Sex&Shout 3/8

PRETTY WORDS, AND BONEFIRE
Szép szavak, és máglya

Saden sosem volt olyan, aki megjegyezte volna az álmait, de azt az egyet, amit ezen az éjszakán látott a szemei előtt sosem tudta többé elfelejteni. Ugyan csak pár foszlány maradt meg az emlékezetében, de azokból a felvillanó képekből mindig eszébe jut minden.

A Paul tüdejéből szivárgó cigaretta füst, John önfeledt nevetése, Adel szuszogása, és Herr Berger arca, ahogy szívszaggató tekintettel szemléli az egészet. Egy kósza álom volt csupán, de mégis elszomorította.

Annak ellenére, hogy ő aludt el a legkésőbb, ő is ébredt a legkorábban. Dél körül lehetett, és a szobában még mindenki mélyen aludt.

Saden felkelt, és megfontolt mozdulatokkal kikotort a szekrényből egy türkiz, pöttyös ruhát, amiről egyből látszott, hogy Adel szerzeménye. A pultos jobban szerette az egyszerű, visszafogott darabokat, bár a munkáját tekintve nem öltözködhetett egy szimpla iskolásként. A tegnapi a ritka alkalmak egyike volt, amikor szoknyát húzott magára.

Miután felöltözött, rendbe téve magát, a konyhába ment, hogy felmérje ’kínálatot’. A hűtőszekrény persze kongott az ürességtől, tekintve, hogy Herr Berger az utazásai alkalmával Adelra hagyta a háztartást. Ő pedig, nem arról volt híres, hogy különösebben foglalkozott volna vele.

Mostohanővére néha azon is csodálkozott, hogy nem rabolták még ki az egész házat, amikor az ezer alkalom egyikekor nyitva hagyta az ajtót.

Halkan belopózott ismét a kis szobába, és Royt kezdte szólítani.

”Gyere pajtás! Te sem akarsz egésznap feküdni, ugye?” – suttogta, de a bobtail ragaszkodott Paul öleléséhez. Sadennek nem maradt más választása, egy száraz kenyérdarabbal csalogatta ki a hátsóudvarra. A déli napsugarak bejárták egész Hamburgot, és így már a házat is felismerhetően lehetett látni. A kissé fakó, bordó falakat, a kopott, mályva dombornyomatokat, nem is beszélve a kertben álló csörgőfáról. Ősz közepe volt, így a virágok már lassacskán mind lehullottak róla, de még így is fel lehetett idézni az emlékét annak, amikor a két lányka közösen megmássza a növényt.

Azok az évek már rég elmúltak, de az akkor mosolyt okozó érzelmek a mai napig megmaradtak.

Saden lassan visszasétált a konyhába, de még mindig az udvar felé fordult, elveszve az emlékek sokaságában.

A semmiből azonban, egy ismeretlen kezet érzett a derekán, és ajkakat a nyakán. Tudta, hogy John az, hiszen nem járta át, a tömény cigaretta szag.

”Még bőven van időnk egy gyors menetre hercegnőm, amíg a többiek alszanak” – súgta, miközben hátulról átkarolta a lányt, akit kivételesen cseppet sem feszéjezett a dolog.

”Jó reggelt!” – válaszolt egyenes hangon.

”Ó, kérlek, ne legyél ennyire rideg hozzám!” – morcoskodott a ritmusgitáros. – ”Hamar lerendezhetjük, főleg, ha még mindig nincs rajtad bugyi” – vigyorodott el, mire Saden kibújt a kezei közül. - ”De sokáig is csinálhatjuk, ha úgy akarod” – folytatta, mintha csak egy színjátékot játszott volna.

”John, korán van még ehhez” – nézett rá komolyan.

”A szexhez sosincs korán.” – válaszolta a bőrkabátos, erre a lány közel hajolt hozzá, hogy az orruk kis híján összeérjen. – ”Adj egy csókot!” – súgta a beatle.

”Nem lehet…” – sóhajtott a szépség. – ”A végén még itt teremne Herr Koschmider, és a féltő apa szerepében ellátná a bajod” – mondta, mire Johnból kifakadt a nevetés, ahogy elképzelte a mackó alakú férfit.

Az angolnak világ életében tetszettek a szőke, karcsú lányok, de ez nem azt jelentette, hogy Saden ezen tulajdonsága vonzotta a legjobban. - Johnnak világéletében jó humorérzéke volt, amit részben nagybátyjától tanult.

”Tudod, mit tennék most legszívesebben?” – kezdett játszani a hullámos, szőke tincsekkel.

”Azt már az előbb kifejtetted” – felelt a szépség, mire John megint csak vigyorgott.

”Miért vagy ennyire más, mint a többiek? Olyan nehéz lett volna, hogy átlagos lányként viselkedj?” – mormolta a gitáros. - ”Ha valakinek azt mondom, hogy kefélni akarok vele, vagy vetkőzik, vagy pofon vág. Nem mosolyog rám, majd hagy faképnél” – emelte tekintetét, a lány smaragd szemeire.

”Akkor a többieknek nincsen humorérzéke, vagy csak valaki rám ragasztotta az összes ruhámat” – válaszolta nevetve.

”Miért, pont te mondasz nemet?” - suttogta magában a liverpooli. A teste már kezdett teljesen kitisztulni a kábítószerek hatása alól, így jobban szemügyre vehette Sadent, hogy az emléke meg is maradjon a fejében. A karcsú, vékony alakja, hosszú, feszes combjai -, amiket a sok futkosásnak köszönhet -, kerek arca, szőke, hullámos hajkoronája, és a gyönyörű zöld szemei, mind elbűvölték, nem is beszélve a lány különleges kisugárzásáról. John úgy érezte, hogy neki meg kell szereznie ezt a trófeát, bármi áron. Ő ezt gondolta, a kósza ötletet, hogy érzelmek vezérlik, a lehető legmélyebbre ásta magában. Nem akart semmiféleképpen szerelmes lenni.

Tisztában volt a helyzettel, hogyha beleszeretne valakibe, az erős érzelmei sehogy sem hagynák, hogy másra is ránézzen. Ezért is kerülte az érzelmeket, hogy Hamburgot teljesen kihasználhassa, és annyi nővel feküdjön le, amennyivel csak akar.

Hogy miből fakadt ez a félelme? Erre rajta kívül csak Cynthya Powell tudta a választ. Ki is lenne az a lány, aki megszelídíthette, ha csak pár napra is, John Lennon szívét? Ezt még maga a beatle sem tudta pontosan.

Cyn egy egyszerű, liverpooli lány volt, egy iskolában a város egyik legnagyobb bajkeverőjével.  Nem elég, hogy az épület közös volt, még egy órára is keveredtek. Mivel John sosem vitt magának ceruzát, vagy bármilyen felszerelést, ezért az előtte ülő csinos lányt választotta áldozatául.  Gyakran csak „Powell kisasszonynak” hívta, és egyszer-egyszer az órákon a tanár helyett, csak is rajta legeltette tekintetét.

A lány amióta csak ismerte, oda-vissza volt a gitárostól, ezért is, amikor meghallotta, hogy egy lány szőke, „Brigitte Bardot”-os tincseit dicséri, ő maga is befestette, addig barna haját. – Nyilvános tény, hogy a beatles tagjai a francia idolt tartották a legszebb nőnek a világon. – Egy idő után, John össze is szedte a bátorságát, hogy elhívja végre a Ye Cracke kocsmába. Erre a lány válasza, csak annyi volt, hogy már eljegyezték, mire John természetesen őrjöngeni kezdett, azt kiabálva. ”Én kibaszottul nem a kezedet kértem meg, nem?” – üvöltötte, szokása szerint.

Később Cyn mégis elment a bárba, ahol a gitáros végig levegőnek nézte, aztán amikor a lány már el is akart menni, megragadta a kezét, és felvitte egy bérlakásba. A történet pedig, folytatódott kettőjük között, ahogy kellett. John szerelmes lett, először, igazán. Ezt viszont Cynthya sosem tudhatta meg, ugyanis a beatle módszeresen titkolta, mindennél mélyebb érzelmeit, és csak alig páran tudták, mennyire a lány rabjává vált. Már-már annyira függő lett, hogy nézni sem tudta, ahogy Stu csupán táncol Cynnel. A szeszélyes, és indulatos megnyilvánulásainak pedig, az lett az eredménye, hogy rájött, akit szeret, csupán egy egyszerű, angol lány semmi több. John ennél sokkal többre vágyott, az egész világra. Felfedezve őrülten nagy tehetségét a zenében, már nem érte be egyetlen lánnyal, főleg nem egy hétköznapival. Ahogy teltek a hetek, már csupán lelki társként tekintett „Powell kisasszonyra.” Ezek után, Lennon már nem hitt az igaz szerelemben, csak a fékezhetetlen vágyban, ami egykor Cynthyahoz kötötte.

Hamburgban egyik beatles-fiú sem beszélt a liverpooli lányokról, és a folyamatos hűtlenségről. Mind hallgattak a dologról, és volt is jobb dolguk, mint erről szót ejteni.

Sadenre nézve ezek a gondolatok mégis mind elszálltak a fejéből, mintha már nem érdekelte volna a szerelem fogalma, csak érezni akarta a szépség közelségét, hallani édes hangját, és látni a virgonc nevetését. Míg Cyn mellett visszafogva érezte magát, addig a német csak még jobban ösztönözte a világ megváltására.

John hirtelen hátat fordított, és elindult kifelé, egy cigit kapirgálva a zsebéből.

”Most meg hová mész?” – kérdezte a lány, utána lépve.

”Megnézem a srácokat” – túrt bele fakó barna, égbetornyozott hajába, majd meggyújtotta a cigarettát. – ”Ha Paul magához tért, mond neki, hogy ne kóvályogjon el!” – lépet előrébb, és kitárva az ajtót, a küszöbön folytatta, míg egy adag füstöt az utcára fújt. – ”De, azért szólj, ha most meggondolnád magad!” – mondta, mielőtt még elindult volna.

”Ha meggondolnám magam, akkor úgy sem lennél eléggé felkészülve. Azt ajánlom, gyakorolj egy kicsit” – kacérkodott Saden, ami csak még jobban fokozta John vágyait. Meg sem fordult a fejében, hogy a lány esetleg még szűz.

John kilépett a kapun, majd csendben elsétált, ameddig a Koschmider visszament a konyhába. Kinyitotta a hűtőt, de még mindig teljesen üres volt. Ilyenkor kifejezetten bánta, hogy nincs a közelben semmiféle bolt. Mire visszacsukta, hirtelen Adelra lett figyelmes, aki sebesen kifutott a szobából, félig magára húzva egy bársonyruhát, meg egy fehér kardigánt.

”Mi az?” – fordult hozzá fogadott testvére.

”Iskola!” – dobált bele minden félét a táskájába.

”Már rég elmúlt dél, és szombat van” – szólt közbe Saden, a haját igazgatva.

”Igen, de ma lesz az egyik hülye ünnepség” – kapálózott jobbra-balra, majd sietve megölelte nővérét, és már ki is futott a házból.

Saden már a gondolatba is belepirult, hogy kettesben maradt, egy házban, az éppen durmoló Paulal. Ahogy ez eljutott az agyáig, Adel szobájába tipegett, hogy megnézze tényleg ott van-e még a gitáros.

Az angol ott feküdt a szőnyeg, és a takaró ölelésében, és a lány legszívesebben feltette volna az ágyra, hogy még kényelmesebb fekhelye legyen. Közelebb lépkedett, és megfontoltan mellé feküdt.

Paul sötét, lelapuló haja a szemébe lógott, és a hófehér bőre szinte világított. Akár lány is lehetett volna, olyan szép arca volt, és formás ajka.

A német lány belefeledkezett a nyugtató srác látványába, így akaratlanul is elbóbiskolt.

Egymással szemben feküdtek, alig pár centi választotta el őket egymástól. A gitáros pedig, hamarosan a lány kerek arcával ébredt. Csak elmosolyodott, miközben a lánykezét sebesen a saját arcára helyezte, amire ő fel is ébredt. Persze a beatle gyorsan lehunyta a szemeit, mintha aludna.

Saden magához térve hirtelen, zavarában elemelte a kezét Paul arcáról, aki eközben csak magában vigyorgott.

”Nem tudtam, hogy ennyire tetszem neked. Ezt minősíthetném zaklatásnak is” – mormolta, mire a lány egy szót sem tudott kinyögni. A gitáros némán felült, és körbe nézett. ”John?” – kérdezte méla arccal.

”Csak ketten vagyunk…” – vörösödött el az arca, amint kimondta. Ő is felült, így egymással szemben voltak, akár egy csókra készülő tinipár.

Hirtelenjében azonban Gylroyd közéjük ugrott, Paulhoz dörgölőzve.

”Hát, szia, pajtás! Hiányoztam?” – vigyorgott, míg a kutyus egyre csak az arcát nyalogatta. Egyszeriben a bobtail megfordult, és kifutott, majd a szájában valami fehér ronggyal tért vissza. - ”Mit hoztál nekem, te kis rosszcsont?” - simogatta meg Pauly az eb buksiját, aki hirtelen a fehér anyagot a gitáros kezébe nyomta. Ahogy kikezdte bontani, hamar kiderült, az egy csipkés bugyi.

Saden pillanatok alatt tejesen elpirosodott, látva az alsóneműjével szemező zenészt, aki rögtön tudta, hogy ez bizony a lányé.

”Add azt ide!” – nyújt gyorsan oda, de Paul magához húzta, gyorsan zsebre rakva.

”Én neked adtam a szívemet, én is akarok valamit!” – hajtotta le a fejét, míg Saden csak hortyogott.

”De miért pont a bugyim kell?” – lehelte, míg összekulcsolta a karjait.

”Egy csókkal is beérném, de hát, ha egyszer nem kéred tőlem?” – panaszkodott, majd lassan közeledni kezdett a lányhoz. Ahogy hajolt előre, a fényben egyre világosabbá vált számára, a német egy az egyben úgy néz ki, mint Brigitte Bardot. Igaz éjszaka nem igazán volt magánál, mégis felfedezett némi hasonlóságot, de ma már minden kétsége elszállt.

A Beatles mániája volt, hogy a francia ideálhoz igazítsák barátnőik külsejét, de ez itt Hamburgban lehetetlen volt. Egyikőjük sem tervezett megelégedni egyetlen lánnyal. Itt nem azon volt a hangsúly, hogy minél több nővel feküdjenek, csak a szex számított.  Sokszor, sokáig, és szinte szünet nélkül. Ha mégis választaniuk kellett volna, bizonyára mind szőkével jöttek volna össze.

Liverpool más volt. Ott titkolniuk kellett az afférokat, hiszen mindenki tudott a nőikről. Ez mégsem azt jelentette, hogy lemondtak volna a többi lányról. Ezt persze megnehezítette jó pár dolog, de egyik szerető sem híreskedett el vele, hogy egyetlen alkalommal széttette a lábát egy sikátorban az egyik beatlenek.

A Reeperbahnon megszokottak voltak a nyögésekkel beterített sikátorok, és keveseknek volt kimondott barátnőjük, mint olyan. A vöröslámpás-negyedben hétköznapinak számított minden verekedés, széktörés, üvegdobálás, és végtelen hűtlenség.

Így egyre szánni valóbbá válik a gondolat, hogy Cynthya Powel, Dot Rhone, és az összes beatles-lány otthon ül, és boldogan várja az esetleges levelet Hamburgból, ami nem fog megérkezni.

”Ez mi?” – kérdezte Saden az ujjával finoman megérintve Paul sebhelyes száját. A srác csak becsukta a szemét, próbálva élvezni a lány meleg érintését.

”Régen, trombitáltam” – lehelte a kezére, majd megragadta, egy csókot adva rá.

”Akkor tényleg régóta a zene rabja lehetsz” – mosolyodott el, mire a gitáros is elvigyorodott, már csak azért is, mert látta a szépség gyönyörű arcát.

”Egyszerűen nem tudok tőle szabadulni…” – halkult el az angol hangja. – ”De nem csak tőle…” - Saden hirtelen felállt, és az ajtóhoz lépett, amíg a beatles-fiú hátradőlt. – ”Komolyan, mikor kérsz már meg, kezdek megőrülni” – motyogta lomhán.

”És akkor mégis mi lenne jobb?” – vonta fel a vállát a lány, miközben kezdte Adel ruháit a helyükre rendezni.

”Mindketten boldogok lehetnénk” – dobálózott ezekkel a szavakkal, mikor tudta, hogy nem igazak.

”Persze, egészen addig, amíg csak szép szavakat suttogsz a fülembe, amiket én naivan elhiszek. Aztán csak lefeküdnénk, és te máris a következő lány pofiját cirógatnád” – suttogta, a ruhásszekrény fölött görnyedve. Mire észbekapott Paul már szorosan mögötte állt, hátulról átölelte.

”Akkor kezdhetjük is szép szavakkal?” – mondta, és ismét egy mélylevegőt vett.

”Neked ez így tökéletes is lenne, de én nem fogom olyanra pazarolni az érzelmeimet, aki nem szeret viszont” – sóhajtott. - Pedig, már most is azt tette. – Ellépett a sráctól, megmarkolva az összes koszos ruhát, és a fürdőbe vitte őket.

Eközben Paul csak szótlanul, mereven állt, várva a lányra. Mikor visszament, egyenesen elé lépett, majd megfogta a kezét. Erősen megszorította, a tekintetét fürkészve, de Saden csak a cipőjére bámult.

”Figyelj!” – szólalt meg a gitáros lágy hangon, mire a szőke szépség rögtön a szemébe nézett, kezdve elveszteni nyugalmát. – ”Akármennyire is hihetetlenül hangzik ez az én számból, akkor is igaz. Ha nekem adod magad, megígérem, hogy ameddig az enyém vagy, előtted még csak nem is nézek másra!” – szavalta, és erre a lány kissé megremegett. A liverpooli furcsa módon tényleg komolyan vette ezeket a szavakat. Ahogy elképzelte Saden önfeledt mosolyát, amit csakis ő láthat, egy ismeretlen érzés fogta el.

Tizenkilenc éves volt, de még egyszer sem volt igazán szerelmes. Megpróbált már csak egy embert szeretni, de a végén mindig csak más lány mellett kötött ki. Most mégis úgy érezte, hogy kezd elege lenni a sok buta libából, akik csak pirulnak jobbra-balra, ha meglátják, és már szét is csúszott a combjuk. Saden ezzel szemben más volt, ő tökéletes volt Paul számára. Vicces, okos, türelmes, kedves, és mégis kemény. Megfogalmazódott a beatleben a gondolat, hogy eddig az átlagos lányokkal csak lefeküdt, de most, hogy megtalálta a német pultost, nincs szüksége másra, csak rá.

A bökkenő csak annyi volt, hogy erre a bizonyosra még várnia kellet, és ezt ő is jól tudta. Nem volt kérdés, Paul McCartney nem bírt megmaradni nő nélkül. Ennek fényében, még ő sem tudta, mennyire lesz képes visszafognia magát, amíg csak a szíve pihen Sadennél.

A kis koszos lapocska ugyanis, még mindig a lány szíve alatti zsebben volt.

”Őrülnék neki, ha hihetnék neked, de ha még így is lenne, nem vetted figyelembe a vezetéknevemet” – válaszolt higgadtan.

Ez volt a dolgoknak azon momentuma, amiről az gitáros teljesen elfelejtkezett, egész éjszaka, de most hidegzuhanyként érte.

Az összes angol bandának a körbevezetésekor pár perc időt szakítanak rá, hogy elmondják a kerülnivaló dolgokat. A durva helyek, kemény utcák, és tehetős dílerek nevei között szerepel a ”Koschmider-lány” kifejezés is. Ugyan nem mondják el, hogy néz ki, mi a keresztneve, vagy hol dolgozik, mégis teljes tabunak számít. Ha Saden egy aranyos, naiv kisiskolás lány lenne, ez nem is jelentett volna senkinek problémát, sőt eddig a Beatles-fiúkon kívül mindenki megfogadta a jóhiszemű tanácsot, de ahogy az Indra bezárt, ez megváltozott.

Paul hirtelen levette magáról a koszos bőrdzsekijét, és felhajtotta a pólóját a bicepsze fölött, míg azt erősen megfeszítette.

”Látod te ezeket, a kemény izmokat?” – mutatott rá, mire a lány csak vihorászni kezdett, látva a vékonyka karokat. – ”Ezek mellett senki sem választhat el minket” – mosolyodott el hősiesen.

”Hát persze!” – fulladozott Saden, majd gyorsan egy puszit nyomott a liverpooli muszklira.

”Mond csak…” – folytatta az angol kéjes hangszínben – ”Mimet csókolnád még meg?” – kérdezte, várva a szőkeség piruló arcára, ám az nem jött.

Sadennek percről-percre megjött a bátorsága, és az ilyen kérdésekre egyre inkább tudott nyugodtan válaszolni. Úgy érezte, hogyha úgy is Paul csavarta el a fejét, felesleges ilyen apróságokban is menekülni előle. Ugyan nem feküdt volna le vele, vagy csókolta volna meg, de mégis azt akarta, hogy a srác tudjon minden gondolatáról, érzéséről, vágyáról.

”Hát…” – vonta fel a vállát kacéran somolyogva – ”a válladat,” – tapasztotta az ajkait az említett területre, majd folytatta – ”a nyakadat, a kulcscsontodat,” – haladt egyre lejjebb.

Paul hirtelen zavarba jött, ahogy az eddig gátlásosnak hitt Saden a hasát csókolja. Míg a bűntudat is rágta belül, amiért ennyire élvezte a dolgot. Ám rögtön átjárta a vér minden porcikáját, érezve, a lány édes száját az alhasán.

”És a…” – halkult el a lány és lassan megpuszilta a gitáros nadrágját, majd lassan felemelkedett. El sem hitte, hogy megtette. Pár órával ezelőtt még a kísértésről sem volt tudomása, most pedig, tényleg kacérkodott, egy szakadt, angol zenész farmerjával. Bármennyire is érezte legbelül zavarban magát, nem szégyellte.

Ezzel szemben a gitáros inkább érezte magát a szívtelen megrontónak, aki mindennél jobban élvezte, mint áldozatnak.

”Könyörgök, mond, hogy most én jövök!” – karolta át Saden derekát, aki viszont mosolyogva tolta el magától.

”Na, azt már nem! John kérte, hogy ne maradj le, szóval tűzés!” – vigyorgott, az ajtó felé mutatva.

”Szerinted itt tudnálak ilyenkor hagyni?” – nyafogott, magas hangon, visszamászva a szőkeség karcsú vonalai közé.

”Muszáj leszel, ugyanis nekem a ’kellerbe kell mennem” – simogatta meg együtt érzően a srác horgas haját.

”Inkább elviszlek a hátamon, minthogy egyedül caflassak el, ahhoz a négy kanos, angol bunkóhoz.”

”Rajtam aztán nem fogod kiélni a nőcipelési mániádat!” – lépett el Paul szorításából, és egy kabátot húzott magára, míg végül a gitáros is ugyanezt tette a dzsekijével.

Kiléptek a házból, a lány bezárt, majd a kulcsot gyorsan a virágcserépbe dugta. – ”Egy újabb titok, amit az egész világ elől rejtegetek, ő mégis már tudja…” – gondolta magában a lány, de mégsem kétségbeesés, hanem melegség öntötte el.

Elkezdtek lassan sétálni, pont, mint este, de természetesen Paul nem hagyta így a dolgot.

”Nem várhatod el tőlem, hogy fél méterrel messzebb menjek mellőled” – morgott, és gyorsan közelebb lépett.

”Te sem, hogy folyton a hülye cigidet szagoljam!” – felelte a lány arra a szálra mutatva, amit a gitáros már reflexből meggyújtott, de a szőkeség titokban nagyon is szeretett.

”Azt hittem nem zavar, mégis csak folyton körbe vesz a füst abban a rohadt bárban…” – dobta volna el, de Saden gyorsan közbe szólt.

”Nem kell eldobnod, ha szereted, csak akkor te se akarj folyton engem ölelgetni, elvégre nem vagyunk egy pár” – halkult el a hangja.

”Ha tudnád, mennyivel szívesebben karolnálak át, minthogy ezt szívjam” – nézet farkasszemet a cigivel. Ez így is volt, mert az angol már csak megszokásból húzott elő egy-egy szálat, ha az utcára lépett. – ”Egyébként meg az csak a te döntésed, hogy nem vagyunk együtt…” – folytatta.

”Csak te vagy annyira bátor, hogy ezzel áltass. Nem értem miért kell egyetlen lányért ennyit ámítanod.”

”Felfoghatnád végre, hogy egy átlagos lányért nem gürcölök ennyit. Maximum mondom neki, hogy vetkőzzön, és ő azt teszi. Ha nem, akkor meg majd a következő” – tette a könyökét Saden vállára.

”Neked sem ártana megérteni, hogy én nem érek annyit. Mellesleg az is lehet, hogy sosem foglak megkérni, hogy feküdj le velem.”

”Tudom, hogy te is vonzódsz hozzám, akkor meg mindek húznád a dolgot?” – nyújtotta ki a karját, így a keze egészen a lány válláig ért.

”Csak nem akarom még jobban tönkre tenni, az eddig sem túl fényes életemet, azzal, hogy egy angol zenészbe szeretek. Aztán nézhetem tovább, ahogy utánam mindenki más következik” – hajtotta le a fejét.

”Sosem tudhatod, hogy mi következik… Különben is, miből gondolod, hogy az a kis idő, amit szerinted együtt töltünk nem éri meg? Egyébként meg, előbb utóbb úgyis elveszted a szüzességed, akkor nem mindegy, hogy velem, vagy valaki mással?”

”Persze, hogy nem mindegy te idióta! Ha veled fogok lefeküdni, borítékolhatom a szerelmemet!” – gondolta magában Saden, de sosem mondta volna ki, így inkább csak hallgatott. Legbelül nagyon is tudta, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor már Paul minden szavát elhiszi, és nem tud többé törődni az ép érvekkel. Ez a perc pedig rohamosan közeledett.

Ahogy csak a gitárosra nézett, megérezte a nyirkos illatát, vagy koncentrált az érintésére, máris elvesztette az eszét.

”Annyira önfejű vagy” – mondta a srác halkan.

”Mert te talán nem? Itt nyúzod magad velem, ahelyett, hogy bővítenéd a listádat, az általad megfektetett lányok nevével” – hortyogott, felhúzott szemöldökkel.

”Elég egyértelmű, hogy azt kellene tennem!” – emelkedett fel cseppet az angol hangja, mire Saden megrándult. – ”De amint látod, nem azt csinálom. Helyette itt kísérgetlek téged. Megérthetnéd végre, hogy fontosabb vagy, mint a többiek” – mormolta, és a szőkeség megnyugodott. – ”Ráadásul, te vagy a második, az ’Akikkel le akarok feküdni’ listán.”

”Második?” – szeppent meg a lány.

”Az első Brigitte Bardot. Sajnálom, de ő a világ angyala” – mosolyodott el, erre a lány csak lehorgasztotta a száját.

”Kicsoda?” – nézett bamba szemekkel, erre Paul rögtön odafordult hozzá.

”Hol éltél te nélkülem, hogy nem ismered?” – nevette el magát. – ”Sajnálom, de el kell jönnöd velem moziba, nem hagyhatod ki őt az életedből!”

”El tudom képzelni, biztos valami vékony nő nagy mellekkel” – tört elő Saden szarkazmusa, ami a gitáros hangos kacagását váltotta ki.

”Csak ígérd meg, hogy eljössz!” – komolyodott el kissé a srác, de a vigyor még mindig ott ült a szája szélén.

”Jól sejtem, hogy nem hagynál békén, ameddig igent nem mondanék?” – kérdezte a csapos, mikor a távolból már megpillantotta a Kaiserkeller előtti hatalmas, rozsdás lámpát.

”Jól, bizony!” – jött a válasz. – ”Úgyis a Bami Kino mögött lakunk, szóval még nincs is messze.”

”Nem kellene rontanod az ajánlatot” – somolyogott kacéran a szőkeség.

”Ugyan már, ez csak egy kis szórakozás. Inkább ne kéresd magad!” – győzködte a lányt, aki viszont megtorpant a bár elé érve. Lehámozta magáról a srác karját, és felé fordult.

”Mennem kell dolgozni, búcsúzz el!” – mondta hidegen.

”Az elköszönés melyik formáját óhajtja a hölgy?” – vetett egy kéjes mosolyt Sadenre.

”Két csók, az arcomra” – adta ki a parancsot, mire Paul az ajkait az orcájához tapasztotta, majd ismét. A szépség kissé megrezzent, de egyre inkább kezdte megszokni a gitáros érintését. Már nem lepte meg, sőt, élvezte.

”Ezek szerint tekinthetlek közeli ismerősnek?” – súgta a beatle a fülébe.

”Annak tekintesz, aminek akarsz, én akkor is csak Koschmider lánya maradok” – sétált le az ajtóhoz.

”Szia, életem értelme!” – kiáltotta el magát hangosan Paul, miközben az ellenkező irányba sétált. – ”Halják ezt emberek?” – folytatta, erre a lány akaratlanul is kuncogni kezdett. – ”Ez a lány az egyetlen, és már a szívemet is neki adtam!” – ordította, hogy bármilyen messze is volt már, a hangja elérjen Sadenhez.

Ő meg csak vihogva lépett be a Kaiserkellerbe, és a mosolya rögtön eltűnt.

Saden előtt állt két óra tömény takarítás, amit mindennél jobban utált. Nem volt baja az éjszakai élettel, a folyton fájó hüvelykujjal, a sok verekedéssel körülötte, sőt még a sok kurva, táncos, strici, és díler sem zavarta, csak a rendrakás. Frászt kapott, már ha rá gondolt is. A mocskos, törött poharak, néha telehányt falak, maszatos asztalok, és a sáros padló. Ezek a dolgok rövidítették meg az életét, legalábbis ő ezt hitte. Sóhajtozva, de mégis mindig kipucolt mindent.

Egy órával később már rátért volna az standok tisztításához, mikor az ajtó kinyílt, ő meg csak reflexből rávágta:

”Bocsi, de még zárva vagyunk, gyere vissza később!” – szavalta, de mire felnézett, Georgeot pillantotta meg. – ”Ó, hogy te vagy az. Mit keresel itt?” – kérdezte folytatva a törölgetést.

”Az egyik percben még sétálni akartam, aztán megláttam a bár ajtaját, és miért ne nézzem meg világosban?” – mondta, majd laza léptekkel a Saden melletti asztalhoz ült.

”És hogy tetszik?” – vigyorodott el a lány, látva Geo csálé cipzárját. – ”Nem hinném, hogy túl szép látvány.”

”Veled együtt nem olyan rossz” – szólalt meg ügyet sem vetve a lány reakciójára.

A kis Harrison az a fajta ember volt, aki csak akkor szólalt meg, ha szükségét érezte, ami ritkán fordult elő. Ebből is látszik, hogy nem szeretett feleslegesen fecsegni.

Ugyan ha az ember nem rajongott a szólógitárosokért, nem volt a világ legvonzóbb fiúja, de anélkülis átjárta egyfajta művészlélek. Ha pedig, felpattant a színpadra, máris minden puska eldurrant, és az összes lány egy kicsit belészeretett. A végső csapást ennek ellenére is a finom szavai, és a tagadhatatlan humorérzéke adta. Nem is kell mondani, kihasználta ezt a helyzetet, bár nem annyira mohón, mint a többi Beatles-fiú. Ő inkább vágyott egy gyönyörű, fiatal, okos, és vicces lányt tartani a karjaiban, akár hosszabb ideig is, de sosem örökké. Tudni kell róla, hogy nagyon lassan szeretett bele valakibe. Inkább volt csábító, mint csábított. Neki volt ugyan a legcsekélyebb tapasztalata a nőkkel, mégis tüzes szenvedély égett a szívében, amikor kiszemelte a soron következő lányt. Így történt ez Sadennel is.

Ahogy George végignézett rajta éjszaka, és most, megerősödött benne gondolat, miszerint a Koschmider-lánnyal szívesen lefeküdne.

”Kérlek, ne kezd te is! Még olyan fiatal vagy” – fordult a fiú felé.

”Ne aggódj, én nem vagyok olyan, mint John, vagy Paul. Nem fogok szó nélkül a bugyidba nyúlni, vagy ilyesmi, csak annyit engedj meg nekem, hogy ezeket a kis apróságokat kimondjam” – folytatta fapofával, míg a zsebét egy cigiért kifordította.

”Sajnálom, de nem vagyok túl jó abban, hogy visszautasító viselkedés nélkül beszéljek bárkivel” – folytatta a tisztogatást, mire George a lábát a másik székre rakta.

”Nem hiszem. Egy ilyen lánynak, mint te, már biztos volt egy rakás barátja, akit nem utasított vissza” – jelentette ki a szólógitáros, és így is gondolta. Nem tudta volna elhinni, hogy Sadennek még senkivel sem volt dolga.

”Az lenne a normális, de mindem időmet elveszi, ez az egész” – nézett körbe lekicsinylően. – ”No meg, az ember nem egy lepukkant csehóban ismerné meg a szerelmet, nem igaz?” – sóhajtott.

”A szerelem egy palotában, és a Reeperbahnon is ugyanolyan, csak az emberek mások” – felelte Geo, majd a hajába túrt, hogy az úgy is maradjon, mint eddig.

”A lényeg akkor sem változik.”

”Miss Koschmider, ne próbálja velem elhitetni, hogy még soha, senki sem csókolta meg!” – szólította meg angolosan.

”Ha nem fecseged el senkinek, még azt is elmondom, hogy sosem csókolóztam.”

A liverpooli hirtelen megrezzent, és mélyen, legbelül el is hitte ezeket a szavakat.

”Amennyiben ez igaz kisasszony, pedig biztos nem az, akkor tájékoztatom, hogy egy nagyon jó dolgot hagyott ki az életéből” – pattant fel, és kifelé indult.

”Valóban az lenne?” – bizonytalanodott el pár másodpercre a német. Még sosem gondolt úgy a csókra, mint puszta szórakozásra. Nem tudta elképzelni milyen lehet, a leghalványabb gondolataiban nyálasnak, és visszataszítónak érezte, de mégis elsétálva egy merész szerelmes pár mellet, az ő szíve is megdobbant. - ”Legbelül te is gyenge vagy” – ismételgette ilyenkor magában.

”Felajánlhatom a szolgálataimat, ha szeretné, Miss Koschmider” – állt meg, majd fordult meg lassan.

”Már csak Adel miatt sem” – hajolt le az asztalhoz, a koszos rongyot szorongatva.

”Ez azt jelenti, hogy…” – lépett egészen közel a szőkeséghez, aki gyorsan félbeszakította.

”Igen, de ha megkérdezi tőlem, hogy erre mit válaszoltál, csak egy mosolyt fogok említeni” – mormolta Saden, mire George édesen elvigyorodott.

Már régóta tetszettek neki az aranyos, hozzáhasonlóan csendes lányok, nem is beszélve a német bongyorkáról, akinek mondhatni elolvadt a nevetésétől. Akármennyire is próbálta játszani a komoly, kemény rockert, ő mégis csak egy tizenhét éves srác volt, akit megérintett egy naiv lányka önfeledt kacagása.

”De csak a korod miatt nem mondom el, hogy óvatlanul egy ujjal sem érhetsz hozzá, úgy ahogy a többi ember a Reeperbahnon” – folytatta pultos, lassan felegyenesedve, mikor hirtelen Horst jelent meg a színpad mögül.

”George, te meg mi a frászt keresel itt? Tünés!” – lépkedett gyorsan feléjük, de a szólógitáros nem várta meg, míg odaér, sebesen az ajtóhoz rohant, és már el is tűnt.

A vén bokszos ezután a lányhoz lépett, és megigazgatta a szőke, hullámos haját, ami megint csak az arca elé lógott.

”Saden, csillagom! Szólj ám, ha az egyik mocskos zenész itt zaklat!” – szólt nyájas hangon.

”Köszönöm Herr Fascher, de nem vagyok hercegnő, hogy meg kelljen védenie.”

”Nem is kérdés, hogy Koscmider lánya vagy-e!” – sóhajtott, majd el is ment.

Így volt ez, mióta Saden itt dolgozott. Az összes kidobó, és pincér óvón figyelte minden lépését. Senki, soha, egyszóval sem merte elcsábítani, inkább féltek minden szavától. Ha akarta volna, bármelyik bandát kirúgathatta volna, apja bármelyik klubjából, de sosem vezették ilyen szándékok. Úgy volt vele, hogyha már itt élt, legyen sikeres az üzlet. – Ezért is állt ki a Beatles mellet, amikor az Indra bezárt. – Eleinte csak este volt apja szolgálatában, de egy idő után már az iskolát is otthagyta, hogy reggelente tudjon aludni.

Ez Bruno Koschmidert egy cseppet sem zavarta. Addig, amíg lánya nem volt férjnél, ki akarta használni a jelenlétét, ezért is fogta munkára. Viszont ennek ellenére, még próbálta távol tartani az összes koszos zenésztől, vagy részeg matróztól, aki csak erre tévedt.

Közel két éve volt, hogy Saden véglegesen a szülőházába költözött vissza, és többet nem is aludt a Berger-házban -, a tegnapiig. Apja készséggel felajánlotta a munkát neki, és ő el is fogadta. A fizetsége ugyan, csak annyi volt, hogy korlátlanul rendelkezhet Bruno pénztárcája felett. Arra, és annyit költhetett, amennyit akart, de semmi szüksége sem volt pénzre. Mivel nem drogozott, ivott, vagy cigizett, az egész felesleges volt. Elmenni sehová sem tudott, hiszen minden idejét a bárban töltötte. Így Herr Koschmider megspórolta magának egy állandó csapos, és takarító bérét.

Ekkor vesztette el Saden az életét, amit kegyesen apja hatalmasan lángoló máglyájára vetett.