F.A.C.E. 2

F. A. C. E.

 Fuck  Ashers  Coarsely  Equation

Hurt/Comfort * RPS * Jane and Peter Asher fanfiction * DT * Incest * NSFW * NC-17 * Zene

Igen, igen késtem. Sajnálom, be kell valljam, hogy béna, és lusta is vagyok. Tessék, kimondtam, sirathatjátok egy ideig a lelkes Verát, mert kezdek kifáradni. De semmi gond, most itt a következő rész, és holnap a kedvenc napom jön, szóval kitartást mindenkinek!

Kellemes olvasást!

2

A rekedtes magas hang könnyen felismerhető volt. Nem csak a személy, akitől származott, hanem az előzménye is kirajzolódott a lejtéséből. A története annak, hogyan is került Peter az ajtóba. Valószínűleg Gordon bedobta, míg ő maga elment szó nélkül. Igen, a kis Asher-fiú nem bírja jól az alkoholt.

Paul egy szempillantás alatt felpattan, felhúzza a nadrágját, és mintha mi sem történt volna, lefut a fiatalabb Mr. Asherért.

 - Te nyugodtan aludj csak, én lefektetem a drága bátyádat – harsogja, miközben már rá is csapta az ajtót az ártatlan, faképnél hagyott Jane-re. Siet.

Igen, Peter ott fekszik az ajtó előtt, és egyre csak nevet. Belőle a drogok egy vidám, boldog embert csinálnak. Ezt imádja Paul.

 - Te vagy az mindenem? – kérdezi derűsen Peter, majd kinyújtja a kezeit a beatle felé, aki a karjaiba is veszi lassan, minden érintésnek elég időt hagyva. Újbegyek, falkar, nyak.

 - Már megint leitattak? – mosolyog a basszusgitáros, míg a kis Asher szorosan a nyakába karol. Már Jane is ott ál a lépcső szélén, egy szál köntösben. – Nem mintha előlük rejtegetnie kellene bármit is.

 - Igen hercegem – kuncogja Peter, majd megpuszilja Paul nyakát, aki erre csak elvigyorodik. Jane pedig elképedve nézi, aggódó tekintettel. A bátyja ilyen óvatlan lett volna?

 - Na, gyere hercegnőm, most szépen lefekszel! – suttogja neki a beatle, míg a lány utánuk lépked. A basszusgitáros beviszi a szobájába, majd az ágyára fekteti. Ugyanolyan, mint Jane-é, csak a földszinten, pont az alatt. A legnagyobb különbséget mégis a szúrós rózsaszag hiánya okozza.

 - Minden rendben? – lép bátyja mellé Jane, aki még mindig folyamatosan kacag.

 - Persze, persze húgocskám! Menj csak, majd Paul vigyáz rám! – harsogja, mire a lány csak elmosolyodik, megsimítja a homlokát, majd felmegy. Kimondottan megnyugtatja a tény, hogy ők ketten jóban vannak. A két férfi, akit a legjobban szeret a földön. Talán túlságosan is. Lassan felsétál a szobájába, majd az ágyába fekszik, amiben pár perccel ezelőtt még Paullal szeretkeztek. A basszusgitáros illata selymesen átjárja az orrát, míg a párnáját szorosan magához öleli. Most úgy sincs itt, nem látja, hogy titokban mennyire is szereti. Igen, ez az érzés járja át, akárhányszor megcsapja az édeskés, kissé érces illat. Paul illata. Ettől csak egy mély görcs a gyomrában nevetésre készteti.

 - Köszönöm, hogy vagy nekem! – suttogja fülig vigyorogva, miközben a beatle mosolyát látja a szemei előtt. – De sosem tudhatod meg, hogy mennyire ragaszkodom hozzád!

Eközben lent semmi sem változik. Peter fekszik az ágyában nevetve, és forgolódva, míg Paul csak nézi. A tekintetét szorosan rászegezi, amennyire csak tudja. A vigyorára, a fakó, fehér bőrére, a vastag szemüvegére, és széltől kócos, tűzvörös frizurájára. A látványa minden pillanatban felmelegíti az egész testét. Belülről, akár egy forró tea átjárja, és öntelten hívja fel magára a figyelmet. Itt vagyok!

 - Hercegem! Nem tudok aludni! – dünnyögi Peter nevetve, miközben hason fekve tehénkedik a párnáján. – Nélküled nem megy – vág morcos-bocs arcot, mire Paul megsajnálja, és mellé lép. Erre a kis Asher megragadja a kezét, és hirtelen magára rántja. Csak pár centi választja el egymástól az ajkaikat, de nem mozdulnak. Még nem…

 - Túl részeg vagy – súgja Paul nyájasan. Pedig szereti kihasználni az ilyen alkalmakat, sőt… józanul még nem is igen ért Peterhez. Ilyenkor viszont, képtelen visszafogni magát. Hogyan is tudná, mikor Mr. Asher pirospozsgás arca csak neki vörösödik?

 - Érdekelt ez valaha? – feleli kacéran Peter, miközben erősen megszorítja Paul lógó ingjét.

 - Akkor most ki használ ki, kit? – folytatta a beatle miközben alig bírja visszafogni magát, hogy ne hajoljon lejjebb.

 - Te velem akarsz aludni, én meg csak úgy simán aludni – halkult el egy kicsit Peter. Ez történik általában, ha valaki hazudik. Vajon milyen arcot vágna Paul, ha tudná, hogy nem is annyira részeg? Hogy csak azért ivott valamit is, mert őt akarta? Nem meri kideríteni. Fél, hogy Paul számára csak egy játék, amivel kiélheti azokat a vágyait, amit a húgától nem kap meg. A gyomrát mélyen marja bűntudat. Nem elég, hogy szeretett húga Paulját akarja, még a tény is a vállát nyomja, hogy mindketten férfiak. Az egész annyira bonyolult, hogy inkább nem is akar belegondolni. Fáj a hasa.

 - Akkor mi lenne, ha most a te, legközelebb meg az én kedvemre tennénk? Most csak alszunk – jelenti ki határozottan, majd gyorsan maga mellé fordítja Petert. Hátulról szorosan átkarolja, és nekifeszül.

 - Nem érzem fairnek, hogy legközelebb egész éjjel egy szemhunyásnyit sem fogunk aludni – motyogja Mr. Asher, mire Paul elneveti magát. A kacajának a hangja finoman csiklandozza Peter fülét, amitől neki is mosolyognia kell.

 - Nem értem miért gondolod, hogy én csak azt szeretem csinálni… - kuncogja derűsen. Még jobban megszorítja a kis Asher-fiút, aki már alig kap levegőt, mégsem szól. Csendesen hagyja, hogy Paul szinte megfojtsa -, de nem a karjaival.

Nem szólnak semmit, csak hallgatják egymás lélegzetvételét. Nyugtató, finom hang, ami átjárja az egész szobát. Paul keze nem csúszik lejjebb Peter hasáról. Nem játszik a köldökével sem, csak pihen. Mi is lenne jobb vigasz a világtól megfáradt embernek, ha nem ez? A csend.

A beatle mégsem engedheti el magát teljesen. Amint a kis Asher elalszik, fel kell mennie a másikhoz. Nem keverhet senkit bajba. Se magát, se Petert. Ha ez a kis románc kiderülne, soha sem láthatnák többé egymást. Ezért is akarják a szülők nélkül töltött napokat minél jobban kihasználni. Jane pedig, ő nem számít. Ha a szeme előtt látná őket, ahogy csókolóznak, még akkor sem hinné el. Túl naiv, és ezt mindannyian tudják. Nem is beszélve az öntelt teóriájáról, miszerint a drága Paul McCartney fülig szerelmes belé.

Peter nem akarja eltörni benne ezt a képet. Csupán a keretéről vakargatja le az aranymázat. Az nem is számít, nem igaz? Azt senki sem nézi, csak a képet magát. Ezzel nyugtatja magát. – Nem mintha bármit is segítene.

 - Ha valamit kívánhatnál, mi lenne az? – suttogja hirtelen Paul.

 - Nem tudom. Túl sok mindent szeretnék – válaszolja halkan Peter félig álomba zuhanva.

 - Telhetetlen vagy… - dünnyögi a beatle válaszul.

 - Azért veled jól betellek – feleli, mire Paul megint kacagni kezd. A nevetése ismét átjárja a szobát és a kellemesen csilingelő hang aranyba borítja a falakat. Peter újra mosolyog. Mellette lehetetlen szomorúnak lenni, vagy letörtnek. Elfelejtteti vele a mindennapok apró csalódásait, és a nyomasztó helyzetet is, amiben már egy jó ideje vannak.

Nem kell okokat keresni, hogy miért vannak ott, ahol. Nem kell magyarázatot adni minden apró érintésükre. Paul nevetése az igazság, és aki ennyivel nem tudja beérni, az egyszerűen ostoba. Szemek, karok, lábak, szájak. Mind ott vannak velük, de ki a fene foglalkozik az ócska végtagokkal? Az érzékszerveik is csak másodhegedűsök lehetnek, a szív után. Nos, mivel hallhatná az ember jobban Paul édes kacaját, ha nem a szívével? Peter nem talál más megoldást, erre az abszurd kérdéshalmazra.

Miért vonzódik egy férfihez? És az a bizonyos, akkor is kell neki, ha a húga szerelme? Ennyire hatalmas ereje van annak az isteni nevetésnek? Az ifjú Asher nem érti magát.

 - Miért vagyunk itt? – kérdezi kissé remegő hangon.

 - Felőlem felmehetünk Jane mellé is. Csípem az orgiákat – vágja rá Paul nevetve. A mosolygás kényszere megint átjárja Petert. Nem tud mit tenni ellene.

 - Ő a húgom, te barom – durmolja, mire a basszusgitáros keze felcsúszik a mellkasára.

 - Egy pasival fekszel le minden pénteken. Nem hinném, hogy túl gátlásos lennél ilyen téren – feleli a beatle, de Peter nem mond rá semmit. Inkább csak hallgat tovább. Szégyelli magát. – Mennem kell.

Most mondta ki először ezt a mondatot. Eddig mindig megvárta, míg a kis Asher elalszik. Peter rémülten kapkod levegő után, keresve a megfelelő választ. Végül nem mond semmit. Hagyja, hogy Paul keze lassan lecsússzon a mellkasáról, és felegyenesedjen.

A szobában keringő levegő fagyosra változik, és nem tud mást tenni, csak erősen a párnájába kapaszkodni. Erősen, nehogy lezuhanjon a szakadék mélyére. Már elkezdett szakadni. A textil anyaga kezd szétfoszlani a súlya alatt. A hideg szél a testét csapdossa, de nem tud másba kapaszkodni, mint a szakadó párnába.

 - Ne haragudj -, hajol Paul hirtelen vissza hozzá -, hogy nem vártam meg, amíg elalszol, de ha nem vagy részeg nem dőlhetsz ki azonnal.

Tessék, a rohadt párna végleg elszakad, és Peter a sziklasírba száll. Az arca még sosem volt ennyire vörös, egész életében. Paul egy apró puszit nyom rá, miközben azt suttogja: Lebuktál!

Read More

Kormos szárnyakkal

Cím:		Kormos szárnyakkal
Alcím:		-
Korhatár:		PG-13
Műfaj:		Vignette
Hangulat:		Angst
Szavak száma:		347 db
Fandom:		Original
Szereplők:		OC
Slash/Nonslash
NA:	Egy szomorú dolog.		Bármikor, Bárhol
The Beatles . For No One
Kellemes olvasást!

 Omló falak közepette, egy magányos napon. Ott érzed magad. Ha valaki megkérdené mit gondolsz, azt mondod fáradt vagy. Megfáradtál. Elnyomott az idő és istenének átka. A kezüket homlokodra nyomták, miközben érthetetlen szöveget szavaltak. Így lapították el az érzékeidet. Nem alszol, hallasz, szagolsz, vagy látsz.

 Egy szétrobbant épület poros szobájának sarkában kucorogsz csupán. Egy ember sincs körülötted. Ha lenne, akkor sem vennéd észre. Vakon keresed a segítség tekintetét, míg oltalomban reménykedsz iránta. 

Hamis vagy. Nézed, figyeled, de nem szólsz hozzá. És te még magadat sajnálod. Sírsz, bőgsz, vacogsz, pedig a szoba nem üres. Tele mindenkivel, ki rád néz, tekint.  Nem, te nem érted. Képtelen vagy felfogni. Még mindig csak a kormot szívod magadba, amíg el nem lep. Beteríti testedet, elfedi szerveidet, miközben átjárja minden porcikádat. Azt is ami benned, azt is, ami melletted van. Feketébe öltözöl. Sötét, borús színbe. Pedig, hányszor mondták már neked, hogy ne csináld? Addig ne, amíg a korom át nem jár teljesen. Még nem tette.

 Még mindig csak a dohos szoba omló vakolata mellett vagy. Nem mentél sehová. Nem sétáltál ki az ajtón, és az ablakon sem ugrottál még ki. Nem vagy madár, nem tudsz repülni. Török szárnyakkal nem.A tollaidat rég belepte az éjsötét. Elfeketedett egy ideje. Több év eltelt azóta, hogy száltál az égen, a felhők között a többiekkel. 

A nap süt, a levegő tiszta. A sugarak rád világítanak. Csak észre kellene venned, de te nem vagy képes rá. Hogyan is lehetnél? Nincs hozzá erőd, se energiád. Azért ülsz ebben a kis mocskos szobában, mert nincsen. Elvesztetted valahol, valamikor. Utána már csak ide tudtál jönni. Egyszár már ide sem tudsz majd. Nem lesznek kezeid, lábaid, sőt, még a szárnyad is elfoszlik az örök végtelen sötétjébe. 

 Akkor már áldani fogod ezt a fél épületet a dohos, omladozó falaival.

Nem mondom el hol leszel, szerintem már te is tudod. Érzed a csontjaidban, éppen annyira, mint a szívedben, lelkedben. Már aznap is sejtetted, mikor ezeket a falakat először megpillantottad.Kívánhatod, hogy ne így legyen, de ameddig nem szólsz, a dolgok nem változnak. A falak, a por, és a korom sem. Te mégis minden nap eljössz, hogy hallgass.

(Igen. Valahol, valamikor rohadt szar kedvem volt.)

Read More

Isten

Cím:		Isten
Alcím:		-
Korhatár:		R
Műfaj:		One-shot
Hangulat:		Spiritual
Szavak száma:		1379
Fandom:		The Beatles
Szereplők:		John Lennon, Paul McCartney
Slash/Nonslash
NA:	Egy hamburgi szerelmes éjszaka.		1960, Hamburg
John Lennon - God
Kellemes olvasást!

 - Talán túl sokat reménykedem. Túl hiszékenyen fogadom be az agyamba az összes, véletlenül elejtett szavadat – suttogja halkan, hogy egy apró neszt se lehessen belőle érteni.

 - Hm? Mondtál valamit? – kérdezi John az ércesen rekedt hangján, miközben a cigijét szívja.  Nem fordul oldalra az ágyon, vagy néz a szemébe. Ő egy kőszikla, amit még a híres északi szél sem hasíthat el. Törhetetlen. Ki is lenne Paulon kívül olyan ostoba, hogy mégis megpróbálja? Senki.

 - Semmi fontosat. – Ránéz az órára, ami pont éjfélt mutat. Kíván valamit. Nem mondja ki, csak mindennél erősebben arra az egy mondatra koncentrál. Szép, gyönyörű szavak, amiket mégis nehéz elképzelni. A valóságban testbeönthetetlen fogalmak. Összeszorítja a szemeit, és megfeszíti az öklét. Ritkán akart valamit ennyire ez idáig. Nem, ez hazugság. Már rengeteg dolgot akart már rettentően.

John ránéz, és kifejezéstelenül megjegyzi:

 - Már megint valami hülyeséget kívánsz? – dünnyögi, majd lassan odahajol hozzá. Mellémászik a nyikorgó ágyon, eldobva a hasztalan kis görbe csikkjét.

 - És ha igen? – nyitja ki Paul a szemeit, és morcos arccal néz vissza a ritmusgitárosra, aki viszont csak benyúl a testét fedő lepedő alá, és ujjait végighúzza a törzsén. Nem törődve vele, mit is mondott neki a basszusgitáros. Paul nyög egyet, míg a keze egészen a gerince végéig ér.

 - Na és mit? – kérdi gúnyosan, majd egyszerre keményen megmarkolja Paul fenekét. Egész testét átjárja a borzongás, de közben igyekszik ezt letagadni.

 - Tudod, hogy úgysem fogom elmondani – suttogja Paul halkan, és hirtelen feláll az ágyból, a lepedőt egyenesen a ritmusgitáros fejére dobva. Nem visel semmilyen ruhát, mégsem fázik. Még az ablakból áradó hideg levegő sem tudja semlegesíteni a benne lobogó fáklyák lángjait, amik John jelenlétét jelzik. Odalép az ablakhoz, miközben a ritmusgitáros öltözködésének zajától hangos az egész szoba. Akárhová lép be, azt érezni lehet már messziről. A hangulat, amit maga mellett hordoz, egyszerre rémisztő, és vonzó. A rövidkés barnás tincsei, és íves álkapcsa ugyan nem árulkodnak túl sok egyediségről, a szemeiben látni lehetett, hogy más tűz ég benne. Más, mint egy átlagos huszonévesben. Hozzá képest Paul csak egy gyámoltalan kis fekete, szép szemű kisfiúnak érezi magát. Könnyelműen gondol a maga és John közti hasadék gyilkos szikláira. Bármikor képes lenne levetni magát közéjük, akár magányosan is, csak hogy a kettejük közti kontraszt veszítsen éles fényéből. Hiába, az arcába nyomott tükör egyre csak mást mutat.

A ritmusgitáros már magán viselte a szokásos öltözékét. A szűk bőrnadrág, és bőrdzseki. Utóbbit valószínűleg összecserélte Pauléval, de ennek ő inkább csak örült, mint bánta volna. Nem is szólt egy szót se, csak bámult ki az ablakon. A keskeny kis zsanérok miatt alig lehetett mást látni, mint a város kopott falait, és a távolban egy magasba ívelő templomot. Mégis boldogabban bámulta azt, mint ahogy John felöltözik, és elmegy. A fene szereti nézni a nem létező búcsút. Bár, ez megint csak hazugság. Igenis volt búcsú, de az csak arra emlékeztette Pault, hogy a ritmusgitáros szégyelli őt. Persze ő sem akart volna az utcán sétálgatni kézen fogva, de az ilyen moteles találkozások már igazán az agyára mentek. Pedig pont John volt az, aki aztán az utca közepén is könnyedén pucérkodott. Ezért is eseik nehezére ezt megérteni. Így az utolsó percekben mindig csak csendesen a sarokba ült, vagy hasonló.

 - Ó, vége az éjféli misének! – jegyzi meg John hirtelen, majd gyorsan a mosdóba fut.

 - Ne már! – kiáltja utána a basszusgitáros. – Most komolyan? Megint?

 - Ugyan már! Rohadt vicces! – ordítja ki, majd egyszerre két vízzel töltött óvszerrel fut ki egészen az ablakhoz, végig szakadva a röhögéstől. Erre már Paulnak is muszáj mosolyognia. Figyelmesen nézi, ahogy John kibújik félig a parányi kis ablakon, és megvárja, míg egy ártatlan lélek óvatlanul alásétál. Az áldozat most egy háromfős kis család, egy apa, anya, és kislány; úgy ötéves féle. Mind a hárman kiöltözve, ünneplő ruhába. Egy szokásos adventi vasárnap.

 - Figyi! – súgja John egyszerre, majd hirtelen lehajítja az egyik óvszert, ami párcentire az apától, az aszfalton durran szét, és a víz egészen a hajukig csapódik. A ritmusgitáros nevetés közepette, egy pillanat alatt visszahúzódik, így az ablak üresen marad.

 - HÉ! IDIÓTA! HA AKARSZ VALAMIT, GYERE LE! NEM LÁTOD, HOGY GYEREKKEL VAGYUNK?! – hallatszik az apa indulatos válasza. Olyan hangosan üvölt, hogy az egész város könnyedén hallhatja. Persze a két tettestárs csak fent röhög a kis szobában. John az ágyra feküdve köhécsel, míg Paul csak csendesen, vigyorogva nézi a fal mellől.

 - Látod? – kérdezi a ritmusgitáros, miután már kissé elapadt az ingere. – Ezért utálom ennyire ezeket az álszent keresztény csőcseléket! – hadarja az ablakba lépve.

 - Mert szép ruhában járnak templomba? – kérdi Paul édes hangon, de csak annyit vesz észre, hogy John a másik óvszert is utánuk dobja.  Persze már a közelükbe se ér, mert szedik a lábukat. Minél hamarabb el akarnak menni, itt hagyni ezt a mocskos környéket. Ki ne tenné? Le is fordulnak a sarkon, és már nem is látni őket.

 - Mi? – néz vissza John egy gúnyos mosollyal az arcán.

 - Miért utálod őket ennyire? – kérdi Paul naivan. Nem gondol a ritmusgitáros elkomorodó arcára.

John kihajol az ablakon, miközben egy cigit halász ki a zsebe mélyéről. Rágyújt, és közben nagy levegőkért kapkod.

 - Ezek a legálszentebb emberek a világon. Eleve, a vallásuk a legálszentebb az egész földön. Az előbb is láthattad. Amíg a hatalmas kőfalakkal zárt szarban ülnek, hallgatnak, mint a sír, de ahogy kilépnek rajta, ordítanak. Ennyit arról a bizonyos emberi kedvességről. És nem azért kiabál, mert megdobtam, csak egyszerűen azt akarja csinálni. Üvölteni, és ordítani. Olyan, mint mi, csak felsőbb rendűnek képzeli magát. Ő az Istene kegyeltje. Rá vigyáz valaki odafent. Francokat. Senkinek sem lett még szebb az élete azért, mert egy hideg fal mellet, két keskeny fadarab előtt mormolt valami betanult versikét, három palival. Nem lett tőle milliomos, nem támadt fel a kutyája, és nem is dughatta meg az utca legjobb nőjét. Az a bizonyos Isten szart se csinál. Nem létezik. Ezért is megy az agyamra, ahogy átverik az embereket. Elhitetik velük, hogy létezik valami, ami hatalmasabb mindennél. A „teremtő”, aki megóv, és figyeli minden tettedet. Kibaszott mikulás – hadarja érces hangon. – A franc se akarja ilyen szarságra pazarolni az idejét. Inkább öreg menj el, feküdj le egy rakás csajjal, minthogy egy hűvös, rém unalmas éjjeli misén ülj, és hallgasd, ahogy egy alacsony csúnya, pedofil görcs a szeretetről dumál neked, mikor most buktatott meg nyolc bérmáló iskolást. Megalázzák a híveiket, és még saját magukat is. Szánalmasan próbálják velünk elhitetni, hogy az igazságról rizsáznak, mikor mindent csak egy felsőbb hatalommal akarnak magyarázni. Valami megfogalmazhatatlanról akarnak beszélni, és éppen a kézzel foghatatlansága miatt aduász. Nincs rá se bizonyíték, se tagadás. Ha létezik is az a bizonyos mindenható, biztosan nem arra vágyik, hogy egy dohos, penészes templom, omladozó falai között pár vénember róla magyarázzon hamisan. Arra kérje az embereket a nevében, hogy legyenek álszentek. Elhitetik velük, hogyha minden vasárnap eljárnak fagyoskodni, majd a menybe jutnak. Nem számít hány embert aláznak meg, vagy vernek át. Öreg, ha ott vagy a misén, a menybe kerülsz. Fenéket. Ez nem jelent semmit. Csak az számít, hogy éled a saját életedet, ilyen idióta befolyások nélkül – mormogja a végét, és a csikket kihajítja az utcára. – Egyébként meg, nem értem miért várod, hogy tudjak koncentrálni a mondandómra, ha pucér vagy – jegyzi meg, majd vigyorodik el, amint látja Paul szégyenlős tekintetét. – Én is kérdezhetek valamit?

A basszusgitáros inkább nem is törődik John megjegyzésével, csak mellé dől az ablakba.

 - Persze – feleli nyugodt hangvétellel.

 - Ennyire bánod, hogy ilyenkor lefekszel velem? – mondja remegő, vékony hangon. Paul gyorsan felé fordul, és az arcán egy magányos könnycseppet pillant meg. Legördül a szempillájáról egészen a szája széléig. John próbál tudomást sem venni róla, míg a basszusgitárost őrlő bűntudat nyilai sújtják. Hát még ő is fájdalmat okozott? Hirtelen megragadja John nyakát, és a fejét maga felé fordítja. Egyenesen a szemébe néz, míg az arca fokozatosan kezd pirosodni.

 - John! – mondja határozottan, de ő csak elhúzza a fejét. Erre Paul még erősebben megragadja. – Én igenis hiszek egy Istenben! – kiáltja, mire a ritmusgitáros csak szisszen egyet megvetően.

 - Akkor nagyon hiszékeny vagy… - nyögi ki John erőtlenül.

 - Igen, tényleg. Nagyon is naiv vagyok, mert én egyedül benned hiszek! – A mondat hóviharként siklik át mindkettőjük testén, mintha csak az ablakon befújó jeges szél volna. A kettő együtt pedig, a fagyhalál kósza, vonzó gondolatával áldja meg a pillanatot.

A ritmusgitáros átkarolja Pault, és szorosan magához öleli, miközben a vállával becsapja az ablakot.  A hidegnek vége.

 - Most már valóra vált a kívánságod, papom?

Read More

F.A.C.E 1

F. A. C. E.

 Fuck  Ashers  Coarsely  Equation

Hurt/Comfort * RPS * DT * Incest * NSFW * NC-17 * Zene

Meglepi! Eddig semmit nem mondtam erről a sorozatról, úgyhogy ez így a semmiből jöhetett, de nyugi, csak pár részecske lesz. Egy igen fura fikció az Asherekről, szóval nem is igazán a Beatlesre van kiéleződve, de azért remélem tetszeni fog! 

Kellemes olvasást!

1

Jane már megint fuldoklik Paul kedves szavaitól. Ezt még most sem tudja elrejteni. A szapora légzését a beatle rögtön meglátja, és már meg is bánta, hogy kimondta őket. A mosolya elhervad, mint az a százával mérhető virág, amit eddig Jane-nek küldött.

 - Nyugi, nem kell mindent komolyan venni! Csak vicc volt – próbálja lovagiasan menteni a helyzetet, sikertelenül. Még egy mosolyt sem váltott ki, csak azt a rohadt idegesítő szuszogást. Az volt a legrosszabb, az összes tulajdonsága közül. Ilyenkor mindig résznyire nyitotta a száját, mert az orrán már nem kapott levegőt.

 - Ilyenekkel nem viccelődhetsz mellettem! – vörösödik el a lány egy kicsit, mintha a haja nem lenne elég. Hosszú, egyenes, narancssárga fürtök, amiket Paul mégsem tud utálni, mert valaki másra emlékezteti. Arra a bizonyos valakire, aki miatt el kell viselnie Jane-t. El is kezd a lány hajával játszani. Imádja az ujja köré csavargatni, tekergetni.

 - Talán jobban örülnél, ha komolyan mondtam volna? – kérdezi kacéran. Ezt is szereti csinálni, zavarba hozni.

 - Ha akarsz valamit, mond ki egyenesen! – vág vissza Jane komolyan, mire Paul elvigyorodik. Nevetteti a tény, hogy a lány azt hiszi, halálosan szerelmes belé. Mekkorát téved…

 - Na, te is szórakozhatsz néha egy kicsit – mosolyog kéjesen, majd a kerek ajkait Jane nyakához érinti finoman. Lassan apró csókokat nyom a lány bőrőre, míg az egyre jobban kezd szuszogni. Ilyenkor a beatle legszívesebben ráordítana, majd gyorsan letépné a ruháját. Úgy minden sokkal könnyebb lenne.

 - Ne itt! – húzza el magát Miss Asher. Paul a háta mögött mindig így szólítja, de most csak egy nagyot sóhajt.

 - Ahogy akarod – dünnyögi, majd rágyújt egy cigire, miközben feláll. Hihetetlen, hogy ez a beképzelt tyúk azt hiszi, annyival képes beérni, amit vele csinál. Tényleg nagyon naiv.

Egyszerre Jane is felegyenesedik, és elindulnak az épület felé. Amikor egymás mellett sétálnak, még csak jelét sem mutatják, hogy ők egy pár. Paul semmi pénzért nem akarná végig a lány tömény rózsaillatú kölnijét szagolni, és az úri hölgy is irtózik a cigi füstjétől. Természetes, hogy egy fél méter távolság van köztük.

 - Mondtam már, hogy isteni az illatod ma? – jegyzi meg nyájasan, miközben az ellenkezőjére gondol. Miss Asher erre megint csak megrándul, és annyit nyög ki:

 - Hagyjál már a butaságaiddal! – A basszusgitáros megint elvigyorodik. Kifejezetten röhejes, ahogy Jane újra és újra visszautasító vele, mikor legbelül mindennél jobban döglik érte. Ennek az egyetlen szépséghibája, hogy holnap kétszer ilyen töményen szagolhatja azt a rohadt rózsa illatot. Kezdi bánni, hogy szórakozik a lánnyal. Inkább csak szívja tovább a cigit, és az Asher-udvarban gyönyörködik. Ha mást nem is, ezt tényleg szereti ezen a helyen. Sétálni a bimbózó sövények illatozó virágai között. Csodálatos, ahogy egymást körbeölelik a növények, így megalkotva kert édes hangulatának orgiáját. Paul vesz egy mély levegőt, és finoman kifújja azt. Isteni. Megrészegülve az érzéstől egyszerre Jane-hez lép, és szó nélkül megcsókolja. Mindkét kezével a lány nyakát szorítja, míg a csípőjét előre tolja, így Miss Asher kénytelen belékapaszkodni. Próbál ugyan ellenkezni, de hamar feladja. Belátja, hogy felesleges. Azt gondolja, hogy Paul már nem tud parancsolni magának, annyira kívánja. Tényleg nagyon naiv. Sejtelme sincs arról, hogy a beatle csak kötelességből, vagy éppen részegségből teszi ezt.

 - Várj már! – tolja el kicsit magától a lány. – Most akarod? Itt?

 - Ha egy férfi megcsókol egy lányt, általában azt akarja – vágja rá Paul, mihelyst eldobja a cigijét. Erre Jane nagyon zabos tud néha lenni, de most nem mond rá semmit. Inkább csak áll egyhelyben, várva, a beatle mikor húzza magával a házba. Persze, ő már csak azért sem teszi. – Ha nem akarod, nem kell. – dünnyögi. Tudja, hogy Jane magától sosem mondaná ki, hogy le akar vele feküdni.

Paul játékával csak egyetlen baj van. Az, hogy a lány egyre jobban kezd ténylegesen belészeretni. Ezért is járja át némiképpen a basszusgitárost mélyen a bűntudat, amiért szórakozik vele. Mégsem tudja abbahagyni. Elég ránéznie Jane öntelt, gőgös arcára, és le akarja taszítani a trónról. Annak a képzelt királyságnak a tetejéről, amit ő maga képzelt el. Ezt az álomképet foszlathatná szét Paul egyetlen mondattal, ha akarná. De nem teszi. Miért is tenné?

 - Inkább csak menjünk be, oké? – folytatja a beatle. – Már kezd sötétedni. – A lány bólint, mire szétválnak, és lassan besétálnak. Felesleges lenne a dolgot túlragozni. Szó nélkül, mereven mennek be az üres házba, majd fel a hálóba.

Ma kivételesen senki sincs az egész lakásban, mert az idősebb Asher-pár elutazott egy hétre a még idősebb Asher-párhoz. Petert és Jane-t itt hagyták, hogy dolgozhassanak, és a leendő, legfiatalabb Asher-párnak is járt már egy kis magány.

Paul már hónapok óta mindig ebben a házban lebzselt, ha éppen nem volt semmi dolga. Jane-nel ők voltak Anglia „álompárja”, tekintve, hogy Paul beatle, a lány meg színésznő volt. De akármennyire sugallta mindenki a basszusgitáros felé, esze ágában sem volt megkérni Jane kezét.

Ilyenkor sem csinált igazán semmit, sőt a nyilvánosság előtt sem. Nem fogta a kezét, karolta át, vagy csókolta meg. Aki ismerte Pault tudta, hogy cseppet sem szerelmes. Jane nem ismerte.

Ő születésétől fogva távolságtartó típus volt, aki nem is vágyott ilyen formaságokra. Talán ezért nem is zavarta különösebben. Inkább csak bízott abban, hogy a basszusgitáros ilyenek nélkül is tudja szeretni, miközben ő egyre bizonytalanabb lett önmagában. Paul jelenléte minden gondolatát elterelte, és felforgatta. Nem is beszélve a szuszogásáról.

 - Gondolom ma is lusta vagy – jelenti ki Jane gúnyosan, mint mindig. Eközben a beatle csak lomhán az ágyra veti magát. Már vakon is könnyedén odatalálna. A sima, festett ajtón belépve, átlépve az indokolatlanul magas küszöbön, rá az érdes, kemény szőnyegre, majd előre a fakeretes franciaágyig. Ez az út könnyedén megtehető, főleg, hogy a végén a puha, levendula illatú ágynemű várja. Most is csak ott fekszik, míg Jane zuhanyozik. A víz csobogása alig hallatszódik át a vastag falakon, ezért Paul kissé egyedül érzi magát. Akármennyire ellenkezik a lány jelenléte ellen, végül mindig ebben a puha, bronzbarna ágyban köt ki. Megsajnálja Jane-t, amíg ketten vannak, aztán minden megváltozik…

 - Mi a francért vagyok már megint itt, mikor Peter nem is biztos, hogy haza jön? – mormolja magának, miközben hason fekve tehénkedik. A párnáját erősen magához szorítja, amin még alig érződik Jane idegesítő rózsa illata, ami perceken belül el fogja lepni az egész szobát. Igen, Paul már tényleg megbánta, hogy megdicsérte, még ha szarkasztikusan is.

Ledobja a cipőjét a lábáról, majd az ingjét is lehámozza magáról. A fene sem akarná, hogy Jane fürdés közben őt is bekenje azzal a hülye rózsás izével, ezért inkább csak ennyit tesz tisztálkodásképpen.

Egyszerre lépteket hall a folyosóról; a lány közeleg. Kivételesen nem a papucsának éles csattogása üti meg a fülét, hanem finom, könnyed léptek. Belépt az ajtón, és becsukja az ajtót. Leül a tükör elé, majd fésülködni kezd.

 - Alszol? – kérdezi lágy hangon.

 - Még nem – dünnyögi Paul, majd lassan a hasára fordul. Ránéz Jane-re, aki most valamiért más. Nem viseli a rózsaszín hálóruháját, csupán egy apró csipkemelltartót és egy harisnyatartót, a hozzá tartozó harisnyával, ami alatt parányi bugyi feszült csak.

A beatle halkan elneveti magát, de gyorsan az arcára húzta a párnáját. A lány eddig ilyet még sosem csinált, sőt, még hasonlót sem. Paul akármennyire is próbálja minél távolabb tartani magától a tényt, hogy Jane szerelmes belé, most mégis kénytelen felfogni. Egyszerűen nincs szíve ezek után mellőzni. Muszáj, muszáj azt tennie, amit Jane szeretne. Meg kell játszania magát, mintha érezne iránta valamit. Nem tehet mást.

 - Csinos darab – dünnyögi végül.

 - Azt veszek fel, amit akarok! – vág vissza sértődött hangon, miközben felpattan. Lekapcsolja a lámpát, és befekszik az ágyba, hátat fordítva Paulnak.

 - Akkor sokszor akard ezt. – A lány már megint elkezd szuszogni. A sötétben nem látszódik, de az arca is rég elpirult. Persze nem válaszol semmit, csak mocorog a takaró alatt.

Paul egyszerre kiegyenesedik, és feláll. Szinte hallani lehet, ahogy a lány remeg, amitől az ágy is recseg. A beatle oldalra hajolva felkapcsolja az éjjeli szekrényen lévő lámpát, ami egy narancssárga színt ad a szobának. Átsétál Jane oldalára, és hirtelen ledobja a takarót az ágyról. A lány csak összehúzza magát, míg a szemét is lehunyja. Paul fölé térdel, majd megragadja a karjait, így szétfeszítve.

 - Hé! – mondja Jane, még mindig csukott szemekkel, és elpirult arccal. – Hagyjál! Most nem akarom! – próbál ellenkezni, mire a basszusgitáros szorosan fölé hajol.

 - Na, persze. Ezért vettél fel ilyen rucit, mi? – súgja oda neki, majd egy hosszú csókot nyom a nyakára. Erre Jane elengedi magát. Már nem ellenkezik. Hagyja, hogy Paul leszabja róla azt a kis bugyit, amit két órán át válogatott a hülye újságból, mire megtalálta. Megvárja, míg a beatle lehúzza a nadrágját, majd átkulcsolja a derekát a combjaival. Erősen magához szorítja, míg Paul még mindig leszorítja a kezeit.

Sosem volt vele túl romantikus, de Jane inkább csak örömet akart neki okozni azzal, hogy hagyja magát.  - Legalábbis ezzel magyarázta. - A folyamatos visszautasítások tengerében jelezni akarta, hogy igenis szereti. Ezt hitte. Eközben Paul csak együttérzésből feküdt le vele. Már amennyire ezt megtette. Igazság szerint, csak megvárta, míg a lány a végére ér, és már be is fejezte. Ilyenkor Jane magához szorította, és reggelig el sem engedte. Ez kimondottan Paul agyára ment. Nem elég, hogy kielégítette Miss Asher vágyait, még tűrnie is kellet, hogy az szorongassa. Nem is beszélve arról az őrjítően büdös, tömény rózsaillatról.

Ez így is történt volna, ha egyszerre nem hallottak volna egy hatalmas csattanást a bejárati ajtóból, egy ordítás kíséretében.

 - Megjöttem!

Read More

Fanart Friday 2

Read More

FÉREG

Cím:		Féreg
Alcím:		-
Korhatár:		PG-13
Műfaj:		One-shot
Hangulat:		Angst
Szavak száma:		983 db
Fandom:		The Beatles
Szereplők:		Maureen Cox, Ringo Starr, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison
Slash/Nonslash
NA:	Egy kis Beatles bulin Ringo nem túl kedves.		1968, London
The Beatles - It's only Love
Kellemes olvasást!

Nézz rám! Igen, nézd az arcomat! Látod? Figyelsz már? Kérlek! Csak nézz már ide az istenért! Nem, te egyszerűen kezelhetetlen vagy. Sosem hallod meg azt, amit mondok. Ennyire süket lenne a szíved?

 - Nem hinném, hogy ez fair lenne – suttogja magában George. Ő mindig csak susmog, ha éppen nem fontosról beszél. Pedig, én mindig igyekszem őt is hallani. Érdekeseket tud néha makogni, úgy magának. Azt hiszi, senki sem figyel rá.

 - Na, gyerünk! Csináljátok! – kiabálja John, teljesen elázva, mint aki egy hatalmas pohár sörben fürdött volna, pezsgőhabbal. Kár, hogy igazából csak teljesen részeg. Néha jobb lenne elképzelni, hogy aki valamiből sokat eszik, vagy iszik, azt csak fürdött egyet benne. Akár az érzelmekben. Én is úgy érzem, mintha egy hatalmas kádban ülnék, színültig csalódásban. Szinte már marja a bőrömet.

 - Kezdem azt gondolni, hogy te csak engem akarsz látni, miközben smárolok – kacsint Paul Johnra. Ezek ketten bizonyára nem csak szerző partnerek. Érződik a levegőben, de ők már egy óceánban pancsolnak évek óta. – Hé! Ringo, téged nem zavar? – kérdi azért meg tőled udvariasan. Én meg csak reszketek. Félek. Nézz már ide! Legalább emeld fel azt a rohadt fejedet, és lásd, hogy ez én vagyok! Én! Mégis mi foglalkoztat ennyire, hogy hagyod? Kérlek! Csak pillants ide! Elég egy percre is, hogy lásd! Nem.

Te bólintasz egyet, de még mindig csak lefelé bámulsz. Mit ronthattam el?

Paul lassan felém hajol, míg John meg mindenki minket bámul, csak te nem. Te a rohadt magas szárú cipődre nézel, míg ő engem csókol. Nem is érdekel, mit csinálsz. Azt nézel, amit akarsz. Ha egy egyszerű „nem” kimondására sem méltatsz, hát menj a francba. Igen! Vedd el inkább a rohadt cipődet feleségül, ne engem! Úgy is kislányok százai üvöltözik a neved. Csak van valaki, aki hozzád hasonlóan szereti a cipőidet.

 - Most boldog vagy? – szemez Paul Johnnal kacéran.  Kezdenek feltűnőek lenni, pedig szerintük nincs semmi közük egymáshoz. Még ez a két idióta is jobban vonzódik egymáshoz, mint mi.

Ezen gondolkodok egész este, míg te csak végig a hülye cipődet nézed. Bambulsz rá, mintha valami más lenne. Mégis, mit látsz benne? Mi olyan szép rajta? Talán álmodsz?

Meguntam ezt az egészet, inkább oda megyek hozzád. Melléd lépek, és magamra öltöm álarcomat. Mintha semmi sem zavarna. Ki is merné bántani, az édes, esetlen kis Ringót, aki annyira istentelenül aranyos.

 - Nem mehetnénk? – kérdezem lágy, hamis hangon. Te lassan elfordulsz, de persze rám se nézel. Rögtön felállsz, és lomhán a derekamba karolsz, mintha jelentene valamit, pedig cseppet sem. Halkan elköszönünk, de te még a fejedet sem fordítod felém. Ott sem vagyok. Egy szellembe karoltál. Hallod? Én nem vagyok itt, akkor miért fogsz? Miért nem engedsz végre el? A semmit miért marasztalod? Kérlek, válaszolj! Nem, te megint csak szomorú vagy. Nem akarod elárulni miért, hiába kérdezem. Nem tudlak felvidítani, eddig sosem sikerült. Lehervasztalak, mintha én lennék a tél hidege, te meg egy ártatlan tavaszi tulipán. Miért nem lehetünk mindketten virágok? Miért nem halhatunk meg együtt?

 - Fáradt vagy? – nyögöd ki végül. Csodálom, hogy megszólaltál, ilyenkor csak hallgatni szoktál.

 - Csak már elegem lett a hülye játékokból – felelem, de te nem is hallod mit mondok. Nem is érdekel. Nem szabadna reménykednem. Ez túl édes álom volna nekem, aki inkább csak eltorzítja ezeket a fantazmagóriákat. Talán hallgatnom kellene nekem is. Akkor talán jobban szeretnél. Bárcsak, tényleg igaz lehetne minden szavad.

 - Legalább jó volt? – Féreg. Gusztustalan egy rémség. Bemászik mindenhová, és a nyálkás, nedves testével nyomot hagy, amerre csak jár. Bebújik ide, oda. Ez csak a túlélése.

 - Mi?

 - Paul.

Direkt csinálod velem ezt. Fájdalmat akarsz okozni. Utálsz talán? Mégis, miért? Áruld már el! Annyi sebből vérzem már. Lyukas vagyok, akár a teniszütő hálója. Igen. Ide-oda rángatnak, és teljes erejükből egy labdát vágnak hozzám. Fáj.

 - Nem – válaszolom. Ezt várod tőlem. Bár, bármit mondhatnék neked, te úgysem hallanád meg.  Süket vagy. Annyi minden vette már el a hallásodat, hogy ezért nem is tudlak okolni. Én is elvettem belőle. Mindenki egy kicsit, és végül üres maradtál, mint én. Igen, ez a hibám. Én tényleg, felelős vagyok érte. Elrontottam, mint már olyan sok dolgot. Nem szabadott volna válaszolnom. Nem mintha reagálnál bármit, de akkor is lyukat üt rajtam a csend. Körbevesz, és bekebelez végül.

Nem nézel rám, most sem. Csak sétálunk egymás mellett, akár az élettelen robotok. A tél és a tavasz karon fogva lépkednek. Miért engem választottál? Talán ezzel is magadat kínzod? Vagy engem? Nem, mindkettőnket.

Bárcsak én lehetnék a tavaszod, és nem te az enyém. Te teszel engem gyönyörűvé, és nem én téged. Te vagy az én fényem, és én csak az árnyékod. Miért, nem lehetünk együtt? Melletted akarok állni, nem csak úgy tenni. Nem lehet, tudom. A tél nem válik tavasszá. Az hideg marad, merev, és vérfagyasztó. Minden évben kísért.

Mikor fogsz végre rám nézni? Éjjel? Holnap? Holnapután? Soha.

Hinni szeretnék végre valamiben. Olyanban, ami igazi, nem csak kitaláció. Hinni akarom, hogy ez csak egy rémálom. Mire felébredek, te átölelsz, és édes, mély hangoddal nyugtatsz. – Nyugi! Már felébredtél. Ez már a valóság. – De nem. A valóságban nem történnek ilyen dolgok, csak amit én nem látok, te nem hallasz. Igen, vak vagyok. Megvakította a fényed az én sötét szemeimet. Már nem látok semmit. Túl homályos.  

Bűntudatom van. Hallod ezt? Még nekem van. Egyszerűen egy féreg belém telepedet, és felfal, bekebelez. Eleszi előlem a szeretetedből keletkező táplálékot. Éhen fogok halni, érzem. A félelem férge mászkál, csúszik jobbra-balra bennem. Te ültetted oda. Te szabadítottad rám ezt a gusztustalan élősködőt. Miért? Ennyire utálsz engem? Ennyire megvetsz? Nem teheted ezt velem. Fáj, sajog mindenem. A féreg csúszása víz hangzik a gyomromban, ahogy zabál. Minden rezzenése jobban kínoz, mint bármi, amit eddig mondtál nekem. A fejem zsong a fájdalomra koncentrálva, mert már nem beszélsz hozzám. Már nem mondod el, miért. Nem tereled a figyelmemet. Kegyetlenül hagyod, hogy a szolgád elvegye minden erőmet. Nem is tudok ellenkezni. Nem téphetem ki azt a rohadt férget magamból. Azzal téged is eltűntetnélek. És tudod mit? Inkább szenvedek a félelem férgének kínjaitól, minthogy téged elveszítselek.

Read More

Nagy lépés - Nektek

Sziasztok drága, édes, egyetlen, szeretett olvasóim! Mondtam már, hogy mennyire imádlak titeket? Nem. A fontos dolgokat sosem mondjuk ki, naná. Na de, a lényeg, hogy most ez is meg volt, egy meglepi mégis hátra van.

Eddigi blogos életem során, még soha sem csináltam facebook csoportot, mert úgy gondoltam, hogy úgy sincs hozzá elég olvasóm. Ez a véleményem még mostanra sem változott meg teljesen, ennek ellenére itt az idő rá.

Ti is tudjátok, a Beatles fandomnak van a legjobb humora, és egyszerűen a bepisilés határáig lehet rajtuk, vagy velük kacagni. Tudom, nem vagytok sokan, de akik szeretitek a blogomat, vagy csak szeretnek egy jót röhögni néhány beatles komédián, most ha van kedvetek csatlakozzatok a csoporthoz! Rengeteg érdekesség, plusz információ, és az én ostoba hablatyolásom vár rátok.

Katt a képre!

Köszönöm, hogy még mindig velem vagytok, imádlak titeket! Vigyázzatok magatokra! 
♥

Read More