, én ezen nem csodálkoznék! – kiabálta a konyhából Paul, aki éppen a „McCartneyféle csoda forrócsokoládé”-n ügyködött. A konyha is egészen távol volt, így ő alig hallott bármit is abból, amit a többiek beszéltek. Meg amúgy is el volt foglalva a tökéletes arányokkal. A koncentráció pedig, cseppet sem ártott, főleg mert ezer dolog zavarta folyamatosan. A női, rózsaszínrojtos konyhakötény, amit John rákötözött, a Brian iránt érzett féltékenysége, a negyvenfokos meleg a kandallóból, és ráadásképpen a szokásosnál is hosszabb haja a szemében.
- Tündéééérke! Mikor lesz már kész? – hallatszott Joj finom hanga, és Paul már látta is maga előtt, ahogy a szólógitáros csecsemőként forog a hátán a fenyőfa díszeivel játszadozva.
- Viszem-viszem angyalom! – felelte hangosan, és a forró edényből négy pöttyös bögrébe öntötte a forrócsokit. A gőzölgő kakaó illata csak még jobban felmelegítette a körülötte lévő levegőt, amitől egyre kezdett fuldokolni. Az arca teljesen kipirosodott tőle.
Mikor elkészült a forrócsokik bögrébe öntésével, egy piros fémtálcára helyezte őket, és óvatosan a nappali felé vette az irányt. Ahogyan elképzelte, George a fa alatt játszadozott a díszek birizgálásával, míg Ringo feszülten az órát figyelte, és John a kanapén terült el.
- Itt is van! – dünnyögte, mire mind a hárman hirtelen felugrottak, és elkaptak egy-egy piros pöttyös bögrét. – Szóval be vagyunk zárva? – kérdezte halkan, mire a többiek csak bólogattak. – Akkor ezt az estét baszhatjuk.
- Főleg, hogy most John csókja miatt annyira begerjedt. A végén még egy hétig nem látjuk – tette hozzá Joj, akinek a szája szélén maradt kakaó keskeny bajuszt formált.
- Ugyan, reggel úgyis jön a takarító – motyogta közbe Lennon, már a kandalló mellől.
- Tényleg Mr.! Ha jól sejtem már az egész pezsgőt benyakalta – szólt oda neki Paul, majd az üres bögréjét a tálcára rakta.
- Valamitől be kell állnom, ha már nincs más – vágta rá John. Egyedül a bőrkanapé tudta megnyugtatni. Puha volt, és nem szólt vissza. Nem volt belé szerelmes, nem akart vele lefeküdni, és még a rajongója se volt. A tökéletes társ a bajban, ami ez esetben az alkoholmentes bezártság volt.
A kandallóban már régóta ropogott a tűz, és a villanyon kívül a fán lógó égők is meghitt fényekbe öltöztették a nappalit. Az egész családias volt, mintha csak otthon lettek volna. Szinte várták, hogy melyik pillanatban állít be Mimi, hogy leszidja őket valamiért, vagy éppen Julia néni tüzet kérni. Az egyetlen, amit sajnáltak, hogy Briant sikerült kivételesen felhúzniuk. Még sosem futott így el. Talán tényleg túlzásba estek.
- Hé, hé! Nézzétek! – mutatott Ringo lelkesen az órára. – Éjfél! Kibonthatjuk az ajándékokat! – vigyorodott el a fához szaladva.
- Ugyan már, akkor nyithatod ki, amikor akarod! Különben is, ezek csak Brian hülye csecsebecséi… - dünnyögte morcos hangon John, mire Paul a vállára csapta a kezét.
- Na! Ezek kedves ajándékok tőle! Tőlünk sosem kap szegény semmit – hervadt le a basszusgitáros mosolya.
- Dehogynem! – szólt közbe Joj, lassan Richie mellé lépkedve. – Megkapta volna Johnt pucéran, egy szalaggal a farkán – felelte, mire Lennon hangosan kezdett nevetni. Főleg mikor elképzelte Brian reakcióját.
Eközben Ringo már a második ajándéknál tartott, túl egy hatalmas doboz Marlboron, amit nyilván mind a négyüknek szántak. Persze Joj is beszállt a játékba, de ő borzasztó ajándékbontó volt. Mindennek megőrizte a csomagolását, és csak óvatosan, megfontoltan nyitotta ki a meglepetéseket. Pedig, ha sejtette volna, hogy neki külön egy hatalmas doboz fánk jut, biztos nem pepecselt volna ennyit.
- Hé, Macca! – szólt oda John a basszusgitárosnak, aki csak Richie-t és George-ot figyelte. – Minden oké? – kérdezte csendesen, de a hangjából érződött az őszinte aggodalom. Paul megpaskolta a rákvörös arcát, és csak elmosolyodott. – Ennyire zavarba ejtett a Briannek szánt ajándékötlet?
- Perverz! – vágta rá Paulie morcosan, de az arca már nem csak a forróság miatt pirosodott. Inkább csak a többiek mellé kuporodott, majd egy John feliratú dobozt hozzá vágott. A csomagocska zörgött, ahogy lepattant Lennon fejéről a földre. Ő lomhán utána nyúlt, majd egy mozdulattal letépte róla a hóemberes csomagolópapírt. Egy doboz különös bonbon fogadta, egy mellékelt levéllel.
Kedves John!
Mielőtt még elszállna a fejed, közlöm: EZ NEM EGY SZERELMES LEVÉL! Térj észhez, és ha éppen részeg vagy, inkább dob ezt el, mert untatni fog. Ha nem, akkor csak olvasd el, mint egy használati utasítást. Tégy kivételt, és tényleg érj a végéig.
Karácsony van, az egyik leggyűlöltebb napod. Bár még nem mondtad, nem volt nehéz kitalálnom. Ez elvileg a szeretet ünnepe lenne, ami neked eddig nem sok jutott. Eddig. Most meg minden utcasarkon rólad beszélnek. A híres, utánozhatatlan, elképesztő, ámulatos John Lennon. Mindenki imád téged, és remélem ez halálodig így is marad. Ajánlom az embereknek, hogy ne merészeljenek elfelejteni. Végül is ők járnának rosszabbul. Nem tudom, hogy ennyi szeretet elég e neked. Ahogy ismerlek, elég telhetetlen vagy. NEM ÚGY! Szóval csak annyit akarok kinyögni, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért ismerhetem ezt a bizonyos John Lennont. Amikor az utcasarkon rólad beszélnek, büszkén ordítanám a képükbe –, a te példád után –, hogy én ismerem ezt a bizonyos gitárost. Persze nem teszem, miért tenném. A végén még utánam is futnának, hogy szerezzek tőled egy autogramot.
Eddigi életemben elég szerencsétlen alak voltam, de úgy érzem az összes év nyomor kifizetődött azzal, hogy megismerhettelek. Hihetetlen alak vagy, a bugyuta, pajzán vicceiddel. Ha az emberek erről tudnának, én buknék rajta a legnagyobbat, szóval maradjon ez csak köztünk. Mégis… ez te vagy. Viszont egy rakás dolog van, amit neked is illene megtenned. Egyezzünk meg! Én egy ismeretlennek a képébe ordítom, hogy láttam az összes beatlet meztelenül, te meg szépen végre szerelmet vallasz Paulnak!
Igen, TE kis buzi, észrevettem. Nem mondom el senkinek nyugi, de csak annyit, hogy a mi kis Maccank plüsscicája mellé is csatoltam egy levelet.
Tudom, hogy utálsz mindent és mindenkit, de kérlek, ne legyél „fapöcsű” ahogy te mondanád! Pault igenis szereted, és itt az idő, hogy ezt ő is megtudja. Mert te vagy a legrosszabb a világon az érzelmek kimutatásában. Tehát:
SZEDD ÖSSZE MAGAD JOHN LENNON!
Ez karácsony, a szeretet ünnepe. A legszebb alakalom a vallomásokra, szóval, hess, ettől a hülye levéltől!
Sok szeretettel,
Brian
U.I.
Óvatosan a drogos csokival. Hamar megárt.
John felnézett a papírról, és látta, ahogy Paul egy plüssmacskát ölelgetve egy ugyanilyen írólapot olvas. A tekintetük találkozott, de Lennon gyorsan felpattant, a konyhába futva, miközben már kezdte is magába tömni a bonbont.
- Idióta, minek vallasz szerelmet, ha utána egy másik pasihoz sürgetsz? – motyogta magának, mikor az utána igyekvő Paul ki is vette a kezéből a csokit. – Hé! – szólt rá a ritmusgitáros.
- Hülye! Benne volt a levelemben, hogy ügyeljek rá, hogy ne zabáld fel az egészet – vágott morcos arcot. John lassan közelebb lépett hozzá, és oldalra fordult.
- És mi volt még a levélben? – vált a hangja titokzatossá.
- Az nem mindegy? – vágta rá Macca gyorsan, és már hátat is fordított. – Srácoook! Lennon kapott valami kábítót – kiabálta visszasétálva. John meg csak fogta a fejét. Forgolódott, és lépkedett jobbra-balra. A testét átjárta egyfajta izgatottság.
- Rohadj meg Brian!
Először is el kell olvasnia Paul levelét. Igen! El is indult a nappaliba, de ott forgolódva már egyik papírlapot se látta, csak annyit vett észre, hogy Macca a csomagolópapírokat a kandallóba dobja. Persze nem mutatta ki, hogy ezzel mennyire felhúzta, inkább csak ledobta magát megsemmisülve a kanapéra.
- Franc.
Paul természetesen nem égette el a leveleket. Eszében sem volt. Mind a kettőt gyorsan elrejtette, de John tudta nélkül. Most ő volt a gyorsabb, és Mr. Lennon húzta a rövidebbet.
- Maccaaaaa! Éhes vagyok – dünnyögte Joj az új napszemüvegét próbálgatva.
- Na, jó! Mit kérsz? – vont vállat sóhajtva. – De, csak mert karácsony van.
- Majonézes szendvicseeeeet! – nyögte ki, és Paul már fel is pattant. Belépdelt a konyhába, majd kezdte elővenni a szükséges dolgokat. Egy hosszú zsemle, saláta, sonka, paradicsom, vaj, majonéz. Aki ismerte George-ot, az már álmából felkelve is tudott egy ilyen szendvicset csinálni.
- Nem gondoltál még rá, hogy egyszer belehamuzd a cigid, vagy valami? – jött a hang Paul válla mögül. Riadtan megfordult, és Johnt pillantotta meg. Visszalépett, és kissé reszketve próbálta folytatni. Remegő kezével fogta meg a kést, majd lassan kente rá a vajat a zsemlére, míg a ritmusgitáros ott állt szorosan mögötte. Lassan rátette a sonkát, rá a salátát, majd a paradicsom szeleteket.
- Várj! – szólt közbe John, mikor a majonézhez nyúlt volna. Megfogta Paul kezét, és a kést maga elé emelte, majd lenyalta róla a vajat. Erre Macca egy nagyot sóhajtott, és az arca ismét vörös színben kezdett tündökölni.
Magához térve gyorsan kikanalazta a majonézt az üvegből, majd a többire kente. Rácsakta a zsemle tetejét, és már futott is a nappaliba. Sebesen Joj kezébe nyomta, majd jött is vissza.
- Ennyire hiányoztam? – kérdezte John önelégülten.
- Ne álmodozz! Valakinek össze is kell pakolnia. Inkább menj vissza, ne itt egyen a fene! – vágta rá, miközben szinte mindent egyszerre megragadott és bedobott a hűtőbe.
- Aham! Azt akarod, ugye? Nem – lépett oda hozzá a ritmusgitáros. – Te marhára azt akarod, hogy itt maradjak. Brian is ezt írta le neked nem? Hogy nem menekülj előlem folyamatosan – emelte fel cseppet a hangját.
- Neked meg azt, hogy végre mond ki, miért rohangálsz utánam, és miért bámulsz olyan szemekkel. Bárkire nézek, te féltékeny vagy, pedig egy szóval sem mondtad még ki, hogy többet jelentek számodra, mint egy szál cigi. Folyton akaratos vagy, és akárhányszor lerészegedsz, engem rángatsz magaddal – hadarta Paul, mire John még közelebb lépett, és erősen megszorította a karját, míg egyenesen a szemébe nézett.
- Igen? Hallani akarod? – hergelte saját magát, mire a kis Macca csak bólintott pirulva. – Hát legyen – vett John egy mély levegőt. – Igen, bámullak. Egyszerűen elámulok attól, ahogy mozogsz, és kinézel. Ahogy kifújod az orrod, megsimogatod Geot, felveszed az inged, vagy nyúzod a gitárod. Egyszerűen nem tudom elfelejteni a mosolyod. Mielőtt elalszom éjszaka, az ágyban utoljára csak rád, és az istenverte mosolyodra tudok gondolni. De még mindig nem mondtam ki. Nem, mert félek ettől a szótól. Még senki nem mondta nekem őszintén, akkor hogyan mondhatnám ki? – halkult el.
- Nem kell! – bújt oda hozzá Paul. Belekapaszkodott az ingjébe, és csak szipogott. Neki már az első mondat elég lett volna. – Ha-hagyd csak! – dadogta.
- Szeretlek Macca! Annyira, szeretlek! – ölelte át John, és az arcát a füléhez szorította. Érezte, ahogy az ingje a vállánál kezd átázni Paul könnyeitől. – Te bőgsz?
- Én is szeretlek, te öntelt disznó! – dünnyögte szipogva. – Remélem, ez elég őszinte volt – tette hozzá, mire John nevetni kezdett.
- Úgy tűnik, ma este mégis elő kell vennem a „Pucér John Ajándékcsomag”-ot – súgta magának, majd oldalra fordulva megragadta Paul vállát. – Na, gyere Piroska, vigyázzunk arra a két nagyra nőtt gyerekre, mielőtt még felgyújtanák a fát!
