aesthetic cutthroat 1/2

aesthetic cutthroat

The Band * RPF * Modern AU * Levon Helm Single * Fluff * PG * Zene

Sziasztok! Ma egy kis különlegességgel érkeztem elétek, mégpedig egy Levon Helm ficcel, ami fogalmam sincs honnan jött, vagy miért, de jött. Sikeresen túl hosszúra sikerült, ezért ketté kellett vennem, de azért remélem így is tetszeni fog nektek.

Kellemes olvasás!

Sosem hitt a varázslatokban, vagy akár a szép szavakban, amik esetleg mézbe mártották volna finom, erőtlen testét. Az álmok elrepültek előle, még gyerekkorában, akár a pillangók. Egyet sem tudott megfogni, hiszen elkésett. Elmúlt.

Nem mindenkinek adatik meg az a kiváltság, hogy valaki különlegessé váljon. A világ kemény, és sosem felejt. Nem lehet tudni, az egész a szembe van ágyazódva.

Valószínűleg a kétségbeesés vezet oda, ahonnan már nincs visszaút. Kevesen jutnak a vég kapujáig, de akik mégis, egy pillanatra a világ másik felén érezhetik magukat. Ahol nem tud már senki ártani nekik. Ez a megváltás. Annak a legkönnyebb, akinek nincs mit veszítenie.

Freya Walsh egy közülük.

Csendes, nem igazán szeret beszélni. Ő az a fajta lány, aki legtöbb esetben észrevehetetlen. Talán direkt is csinálja, és nem akar részese lenni ennek a világnak. Nem tudja róla senki mi jár a fejében, vagy egyáltalán ki is ő. A legtöbben kerülik.

Csak ül a híd szélén egy lenge szoknyában, vállára engedve bronzbarna hajzuhatagját. Vár valakire? Nem. Csak szereti nézni a kis patak csobogását.

Hirtelen feláll, és vékony lábait egymás elé téve elindul. Életében először megnézi hol ér véget ez a patakocska, aminek még a nevét sem tudja.

A selymes víz csobogása énekként zeng. A fű zöld színe békét ad a szemnek, míg a távolba nyúló víz útja kifürkészhetetlen rejtélyként vezeti Freya lépteit. A köré nőtt fák árnyéka eltakarja a tavaszi napot. A falutól távolodva egyre hidegebbé válik a levegő, ami körül öleli a lány apró testét. Hallgat.

Régen reménykedve hagyta el az otthonát, és várt valakire. Arról álmodozott, hogy az úton egyszer szembe jön vele valaki, aki éppen olyan magányosan kutatja inkább a mező fűszálait, a csillogó víztakaró fényeit, és a fák félénk lakóit, mintsem a világ ügyes-bajos dolgaival törődjen. De nem jön, nem jött senki. Se most, se máskor. Ezen a földön csak ő sétál el.

Mostanában nem hisz a varázslatokban. Az óra csak egy irányba tud forogni.

 Ahogy követi a patakocska keskeny vonalát a derékig érő fűben, egyszer csak megbotlik. Hátra nézve egy szégyenlős indát pillant meg, ami a jelek szerint egy pillanat alatt képes volt leszakítani róla a szandálját. Az apró bőrsaru olyan könnyedén esik darabokra Freya kezében, mintha csak erre vágyna. A lány kezébe fogja a használhatatlan szandált, majd a szoknyája övéhez rögzíti.

Ezután mezítláb sétál tovább a selyempuha füvön, akár egy nimfa. Úgy is érzi magát, mintha ő maga is ehhez az erdőhöz tartozna. Legszívesebben nem is tenne mást, csak járná az erdőket, pusztákat, mezőket.  

Most azonban hirtelen a természetben elveszett arcára egy pirosan fénylő mosoly ül ki, mikor megpillant a patak végében egy tavat.

Nem túl nagy, de nem is olyan apró. A fák lombjába rejtőzve fekszik a földbe mélyedve, míg tükrén lassan siklik át a szelíd szél, és a madarak a körülötte lévő fűzfák sárguló ágairól szürcsölik fekete vízét. A tetején néhány kósza falevél úszik, amik a partjánál a nedves homokon gyülekeznek.

Freya vidáman fut a hozzá legközelebbeső égerfa lenyúló ágához, amire ledobja vékonyka, pöttyös ruháját, majd bugyiját. Miután megigazította minden ruháját, ő maga fedetlen testét átkarolja. Magába szív némi friss levegőt, ami belülről, hűsen simítja át tüdejét.

Óvatos léptekkel közeledik a sejtelmesen sötét vízhez, amibe először csak lábujját dugja. A tó jóval melegebb, mint gondolta. Megtáltosodva hátrál, majd nekifutásból beleugrik. A víz alá bukva végtagjait selymes érzés járja át. Kiegyenesedik, majd apró teste magától a felszínre emelkedik. A vízen fekve, ahogy körülötte minden elcsendesedik szinte hallja a szívdobogását. A tavaszi nap sugarai átvágják magukat a lombkorona falevelei között, majd elérik Freya látszólag élettelen, fehér testét. Ettől valamiért nevetnie kell.

Az erdő halk, akár a víz, ameddig meg nem zavarják. A lány meg sem moccan. Az apró tavacska boldogan befogadta magába.

A levegő azonban egyszerre egy ismeretlen, gépies dolog közeledtét jelzi. A hatalmas csattogás egy gázmotor zaja; méghozzá cross motoré.  

Freya ijedten húzza gyorsan össze magát, majd bújik az egyik fűzfa vízbelógó gyökere mögé. A kezei ösztönösen is remegni kezdenek.

Az ismeretlen a fának támasztja motorját, majd csizmáját meg sisakját mellé dobja, aztán megtorpan. Megpillantja az égerfán pihenő ruhákat. Melléjük lép, aztán körbe néz.

 - Öhm, tudom, hogy itt vagy – szólal meg mély, tenor hangján kissé határozatlanul. – Figyelj, ígérem nem fogok leskelődni, de neked is jobb, ha kijössz, mielőtt én is bemegyek – folytatja a tenyerébe csapva, amiről le is veszi a vastag kesztyűjét. – Nem harapok – nevet.

Freya lehunyja szemét, és mit sem törődve félelmeivel előbújik rejtekéből. Az ismeretlen tekintete rögtön összetalálkozik a nimfa gyönyörű, ártatlan arcával.

 - Fordulj el, kérlek – mondja félénken, mire a motoros mosolyogva engedelmeskedik. Hátulról nem tűnik túl magasnak, de a véznaságát még a dzsekije sem tudja eltakarni. Az egyetlen feltűnő dolog rajta az a tejfölszőke haja, amihez égkék szem társul.

 - Levon vagyok – mutatkozik be eltakarva szemeit, míg a lány kicsavarja nedves haját. Felnéz, majd közömbösen így válaszol:

 - Freya.

 - Walsh? – kérdez a fiú vissza.

 - Igen – húzza össze szemét a lány gyanakodva.

 - Már hallottam párszor a neved. Te is az Evergreen gimibe jársz, nem? – teszi hozzá Levon, mialatt a lány belebújik ruhájába. – Harmadikba.

 - Igen – nyögi a lány érzéketlenül, és megböki a motoros vállát, jelezve megfordulhat. Levon lomhán felé fordul, majd elvigyorodik, ahogyan azt szokta. – Évfolyamtársak vagyunk? Még nem láttalak sokszor.

 - Magántanuló vagyok – biccent a motor felé. – Mindig az úton – grimaszol.

 - Király – bólint a lány. – Örültem – lép odébb. Levonnak először nem is egyértelmű, hogy Freya éppen otthagyja.

 - Elmész? – néz utána.

 - Nem úgy néz ki, mintha maradnék – feleli a lány, és a távolból már csak halkan hallja Lee tenornevetését.

*

Az Evergreen Gimnázium semmivel sem emelkedik ki a többi közül, ezért is választotta a Helm házaspár fiúknak. Félévente csak egy hetet kell bejárnia, hogy letegye vizsgáit, amiknek megoldásait öt dollárért lehet megvásárolni a könyvtárban diákmunkázó srácoktól tantárgyanként. Levonnak nem esik nehezére átmennie a vizsgákon, ellentétben Freyával.

A lány egyszerűen képtelen bármire is összpontosítani, ezért szinte állandóan a bukás szélén áll. Érdekes módon, visszahúzódó természete miatt ezt senki sem olvassa fejére.

Az iskolában nem igazán beszél senkivel. Csak beül az órára, a szünetben megeszi a reggel vásárolt reggelijét, megírja a dolgozatokat, aztán hazamegy. Mást sem vár jobban, minthogy az örök körforgás véget érjen. A hétfői nap mégis egészen más.

A harmadik óra utáni nagyszünetben ül a padjánál, és a csokis gofriját majszolja, míg másik kezében egy kopott könyvtárikönyvet szorongat.  Az arcáról semmiféle izgalmat nem lehet leolvasni, ezért Levon kétségek nélkül szólítja meg.

 - Szia Freya! – köszön mosolyogva, mire gyanakodva néz fel a könyv mögül.

 - Helló! – súgja, majd megpróbál újra a sorok közé bújni.

 - Mit olvasol? – kezdi vizslatni a motoros a barna borítót, amin egy szőke hajtincs, egy kulcs, és egy pillangó szerepel, fölötte a felirattal: „The Collector”

Freya tudva, hogy Levon úgysem fog szó nélkül elmenni, felé mutatja a könyvet.

 - Egy lepkegyűjtőről szól, aki elrabol egy lányt – veti oda hanyagul. – Ha szeretnéd elolvashatod, én már az előző szünetben végeztem vele – hadarja, miközben körbe nézve észreveszi, az egész osztály rájuk bámul. Talán most hallják Freya hangját először az évben. – Nagyon jó.

 - Hm – hümmög a fiú kézbe fogva a kötetet. – Ha azt mondod jó, teszek egy próbát – mosolyodik el Levon, mire a lány arca kissé kivirul. Hogy leplezze megilletődöttségét gyorsan a gofriba harap.

 - Ó, neked van kajád? – csillan fel a motoros szeme. – Mire a büfébe értem minden rendes cucc elfogyott – konyulnak le ajkai, mire a lány sóhajt egyet, felé nyújtva a zacskót. – Nem kell, ám – nevet Lee a karját emelve.

 - Már jól laktam – nyomja a fiú kezébe, aki szinte azonnal ráharap, majd elégedetten nyüszít fel.

 - Istenem, már évek óta nem ettem gofrit. Köszönöm szépen! – vigyorodik el. Olyan vidámnak tűnik most, hogy a lány valóban meg tudja nézni. A szeme csillog, és a kerek orra a világ legszebb szaglószerve, amit valaha látott. Természetesen szép. Akár egy tölgyfa is lehetne az északi sziklás hegyek egy dombján. – Mi az? – legyez Freya arca előtt Levon.

 - Csak elvetted minden szórakozásom – motyogja a lány kissé mogorván, de Lee valamiért mégis nevetni kezd.

 - Nincs telefonod?

 - Otthon tartom. Eddig nem igazán volt rá szükségem – válaszolja Freya semmitmondóan, de Lee mielőtt felelni tudna, a vállán egy srác kezét találja.

 - Hé Lavon, nem jössz már? – harsog. – Mást sem vártam egész nap, mint ezt. Siess! – kezdi az ajtó felé húzni, ahol két másik fiú vár rá. Valószínűleg végzősök.

 - Csipkedd magad Helm! – siettetik, de Lee előtte még gyorsan a lány asztalára csapja iphone-ját.

 - Írd bele a számod! – kacsint a motoros, majd enged a többiek erőltetésének, és kiindul.

 - Honnan van neked kajád?

 - Ajándék.

 - Ugye adsz egy falatot?

 - Ne is álmodozz – hallatszik a folyosóról a hangjuk, mire Freya elmosolyodik, először az iskola falai között. A többiek tekintete ismét csak rá szegeződik, de őt cseppet sem izgatja.

Előre nyúl a mobilért, ami kifejezetten nehéz, a rajta lévő hátlap miatt, ami egy hófehér márványlap mintáját ábrázolja. Nehezen tudja elképzelni, hogy ezt valóban Levon választotta volna. A telefon háttere viszont már az ő ízléséről árulkodik. Fotó a motorjáról, amit feltehetőleg minden másnál jobban szeret.

A telefon nem is tartalmaz mást, mint bugyuta játékokat egytől egyig. Főleg motorosokat, de van köztük zongorás, minyonos, cukorkás és vécépapíros is. Nem túl meglepő.  

Freya mást sem csinál a szünet további részében, mint ezekkel a Levonra emlékeztető idióta játékokkal szórakozik.

*

A kőhídból sugárzott a nap melegsége, így Freyát átjárta a tavasz kedves ölelése, amit mégsem tudott most ugyanúgy élvezni, mint máskor. A lábát a patak felé lógatva, a táskájával a hátán szorította Levon telefonját, nézegetve a kontakt oldalt. Nem szerepelt benne túl sok név. Anya, Apa, Mama, Papa, Robbie, Rick, Garth, Rich, Ronnie. Nagybácsik, barátok, osztálytársak, semmivel sem több. Egy lány sem. Talán félnie kellene tőle, és hibás számot adnia neki. Egy hét múlva Levon úgyis tovább áll. Vagy éppen ezért adhatná meg a saját telefonszámát?

Nincs túl sok veszíteni valója, ezért bepötyögi a számsort, aztán a nevét. Freya Walsh. Nem kimondottan illik a többi keresztnév közé, és másik Freya ismerőse sincsen, de később talán lehet.

Zsebre rakja az iphone-t, és lóbálni kezdi a lábait. Ideje lenne haza indulnia, talán még meg tud nézni egy részt a kedvenc tévésorozatából. Hiába határozza el magát, a teste nem mozdul.

Zúgást hall az útról. Talán pont az apja jött haza? Hátrapillant, de csak egy apró robogót lát elsuhanni maga mögött, ami szinte azonnal lelassít. Levon ül rajta, és közeledik most a lányhoz.

 - Most indultam a tóhoz – nyögdécsel, míg a lábával a híd oldaláig hajtja magát és a türkiz vespát. – Mit csinálsz itt? – mondja letámasztva a kis robogót a hídnak.

 - Itt lakom nem messze – feleli a lány halkan. – Hol a cross motorod?

 - Azt csak az erdőben használom – vágja rá Levon miközben szorosan Freya mellé ül. Ő oda nyújtja a telefont neki. – Köszönöm – mormolja a kontaktokat böngészve. – Áh, király. Őszintén nem gondoltam volna, hogy megadod a számod.

 - Én sem – leheli a lány csodálkozva, mire Lee nevetni kezd. – Minek kell egyáltalán?

 - Gondoltam dumálhatnánk.

 - Velem nem szokott senki dumálni – rázza a fejét Freya.

 - Hát, éppen ezért. Velem sem szoktak túl sokan beszélni egyébként. Mármint azt hiszik milyen elfoglalt vagyok, pedig sokat vagyok itthon, csak nem akarom elmondani nekik. Érted – dől hátra. – Valahogy olyan mások. De te nem.

 - Ezt abból szűrted le, hogy tegnap a tóban fürödtem? – néz rá a lány értetlenül.

 - Azt tedd hozzá, hogy meztelenül – ül kacér vigyor Levon arcára. Erre Freya is elvigyorodik.

 - Nem gondoltam, hogy bárkivel is összefutok. Arra még út sem vezet. Teljesen el van dugva az emberek elől. Tetszik az a hely. Neked talán nem? – hadarja vidáman, és Lee újra megpillantja a nimfát, akit a tóban látott.

 - Elmenjünk? – kérdezi Levon határozottan.

Freya elpirul. Még sosem járt az erdőben bárki mással. Vagy egyáltalán beszélt valakivel az apján kívül hosszasan. A legutóbbi eszmecseréje a tizedikes történelem felelése volt. Nem mintha ne lenne mondanivalója.

Levon hozzá hasonlóan magányos lélek, aki másban nem is látja a partnert, mint a motorjában. Folyton az erdős, sáros utakat rója, míg a valóéletben a megjátszott boldogság mögé bújik. Bár, az ő személyisége jóval vidámabb. A lány kedveli.

 - Elmehetünk – feleli, és Lee szemei csillogni kezdenek.

 - Ültél már robogón? – néz a vespára a motoros.

 - Nem.

 - Szerintem tetszeni fog – vigyorodik el Levon ismét, majd megindul a robogó felé. Feltámasztja, majd egy bukósisakot húz elő a hátsó tárolóból. – Jobb, ha ezt felveszed. Nem akarom, hogy bármi bajod essen.

Freya lassan mellé sétál. Kissé szégyenlősen néz rá az apró motorra. Levon hirtelen előre nyúl, és a gallérjánál fogva közelebb húzza magához. A lány puffadt, sértődött arcot vág, ahogy a kerek bukósisak a fejére kerül. Ezt látva a fiú képtelen visszafogni nevetését. Ráül a robogóra, majd a háta mögötti részre paskol. A lány óvatosan ül fel.

 - Nem baj, ha? – nyújtja előre kezét, mire Levon megfogja, és a mellkasára igazítja. Szorosan. Freya érzi Lee minden izmát.

 - Kapaszkodj! – súgja hátra fordulva a fiú, majd elmosolyodik, megpillantva a lányt a sisakban. – Neked áll a legjobban az egész világon – jegyzi meg halkan. Türtőztetnie kell magát, nehogy megcsókolja.

Levon beindítja a motort, ami hangosan zúgni kezd. Freya keze szorosabban a fiú köré fonódik, mikor elindulnak. A lány először ki sem tudja nyitni a szemét, míg ijedten Lee-hez bújik. Aztán az arcát egyszercsak egy apró szellő éri. Freya szelíden kidugja fejét oldalra, és átnéz Levon válla fölött. Az út kavicsai elsuhannak mellettük, és a szél most már teljes valójában simogatja mindkettőjük arcát.

A lány bátortalanul nyújtja ki jobb kezét, ami lebegni kezd a levegőben. Hullámokat rajzol vele, mintha karja egy madár szárnya lenne. Valamiért egy idegen érzés fogja el, ami hasonlít a szabadságra. Elmosolyodik.

Levon a visszapillantótükörből látja az örömöt a nimfa arcán, így elégedetten gyorsít kicsit, amire a lány kacagni kezd. Nagyon régóta nem volt ilyen boldog.

Freya magába szívja a friss, üde levegőt, majd lassan újra átöleli Lee-t. Talán így akarja megköszönni.

Mire a lány észbe kap, a robogó már le is tért a főútról, és egy poros, kitaposott ösvényen halad az erdő fái alatt. A csodálatos környezetet egyedül a robogó zaj zavarja meg. Az is hamar elhallgat, ahogy a tó mellé érnek. Semmi sem változott tegnap óta.

Levon leállítja a motort, majd lesegíti a lányt róla.

 - Na, hogy tetszett? – néz rá kérdően, mire a nimfája kivirul.

 - Rettenetesen. Talán jobban, mint kellene. Azt hiszem mostantól el kell kezdenem gyűjteni egy ilyenre. Már értem, hogy miért szereted ennyire. Azt hiszem kicsit jobban megismertelek – harsog vidáman, míg kibújik a bukósisakból, hátizsákját a földre dobva. – Ah, imádtam – nyögi örömtelin, míg a fiú a vespára rakja a sisakot.

 - Örülök, hogy megmutathattam – feleli mosolyogva, ahogy a tó felé indulnak. – Tudtam. Az lett volna a fura, ha nem élvezed.

Freya mosolyog, majd leül az egyik vízbe érő fűzfagyökérre, majd Levon mellé. Hátra dobják cipőiket, és lábukat a vízbe lógatják. Utána a fiú a lánra néz, és kacagni kezd.

 - A sisak – kuncog. – Megnyomta a homlokod – vigyorog a lány arcán lévő vörös csíkra bámulva.

 - Az az izé nem szeret engem – vágja rá nevetve Freya, míg próbálja eldörzsölni a kis mélyedést.

 - Nem vészes – nyugtatja Lee a nimfát a lábát lóbálva. – Kérdezhetek valamit? – komolyodik el a tenorhangja. Freya csak bólint. – Érezted már azt, hogy valakit mindennél közelebb akarsz tudni magadhoz? – Indulnak el ujjai a lány kezéhez. Az érintése puha és meleg.

 - Talán.