Yellow Submarine Shoe DIY

Eme rege, amit itt olvashattok arról fog mesélni, hogy milyen módon őrültem meg, három nap leforgása alatt. Rengeteget sínylődtem, és szenvedtem, de mégis meg lett az eredménye. Egy pár cipő. Nem holmi átlagos lábbeli, hanem két igazán egyedi csuka, amit vérrel és verejtékkel festettem le. Yellow Submerine Shoe. 

De ne is álmodozzatok arról, hogy egy kattintás nélkül megnézhetitek a kész cipőket. Nem. Itt lesztek velem, és szépen lassan végigolvassátok, hogy mit is csináltam pontosan három napig. Szóval, muszáj lesz kattintanotok. 

Először is vettettem a két lábon járó pénztárcámmal (anyuval) két ilyen teljesen fehér dorkót, és textilfestéket. (Alapszínekben.) Igazából ez a két dolog a legfontosabb, a többi csak részletkérdés. 

Másodszor a fejemben megterveztem a designt, ami egészen egyedi lett. Mivel még sosem volt felemás cipőm, úgy döntöttem most mégis lesz. Le is töltöttem néhány képet a rajzfilmből, meg a promóból, hogy szokjam kicsit stílust, meg hasonlók. Aztán felkeltem. 

1. nap

Kezdtem az öltözködéssel. Előre sejtettem, hogyha én festeni fogok, azt semmi nem éli túl tisztán, ezért felvettem a legrosszabb ruháimat, amiken nyugodtan lehet pár kósza folt. Utálom azokat a cuccokat, de ami kell, az kell. 

Ezután igénybe vettem a nappalit, és a kis asztalra kipakoltam mindent, amire csak szükségem lehet. A balos cipővel kezdtem. Ez volt a könnyebb. Úgyszólván a bemelegítő kör. És akkor én kis naiv, még azt hittem egy nap alatt megleszek...

Lerajzoltam a tengeralattjárót, olyan pontosan, amilyen pontosan csak tudtam. Ez egy nagyon fontos lépés volt, szóval még lángolt bennem a lelkesedés. 

Nos, a következő az volt, hogy egy öntapadó matricából kivágtam a tengeralattjáró körvonalát, hogy minél jobban rá tudjam illeszteni a cipő ívére. 

Utána a körvonalakon belül megrajzoltam a kis alakokat, meg minden apróságot. Következhetett a festés, öhm igen, a festés...

Ha még emlékeztek az első képre, azon szerepelt egy rakás ecset. Na, hát ezeket egyszer sem használtam, de azért itt is jól mutatnak. A festést fogpiszkálóval csináltam, mert csak annak elég vékony, és hegyes a vége. Plusz újrahasznosítható. 

Ezután szépen kifestettem mindent, majd kontúroztam. Nem, nem fogom lelőni a végét. Majd meglátjátok a végén. Úgy is véget ért az első nap. 

2. nap

Ez az, még egyszer magamra húzhattam legutáltabb gönceimet, és jöhetett a legnehezebb rész. A srácok. Komolyan, én nem vagyok rossz rajzoló, de velük igazán meggyűlt a bajom. 

Lerajzoltam őket egy méretre vágott lapra, majd elválasztottam őket, hogy a saját alakjukat is rá tudjam illeszteni a cipőre. 

Az arcukat ne nézzétek, ott éppen vicces kedvemben voltam. Szegény Paul egy igazi retardált rajta. 

A legnagyobb problémát az jelentette, hogy még rotringgal sem tudtam olyan vékony vonalakat húzni, mint amilyenekre szükség lett volna. Végül nem is sikerült olyan rosszul, de azért minden bizodalmam a festésben volt. 

Utána jött a festékek keverése. Ez nem is ment olyan nehezen, mint először gondoltam. A design készítés annak idején sokat segített a színérzékem kialakításában, így egész könnyen ment. A fokpiszkálók meg amúgy is az én oldalamon álltak. Ezekben a textilfestékes tubusokban pedig, meglepően sok van. Az gondoltam, hogy pár perc után kifogynak, de erről szó sem volt. Úgyhogy jogosan mehet a pacsi a gyártóknak. 

Mellesleg már el is telt a második nap. Igen, ez a rengeteg türelmet igénylő festegetés sok időt vesz igénybe. Az ember nem is gondolná, hogy milyen rohadt nagy kihívás Beatles fannak lenni. 

3. nap

Már meg sem említem, hogy mivel kezdődött ez a reggel is. Viszont a Simpson családos zoknimtól már nem tudtam megválni.

Folytattam a festegetést, és lassan a végére is értem. Jöhettek az arcok, és a kontúrozás. Előző nem kis feladat volt. Elég nehéz eltalálni az arcukat. Főleg Paullal gyűlik meg mindig a bajom. Olyan kis nyomi arca van, hogy lehetetlen lerajzolni. 

Fortuna mégis velem volt, mert a végeredmény kielégítő lett. 

Ide pedig kirakok némi shoeporn-t, mert imádom kínozni az embereket. Hehe. Nem is maradt más dolgom, mint alul lekaparni a maradék festéket, és kifehéríteni a cérnákat. Majd fixálni hajszárítóval, és lakkal. 

Annyit tudok mondani, hogy mégis megérte beleőrülnöm a három napba, mert mostantól ilyen gyöngyszemekben fogom róni az utcákat. 

Így néznek ki a picikéim a lábamon, és azt hiszem, elég indokot adnak hozzá, hogy én legyek a félénknek tűnő lányka, aki titokban csak egyszerűen imádja a cipőjét. Éljen a mindenki által szeretett, imádott irónia, és természetesen az új dorkóim. 

Ah, látjátok Paul arcát. Tökéletesen sugározza a Sassy Quenn életstílust. Már első látásra bele is zúgtam.

Véget ért az utolsó nap is, és az asztalomra vissza került minden ecset, olló, tolltartó, papír, meg mifene. Mostantól egy ideig bezárom őket egy fiókba, és elő se veszem őket. Bocsi skacok. 

Remélem tetszett nektek ez a kis classic rock fandomos DIY, amire nem sok példa van. De hát mi mást tehet az ember, ha csóró, de Beatles fan?